Délmagyarország, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)
1949-09-25 / 223. szám
4 Vasárnap totó szeptcmb-r ?S> Pavlov munkássága: a szovjet tudomány diadala Ivan Pavlov, a Szovjetunió és lok megértéséhez. A nagy szovfex emberiség legnagyobb matc-, jet tudós ezen az uíon jutott el Hali-Ma flziológusa 18-19 szép- elméletének dialektikus megfőtember 26-án szüleiéit Rjazán- J galmázáséhoz ,a felsőbb ideg ban. Születésének százesztendős rendszer ellentéles folyamataiévfordulóját most ünnepli meg ban az egység felismeréséhez. m fia'adó világ. Pavlov apjaszie-j Igy tudta leimí a nagy agyvelő Kény falusi lelkész voll, ő 'maga kéreg általános működési lőrvé tnár gyermekkorától kezdve na- nyét. gyón szerel le a fizikai és szellemi munkát. Amikor 1870-be.n beiralkozolt a pétervári egyetemre, rövidesen olt is kitűnt hatalmas munkabírásával és tu* "Sá tóval. A nagy fiziolóyus dele az egyetemi évektől eyyenesen iveit fölfelé, a halhatatlanságig. Pavlov idegélettani kutatásai ezen a ponton kapcsolódnak azután a legmodernebb, leghaladóbb biolóy ia, a mlcsurini biológia alaptörvényeihez. A feltételes reflexek ugyanis, melyeket az állat élete folyamán a környezet befolyására szerez, a maguk összességéElső tudományos munkáját • ben az íliat élettapasztalatát kégyomormirigyek tevékenységéi npzik s ,dövel_ mGgfeiclö és ki szabályozó idegekről, lST-l-iieJvl Ulsórletcz-hető feltételek mellett «d1a lu. Később aszAsztensí örökletessé válhatnak. Pavlov munkakört vállalt az Állatorvos. mír 1915.1)an cljlltott „ szcrz€tt Intézetben, majd 1877-li-cn Idd főidre utazóit. Doktori értekeeését, »A sziv centripetális ádegnl*-it, 1883-ban irta meg, mun. kásságáért a következő eszteutlőben már elnyerle az egyetemi magántanári címet. Ettől kezdve a különféle tudományos intézetek fiziológiai (éle! (ani) osztályain foglalkozott hosszú évekig a gyomor idegeivel és funkcionális zavaraival. Tudományos kisérletetaek é-a vizsgálódásainak horizontját az 1900-os évek elején tágította ki az általános kísérleti pszihológia és idegfiziológia területére. 190-t-ben Nobel-dijat kapott, majd beválasztották a különféle tudomájityos akadémiákba. Neve a világ orvosai között fogalomgiá vált. Pavlov a nagy Oklóberi Forradalmat Pétervárott élte át, Lenin, aki [figyelemmel kísérte nagyje(e-ntőségű munkásságát, már 1920-tól kezdve biztosította számára a legkedvezőbb életés munkafeltételeket. A tudós érdeklődése ezekben az időkben fordult az ember magasabb idegtevéikenységének flziológíáia felé. ezekben az időkben si1 iiIajdonságok á'örökölhetőségének elismeréséhez és blzonyitás«fioz. Módszere, amely a Nagy Októberi Forradalom ulén kristályosodott kt véglegesen, a dialektikus materialista világnézet elvén alapuló szovjet tudomány magasabbrendűségét, helyességét és Igazságát bizonyilja az Idealista filozófiák és tudományok képviselőivel szemben. Ivén Pavlov azonban zsenialitása ellenére sem dolqozhalta volna föl az élettani problémákat ilyen nagyszerű eredménynyel, ha elzárkózott volna a világtól, ha nem a szovjet kormány által létesített hatalmas kutatóintézet munkaközösségének vezetője lett volna. A nagy fndós mindig került a szov fel kormány legmesszebbmenő támogatásával kidolgoznia feltételes élénk kapcsolatot tara közösséggel s figyelemmel kísérte a szovje! dolgozók életét. Alunkásságát legjobban azok a szavak Jellemzik, amelyeket a szovjet ifjúságihoz intézett levelében irt le: »Gondoljátok meg, hogy a tudomány az embertől az egész ét etet követeli: nagy szenvedélyt es az erők teljes megfeszítését Ha két életetek lenne, az sem elég az előttetek álló feladatok megoldására ... Igazoljátok hát azt a várakozást, amellyel a szovjet haza fordul felétek!* Országszerte megünneplik Pavlov, a nagy szovjet tudós születé ének 100-ik évfordulóját Száz évvel ezelőtt, 1849-ben született Iván Petrovies ravlov, minden idők egyik, 1 legnagyobb tudósa, a leltétlen reflexek felfedezője. A nagy tudós születésének évfordulóját nemcsak a Szovjetunióban, de a népi demokráciákban is megünneplik. Magyarországon az ünnepségek sorozata szeptember 26-án, hétfőn kezdődik: a Magyar Tudományos Tanács a Zeneművészeti Főiskolán Pavlov emlékére diszülést tart, amelyen Rudas László, a Magyar Tudományos Tanács tagja, a Közdásági Egyetem rektora »Tvatt Petrovies Pavlov — a harcos materialista* címmel előadást tart és méltatia Pavlov életmüvét. Országszerte megünneplik az üzemek! dolgozói Isa nagy orosz tudós születésének 100-ik évfordulóját. Többek között október 12-én a győri vagongyárban és a diósgyőri vasgyárban tartanak Pavolv-emlékünnepségeket. „BECSÜLD MtG BÁTYÁM AMIT MEGSZERíZ EÍBC" (K. L.) Szombaton mondottak! ítéletet felettük. Ez nz Ítélet az egész magyar nép ítélete. Rajk és bandája elvette méltó büntetését. Ezzel elmondhatjuk, hogy a Magyar Dolgozók Párlia és annak vezetője, Rákosi elvtárs ismét, — mint Nagy Fcrcncék. Sutyokék és Miudszontyék esetében is — eloszlatott egy viharfelliőt feleltünk. Amikor letartóztatásuk megtörtént, csak azt tudtuk erről a — szinte emberszámba sem vehető — csoportról, hogy kémek voltak. Azt, hogy mit akarlak, csak a főtárgyaláson tudta meg a magyar dolgozó nép. Jogainktól, eredményeinktől, szabadságunktól akartak megfosztani bennünket. A Pari, a magyar nép kiváló vezetői és a dolgozók legjavának véréből vértemért akartak. Azok véréből, akiknek ma fehér kenyerei, bőséget, egyre emelkedő életet, szinvonalat kószön belünk. Tiloval szövetkezve az amerikai imperiaüslálc gyarmatává akarták tenni hazánkat, amely ma a Szovjetunió segítségével megindult a szoria'izmus feíé. És hogy milyen sors várt volna ránk, azt legjobban bizonyilja ez a néhány levélrészlet, P. J. elvtárs, az egyik itteni gvár dolgozója hozott Ize szerkesztőségünkig egy levelet. Jugoszláviából kapta édesanyjától és húgától. Fiának, aki itt él Szege den, irta reszkető belükkel a 68 éves édesanya: — >Szinte el sem hiszem azt, amit irsz fiam. Nemhogy fehér, de még barna kenyér sem volt az asztalunkon három hete. Nincs finm! Tn dod, hogy mi az?: nincsI És zsírunk sincs két és fél hónapja. A lábam csupa seb, mert mezítláb járok. Cipőin sincs, mert Tito országot épít. Kinek fiam? Iliszen rövidesen éhen halunk. Sógorodat most vitték el két hete két és fél évre bányába, mert nem tet szelt neklí a rendszer.* ü limai ii-§ül politikai iaoácsücezé testiet az egész siip felles egységét telezi ki Ax előkészítő b!zoil$ég Jelentése A kinai népi politikai tanácskozó teslü'ct értekezlelének második napján Lin-Guhan, a népi politikai tanácskozó testület előkészítő bizottságának helyettes főtitkára részletes jelentést tett a tanácskozó testület Kommunista Párt Központi Bihires elméletét rC Pavtov °a" nvá'inirigv működé- előkészítő mun kii járói. A jcfensének tanulmányozása során jött lüb,'['k rá korsinka'koíó & az idealista nk «*». annakidején e ha ávilágnéze'ü tudósok részéről so-j ro7^k' ho*r az ujnépipobUkai kat támadott tételeire. Kikísér-' nna«fcozó testület előkészítő telezte, hogy az állatoknál sí bizottsága arna 2 népi szerveUgyanugy a'z embereknél, nz megbazottaibél fog állni, öröklött reflexekkel elleniéiben amelyek támogatják a Kmi a közvetett ingerek (az étel Iá> lása. szaglása) csak akkor válaszlják ki a nyálat, ha néhány ál ka lommal összeknpcsolód'tak már az evési folyamattal. Ezeket a reflexeket nevezzük feltételes refiexeknek és ezeket az állat és az ember, éfele folyamán szerzi meg. Pavlov a kutyák ezrein kísérletezte ki ennek nz alapvelő tételnek az Igazságát. S ezzel a felfedezés •el, a pszlhikai (lefki) jelenségek materialista kikisérletczhetőségénck felfedezésével, megnyitotta a modern élettan útját a bonyolultabb és magasablxrendübb idgg- és agyfolynmazottságának május 1-én kibocsátott jelszavait. Azt Is elhatározták, hogy a reakciós pártokat és csojrortokat, azokat az elemeket, amelyek a Kuomintang kormányt szolgálták, nem veszik fel az u) népi politikai tanácskozó testületbe. Az előkészítő munka szeptemberi© befejeződött. Megválasztották a kínai népi po üti Icai tanácskozó testület 662 tagját. Az u) tanácskozó testület tagjai a demokratikus pártok és csoportok, a népi szervezetek, a fetszar A nyugati imperialisták pórázon vezeiik a Tiió-bandát A Rude Pravo vezércikkben foglalkozik Tito kétarcú politikájával. A lap a többi között czl irja: Nem titok, hogy a belgrádi amerikai, brit és francia nagykövet támadó triumvirátus alkot éa utasításokkal látja el Titóékat. A brit külügyminisztérium szóvivője nemrégiben sajtóértekezleten megerősítette, hogy Peake belgrádi angol nagykövet megbeszélést folytat Titóval a jugoszláv kormányhoz intézett szovjet jegyzék ügyében. Lálhaljuk tehát, hogy a nyugati imperialista diplomaták döntenek affelőí, minek és hogyan kell történnie Jugoszláviában. baditott területek népi kormányai, a népi felszabadító hadsereg, a nemzeti kisebbségek és a külföldön élő kínaiak képviselői. Ezenkívül azoknak a pártonkívüli demokratikus elemeknek a képviselői, akik támogatják az uj demokráciát. A 662 küldött valóban népképviseleti testületet alkot és az egész ország népi erőinek tökéletes egységét fejezi ki. A másik levelet buga irta. •Férjemet elvitték a bitangok. A gyerek egész nap sir, mert nincs mit adni neki. Ami kis kukorica volt, azt be kellett szo'gúltatni. Éhen döglött az a kis jószág is, tnni volt. Nem tudom, mi lesz velünk. Semmit sem kapunbt. Édesanyám mondta, mit irtál neki. Fehér kenyeretek van, meg azt, hogy mindent lehet kapni. Becsüld meg bátyám azt, amit megszereztelek és mond meg az ottani dolgozóknak, hogy nagyon vigyázzanak arra, amit a felszabadulásuk óta elértek. Mi sajnos elvesztettük, még mielőtt meg lett volna. De én bízok abban, hogy nálunk sem tart már sokáig. Nem tűrjük sokáig azt, hogy gyerekeink és magunk is éhezzünk és rongyokba járjunk, amikor \ai* belő'c kint. Mert van bátyámj. Ti, akik Magyarországon laktok, ti tudjátok a legjobban...* És viszontlátással fejezi be ío- * veiét ez a 28 éves fiatal asz* szonyka. De nemcsak ez a két levél igazolja az ottani nyomorúságos helyzetet. A levetek egész sors beszél azokról a kegyetlenkedés sekről, melyekkel Titó, Rankovics és priivékjei kínozzák mqg azokat, akik jogokat követel* nek. Bünük ezeknek a megkin* zotlaknnk annyi, hogy szerelnének szabad és boldog emberei lenni... A viharfelhő szétoszlott f«« lettünk. Kát a halílt és nyomor! hozó felhőt oszlatta szét telek tünk a magyar nép Vezére. Minden megy a régi rendjén^ Kirakataink igazolják a bőséfretlj Pénteken a dolgozók tisztessé fizetést kapnak. A napokban V nyereségrészesedés visszafizo'S* séből jutalmat toptok a legjobH dolgozók. Az élmunkísjelvénS ott csillog a boldogan és mc^ elégedetten mosolygó szociálist® munka hőseink mellén. Reggei felharsannak a gvS* rak szirénái. A Szegedi Kenderu a Gázgyár. az ujszegedi gyárali hívják a dolgozókat. Ugranak" kor Pesten a Ga.nz, a Láng. a Magyar Acél, a Csepeli WM é* az egész ország szirénái eg^i szerre szólalnak meg, várják az egyre öntudatosabb dolgozókat^ De igy van ez nemcsak nálu k, Tgy van ez a Szovjetunióban, Csehszlovákiáién, Romániában. Bulgáriában és valamennyi népi demokratikus országban. Bent a gyárakton muntove* sepnyel vágnak vissza minded ilyen ocsmány 'gaztetlre, minf amilyent Rajk és bandája tem vezeít. Magyarországon, á Szovs jetunióton, Romániában, BuI 'S" riában, Csehszlovákiában és mindenütt, ahol a dolgozóké a ha. ta.Tom, egyszerre csendülnek a® üllők, bugnas a tfépek és egfi szerro kiáltják ki a magyar nép, bíróságon keresztül a világ Ilikéjének megszilárdítása, eredmA nveink megvédése és az egésí világ dolgozóinak érdekében! Halál rájuk!!! MagéSépkiiHek a harcok Görögországban Epiruszban a görög demo- a monnrehofasisztákat, akik kralikus haderő egységei Kasszidiari vidékén nieglámadtak két monarchófasiszta századot. Az ellenség heves küzdelem után kénytelen voJt álLá,sait kiüi i'eni. A monarchofasiszták a harc közben egy foglyulejtett sebesült szabadságharcost szörnyű kínzások ulán meggyilkollak. Evvin szigetén a szabadságharcosok hátrálásra késztették sulyos veszteségeket szenveditek. ' SZÉP IDŐ Mérsékelt keleti, délkeleti szél, kisebb felhőá!vonulások, valószínűleg csapadék nélkül, Erös éjszakai lehűlés. A nappali hőmérséklet husz fok lelelt. Távolabbi kilátások: Néhány napig szép idő, enyh® nappalokkal, hűvös éjszakákkai.