Délmagyarország, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-09 / 183. szám

6 "Kedd, 1949 augusztus « Délkerület—FTC 7:7 Vasárnap délután a szabad­téri színpadon igen élvezetes ökölvívó mérkőzést láthatott a szegedi sportszerető közönség. Az FTC jóképességü ökölvivő csapata ellen a Délkeriilet válo­gatottja 7:7 arányú döntetlent Irt el. Bár az FTO tartalékosán állt ki, a déli öklözök nagyrésze ezzel szemben edzés nélkül ver senvzett- Különösen szembetűnő volt ez Töröknél, az EMOSz ki­tűnő versenyzőjénél, aki csak másfél menetig bírta a pompás technikájú Fehérrel szemben. Me^gyesit is csak a rutinja vitte győzelemre. Remekül küzdött Dóra, aki szinte elsöpörte el­lenfelét. Eredmények (elöl az FTO versenyzői): Nagy kiütés­sel győzi le Sirokit. Dömötör döntő fölénnyel veszt Dóra el­len. ITarsányi—DoM döntetlen. Barinka kis pontfölénnyel gyöz Parfén ellen. Fehér kiüti Törö­köt. Mester pontozással veszt Meggyesi ellen. Botond csúnya verekedésben alulmarad Halá­pival szemben. Nalalija Djaüova-Szmlrnickaia uj gcrclyhajHó világcsúcsot dobolt Bauma tartotta a világcsúcsot 48.63 cm-es eredménnyel, amit a kitűnő szovjet atlétanő most majdnem öt méterrel javított meg. Moszkva város atlétikai baj­noksága során több kitűnő ered­mény született. F,-ek közölt is kiemelkedik Bjaflova-Szmlrnic­bnia 53.41 méteres gerelyhajító világcsúcsa. F.ddig az osztrák Ml TÖRI ÉNT ÉS Ml TÖRTÉNIK? SzMTE -Lokomotív 1:0 (0:0) Fz a 12 találatos totószelvény A Nyári Kupa mérkózís chó félidejcben inkább a vasutas csapat támadott, de Cserhalmi kitűnően védett. A azünet után a 6. pertben Bánáti me -szerezte a mér. kérés egyetlen célját. Ettél kezdve ar SrMTE vette át a Játék Irányítását, de csatárat gólképtelenek voltak. Kitűn­tek: Cserhalmi, Palatínus, Szolnok, il­letve Sebők. GőI/áporos győzelmet aratott az MKUMTE ifi A délkerűletl ifihajnokság során vasár­nap az MKUMTE a KMTE csapatát látta vendégül. Az ujszepedl együttes kltüné játékban biztosan 10:0 (5:0) arány, ban legyőzte a kecskemétieket. Kisa Jő­tsef edzé vezetésével az újszeged! ifik fölénycsen megnyerték a délkerületi baj­nokságot. A csapatban több komoly Ígé­ret van, de közülük is kitűnik Kuruc, Oylintsi, Sebes! és Oláh. A Vi/mil n.verto az üzemi villámtornát A VIT javára rendezett üzemi labdarugó villámtorna eredményei a kővetkezők: Viz. mű—Cipéipari Szövetkezet 6:0, Winter —Déma 1:0. Dém a —Cipói pari Szövetke­zet 2:2. Vizrnü—Winter 1:0. A tornál tehát a Vlzmit együttese nyerte meg a Wiinlcr kclepyár elött. Az országúti kerékpárverseny eredményei: 2x100 km. 1. Szűcs—Kiss (Lokomotiv). Vaskerekerek: 1. Szanka— Vönekl (Lokomotív). Szenior: 1. Noel— Kocsis (Lokomotív). Ifi: 1. Kócsó—ifj« Kiss (Postás). Nök: 1. Tóth (Postás) Üzemi bajnokság: Férfink: 1. Kiss, 2. Kovács (levélhordó postások). Nök: 1. Varga (Magyar Kender). Gyermekek: 1. Ordögh. Az SzMTE II. nz első osztályban Az SzMTE második csapata megnyer­te a má odosztályu bajnokságot. A játé­kosok mind lelke en küzdöttek és jó mun­kájuknak meg is lett az eredménye. A csapat vczc'.éiét a Szikra gyufagyári doi­jozók vették a kezükbe. A munkások i vezetésben és a játékban is kivették részüket; nagy része a csapatnak gvuf­?yári munkás. A jó eredmény nem utolsó­sorban az üzemi bizottság nagy támoga­tásának kőszönhetó. Megalakul az S/.MTF atlétikai szakosztálya Nagyban folyik a szervezés a szak­szervezett egyesületben. Nem régen ala­kították meg kerékpáros szakosztályukat, most az atlétikai szakosztály megalakí­tásán fáradoznak. A ma délután 6 óra­kor kezdódó értekezleten, melvcn min­den üzemi sport felelősnek kötclezó a meg­jelenés, ennek tárgyában is döntést hoznak. VII5-éi teke/.lct A ma délelőtt 11 órakor kezdódó VIB értekezleten (Uajnóczi-utca 20., sporthi­vatal) minden sporlíe'e'ösnck kőtelező a megjelenés. A Vasas nyerle meg jobb gólarányá­val az idei vizilabdabajnokságot az ETC elölt László a csehszlovák nemzetközi gya­logtóvereenven két cseh versenyző mögött t harmadik helyet szerezte meg, maga mögött hagyva a francia, svéd atlétá­kat. Tóbiás II. ETC a magyar kerékpároa főiskolai repülőbajnok. Fájdalomtól megtört szív­vel jelentjük, liogy a leg­jobb férj. apa és nagyapa., GELDRIOH MÁRTON utászalhadnagy augusztus G­un váratlanul elhunyt. Te­metése délután 5 órakor iesz a rókusi temető rava­talozójából. A gyászoló család. Wolfner—UMTE (2:3) Szív. Lok.—Perutz 1 (7:2) P. Lokomotív—SzAK 1 (7:0) Szo. Lokomotív—BMTE 1 (2:0) NyVSE—Cegléd 1 (3:0) EÍörc—Ferencváros 2 (2:3) Csongrád—III. ker. X (0:0) SzcMTE—Sze. Lokomolb 1 (1:0) MTK II.—Elektromos 2 (1:3) M. Torp.—H. Lokomotiv 1 (3:0) T. Dinamó—CDKA 2 (1:6) Nyefty.—Szpartak 2 0:4) Az embersportfogadás s hefi pályázatán 33 drb. 12 találatos szelvény volt egyen­ként kb. 3000 forint, 11 találatos 537 drb. egyenként 240 forint, 10 találatos 4602 drb., egyenként 27 forintos nyere­ménnyel. SzAK SzMTE 1:0 öregfiuk. Félbesza­kadt. Húsos—Röszkei-utca 5:0. MNDSz HÍREK Ma délután 5 órakor az MNDSz köz­pontban ért«kez!e'ct tartunk. Kérjük a kul­turvezetóket az ütry fontosságára való te­kirÁettel fe'tétlenül megjelenni. Szakszervezeti hireh Magyar Kereskedelmi Alkalmazottak Sza­bad Szakszervezete vegyes szakosztálya ér­tesíti tagjait, hogy augusztus 9-én dél­után 5 órakor a szakszervezeti székház­ban taggyűlést tartanak. Minden tag meg­jelenése kötelező. Magyar Kereskedelmi Alkalmazottak Sza­bad Szakszervezete értesiti tagjait, hogy augusztus 10-én este 7 órakor, természet­tudományi előadást rendez a szakszervezeti székházban. Kéri a tagjainak minél na­gyobb számban való megjelenését. A Szegedi Szakmaköázi Titkárság sport­osztálya kéri az üzemi, hivatali és szak­mai sportfc!e!ősöket, hogy augusztus 9-én délután a szakszervezeti székházban sport­felelős .értekezletre feltétlen és pontosan jelenjen meg 6 órára. A Szegedi Szakmaközi Titkárság rende­zésében augusztus 13-án, szombaton dé'után 6 órai kezdettel természettudományi elő­a'á; 'esz a szakszerve eti székházbrn. Min­den érdeklő'!őt s/ive en fogadunk. MINS-MREK SzlT-HíREK Ifi-napok: Kedd: Gázgyár délután 4 órakor, Gyufa­gyár délután fél 5 órakor, Szegedi Ken­der délután fél 3 órakor, Elsó Szgecdi Cipőgyár délután 4 órakor, Konzervgyár délután 2 órakor, Kertész téglagyár dél­után fél 5 órakor. Ma este 6 órakor SzIT összevont ének­kari próba. Vürösmartv-utca 7. szám alatt Magyar-Szovjct Művelődést Társaság. Szabadságharcos Hírek Szabadságharcos gyűlések augusztus 8­tól augusztus 14-ig. Augusztus 9-én délután 7 órakor: Elő­adók megbeszélése a központban. — Dél­utáin 7 órakor: Megbízottak megbeszé­lése a központban. Augusztus 10-én délután 8 órakor: Mo­toros szakosztály gyűlése a központban. Előadó: Szalai Lajos. Augusztus 11-én délután 6 órakor: Vö­röskeresztes tanfolyam a központban. Elő­adó: Veres Sándor. — Délután 6 óra­kor: Rádiós szakosztály gyűlése a köz­pontban. Augusztus 12-én délután fél 6 órakor: »Szabadságharcos;<-lap baráti köre a köz­pontban. — Délután 7 órakor: Céllövő­szakosztály gyűlése a központban. Elő­adó: Weigert Ede. Augusztus 10-én és 13-án délután 6 óra­kor motoros tanfolyam a központban. Elő­adó: Kővári Miklós. Augusztus 15-én 6 órakor 100 csep. gyűlés a központban. Előadó: Kővári Mik­lós. N/IPIREND Kedd, augusztus 9. Nemzeti Szinház: Nyári szünet Belvárosit Mozi fél 7, fél 9: A nagy mérkőzés. Körző Mozi fél 7, fél "9: Az öceán vándora. Széchenyi Mozi: Nyfári szünet Nyári szolgálat a Somogyi­könyvtárban és a muzeumbán. Julius és augusztus hőnanhan a könyvtár nyitva van hétköznap 9—14 óráig; a mnzeum nyitva­tartási ideje hétköznap 9—14 áráig, vasár- és ünnepnap: 9— 13 óráig. Az Egyetemi Könyvtár ol­vasótermei augusztus folyamán általános takarítás, rendezés és tatarozás miatt zárva vannak. Kölcsönzés kedden és pénteken délelőtt 10-től 12-ig. Szolgálatos gyógyszertárak: Gerle-Takács: Klauzál-tér 3. Tust Frigves: Petőfi Sándor­susrárut 41/b. Török Márton: Csongrádi-sugárut. Selmeczi Béla: SomogyiteleD IX. u. 489. A Délmasyarorssás; kiadóhivatala, kéri olvasóinkat, ha szabadságra, nyaralásra mennek, ugy azt jelentsék be keltő időlen a kiadóhivatalban, hogy o lap példánrrait ntánnk lehessen küldeni. Az elküldött lapok postai diját a kiadóhiva­tal fedezi. — o — — PETŐFI KÖNYVKIÁL­LÍTÁS volt vasárnap a sze­gedi Somogyi könyvtárban. Szőke Mihály, a könyvtár igazgatója részfofes tárlatve­zetést tartott. — KISTELEKEN az ifjú­ság nagyban készülődik a VIT-re. Műsoros esteket, sportműsorokat rendeztek, a bevételt a Találkozó előké­születeire ajánlották fel. Kis­telekről tíz EPOSZ fiatál — hat fiú és négy leány — valamint négy SZIT-es költ­ségeit vállaták magukra. — A SZEGEDI TISZTI­FŐORVOSI hivatal vezetősé­ge közli a röszkei, csengelei és ' átokházi dolgozókkal, hogy a régebben hirdetett mozgó egészségvédelmi szol­gálat ezeken a helyeken a meghatározott időben 12 óra­kor tart rendelést. — A SZEGEDI ERDŐ­IGAZGATÓSÁG Nemzeti Vál­lalat felhívja az országos er­dészegyesü'etet, hogy augusz­tus 15-én az ötéves tervben, az erdészetre váró feladatok­ró(l a városháza közgyüléstcr­mében nagygyűlést tartanak. — A CSONGRÁDMEGYET úttörő csapatok 40 pajtást küldenek ki a VIT-re. Ez a csoport szerdán délután 2 órakor indul Budapestre. — A VIT TISZTELETÉRE az újszeged! gőzfűrész és lá­dagyár MDP szervezete va­sárnap uzsonnával vendégelte meg a dolgozók gyermekleit. Dohai Béla elvtárs, üzemi párttitkár beszédében a VIT jelentőségét méltatta, majd az üzemi színjátszók kultúrmű­sort mutattak be. — A SZEGEDI városi kerté­szetben az elmúlt néhány hő­nap alatt nagy beruházások tör­téntek. Több üveggel borított melegágyat készítettek, melyre G205 forintot használták fel, 3008 forintot pedig gyümölcs­faiskola létesítésére fordítottak. Ebben a gyümölcsfaiskolában újfajta gyflmölcsnemeket nevel­nék és 1951-ben már erről a gyümölcsfa-csemete nevelőtc­lepről látják el nemesitett gyű­mölcsfatövekkel a szegedkör­nyéki tanyavi'ágot, — AZ ALSÓVÁROSI föld­művesutcai iskola igazgató­sága felhívja az V„ VI., VII. és VIII. osztályos fiú- ci leánytanulókat, hogy az is­kolába a következő tanévvel kapcsolatos ügyek megbeszé­lésére sürgősen jelentkezze­nek. - NYOLCHAVI BÖRTÖN CSALÁSÉRT. Lcle József szegedi lakos hatósági sze­mélynek adva ki magát, 50 forintot csalt ki dr. Csala Dezsőtől. Csala feljelentésére megindult ellene az eljárás. A törvényszék 8 havi börtönre ítélte. — IZGATÓKAT ítélt el a törvényszék. Újvári Ferenc fehértói lakos, aki a demokrá­cia ellen izgatott, egyévi börtönre és 5000 forint pénz­büntetésre, Barna Mária és Gyimesi Béla szegedi lako­sokat ugyancsak izgatásért hathónapi börtönre ítélte 9 törvényszék. — ÓRÁT LOPOTT nagy. apjától Zádori Mihály kis­kundorozsmai lakos. Tegnap állt lopása miatt a bíróság előtt. A törvényszék három­hónapi fogházra ítélte. Párih:rek Az augusztus 7-től 14-ig ter-J jedő hétén az összes pártszer-' vezcleinkben (falu. város) párt­napokat tartunk. Kerületekben szerdán este 8 órakor, üzemek­ben és hivatalokhan csütörtökön a munkaidő befejezése után, falvakhan szombaton este 8 óra­kor. Nagyszegedi rártbrzottság Agitációs Osztály. BELVÁROS f Telefon ?9 Ma és mindennap 8 mw mérkőzés (Boxolókl Nagvszahásu sportvigjáték és IIIRADO KOR 7.0 Telefon Aut. T'.pt ??9 bérfof. Ma és mindennap ta*R vámfo?a Izgalmas expedíciós filmtör­ténet és IIIRADO B3BS3»-tUajW»lil»l4M'-JWia.H.3»'»1» '--K-i SZÉCHÉNYI Telefon Aut 34-7" Nyári szünetet tar!. Előadások hétköznap tél 7 -••-< fé! 9 órakor, vasárnap es ün­nepnap ff 5, fél 7 fél ft.kn, Pénztár d. e. 11—12-ig és d- u. az előadás előtt t órával Apróhirdetése k kodi.ai k (> z a s » ÜGYES férfi (nő) a VIT-ün­nepségre 100 forint befektetés­sel naponta a dupláját is meg keresheti. Szűcs-utca 3/a. JÓMEGJELENÉSÜ, irodára al­kalmas harmincas vidéki intel ligens, otthonra vágyó házveze­tőnőt keresek. Jelige: »Magá nyoso. <# a n a 8 - v ff t e i (• 250-es D. B. prima állapotban levő Zündapp motorkerékpár, keveset futott motorral, uj gu­mikkal eladó. Érdeklődni lehet a Délmagyarország kiadóhivata­lában. BÚTOR nagy választékban ol­csó árakon az Asztalosmeste­rek Bútorcsarnokában, Dugo­nics-tér 11. Fizetési kedvez­mény. MEGBÍZÓIMNAK keresek tel­jesen uj vagy kevésbbé használt asztalnemüeket, ágynemüeket, lenlepedőket, fehéraemüeket, anyagokat. Vőfélybolt, Klauzál­tér. EGY szép kis magánház eladó Retőfitelep I. H. ÁRVÍZ-UTCA 34,b. számú (Hu nvadi-tér sarkán levő) uj ma gánház, háromszobás összkom­fortos, azonnal beköltözhető la kással szabadkézből eladó. — Ugyanott egy zongora eladó. ELADÓ 110" voltos villanyié számoló óra. Br. Jósika-utca 37 100-as NSU motorkerékpár ki fogástalan állapotban eladó, öt halmi-ut 3. EGY »Stelzhommer« hosszuzon­gora minden elfogadható áron eladó. Cim: Partizán-utca 28. JAZZDOB F ELSZ ER ETjÉS, jó karban levő, eladó. Jelige: »Kp. 800«. ELADÓ egy 220x70, 85 cm. ma­gas tölgyfa munkapad, egy 37 kg. 12.5 cm. pofájú satu. Hu­nvadi-tér 5. EGY szekrény, barna, politúro­zott. keményfából eladó. Meg­tekinthető naponta délután 3 és 5 óra között. Bocskay-utca G. szám, I. emelet 7. ELVESZTETTEM Szeged-ösze széktől Szegedig Sutka Tmre név re szóló irataimat. Kérem a megtalálót, a kiadóhivatalban adja le. GÉPPEL tűzifát fűrészelek és apritok jutányosán. Polgár-utca 1. szám. Nagy Károly. ^ li Pl. ü \ K É I. R K » A HALASI uton 8-án 6 óra után a 35 és 29 km. között el veszett egy esőkabát. Kérem a megtalálót, küldje Újszeged Felsőkikötősor .9., Ludács Kis Dezsőhöz. KÉREM azt, aki megtalálta, a karórámat a városi partfürdőn, melybe Ernő volt karcolva, jut­tassa el Apponyi-utca 25., IJ emelet 9.. vagy a kiadúhiva talba­ELVESZETT a Br. Jósika-utcA ban táska a Központi Kenyér, üzem rózsaszínű kartonjaival Kérjük a megtalálót, vágy s Községi Kenyérgyárban vagy • kiadóhivatalban "adja le. ELVESZETT aktatáskám april szerszámokkal. Kérem a meg­találót, a Délmagyarországban adja le. ""v RUTOROZOTT szoba fürdőszob ba-, esetleg konyhahnsználatfal 2—3 személynek kiadó. Parti zán-utca 30., földszint 5. EGY szoba, speiz átadó költség térítéssel. Vásárhelyi-sugárut 3 vfir^ü). FÖLDSZINTI parkettás utca szoba kiadó üresen is, magá, nvosnak. Jelige: »Belváros«. DELMAGYAKORSZAG politikai napilap. Felelős szerkesztő és kiadó: iíj. KOMOCS1N MIHÁLY Szerkesztő: BODAY PAL Szerkesztőség: Jókai-n. 4. Falusi rovat telefonja: 35-30 Üzemi rovat: 80-03. Éjjeli szerkesztőségi telefon' este 8-tól: 35-06. Kiadóhivatal: liirász-u. 6 Telefon: 31-16 és 35-00. Az x-el jelzett közlemények díjazottak. üyomja: Hírlapkiadó Kft., Szeged ^ Felelős vezető: Koncz Lászli.

Next

/
Thumbnails
Contents