Délmagyarország, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)
1949-09-27 / 224. szám
-Kedd, 1919 szeptember 27. SZOVJET EMBEREK PÉLDÁJÁT KÖVETVE... A Magyar Kender fzövőnője köze! 200, a DÉMA legjobb munkása 180 százalékot ért el. A két gépen dolgozó Tóih III. Mária a legtöboe: termel az előfonóban T.l ' ' NEMRÉGEN szerkesztőségűnkíen járt Szalai István bángászlőiskolal hallgató, eggkor zsellér, most boldog magyarbénhegyesi ujgazda gyermeke. Meszsziröl érkezett, a sachti szónmedence egyik városából, Novocserkavszkból. Ott tanul a Szovjetunióban, rövid szabadságra lőtt haza. És beszélt lelkes szavakkal. Száz és százféle módon — de izonos tartalommal — mondta el a szovjet emberek hősi lendületét, áldozatvállalását, a termelékenység emelé'éirt. Süriin hangoztatta: ttBoldog vagyok, hogy ez zlgaz emberek« országában tanulhatok, közöttük élhetek.« ' Gondolata elbolyongott a többezer kilométerre levő Novocserkavszkba, A bányavárosba, ahol éppen ugy, mint bárhol másutt • Szovjetunióban, a munka becsület és hősiesség dolga. Azt igy mondta el, hogyan állnak helyt a szovjet emberek a termelés harci frontján. i SZÉNBÁNYA. Mindenütt a legjobb berendezés, minden gépesítve. Az ember védelmére, könnyebbségére. A bányászlámpák a föld mélyében ragyogó aranyat hintenek a fekete szénre. A bányászbrigádok egymással versenyeznek. Az emberek vígak... Ambarnyis Szasa bányász 70 tonna szenet termel átlagosan naponta. De nem volt megelégedve ezzel az eredménnyel. TiKevés, kevés* — mindig ezt hangoztatta. S az egyik nap egyéni versenyre hivta ki a másik legjobb bányászt, a másik brigád vezetőjét, Szkerlov Misát. flrlulay miniszter iktatta be hivatalába Sallai Ferencné eivfársnőf, az uj tankerületi főigazgatót Vasárnap délután a városháza nagytermében ünnepélyes keretek között iktatta be tisztségébe Ortuay . Gyula tisztségébe Ortutay Gyula rencné elvtársnőt, az új tankerületi főigazgatót. A miniszter hangsúlyozta beszédében, hogy Sallai Ferencné Személyében a munkásosztály egyik hű tagját és a magyar dolgozó nők hatalmas táborának egyik képviselőjét iktatja be népi demokráciánk tanügyigazgatásába. Ortutay miniszter ezután rámutatott arra, hogy népköztársaságunk fontos célkitűzésének tekinti i nők egyenjogúságának gyakorlati megvalósítását. Ez bizonyítja, hogy ebben az »sztendőben három női főigazgatót iktatnak hivatalba. — A most kezdődő tanévben — folytatta — pedagógusaink számára legdöntőbb feladat, hogy természettudományos képzésen keresztül gyermekeinkkel megismertessék a természet valóságos erőit. Nagyon fontos feladata az iskolának az is, hogy helyes ideológiára tanítsa a gyerekeiket. Valóra kell váltani dolgozó népünknek azt a kívánságát, hogy minden iskolában a szocializmust építő munka folyjék. , Ezután Salamon Ferenc elvtárs, az MDP Nagyszegedi Pártbizottsága nevében hangsúlyozta, hogy az iskolákban új, szocialista értelmiséget kell nevelni, amely hűen szolgálja a dolgozó népet. Utána a tömegszervezetek képviselői és az egybegyűlt pedagógusok üdvözölték az új főigazgatót, majd Sallai Ferencné elvtársnő köszönte meg a Magyar Dolgozók Pártjának és a közoktatásügyi kormányzatnak a bizalmat. — ígérem — fejezte be az új tankerületi főigazgató beszédét —, hogy az ifjúságot a hős lenini komszomolisták példája alapján bátor, szocialista harcosokká neveljük, hogy a Szovjetuniótól kapott szabadságot mindenkor meg tudjuk védeni. A TUDOMÁNY BOLSEVIKJA A világ haladó népei a nagy orosz élettan-tudósnak, Ivan Pavlovnak százesztendős születési évfordulóját ünneplik. Szegeden i3 az üzemekben és az iskolákban az egyetem profeszszorai előadásokat 'tartottak a nagy bzovjet Tiziológus munkásságáról, á Belvárosi Mozi pedig 26-án, 27-én és 28-án bemutatja a világszerte megbecsült szovjet tudós életéről és a, tudományért folytatott önfelál-j dozó munkásságáról szóló hatal-1 mas, páratlan"" sikerű szovjet1 filmalkotást. Az Uj utakon cimü szovjet' filmből elénk tárul az a hősies küzdelem, amelyet Ivan Pavlov, a világ egyik legnagyobb kísérletező tudósa Folytatott a tudo mány előbbrevitéle és az egész emberiség érdebében. Minden szegedi dolgozónak látnia kell ezt a filmet, amely Pavlov professzor életén és munkásságán keresztül mutatja be a szovjet tudósok munkáját a tudomány előbhreviteléért folytatott harcban. Igazi bolsevik ember és bolsevik tudós munkásélete mutat példát a művészi film minden jelenetéből Szeged dolgozóinak is. Ószi versenyben a szegedi termelőszövetkezetek A Szeged város belterületéhez tartozó öt termelőszövetkezeti csoport őszi szántás-vetési versenyre hívta ki egymást. A verseny határideje október 30-ig tart. Eddig a napig a csoportok teljes egészébea befejezik az őszi magok elvetését54 két wétélytárs« egymásra mosolygott. És másnap bámulatra méltó dolgot cselekedtek. A szovjet emberek akarata, lelkesedése tette őket erre képessé. 'Ambarnyik 5 tonnával, Szkerlov 4.5 tonnával emelte termelését. A napok múlásával hol az egyik, hol a másik járt az élen. Az egyik napon Ambarnyik és Szkerlov 95—95 tonna szenet termelt. yiSzáz tonnának meg kell lenni.* Arcuk, testük csupaszénporos volt, küzdöttek a szénnel — és győztek. Megtermelték naponta külön-külön a száz tonna szenet. Jutalmat is kaptak érte államuktól. Ünnepelték őket... Tánc volt, zene, ének, kultúrműsor. 'A munka győzelmét ünnepelték, az embert. Végtelenül szerényen szólt a bánya két hőse: hMinden szovjet ember képes arra, amire miszocialista hazánkért tettük.« — Igy volt — mondta Szalai és hozzátette — Minden bányiszlakásban villany, gáz, rádió — majd percnyi csend után — a szovjet emberek a mi példaképeink! HA BÁRMERRE járunk a nagyszegedi üzemekben, ott, ahol kiválóak az eredmények, mindenütt azt halljuk: *A szovjet embereket követjük, ezért is értük el a jó eredményt.* A DÉMA cipőgyár a legjobb szegedi üzem, Szöllősi Sándor élmunkás a legjobb dolgozó. Szinte élete iegnagyobb eseménye történt vele mostanában. Az egyik akkor, amikor tagjelöltnek felvették a Pártba, a másik pedig akkor, amikor mellére tűzték a munka elismerő csillagát — az élmunkásjelvényi. Áldozatba, sok munkába került, mig eljutott odáig. — Hogyan értem el jó eredményt? — kérdezi. — Követtem a szovjet munkások példáját. Átvettem lelkesedésüket, akaratukat és áldozatkészségüket. Majd arról szól szerényen, hogy a legtöbb munka sem sok ezért az országért, érdemes áldozatokat is hozni. <3 ugy tesz az országért, hdgy minden nap 180 százalékban teljesiti a normáját. Az újszeged! Magyar Kender zugó szövőgépeinél dolgozók is tanultak az »igaz emberektől*. Elsősorban talán azt, hogyan kell tenni a termelékenység emeléséért, miként kell védeni az országot a munka frontján. Ezt tanulták meg a Szegedi Kenderben, a Gázgyárban és annyi més szegedi üzemben. Ezért is ért el országos viszonylatban is nagyszerű eredményt a Magyar Kender három szövőnője: Kurusa Mária a mult héten 193. Kopást Rozália 181, Becker Béláné pedig 180 százalékban teljesítette a normát. Tóth III. Mária a szegedi Kenderben szovjet példa nyomán kezdett el dolgozni egyszerre két fonógépen s ezért érte el a legkiválóbb ere+^oyt az előfonóban. A SZOVJET EMEEREK: Ambarnyik és Szkerlov, a többiek példát mutatnak. Mi követjük őket és ezért is érünk el ujabb és ujabb győzelmeket a többtermelésért foluó küzdelemben. (Morvay.) A szegedi gyárak dolgozói: Vállaljuk az uiaiib lelaíaiökal, áldozatai — a későnjövöket rendre kell tanítani 54 termelékenység emeléséről, a még megmutatkozó hibákról, a helyenként előbukkanó munkafegyelem lazaságáról beszélnek a nagyszegedi üzemek dolgozói. Szavukból elsősorban az csendül ki, hogy jövőjükért, országukért, gyárukért készek az ujabb feladatok elvégzésére, ha kell, áldozatvállalással is. De azt is kemény határozottsággal jelentik ki: y>Nem türünk semmiféle lazaságot.« Több szegedi üzem dolgozóival bezéltünk a termelés kérdéseiről, a munkafegyelemről, igy nyilatkoztak: Uobó József né élmunkás, hri gád vezető (Dohánygyár, csomagolási osztály): Nagy örömmel olvastam vasárnap a Délmagyarországban a »Jelenté3 a szegedi üzemekből* cimü cikket. De állíthatom, nemcsak én, hanem minden szegedi dolgozó... A késén jövők gátolják a termelést, a nép államának, míndannyiénknak kárt csiuálnak. A legkeve«e6t». amit tehetünk országunkért az. hogy pontosan jövünk mun* kába! Gombos Györgyné szövőnő: (Magyar Kender.) Minden jobb eredmény a mi életünket teszi könnyebbé. Itt a gyárban mindannyian hazunk ujabb áldozatokat, ha kell, mert tudjuk, a nélkül nem érhetünk el eredményeket. A későnjövökre bizony mi is nagyon haragszunk. Atiért? Mert bünt követnek el maguk, családjuk és mindannyiunk el len. Vaskó 'József segédlafcnfos (Gázgyár): A későnjövők akadá lvoz/ák a hároméves terv időelőtti befejezését. Szégvelheti az a munkás magát, aki elkésik. Az eredményünket rontják az elkésék!... Nagyon jó volt, hogy kiírták a vasárnapi Délmagynr* országban a munka liöseit, de ugyanakkor az eredmények akadályozóit is.' Sári István élmunkás: (Win*«r kefegyár.) A közösség kárára vannak azok, akik elkésnek a munkából. Meg kell büntetni őket... saját érdekükben is, Jenei Irén brigádvezetö: (Falemezgyár.) Minket, magukat rövidítik meg az elkésők ... A jövönkért mindent megteszünk. A jó eredmények eléréséért nem riadunk vissza semmitől. Ménesi Júlia (DEMA cipőgyár): Az egvik nap többen cl. késtek nálunk. Ez kihatott az üzem egész termelésére. A későnjövöket rendre kell tanitani! Kisteleken összefogtak tizennégyen, MERT BOLDOGULNI AKARNAK í (Kisteleki tudósítónktól) Nagy nap lesz csütörtökön Kisteleken, mondhatni sorsforduló a falu életében. Mert akkor alakul meg az első termelőcsoport a falu földjén. Tizennégy család fogott össze, mert megelégelték a külön-külön való veszöd©éget, mert boldogabb, könnyebb emberi életet akarnak. A csoport egyelőre nyolcvan hold földön gazdálkodik majd. Varga József, az alakuló csoport egyik tagja megállapítja: azért fogunk össze, mert látjuk a hatalmas előnyt. Egytagban jobb, könnyebb a földet művelni. Láttuk a többi termelőcsoport eredményeit, hát mi is kedvet kaptunk... mert ugye. én meg a többi társam sem ellensége családjának. A jövőnk pedig biztos lesz a termelőcsoportban.* A kisteleki határban tizennégyen megtalálták a helye® utat a szép, derűs jövőhöz. — Rí K'szeíiliifáfli szüveiXezeli nap vv'vm mgy érdeklődéssel leXínietiék meg a szovjet képkiállítás! Már korán délelőttől hangos volt vcfcarnap Ujszentiván. A SzÖVOSz. DÉFOSz és a Mezőgazdasági Igazgatóság állal közösen rendezett szövetkezeti napon vettek részt Ujszentiván dolgozó parasztjai. A szegcdi vasulas zenekar reggeltől mozgalmi indulókkai és zeneszámokkal szórakoztatta a község lakosságát- Résztvtttek a szomszédos községek Szőrcjg, öszentiván és Deszk község dolgozó parasztjai is. A 11 órakor megtartott szövetkezeti nagygyűlésen Juhász János, a DÉFOSz megyei titkárságának tagja beszelt a mintegy 350 dolgozó paraszthoz a szövetkezeti vendéglő nagytermében. A gyú'és után ünnepélyesen megnyitották a szövetkezeti vendéglő kistermében rendezett szovjet képkiállilást, A megnyitástól a késő esti órákig több mint 300 ember tekintette mag a kiállítás érdekes ét tanulságos képanyagát. A szövetkezeli napot a délutáni sport és az csli kulturmüsoi telte még változatossá. A szövetkezeti vendéglő nagytermében este a szegedi Petőfi IL SzIT kullurcsoport szórakoztatta a szövetkezeti nap résztvevőit. MINSz'HlREK Ma este az előadóknak 7 órakor értekezletet tartunk. A megjelenés kötelező. 1949 október elsején, szombaton este fél 8 órai kezdettel a Cseh Filharmónia 110 tagú állami zene'kara hangversenyez a Szegedi Nemzeti Színházban, Karel Sejna vezénylésével. Műsor: Smetana: Nyitány az »Eladott menyaszszony* című operából, Dvorak: Szimfonikus variációk, Janacek: Bulba Taras, Csajkovszkij: V. szimfónia. Jegyek a színház pénztáránál és az IBUSZ Klauzál-téri irodájában kaphatók.