Délmagyarország, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)

1949-06-25 / 145. szám

Szombot. 1949 funius 25. Az MDP képviseli az alkotó tudománynak és a tudomány minden művelőjének érdekét is Dr Trencsényi Waldapfel Imre elvtárs, a szegedi tudományegyetem uf rektorának nyilatkozata A szegedi tudományegyetem fakultásainak elektorai az 1949— 50-es tanévre egyhangúan <fr. Trencsényi Waldapfel Imre elvtársat, az Ismert klasszikus filológus professzort választották meg rektornak. Trencsényi Waldapfel elvtárssal az egyetemnek haladószellemii, értékes tudományod munkát végző tagja került ebbe a fontos megbízatásba. — Éppen ebben az egyhangú megválasztásban látom biztositékát rektori munkámnak — jelentette ki lapunk számára Trencsényi Waldapfel Imre elvtárs. — Ez a tény azt mutatja, hogy azok a nagy kezdeményező lépé«ek, amelyeket a Magyar Dolgotok Pártja tett a magyar tudomány és felsőoktatás hatalmas méretű fejlesztésére, valóban a pártonkívüli professzorokat is az MDP mögé állították. Tisztában tagyok ugyanis azzal, hogy karkársaim bizalma nemcsak az én személyemnek szól, hanem a Magyar Dolgozók Pártjának is, tmelynek szellemében akarok tzentul is dolgozni. Végre az tgyetem is tudomásul vette, hogy MZ ország vezetöereje a Magyar Dolgozók Pártja és ennek felismerése az egyetem érdekeit is szolgálja. Ennek a pártnak szempontjait érvényesíteni az egyetem életében, vagyis a tudomány és a felsőoktatás területén, ugyan azt jelenti, mint minden más felületen: a magyar dolgozó nép érdekeinek érvényesítését. Nyilvánvaló tehát, hogy az MDP képviseli az alkotó tudománynak és művelőinek érdekeit is. — Ez a tanév, amelyben rektor leszek — folytatta Trencsényi Waldapfel elvtárs — előrelátha|6an döntő lesz az egyetem élelében, mert a hároméves terv befejezése és az ötéves terv megindulása esik erre az időszakra. Ez uj egyetemi intézetek kiépítését, uj tanszékek és intézetek létesítését jelenti. Ennek kapcsán igen kívánatosnak tartom az egyetemi intézetek és a Sz/T-csoportok közötti kapcsolat rendszeres kiépítését. Intézetemben igen szép eredménnyel ez már megtörtént a most végetért tanévben, de mint rektor, ezt a kapcsolatot szervezett formában akarom kiépíteni valamennyi karon. — Döntőnek tartom az egyetem szociális összetételének megjavítását is. Feltétlenül szorgalmazni kívánom ennek érdekében a szakérettségire előkészítő RéiAi-iskolák szaporilá sát, hogy minél több munkásfiatal kerüljön az egyetemre• Ugyancsak fontos feladatnak tartom, hogy az egyetemi a középiskolák felső osztályaival is állandó kapcsolatot tartson és azok szakmai irányítása szinte tervszerűen történjék. — A neüe. őmunkában fokozattan érvényesíteni akarom a marxizmus-leninizmus vtlágné' zetét, oly módon, hogy a marxizmus ne mint külön ideológiai tárgy szerepeljen csupán az egyelem életében, hanem valamennyi szaktudományt hassa át a dialektikus materializmus. A szegedi tudományegyetem minden kara és intézete számára is Rákosi elvtársnak a műegyetem technikus körében ta. vaiy tavasszal tartott előadását tartom iránylmutatőnak. Ebben a következőket mondotta: tHa a fiataloknak a szaktudás melleit szükségük van a társadalmi fejlődés ismeretébe, akkor a professzoroknak hatványozottan szükségük van erre, ha jó munkát akarnak végezni. Törekedjenek az uj viszonyok megismerésére és szerelném ha segítenének a dolgozó népnek. Csak igy tudják az egyetemi fiatalságot a nép szeretetébe és felismerésére megtanítani. Ha ezt megteszik, hozzájárulnak ahhoz, hogy népünk gyorsabban haladjon a boldogulás és virágzás utján.t — Ezek a gondolatok szabják meg munkámat, — mondotta végül Trencsényi Waldap. fel elvtárs. — Az egyetemen pedig számitok a tanári kar segít. ség|ére tervein végrehajtásában, de ezenfelül különösen az ifjúság, az egyetemi hallgatók, a MEFESz segítségére. Az ifjúság rektorának tekintem magam és mindenkor a hallgatók érdekéi t tartom szem előtt. Dolgozó fia!aiia!okat vesznek fel a színművészeti főiskolára A színészi, Szinpadi rendezői, filmrendezői és filmtechnikai pályákat a múltban elzárták a dolgozók fiai elöl. Bebizonyosodott azonban, hogy az njtipusu színészek, a nép művészei elsősorban a munkásosztály és a dolgozó parasztság fiaiból és leányaiból kerülnek ki. A színművészeti főiskola vezetői az ősszel kezdődő tanévre a munkásés parasztszármazásn hallgatók arányszámát 90 százalékra emelik- A régi szokástól eltérően az idén a nagyobb vidéki városokban és ipari központokban is rendez a főiskola igazgatósága felvételi vizsgákat és igy nem kell Budapesten jelentkezni. Aki egyszer Majakovszkijverset szavalt.. 9 A Dohánvayár szf n játszógárdája Puskin » Aromy halacska* cimü mesejátékát próbálja Trencsé nyi Waldapfel Imre elvtárs, egyetemi tanár irányításávalA darabot sok szép vers és énekszám kíséretében vasárnap délután adják elő a Dolgozók Klubjában, a nagy költő születésének százötvenesztendős évfordulója alkalmából. Szépen bonyolódik az ízes, népies történet, amely a szegény halászember szerencséjéről szól. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a dohánygyáriák ma már az operettek és a népszínművek helyett a világirodalommal ismerkednek. Döntő íordulal történt az üzemek kulturális életében. Amióta kiéleződött az ideológiai harc, azóta jobban megválogatjuk azokat a verseket, színdarabokat és énekszámokat, amiket előadunk — fejtegeti Szabó Mihály üzemi és Fülöp Franciska Szit-kultúrfelelős szinte egyszerre az okokat'. — De megváltozott az ízlésünk is. érezzük a különbséget a giccs és az igazi alkotás között. A soü játék s sok falujárás, a sok ólvasás jót tett a kullurgábdának. Aki egyszer az üzemben megismerkedett Csehov vagy Móricz Zsigmond valamelyik darabjával, aki egyszer Ady, József Attila vagy Majakovszkij verset szavalt és aki egyszer magyar, vagy orosz népdalokat énekelt, az nem kíváncsi többé; a hazug detcaderis, amerikai gokra. maszla, Érdekes meyfiyyelni saját fejlődésünket. Azt az utat, amit a fölszabadulás óta befutottunk, — mondja Balázs Mihály né, aki az urával együtt elvégezte a dolgozók gimnáziupiáiwk négy osztályát s aki a dohánygyári ku'turgárda egyik legszorgalmasabb, legtehetségesebb tagja. — A mult rendszerben fogalmam sem volt arról, hogy értékes, emberi irodalom létezik. Még élni sem értem rá, ugy kihasznállak —, elgondolkozva similja végig gesztenyeszínű haját. — Ma mindenem megvan, olvashatok, színházba járhatok, játszhatok, — azután elmeséli, mennyire megszerette Puskint, apu az tAranyhalacskámi keresztül ismert megu Föléledt benne a vágy az emberi mult s az emberi jövő iránt. Császár Ju ia, Balázs Mihály, Párét Ferenc, Szijjárto Sándorné és a többi harminc, aki a dohánygyári kültűrgárdában tevékenykedik, szintén ezt az utat futotta be. Mindegyiknek van kedvenc írója és mindegyiknek van elképzelése a művészetekről. Uj jelenség ez. A Horthy-rendszerben semmi sem volt, ma gombamódra nőnek az irodalmi körök, szaporodnak az olvasók, egy-egy előadást harmincan, negyvenen néznek végig a színházban, a természettudományi előadássorozatot pedig, az egész gyár hallgatja. A Párt irányításával lassan kialakul az uj kultúra a szegedi üzemekben. „VÖRÖS MEZŐK" IRT A i .ALEXANDER GONGSAR, A SZfALIN-DIJ NYERTESE — Nem adom ám! Amíg magam nem láttam a pontos számaikat, nem adom! — igy fakadt ki Anyiszin Artjenovics. mikor a jobb kolhoznak Járó zászló átadására került a sor. De bizony a zászlót át kellett csak adni. A bizottság nagyon jól ismerte a számokat, melyek Pjetr Vaszancsuk, a •Dnyiprelisztán* elnöke javára szóltak. Vaszancsuk büszkén lépdelt csoportvezetői élén a zászlóval a klub bejárata felé. Anyiszin Artjenoyics komoran állt az emelvényen és nézett a távozók után. Artjenovics büszke volt, barátságos azonban annál kewésbbé. Egyik este leírhatatlan boldogsággál érkezett haza az Ulomásról, — Képzeljétek, a »Sztálinit«, t nagyszerű aratógépet kiharKltam. Kiharcoltam Vaszanrsuk elől. Bajlódjon csak az tlső sorozatból való »kominunár jávai*, aztán próbáljon learatni öt nap alatt, ahogy fogadkozott. Mi leszünk az Bők I Néhány nap óta tombolt a szél. Száraz porfelbőket söpört a földek felett és a keresztekről letépett kalászokat zörgette a tarlón. A »vörös mezők* traktorai Vtgan dübörögtek. A »Sztáli*it«, az uj cséplő-aratógép megtette a magáét. Éjjel-nappal dolgozott, volt hát mibe basitaniok a traktorok ekéinek. Egyszer csak megállt a két Iraktor. — Gyűlést tartanak azok, wgy ml az ördfia? — morgott magában Artjenovics és szaporán feléjük indult. Dél felé néztek valamenysyien. Furcsa fény mutatkozott a tarló felett és mintha füst is szállt volna felfelé. — Valami ég ott! — Ég hát, — tarlót égetnek? — Dehogyis tarlót, más éq ott! — De uggan hol? Grisunja türelmetlenül Intett apja fel, mikor odaért. — Odanézz a távolba, alighanem a »Petricskában«, vagy az »Élgárda* szofhozban kigyulladt valami. De azért lehet, hogy tényleg csak tarlót égetnek. — Ha bolondok volnának, akkor igen. Ilyen szélben, no Gricko, hamar vesd le a cipőt, mássz fel az őrtoronyba. Grisunja, mint a macska, mászott felfelé. Amig fel nem ért, csak a szél füttyjét lehetett hallani. Aztán Grisunja lekiáltott: — Dngiprelisztánban ég valami! Uljánka rémülten nézett apjára, aki vagy félpercig ugyancsak mereven kémlelt a sűrűsödő füstfelhő irányába. R többiek Is Artjenovicsot figyelték. T Nem látom tisztán, valahol a szalmagerenda mögött! — harsant fel újból Grisunja hangja az őrtoronyból —, vagy nemis, balra onnan, a második brigádnál I Ezután már talán csak egy másodpercig volt csend. Artjemovics harsány hangja vágta eL — Mit álltok?! — s amit azután kiáltott, már akár ne is mondta volna. — Rohanjatok, kapcsoljatok, Indítsatok. — És a mögéjük kötött ekék hangos csörömpölésével döngött el a két traktor. Rajta és nyomában a »Vörös mezők* emberei. A széltől hajszolt tüz a közeli magaslatról indult el. Mire Artjenovics odaértek, a Dnyiprelisztán emberei már csatárláncba állva elkeseredett kézitusát vívtak a lángokkal Lapátokkal, ge. reblyékkel, mindennel, ami akadt. Saját traktoraik nem győzték a küzdelmet a tűzzel A bíborvörös kígyók, mint tüzes folyam kúsztak előre, még a szél is kergette őket a keresztek felé, amelyek megadással várták sorsukat a lejtő oldalán. Égett az egész szérű. A »Vörös mezők* traktorai életük legnagyobb sebességével robogtak. Ekéik mélyen vágódtak a Diyiprelisztán tűztől vörös mezőinek földjébe, keresztbe a tüzfolyó előtt A traktorok egymás mögött mentek, egymás mellett két mély barázdát szántva a tüz utja elé. Artjenovics az első traktoron állt, mutatva fiának, merre haT adjon, hogy még a legközelebb álló kereszteket is megmentse a fenyegetően szikrázó, pattogva közeledő enyészet elől A szokatlan. sebességtől felforrt a hűtők vize, kivágta a fedelet és fortyogva gőzölgött kifelé. — Most ne törődjetek vele — harsogta hátra Artjenovics — gyerünk tovább. A hőség már áz arcukat pörkölte. Artjenovics a füstben, a hűtő gőzében és saját verítékében ugy festett, mintha máglyán állna. De csak dübörögtek tovább. Mezítlábas kislány ugrott elő sikoltva az egyik kereszt mögül. A kezében égő kéve. De az egész kereszt még nem kapott lángra. Ekkor zúgott el a kereszt előtt a »Vörös mezők* két gőzölgő traktora. Meg volt mentve. — Gyorsabban, gyorsabban — harsogta Artjenovics felhördülve, az égő kéve, a* égő kenyér szagától Végre a lángoló mezőrésznek mintegy a felénél, szemben velük, felbükkantak a füstben a DnyipreUsztán traktorai. Az első traktoron kormosán, kigombolt blúzában Pjete Vuszancsuk. — Valamit odakiáltott Artjenovicsnak. A zugásban nem lehetett hallani, mit. A trak. torok egymástól távolodva robogtak tovább. Szélesítették a barázdát a tüz ulja előtt De már biztos volt: a keresztek, a kenyér megvan mentve. A két traktorsor fordulás után a középen ismét találkozott. Megálltak. — Hogy kezdődött? — kérdezte Artjenovics mogorván. — Köszönöm, nagyon köszönöm Artjenovics — mondta Vuszancsuk mielőtt váia. szolt. A pásztorok füvét égették valahol a gztyencei úton. Ez a fránya szél, ez vetette el a lángot a földeinkre. — Hát maguknál mindent Isten kegyelmére bíznak ?-» dünnyögte Artjenovics. —• Jobban kell vigyázni. No, a viszontlátásra. Uljánka és Grisunyja • kormány mellett mosolygott. — No indits! — adta aparancsot Artjenovics. — Talán bizony az őszi szántást is elvégezzük itt ? 1 A »Vörös mezők* traktorai elindultak az erdei útnak, hazafelé. A leperzselt tarló a hátuk megett már ah'g pislákolt. Artjenovics elégedetten tekingetett hátra a félhomályba tűnő keresztekre, a nép vagyonára, melyek az egyre csillagosabb égbolt alatt tömören sorakoztak egymás melllett, mint számtalan óriási sisak.