Délmagyarország, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)
1949-08-31 / 201. szám
2 Szerda, 1943 augusztus 31 tosilnnl kell ez újítások és észizerüsitések gyors és széleskörű jl terjedését. 5. fl MÉMOSz folytasson áltendó küzdelmet a munkafegyelem megszilárdításáért, az e területen mutatkozó lazaság megszüntetéséért. 6. flz építőmunkások politikai öntudatának fejlesztésével oda kell hatni, hogy az építőmunkások végetvessenek az építkezéseken mutatkozó anyagpazarlásnak és felhívják a figyelmet az építkezéseken mutatkozó hibákra és visszaélésekre. 4. Szakképzés íerén 1. flz épltőmunkás szakszervezetnek kötelessége gondoskodni arról, hogy az építőipari munkásokból nagy számban kerüljenek ki az építőipar u) vezetői. E célból minden erővel elő kell mozdítani a szakmunkások szakma/ Ismeretének elmélyítését és fejlesztését. Széles körben Ismertetni kell a szovjet épitőlpar tapasztalatalt. 2. Különös gondot kell fordítani az építőiparban a faluról feliővö uj munkásrétegek szakma! és politikai nevelésére. Oda kell hatni, hogy a segédmunkások közül mind többen váljanak betanított munkásokká és szakmunkásokká3. Minden erővel elő kell'mozdltani a női segédmunkásoknak szakmunkásokká való átképzését. 3. A szervezés terén t. Az építőmunkások szövetségéiren biztosítani kell a vá Inszlott vezető szervek jó működését, a szövetség egyes osztályainak megfc'cjő együttműködését, az ellenőrzést a ve elő szervek határozatainak végrehajtásáról. Gondoskodni kell arról, hogy a MÉMOSz vczclői az építkezéshez s az )fi e nekhez rendszeresen kijárjanak, hogy közelebb kerüljenek a munkásokhoz. Meg kcfl szüntetni a bürokralikus köpon'o ilást, a kór le vejekkel való vezetést. A szakszerve. zeli munka súlypontját a munkahelyre kell áthelyezni, bizlosilva az üzemi bizottságok rendszeres működését. 2. Gondoskodni kell arról, hogy a dolgozók a szakszerve, zeli tagdijakat rendszeresen fizessék s a MÉMOSz-nak aktív szervező munkát kell lolytatni a szervezetlen építőmunkások beszervezéséért. 3. A MÉMOSz a közeli hónapokban a Szakszervezeti Tanács határozatainak megfelelően hajtsa végjre az ipari szervezkedést. 6. Szociálpolitikai téren 1. fl MÉMOSz vezetői foglal kozzanak többet az építőmunkások szociális helyzetével. Gondoskodjanak a májuk területén a kormány állal szociális célokra biztosí»lt összegek felhasználásának ellenőrzéséről és törekedjenek arra, hogy az építkezéseknél lakó munkások a munkahelyeken megfelelő szálláshelyet kapjanak. Biztosítani kell az épületeken az étkeztetés ellenőrzését, a tisztasági berendezések megteremtését és a kulturális nevelő munka technikai előfeltételeit. A Politikai Bizottság felszólítja a Szakszervezeti Tanácsot, hogy a Párt határozatának végrehajtásában nyújtson a legmesszebbmenő segítséget a MÉMOSZ vezetőségének, kísérje állandóan figyelemmel a MÉMOSZ munkáját s a fent megjelölt feladatok eredményes végrehajtásához elegendő számú, megfelelő munkatársat adjon a MÉMOSZ-nak. A Politikai Bizottság felszólítja a Szakszervezeti Tanácsot és az Épitőmunkás Szövetséget, hogy e határozatokat az épitőmúnkásság széles köreiben népszerűsítsék és ismertessék. A munka megjavítása érdekeljen még ez év őezén hivjanak össze építőipari konferenciát az építőipar vezetőinek, élenjáró makrainak és munkásnőinek, uji-tóinak, hrigádvezetőinek és szakszervezeti vezetőinek bevonásával. Ezen a konferencián vizsgálják meg az elért eredményeket és vitassák meg a továbtri teendőket. Az MDF Politikai Bizottságának határozata alapján összeült a MÉMOSz. központi vezetősége. A Párt Politikai Bizottságának kritikáját helvénvalónalc ismerte el s a birálat alapján konkrét határozatot hozott a MÉMOSz munkájának meg javitására. A monaichofasiszta kormány vissia'eleplti Mussolini pribékjeit Görögországba Athénből ujabb terrorcselekményekről ad hirt a szabad görög rádió jelentése. Vasárnap Athénben letartóztatlak 48 hazafit azzal a váddal, hogy gyógyszereket küldtek a demokratikus haderőnek. Hétfőn 53 hazafit tartóztattak le azzal a hamis váddal, hogy merényletet terveztek a monarchofasiszta munkaügyi miniszter ellen. Athénben 5, Florinában pedig további 53 demokratát ítéltek halálra. A monarchofasiszta kormány tízezer olasz fasisztának engedőIyezte Görögországba való hazatéréséi. Ezek a második világháború Idején Mussolini görögországi kémei voltak és a legkülönbözőbb kegyellenségeket hajtották végire a igörög nép ellen. A kormány elhatározása ellen Patraszban, Korfuban és az Égei-szigeteken nagyszabású tüntető gyűlések voltak. Andrej Álekszandrovics Zsdánov Ujtipusu forradalmi romantikára van szükségünk . . • Részlet Zsdar.cv elvtársnak a Szovjet Irök Szövetsége első országos kongresszusán elmondott beszédéből Az emberi léiek mérnökének lenni — azt jelenti, hogy mindkét lábunkkal, szilárdan a reális élet talaján kell áj tanunk. Ez pedig a régitipusu romanticizmussal való szakítást jelentig azzal a romanticizmussal, amely a nemlétcző életet és nemlétező hősöket ábrázolta, elvezette az olvasót az ellentétek és nyomasztó gondok viliIgából, az életből az ábrándok, az utópia világába. Irodalmunk számára, amely mindkét lábbal a materializmus szilárd talaján áll, nem lehet idogen a romantika, de az ujtipusu romantika, a forradalmi romantika, lii azt mondjuk, hogy a szocialista realizmus a szovjet szépirodalom é? irodalmi kritika alapvető módszere, ez pedig feltételezi, hogy a forradalmi romantika bevonul az irodalmi alkotásokba, mint azok szerves része, mivel Pártunk egész élete, a munkásosztály egész élete és harca nem más, mint a legszigorúbb, a legjózanabb gyakorlati munkának a legnagyobb hősiességgel és a leghatalmasabb távlatokkal való összehangolása. Pártunknak mindig hatalmas erőt adott az, hogy egyesítette és ma is egyesíti a legaktívabb tevékenyseget és gyakorlatiságot a széles távlatokkal, az állandó haladó-türekréssei, a kommunista társadalom felépítéséért vivott harccal A szoviet irodalomnak tudnia kell megmutatni hőseinket, tudnia kell betekinteni jövőnkbe. Ez nem utópia, mert a mi jövőnk, a mi holnapunk már ma készül, tervszerű, tudatos munkával. Nem lehet valaki az emberi lélek mérnöke, ha nem ismeri az irodalom technikáját. Emellett meg kell jegyezni, hogy az irodalom technikája egész sor speciális sajátossággal bír. Az iróknak egész sokféle fegyverük van. A szovjet irodalomnak minden lehetősége megvan arra, hogy ezeket a különböző fegyvernemeket (zsáner, stilus, forma és az irodalmi alkotások külöuböző fogásai) teljes egészében alkalmazza, kiválasztva a legjobbakat, amit ezen a téren az összes előbbi korszakok alkottak. Ebből a szempontból az irodalom technikájának elsajátítása, az összes megelőző korszakok irodalmi hagyományainak kritikai elsajátítása oivan feladat, amelynek megoldása nélkül önök nem válhatnak az emberi lélek mérnökeivé. Elvtársak, a proletariátus ugyanugy, mint p. materiális és szellemi kultura'más területein is, egvetlen örököse mindannak, ami legjobbat a világirodalom kincstára tartalmaz. A burzsoázia eltékozolta irodalmi örökségét. A mi kötelességünk gondosan összeurvüiteci azt tanulmányozni, bírálva elsajátítani és igy előrehaladni. Az emberi lélek mérnökének lenni azt jelenti, ho^y aktivan kell harcolnunk nyelvünk tisztaságáért és kultúrájáért, az irodalmi jnüvek minőségéért. Irodalmunk még nem felel meg korunk követelményeinek. Irodalmunk gyöngesége visszatükrözi a tudatnak a gazdaságtól való elmaradottságát, amitől természetesen nem mentesek irodalmáraink sem. Ezért az állandó önképzés és szellemi fegyvereink müvelése a szocializmus szellemében — az az elengedhetetlen előfeltétel, amely nélkül a szovjet irodalmárok nem alakithatják át olvasóik tudatát és nem lehetnek az emberi lélek mérnökei. Magasfoku művészetre van szükségünk a szépirodalomban és ebből a szempontból felbecsülhetetlenül értékes számunkra Atexej Maximovics Gorkijnak ama. segitsége, amit 6 a Pártnak és a proletariátusnak nyújt a minőségi irodalomért a nyelv kultúrájáért vivőit harcban". A szovjet írók tehát minden szükséges előfeltétellel rendelkeznek ahhoz, hogy — amint mondani szokták — a korszellemnek mezfe'elő müveket. o\yan müveket irjannk, amelyekből kortársaik tanulhatnak s amelyekre büszkék lehetnek majd az elinvendó nonozedékek. 1918 augusztus 31-én halt meg. Kag ogó marxista teoretikus, Lenin—Sztíílin nagy pártjának egvik kiváló vezetője, a szovjet állam építője és a szocialista kultúra mestere — igv marad meg őrökre Zsdőnov képe a munk^sos tálv szivében. Ifiu korától összekapcsolta életét a Bolsevik Párttal. Több mint három hősi évtized során ntja a nép, a Párt, a Iía;a önfeláldozó szolgálatának példája lett. Résztvett a földalatti bolsevik mozgalomban, a Forradalom előkészítésében és megvívásában. n polgá'hábornlion a Vörös Hadsereg politikai felvilágositásában. Kiváló szervező tehetsége, szenvedélyes bolsevik temperamentuma, nagy és sokoldaln műveltsége, igaz emberi lelki gazdagsága voltak jellemzői. A lenini—Sztálini pártvezető jellemének ezeket az értékes tulajdonságait. Zsdánov elvtárs állandóan fejlesztette és tőkéletcsitetto magában. 1934 decemberétől, a nép ellenségeinek Kirov elleni orgvilkossága után Z*dánov elvtárs a Párt megbízásából a leningrádi pártszervezetet veze(te. Lelkesítette, mozgósította a leningrádi bolsevikokat a trockista árulók, a külföldi kémközpontok ügvnökcinck megsemmisítésére. fi irányította a leningrádi bolsevikokat a Nagy Honvédő Háborn évei alatt Leningrád városának védelmében. Elválaszthatatlanul összekapcsolódott nevével a német-fasiszta hordák Leningrád alatti megsemmisítése. xZsdánov irodalmi, művészeti és filozófiai előadásai hozzáI Járultak a szocialista kultúra fejlődéséhez.* A Szocialista realizmus etmé* leti kérdéseinek kidolgozását Gorkijjal együtt fejlesztette. A pártezertlségnek az iroda* lomban, tudományban, művészetben való megnviiránnlásáért vivott harc mély páthos/j* hatotta át felszólalásait « »Zvjezda* és a »Leningrád« nj* Ságokról, a bölcsészeti vitákon, a szovjet zene tényezőinek értekezletén. A mélytarfalmu, pártelvü művészetért és tudo* mányért, a bolsevik tis/ta* Hágért. a népet azo'glló, a kommnnizmns felé vivő irodalomért vivott szenvedélyes harcot tántoríthatatlan kommunista meggyőződéssel vezette. Zsdánov elvtárs n lenini-sztálini elvek alapján küzdött azért, hogy a szocialista kultnra m kommunizmusba való átmenet idején kérlelhetetlenül harcoljon az i'de-sen hefolvás, clvtelenség és külföld előtti hajbókolás. a burzsoá ideológia csökevényei ellen. Zsdánov elvtárj han-sulvozta, hogv a szocialista művészet és tndomány előtfi unrv nemzetközi jelentőségű feladatok állnak — n] emberi erkölcsre kell tanítania at embereket. »Napról-naprn feljebb és feljebb emeljük a népet. Ma már nem vagyunk a-ok. akik tegnapi voltnnk és holnap nem íeszünií azok. akik ma vaa^nnk* — mondta lelkesen a jövőbe nézve. Zsdánov elvtárs minden erejét, rasrvogl alkotó szellemét és energiáját, bolsevik szivét adta a kommunizmus felé vezető ul építéséért, örökkévaló lesz a ffcovjet nép emlékében, lelkeBitó példa lesz minden orszáj dolsorói számára. A szoviet nép a világbéke legtevékenyebb harcosa — mondják a Szovjetunióban farézhodó akót bányáazhüldottség tagjai A hetek óla a Szovjetunió- rakást például kézzel végziH ban tartózkodó skót bányászküldöttség Ingjál a Trutl szerkesztőségéllen sajtóértekezlelen számoltak bc tapasztalataikról. William Pearson, a skót bányászszó vétség főtitkára, a küldő' tv ég ve elő'e az egész küldöttség nevében tett nyilatkozatában kijelentette, hogy a küldöttség tagjai maguk döntötték el, hova menjenek és mit nézzenek meg. Széleskörű lehetőségük volt a szovjet nép életének tanulmányozására. Mindenekelőtt megállapították, hogy a Szovjetunióban teljes a vallásszabadság. Meggyőződtek arról, hogy a bérrendszert a haléságok és a szakszervezetek közös tárgyalásának eredményeként dolgozták ki és állapították meg. Azután felsorolta azokat a különleges bányaberendezé-si gépeket, amelyek rendkívül megkönnyítik a bányászok munká'áL és amelyeknek alkalmazását a skót és az angol bányákban is szükségesnek tartják. Angliában a módszerrel folyik. A szénlieszénkilermelés a legnehezebb Geddes skót bányász elmondta, hogy a skót bányászok csal álmodozhatnak azokról az üdülőházakról és szanatóriumokról amelyekben a szoviet bányászol szabadságukat töltik. fl küldöttség tagjai elmond ték, hogy az angliai bányászol életszínvonala igen alacsony. B6rük a létminimumot sem bt» tositja. flz élelmiszer és ruha« nemű ára állandóan emelkedik! flz angol bányászoknak éventt csak egyhetes fizetéses szabad) séguk van. zlz angol hányás» szakszervezeteknek nincs szavul az államosított szénipar igazgt* tárában. Befejezésül Pearson kiemelte hogy a küldöttség a Szovjet" unióban tett látogatásai sorái Ismét meggyőződött arról aj igazságról, hogy a szovjet néj és a szovjet kormány a világbéke legtevékenyebb harcosa. Vé> gül azt a meggyőződését fejezti ki, hogy a küldöttség látogatási elmélyíti a barátságot a Szovjetunió és Skócia dolgozói kőzött és hozzájárul a világbékéért folytatott közős ügyéhez. A finn kormány ujabb provokációra készül a munkásság ellen fl finn dolgozok retidiUiefelenüi iovásu szirájko'nak Finnországban gyanús kalonai csapatmozdulatok folvnak. Hi.ek érkeztek arról is, liogy Finnország egész légelhárító tüzérségéi /készültségi állapotba* helyezték. Ezek az intéztedé ek arra mutatnak — irja a Tiuekansau Sunomat — hogy uj nagyszabású provokációra készülnek a léllelléletek javításáért küzdő munkásság ellen A finn mun! á ok szli ájkmoz* galma azonban tovtíbb ter. jed. Jelenleg tízezer kikötő, munkás sztrájkol és a helsinkii vízmüvek munkásainak sztrájkja átterjedi a hat legnagyobb íinn városra. Turkuban. Finnország legnagyobb ipari központjában hétfőn sztrájkba léplek a fémíeldol. gozóipari és a hajóépítő mun. károk.