Délmagyarország, 1949. július (6. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-10 / 158. szám

Vasárnap, 1949 julius 10. 3 Jóváhagyta a város közgviilése az ötéves terv első esztendejének szegedi költségvetését Rendkívü l közgyűlésre gyűltek Bssze Szeged város törvényható­sági bizottságának tagjai, hogy megbeszéljék és hitelesítsék a város közigazgatása által elké­szített 1950. évi uj költségve­tést. fl Magyar Dolgozók Pártja, az üzemi munkásság, a szeged­környéki dolgozó parasztok és az ifjúság képviselői, Nagysze­ped dolgozóinak nevében fogad­ták el ezen az ülésen ötéves ter­vünk első évének beruházási tervét. Az MDP részéről Simovies Atihály elvtárs szólalt fel. El­mondotta, hogy az uj költségve­tés a takarékosság és az önkölt­ségcsökkentés jegyében született meg, hűen a dolklgozdk érdekei­hez és hároméves gazdasági tervünk s/kereihez. — Ebben a költségvetésben azoknak a dolgozóknak az ér­dekeiről van szó, — mondotta —, akik csodát müveitek ebben az országban a fölszabadulás óta. Újjáépítették a gyárakat, a lakóépületeket, s felemelték az életszinvonalunkat, eltüntették a háború utolsó nyomait Is. Rá­kosi Mátyás elvtárs és a Ma­gyar Dolgozók Pártja vezetésé­vel kisöpörték a bentmaradt el­lenséget s legutóbb Rajkék troc­kista kémbandáját is. Simovies elvtárs ismertette a Marshall-terv csődjét. — A munkásosztály helyett egymást csapták be a 'vikíj. kapi­talistái. Ezt igazolja az angol font leértékelése és Angol-Argen­tin kereskedelmi és gazdasági szerződés megtiltása, melyet Amerika urai tiltottak meg az­ért, hogy a mindenképpen be­következő gazdasági válságot né­hány nappal még ha^aszthassák. Beszéde végén Simovies elv­társ a jelenlévők nevében keaye­lette! emlékezett mey a munkás­osztály nagy halottjáról, Dimit­rov elvtársról. Ismertette Dimit­rov elvtárs fölényes győzelmét a lipcsei perben Hitler fasiszta birál fölött, akik alaptalan vád­dal halálra akarták ítélni. A törvényhatósági bizottság tagjai egy perces néma felállás­sal emlékeztek meg Dimitrov elvtársról, majd elhatározták, hogy részvéttáviratot küldenek a bolgár kormányhoz. Ebben kife­jezésre juttatták a magyar nép gyászát, s megköszönték Dimit­rov elvtársnak azt az önfeláldo­zó munkát, amellyel a magyar munkásokat is támogatta és har­colt annakidején Rákosi Mátyás elvtárs kiszabadításáért. Ezután Dénes Leó polgármes­ter elvtárs ismertette az ötéves terv első évének szegedi vonat­kozású költségvetését Eszerint 8 jövőben 26,122.200 forintot költ a város vezetősége a beru­házási, népjóléti, szociális és egyéb célokra. Ezzel szemben a biztos bevétel 31,389.800 forint lesz. A feleslegként mutatkozó 5,267.600 forintot tervberuházá­sokra fordítják, Dénes polgármester elvtárs be­jelentette, hogy a felszabadulás előtt különösen, de még azóta sem tudott a város vezetősége ilyen költségvetést elkésziteni, amelyben a bevétel teljes egészé­ben fedezte volna a kiadást. Ed­dig még minden évben több ezzel szemben most még 16.500 forint átvitel is lesz az 1951-es évre. Ezután a város tanácstag­jai 42 pontban foglalt határoza­tot terjesztettek elő a törvény­halósági bizottság jóváhagyásá­ra. Kiss Mihály elvtárs bejelen­telte, hogy az átkoshirü Horthy bérenerőí, Somogyi Szilveszterről elnevezett Somogyitelep nevét a minisztérium hozzájárulásával Petőfi Sándor telepre változtat­ják ál. Az uj Petőfitelepen lévő zárdaelőtti teret pedig a mun­kásosztály eszméjéről halálrakin­zott szegedi kőművesmesterről, Ladvánszkl Józsefről nevezik eL A csengelei vasútállomástól a tanyaközponton át Kiskunmajsa felé haladó utat Petőfi Sándor­utnak nevezik el s a csengek*" közigazgatás előtt elhaladó ut­cát, amelyik a későbbi falunak főutcája lesz majd, Dózsa György-utcának nevezik eL Az előterjesztések után a tör­vényhatósági bizottság egyik tag­ja táviratot olvasott föl, amely­ben Rákosi elvtársnak mondtak köszönetet Rajkék kémbandájá­nak leleplezéséért és egyben példás büntetést kértek számuk­ra. Bázisiskolák épülnek a következő fanévben Az iskolák átalakításával kapcsolatban az 1949—50 iskö­lai évben minden tankerület­ben bázis iskolát épít a köz­oktatásügyi minisztérium. A bázisiskolák p legjobb tanerő­vel, fölszereléssel ellátott is­kolák, Szegeden a Rókusi ál­talános iskola lesz ez. Még a nyár folyamán rendbehozza a város az épületet és megfelelő felszerelésekkel látja el az egyes osztályokat. A tanfel­ügyelőség a lehető legjobb tanerőket helyezi ide, mert en­nek az iskolának példát kell mutatni. A legszebben ezeken a helyéken működnek majd az úttörő, tanulj jobban, nevelj jobban mozgalmak és a szülői Ma érkezik Sándorfalvára a Szov'efuniéban járt magyar paraszfkiiidöifség egy csoportja Sándorfalván minden előké­szület megtörtént arra, hogy méltóképpen fogadják a mai nap hozzájuk érkező vendége­ket. A Szovjetunióban járt pa­rasztküldőttség egy csoportja látogatja meg a községet, hogy beszámoljon a' sándorfalviak­nak és a környékbeli községek­ből o'la<e eglő dolgozó paraszt­ságnak, mindarról a csodála­tos és gazdag élményről, ame­lyet hathetes tanulmányutjuk során szerezték a Szovjetunió­ban. Szatymazró®, DórozsJmáról, Algyőről, Tápéról, Felsököz­pontröl és öszészékről mennek már korán reggel a dolgozó parasztok, hogy részt végyenek a sándorfalvi vnagy beszámoló ünnepségen. A munkás-paraszt szövetség jegyében felvonulnak erre az ünnepségre a sövényházi, szatymazi és a dorozsmai gép­állomás dolgozói is. Nagy ese­mény ez a környék minden dolgozó parasztja számára. Aki csak teheti elmegy ezen a na­pon Sándorfalvára, hogy meg­hallgassa mindazt a számta­lan tapasztalatot, amelyet a világ legkorszerűbb mezőgaz­daságában, a szovjet mezőgaz­daságban szerzett parsztkül­döttségünk. Szatv mázról 25 ko­csival, Algyőről 50 kocsival mennék Sándorfalvára, de ha­sonló nagy felvonulás várható a többi községekből is. A kocsi­kat ünnepien feldíszítik, hogy külsőképpen is kifejezaéik a nagy nap jelentőségét. Sándorfalván a beszámoló ünnepséget a volt Pallávichini­kastély nagy udvarán rendezi meg a DÉFOSz. Előzőlég a sportpályán gyülekeznek össze a gyűlés résztvevői és énekszó, zeneszó mellett zászlókkal és transzparensek­kel vonulnak át a kastélyud­varban a gyűlés színhelyére. Pa­taki Károly, a DÉFOSz orszá­gos oktatási osztályának ve­zetője tartja itt meg beszá­molóját. A MA FILM és a rádió mun­katársai is leutaznak ebből az alkalomból Sándorfaivá! a, hogy a mozihiradó számára filmfel vételt, a rádió szinhelyi köz­millió forint hiáng mutatkozott, vetítése számára pedig hang­lemezfelvételt készítsenek. A rendkívül érdekes és főként gazdag tapasztalatokkal teli hasznos nagygyűlést dél­után szines kultúrműsorok kö­velik. Négy órai és hét örai kez­dettel rendeznek műsort a faluban Ezen a csengelei DÉFOSz ze­nekar zeneszámai, valamint a sándorfalvi és csengclei úttö­rők népi táncai, énekszámai szórakoztatják a megjelente­ket. De kint lesz a vasutas zenekar is, amely különösen szép számokkal gondoskodik az egybesereglett dolgozó paraszt­ság szórakoztatásáról, sőt már a délelőtti gyűlés kezdete előtt térzenét adnak. A Szegedi Nemzeti Színház énekesei is műsorral kedveskednek az egy­begyűlteknek. Este 9 érai kez­dettel filmelőadásra kerül majd sor. Mindezekre a kul­turális megmozdulásokra igy a filmelőadásra is teljesen in­gyenes lesz a belépő. Nagy napja lesz tehát ma Sándorfalva és a kör­nyék dolgozó parasztságának. Jövőjéről lesz szó a mai napon, mert a Szovjetunióban járt pa­rasztküldöttelg mindarról szá­molnak majd be, ami a nyu­godt, boldog jövőt lii to ithatja a dolgozó parasztságunknak. Kétezer holdat erdősitenek Szeged határában A Szegedi Erdőigazgató­dág Nemzeti Vállalat kidol­gozta a körzetéhez tartozó területek erdősítési terveze­tét. A tervezet szervesen bele­kapcsolódik nemzetgazdasá­gunk ötéves tervébe. Az er­dősítés folyamán Csongrád megye három erdőgondnok­sága főleg azokat a teriilete­ket erdősiti be, melyek talaj­megkötési szempontból a leg­fontosabbak. A szegedi erdő­gondnokság az ötéves terv ideje alattt leginkább Puszta­mérges, öttömös, Várostamya és Királyhalom határát erdő­siti be. A négy község hatá­rában ennék folyamán 23 millió facsemetét ültetnek el. Legnagyobbrészt fekete- és erdeifenyőbői történik az új erdők telepítése. A betelepí­tett terület meghaladja a kétezer katasztrális holdat. Ugyancsak a Szegedi Erdő­igazgatóság NV területéhez, a szentesi és sövényházi erdő­gondnokságokhoz tartozó te­rületeken is hatalmas erdő­sítés indul meg. Az Utóbbi két erdőgondnokság területén az ötéves terv alatt 1800 ka­tasztrális holdat meghaladó teriiletet erdősítenek be, mintegy nyolcmillió facseme­tével. A betelepítésre kerülő területelmek a megművelését már nagyrészt befejezték és 1950 tavaszán megindul az erdősítés. munkaközösségek. Az itt taniM tanerők bemutatják t jövőp<S« dagógusait, *kik nemcsak tanítók, hanem népoktatók is. Fenntartják a falusi iskolákkal a kapcsolatot és segítik azoK munkáját. Igy tüntetik el a falu ós a város közötti különb­séget ezen a téren is. Bázisiskolákat az 1949-5® iskolai évben főleg ipari ét mezőgazdaságilag fejlett váro­sokban szerveznek. Ezeknek at iskoláknak a színvonalára eme­lik a következő évben a többi iskolákat. Ebben az évben mái sokkal könnyebb lesz a hely­zet a tanyai és falusi iskolák­ban is, mivel a dolgozóik taní­tóképzőjéből sok uj, haladó világnézetű pedagógus került ki. A pedagógusok most döntő harcra készülnek, hogy minél tökéletesebben sikerüljön a be iskolázás. Nem szabad egyel len tehetségnek sem elkallód nia az országban. A DÉFOSz faggyülések Vasárnap déle'ött tartja mef a DÉFOSz nagyszegedi titkársí. ga Lengyelkápolnán, Várost*, nyáln és a feketeszéli Kossuth, kútnál a földmunkás tagozatot e havi taggyüllését. A taggyülé, sék délelőtt 11 órakor kezdőd, nek. A gyűlésen részletesei megbeszélik a cséplőgép ellen* Őrök ellőtt álló feladatokat H részletes po'ttikai beszámolót il tartanak a földmunkásoknak, t taggyűlések előadói Makra Mi. hály a DÉFOSz megyei titkár, ságiának oktatás felelőse, Bá* Béla, a szegedi DÉFOSz helyi, csoport irodavezetője és Juhi* János, a DÉFOSz megyei kikül® döttje lesznek. Űnnepélyresen befejeződött a szegedi kertész segédi tanfolyam Szombaton délután tartották meg ünnepélyes záirővizsgiáju. kat a hathónapos kertész-sqgédl tanfolyam hallgatói. A záróün­nepélyt Deáík Eszter elvtársnő, az iskola vezetője nyitotta meg és elbúcsúzott attól a 48 kor­tészsegéd'től, akik népi demo­kráciánk odaadó támogatásá­nak köszönhették eredményei­ket A földmivelésügyi minisz­térium kiküldötte osztotta ki a tanfolyamhallgatók bizonyítvá­nyát. — Sarnyai Vencel elvtárs; az MDP nagyszegedi párlbi« Zottsága és a szakmaközi tit­kárság nevében búcsúzott a hangatőktói és kiosztotta ne­kik az ipari munkásság könyv, ajándékait A tanfolyatnhalíga. tók nevében Fogass Pál kő. szönte meg a népi demokráciZ által nyújtott tanulási lehetősé, jget és átadták a tanfolyamhall­gatók ajándékait az iskolaveze. tőségnek, odaadó munkájukért, Arelófinnepség Feketeszélen Ma délelőtt tartja meg Fete­feszél dolgozó parasztsága a Kossuth-kutnál a Függetlenségi Népfrontba tömörült pártok rendezésében ezide inagy arató­ünnepségét Az egész napot be­töltő ünnepség reggel 9 órakor zenés ébresztővel kezdődik. Utána a lovasbandériumok fel­vonulása teszi felejthetetlenné az ünnepséget Délben dísz­közgyűlés lesz. Ezen az MDP kiküldötte méltatja az arató­ünnep jelentőségét Délután ha­talmas kultúrműsor következik. Burgonya és hagymakereskeifeimi RT Szegeden A Burgonya- és Hagymi; kereskedelmi Nemzeti Vállai lat Szegeden, a Marx-tér ti szám alatti épületben kirena deltséget létesített A kim* deltég célja, hogy Szeged, valamint a környező falvak burgonya- éa hagymaellátá® sát zavartalanná tegye, ezeö® kívül kiépítse kapcsolatát * megye földművesszövetkez* teiveL A Magyar Dolgozók Pártja Nagyszogedi Páltbizottsága julius 13-án délután 6 érakor a Dohánygyárban öss«evoní párínapoí íarí közDonti előadóval

Next

/
Thumbnails
Contents