Délmagyarország, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-23 / 221. szám

Péntek, 1949 szeptember 23. KSH Szombaton délelőtt hirdetnek ítéletet a Rajk-banda blínlipébin Az utolsó sző jogán valamennyi vádlott bűnösségéről beszélt A népbirősSg kül ön tanácsa­csütörtökön reggel folytatta Rajk és társai bünperénefc tár­gyalását. Dr. Jankó Péter ta­nácselnök 9 óra után néhány perccel nyitotta meg a tárgya­lást. Elnök: A népbirós|5g külön­tanácsa folytatja a tegnap fél­beszakított főtángyalást. A vád­lottakat illeti az utolsó szó, Rajk László álljon ido." Rajk: Tanácselnök uT, tisztelt népbiróság. Abban a helyzet­ben vagyok, hogy nagyon rövid lehetek* A vád tárgyát képező cselekménnyel kapcsolatban mindent elmondottam. Szüksé­gét érzem azonban annak, hogy utólag a közben felmerült kér­déseket éi szempontokat ille­tőleg, ámbár éppen osak futólag érintve, de mégis egy-két meg­jegyzéssel éljek. Rajk Lásdé: Amit vclaha ís lettem, mindenkor saját elhatározásomból, szabad mérlegelés alapján tettem Rá kell mutatnom arra, hegy mindazt, amit valaha is tettem éa elkövettem, mindenkor s elsősorban saját elhatározásomból, szabad mér­legeién alapján tettem és kö­vettem el. A különböző mellékkörülmények és egyéb kényszerítő körülmé­nyek, amelyekre utaltam kihall­gatásom folyamán, csak másod­rangú, vagy'csak egészen sokad­rangú szerepet játszottak. Ebben a vonatkozásban két­ségkívül fennáll azonban ^g. hogy bizonyos mértékben Titánok, illetőleg Tito poll Il­kájának az eszköze is lettem. Annak a Ti tónak, aki Hit­ler nyomdokába lépett fis a Ralkínon és Keleteurópában Hitler politikáját folytatja ée annak » Titónak, akinek a háta mögött mint lrányitó gazdák az amerikai imperia­listák állanak. Befejezésképpen: A% ügyész urnák legtöbb megállapításával teljesen egyetértek és itt ter­mészetesen nem a szinte mel­lőzhető és a* amúgy sem fon­tos részletkérdésekre, hanem a lényegre gondolok. Most éppen ezért már eleve kijelentem, hogy ríámvonatkozélag, akármilyen is legyem a népbiróság ítélete, aa Ítéletet igazságosnak tartom, mert az i telet igazságos lesz. Páiffy György: Tervsinif vég'ehajlása a magyar nép számára kettős elnyom tát jelentett volna Elnök: Pálffy György lépjen ide. Pálffy: En azfafc állok a ma­gyar nép bírósága előtt, mert a legsúlyosabb biint követtem ei a nép és hazám ellen. Ma már tisztán látom, milyen kö­vetkezményekkel "járt volna a mi tervünk végrehajtása. Békés, építő munka helyett véres polgárháború, emelkedő életszínvonal helyett az a nyomor, amely a marsholli­zált országokban van, a dolgozók suakarlsága helyett a visszatérő burzsoáziának kegyetlen elnyomó uralma, függetlenség helyett az Egye­sült Államok politikai uralma, gazdasági kizsákmányolása, tetézve aszal, hogy ez kettősen érvényesült vol­na amerikai ügynökének, Ti­tónak befolyásán keresztül is. úgyhogy a' magyar nép szá­mára kettős elnyomást jelen­tett volna. És végül a béke éa a szocia lista jövő helyett az ágyútölte lék szerepe a magyar nép szá­mára, egy újabb szovjeteTle. ncs háborúban, as amerikai tőkések profitja és az ő világ­uralmi törekvéseik érdekében. Ezt eredményezte volna a mi tevékenységünk siker esetén. Én nagyon sajnálom, hogy ezt így, ilyen világosan és összefüggéseiben csak most Játom és nagyon bánt, hogy ezeket a veszedelmeket a ma gyar nép fejére felidéztük. Sz utaiihso'i nem egyszer szsmá yjssn írótál szániiszhk A mi esetünkből meg lehet állapítani, hogy egy széles ügynöki hálózat, ravasz terv­szerűség, minden eszköznek válogatás nélküli felhaszná lása és állandó törekvés ide. gen ország belügyeibe erő. szakosan, fegyveresen beavat­kozni: Etok a jellemzői Tito éa jobb­keze, a kalander Rankorke módszereinek. Erankov még csak burkoltan beszélt a politikai változás szükségességér®, 5 még igye­kezett a kémkedést, a beszer vezésemet kölcsönös együtt­működésről szóló frázisokkal elleplezni Lozsics már konk­rét tanácsokat ad nekem a romboló munkára, Zsokalj pe­dig már egyenesen és kereken Rankovica utasításait közve­títi Az is kétségtel em — ezt kereken megmondták —, hogy azok az utasítások, amelyek alapján Sk dolgoznak^ Tito közvetlen környezetéből, a legtöbb esetben Eankovics­tól, Oe nem egyezer szemé­lyesen magától Ti tó tói szár­maznak. Nem a jugoszláv titkos szol gálát egyik vagy másik szer. vének, vagy akár az égéssé mék a tevékenységéről van itt szó, hanem Tito személyes terve és utasításai voltak azok, amelyeket as ő megbí zottjai felém tolmácsoltak. Lozsics, Zsckalj és Nedelko vics is világosan megmond ták, hogy nemcsak nálunk, hanem a többi népi demokra t-ikus országokban is ugyan­ilyen tevékenységet fejtenek ki Tito más megbízottai útján, még pedig egy össze függő nagy terv keretében. Tilo és Rankovics, akik lát ták, hogy a népi demokrácia országai­ban a belső reakció erői sor­ra vereséget szenvednek, ürü­gyet akartak teremteni, ürügyre volt szükséglik ahhoz, hogy a kalandorok utolsó, de kedvenc eszközébe*. • fegy­veres beavatkozással teljorifc aék ax amerikai parancsai. éa tudom, hogy * felelős ségeanet midezzel nem csök­kentem, de legalább részben a vallomásomra al valamit jóvá szeretnék termi ahhoz, arait a magyar népnek ártottam. Tudom hogy súlyoz büntetést érdemiek. Kérem a bíróságot, hogy vegye tekintetbe megbá­násomat Braalov Lázár: MggsSriet'ssi a magyar sáp, a iapszláv níp ás a nem­zetfcSzi mnnHásmszgalea árdefeeü is Elnök: Brankov Lázár. Brankov: Itt éllok a népbtrö­sóg előtt, mint a magyar nép­köztársaság ellen irányútól össze­esküvés egyik résztvevője. S minthogy egy olyan ország bí­rósága előtt állok, amely a szo­cializmust épiti, ez arra kötelez engem, mint minden más becsü­letes embert, aíd még becsületes akar maradni... (Zajos derült­ség a hallgatóság soraiban.) Elnök: Csend legyen, Brankov:... hogy az Igazsá­got megmondjam és őszintén be­széljek. Kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy est nem vala­mi kényszer alatt teltem. Ex a válaszom azoknak, akik ait fog­fák beszélni, hogy én valami kényszer alatt bevallottam, vagy valami kábítószereket használ­tak. Én súlyosan megsértettem a Magyar Népközt árfta-ftg ér­dekeit, aulyoaan megsértettem a jugoszláv nip érdekelt te, saját népem érdekeit az egész nemzetkftzl munkásam®­galom érdekeit te. Szeretnék néhány momentumra rátérni, hogy egy kicsit megvi­lágítsam az én szerepemet itt, Magyarországon. Tito legköze­lebbi munkatársai imperialista ügynökök voltak. Ok minden­hatók voltak a pártban és Ttts teljesen a kezükben volt. Kar­dél). Gyilasz, Rankovics, ezek hárman mindenhatók voltak a jugoszláv pártban és mindazo­kat az embereket, akik az 6 po­litikájuk ellen mertek valamit szólni, likvidálták. Letartóztat­ták a politikai bizottságnak két tagját, Zsujovlcsot és TIebrangot, bíróság nélkül meggyilkolták Jo­vanovics Vassó vezérezredest, csak azért, mert ellene voltak Tito politikájának. Hogy ma itt vagyok a vád­lottak padján, az annak az ered­ménye, hogy engedtem, hogy eszközzé váljak a Tito-klikk ke­zében, valamint annak, hogy nem szakítottam a Tito-klikhel azon­nal a Tájékoztató Iroda törtá­ZÁPORESŐ, ZIVATAR Mérsékelt szél, változó fel­hőzet, reggel több helyen köd, többeflé záporeső, esetleg zi vatar. nelnü jelentőségű határozata után. i í j Bizom abban, hogy a Magyar Népköztársaság bírósága akkor, amikor engem bűneimhez mó* ten súlyosan Ítél el, figyeletnöf veszi az összes körülményeiméi Várom a megérdemelt ítéletet Szőnyi Tibor: Tudatosan elvállaltam az amerikai titkol szolgálat által reámbizott feladatokat Elnök: Dr. Szönyl Tibor. Szönyl: Tisztelt népbiróság. Vallomásom során itt, a dolgozó magyar nép szine előtt teljes őszinteséggel és nyíltsággal feh tártam azokat a súlyos bűnöket, amelyeket én a magyar népi de­mokrácia erőszakos megdöntését célzó összeesküvéssel, valamint kémtevékenységgel az amerikai és jugoszláv hírszerző szervek részére elkövettem. Mindent el­mondtam, amit ezzel sz üggyel kapcsolatban tudtam. <5 szinte megbánással ós mélységes szégyenkezéssel ál­lok itt a magyar nép szine előtt, kémek, árulók, proVo­katörök, kalandorok társasá­gában, akikhez én magam is tartoztam. Csak lehajtott ffl­és lesütött szemmel tudok! be­szélni gáz és aljas terveink­ről, amelyek szét akarták rombolni a magyar dolgozó nép szabadságát, boldogságát, bókéjét, amelyék aljas kalan­dorok bandáját akarták az or­szág élére állitani én Ma­gyarországot amerikai és jw­goszlár gyarmati sorsba akar­ták taszítani. Bűneim sorozata nem 1944 őszén kezdődött, amikor ai amerikai titkos szolgálat ügy. nőkévé lettem. 1913 Ós 44-bea Svájcban, ahol hossza idő* keresztül elszakadtam a mun. Msmozgalomtól, lépésrőLló­pésre egyre inkább kerültem trockista körök befolyása alá, 1944-ben már nviltan az ame­rikai imperializmus érdekeit szolgáló nézeteket vallottam. Politikai árulásom mágnesként vonzotta hozzám az amerikai ós jugoszláv titkos szolgálat ügynökeit, akiknek keritő és leözvetilő tevékenysége ered ménjeképpen tadntosan elvállaltam ax anra kai titkos szolgálat áltat reémbizoft feladatokat­Mint annyi sok más eselbsn a poitikai árulás egyenesen az ellenség és a kémek lába rába vezetett az én esetem ben is Az összeesküvés kezdettől fogva amerikai és jugoszláv közös irányítás atátf állott Súlyosak a bűneim és nem kicsinyíteni akarom azokat, amikor kijelentem, hogy a leg­főbb bűnösök az értelmi szer­zőik, a tervek kido!gozóiv a szervezők és irányítók, sajnos, nem ülnek itt a vádlottak padján: az imperialista Ame­rika háborús nszitői és velük teljesen egyetértő, egyhuron pendülő Tito, Rankovics^ Kar. delj és Gyilasz. Tito nem elégedett meg a*tenl, hogy <?aját népét, országát odadobja az amerikai impo­nál fetáknak. Amerikai értel­mi Szerzők utasítására Vál­lalta, a népi demokráciák meg­döntésére, a magyar népi de­mokrácia elleni provokációk szervezésére iránvuló összees­küvés legfőbb irányítását Ez az összeesküvés a Rajk­féle összeesküvés, kezdettől fogva amerikai és jugoszláv közös irányítás alatt állott * a közvetlen vezetést Tito él Rankovics végezték Tisztelt Népbiróság! Mlnd­pzelrét a gálád terveket én ia kiszolgáltam. A legfőbb bű­nösök az amerikai háborús gyujtogatók és Tito aljas ban­dája gaztetteinek tükrében as én saját bűnöm nem csökken. Bűnösségemet teljes egészé'.e* beismerem. Arra kérem a tisz­telt nép bíróságot, hogy a bün­tetés kiszabásánál vegye fi­gyelembe azt, hogy cselekedő­leimet megbántam, hogy igye­keztem az ügy teljes felderí­téséhez segítséget nyújtani éa mindent őszintén elmondot­tam és hogy bűnös múltammá! szembefordultam. Szálai András: Cinkostársa lettem a kéme'/nek, gyilkosoknak Kegyelmezzenek é'etemnek Elnök: Szaiai András. .anyagi körülményeimet & ttef Szalai: Utolsó saó jogán kí­vánom hangsúlyozni és ki jelen­teni a népbiróság előtt, hogy az árulástól, amelyet a mun­ká srno Zgíal omm at szemben kö­vettem el a mu'íban, egyenes ut veztetett Tito áruló klikkjé­vel való együttműködésemhez. Igy lettan cinkostársa azoknak a kémeknek, gyilkosoknak, azoknak az árulóknak, akik diplomáciai álarcba öltözve végezték kártevő tevékenységűi­ket hosszú éveken keresztül Magyarországon, a Magyar Népköztársaság elten. Bűneimet őszintén feltártam a népbiróság előtt. Várom a népbiróság sú­lyos ítéletét. Mégis azt kérem a népbiróság! 61, hogy kegyel­mezzenek életemnek. Elnök: Befejezte? Szaiai: Igen. Elnök: Menjen a helyére. — Ognyenovics Milán. Ognyenovics: Kérem a tisz­telt népbiróságof, az itélel ho­zatalánál vegyék figyelembe hogy Tito bandája ki használta vont a saját soraiba. Elnök: Korondy Béla, Koroncty: Elnök ur, tiszttel népbiróság. Bn, mint a kos* mányel lenes összeesküvés ate tlv résztvevője, teljes egészébw mégegyszér beismerem bűnös* ségemet. Rajk László, meggy® ződVe arról, hogy kővetője A híve vagyok, 1948 márciusába! bevont az összeesküvésbe. AZ az utasítást adta, hogy mcgbtt ható emberekből Bzetvezzek egy olyan különte niényt, amelynek feladata • kormány tagjatt őrizetbe vMe­ni, Rákosi, Farkas, Gerő mi­nisztereket fizikailag semsnm* mifitenl. A Rajktól kapott feladaton hí­vül Pálffy azt az utasítást «<*• ta. hogy az én feladatom lea * rendőrség fegyveres erejének » parancsnokságát átvenni, ezrei Budapest Tonlosafob objek­tumait elfoglalni és tnegstólíd és ezáltal az összeesküvés siker rét előmozdítani. Ez volt a szer repein az összeesküvésben, amelynek vezetői itt a vádlót-

Next

/
Thumbnails
Contents