Délmagyarország, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-22 / 142. szám
T949 JtSfns Ti. SZOMBATON TARTJAK MEG a SzOVOSz első megyei választmányi üléséi Szombaton délelőtt a városháza nagygyüléstermében tartjak meg a SzöVOSz első megyei választmányának ülését. Az ülésen a megye negyvenhat töldmüvesszövelkezetének több mint kétszáz kiküldöttje vesz részt, hogy megbeszéljék a szőre. kezeti mozga'om eddigi eredményeit és megbeszéljék a szörclkezetek előtt álló legfontolabb feladatok megoldásának lehetőségeit. A SzöVOSz szegeili kirendeltsége már teljes egéizében kidolgozta a választmányi ülés programját, mely megvilatásra kerül. A választmányi ülésen Gönczi István elvtárs, az MDP országos közponÍjának polilikai munkatársa lesz központi előadó. Ugyancsak felszólal a nagyszegedi Pártbizottság részéről Turi József elvtárs, szövetkezeti felelős. Az első megyei választmányi ülésen választják meg azt a 12 elvtársat is. akik az országos szövetkezeti konferencián a megyei földmű vesszövelkezeteket képviselik. Megkezdődött a tavaszi mezögazdassgi verseny elbírálása A szegedi mezőgazdasági igazgatóság megkezdte a tavaizi mezőgazdasági verseny elbírálási munkálatait, a Défosz helyi szervezetének bevonáléval. Megalakult a versenyelbíráló bizottság, amely helyszíni szemlékkel is végzi a kiÉr lékelést. A versenyben résztvevő dolgozó parasztok közül kiválasztják a legjobb eredményeket eltérőket. Most végzik a dűlők kö*ötti verseny elbírálását -is. Húr megállapítható, hogy a veléíkedésekben résztvevő dolgozó parasztok nagyszerű eredményeket értek el. A középiskolai reform során a következőképpen alakulnak át az iskolák: ipari gimnáziumok lesznek a Kálvária-tér 5/0. szám alatt két első osztály gépészeti tagozattal, az Aradi vértanukteréu három első osztály gépészeti tagozattal, a Marx-tér 2szám alatt két első osztály vegyészeti tagozattal. Mezőgazdasági gimnázium nyil/k a Kazinczy-utca 1. szám alatt kertészeti tagozat egy első osztállyal- A leány- és fiukereskedelmi közgazdasági gimnáziummá alakul át. Altalános gimnáziumok lesznek: a Klauzál, Baross Gábor és a Szent Erzsébetben két-két első osztállyal- A volt Szent Margitgimnázium és ai ujszegedi tanítóképző helyén pedagógusgimnázinm lesz fanitői tagozattal. Szepen sikerült kulturdélután a Kossuth-kutnál Feketeszéien Az MNhhsz ituboiekeleszéii dfcoporfjáJiak rendezésében jután* 19-én, vasárnap délután Jólsikerült. ünnepség zajlott le, Melyen a: ujszegedi AVI kuliurgárdája szerepelt. A Himnusz eléneklése utója Ördógh Pirosk az AVI igazgatónője lelkes szavakkal mondott bereze löt a faiu és város közeledéséről. Sepsi Éva védőnőjeVöit vezetésé) el Kodály népdalokat énekeitek, uromon Irén Petőfi »Szabadsághoz« c. kölleményét szavalta el nagy hatással, majd a «Kőmives Kelemenné* bajiadul adta eló a leánycsoport. Ördógh Piroska sl'odro* c. spanyol kölleményt szavalta el. Népi Láncokat mutatott be az ügyesen tnozigó tánccsoport, majd kél kánondal után • Virrad a falu* c. egyielvoná sos vígjátékot adták elő. A Köztársasági Himnusz eléneklése után a tanyai nép boldog örömmel a szemében hagyta ei helyét, ahol éreztev hogy vele most jobban törődnek, az ő művelődését komolyan veszik és szórakoztatva tanítják. UJlIANAK * dotgozo parasztok Már régebben megalakult a eeegedi mezögazdasgi igazgatóságon az újítási bizottság. Több, a szegedi határban lakó dolgozó paraszt küldött már he ezideig is igen figyelemreméltó mezőgazdasági újítást, amelynek a megvalósításával könnyebbé válik a munkájuk, többet termelhetnek. A beküldőit újítások elbírálása folyamatban van. i Az elbírált és jóváhagyott ií tkokat jutalmazzák. ói cséplőgép van Nagy-Szeged területen Ma délelőtt a közeilálási felügyelőségen értekezletet tartottak, ahol megállapították, hogy Szeged közigazgatási területén 83 cséplőgép csépel majd, amiből 13 a gépállomásoké, 70 pedig magántulajdon A deszki és a dorozsmai gépállomás műhelyében javítás alatt állnak cséplőgépek, tehál ez a szám még emelkedik majd. igy egészen bizonyos, hogy a cséplési munkálatokat a kitűzött határidőre teljesíteni tudják Szeged környéUén. Közszemlére teszth ki az uj gazdalajstromokai A szegedi koze.látási felügyelőségen még most is folynak a ^azdaiaj síromba történt váltófcusok bejegyzése. Az uj gazdalajstrom még e hét szombatjáig elkészül, és ettől a naptól kezd |re a közellátási hivatalban köz. fczemlére lesz kitéve, hogy abba fa gazdálkodók betekinthessenek |ís az esetleges téves bejegyzé— A Magyar-Szovjet Tarsa®ág és a Nemzeti Szinház műrészei ma délután 6 órakor a Konzervgyárban Puskin-estet tartanak. Mindenkit szeretettel várnak. i sek éhen felszólalással élhessenek. A lajstromot bárom napig teszik ki közszemlére és ennek letelte után minden gazdálkodót terménybeadási lappal iáinak ei. A termény beadási lap tájékoztatásul is szolgál a gazdáknak arra, hogy menynyi a terménybeadási kötelezeitsége. A terménybeadási lap kiállításával egyidejűleg a községi elöljáróság minden gazdáról nyilvántartási lapot is fektet felt melyen pontosan jegyzik a termény beadási kötelezettségei és annak teljesítését. Párthirek SzeimnáriumUuilgatók figyelőiébe! A tömegszeminárium csütörtökön fél 7 órakor a szakszervezetnél lesz megtartva. Belvárosi Oktatási Bizottság. Szemináirumvezetők figyelmébe! Felhívjuk az elvtársak figyelmét, hogy az alapfokú szemináriumokon Kák03i elvtársnak a Központi Vezetőség ülésén tartott beszéde feldolgozása után a soronkövetkező anyag: Rákosi Mátyás: A jugoszláv trockisták az imperializmus rohamcsapatai cimü cikke. A Szabad Nép junius 12-i számának cikke: A trockizmus, a nacionalizmus az imperializmus behatolásának eszközei. A haladó szemináriumokon a lenti cikkeket a 4. hét tananyagaként dolgozzák fel. Oktatási osztály. Puskin emlék-est A Magyar-Szovjet Társaság szegedi csoportja hétfőn este a Nemzeti Színházban, Puskin születésének százötven esztendős évfordulóján emlékestet rendezett, magasszinvonalu és változatos műsorral. A halhatatlan költő életéi és művészetét Erdődi József elvtárs, főiskolai tanár ismertette. Elemezte a tizenkilencedik századő első felének orosz társadalmát és azokat a tényezőket, amelyek Puskin müveinek politikai arculatát, harcos, haladó hangját kialakították. Rámutatott arra, hogy a polgári irodalomtörténészek meghamisították az iró emlékét, dekadens világfinak tüntették föl, holott korának egyik leglázadóbb, legforradalmibb szelleme volt. Ezután a Nemzeti Szinház művészei verseken, dalokon és operarészleteken keresztül szerettették meg a közönséggel a nagy orosz költőt, aki tulajdonképpen csak a Szovjetunió közvetítésével juthatott el a maga valóságában és igazságában a magyar dolgozókhoz. Egymásután hangzottak el a szebbnél-szebb énekszámok és szavalatok. Minden előadó kitűnően szerepelt, de különösen nagyszerű volt Benkő Miklós, aki mély átéléssel és közvetlen, reális módszerekkel tolmácsolta Puskin Falu cimü, felejthetetlen költeményét. Külön dicséretet érdemel a szép dekoráció és a hibátlan zenekar. Szeged méltóképpen emlékezett meg arról a Puskinról, aki szembeszállva kora ostoba főúri ízlésével, szakított a cári udvar finomkodó, franciáskodó irodalmi irányzatával és visszafordult a néphez. Aki a Jevgenij Anyeginben megrajzolta százada haladó női figuráját, Tatjánát és aki papírra vetette a Dózsa-jéle paraszt-forradalom orosz mását, a hires Pugacsev-lázadást. Szépek a buzákt hamarosan arainak A szegéül uuLu'baii már napokkal ezelőtt megkezdődött a rozs aratása. A föld mindenütt jól fizetett. A rozsaralás a közeljövőben befejeződik. A búzák beérését hátráltatta taz utóbbi napok bűvös, borongós időjárása. A szegedi határban mindenütt szépek a búzák. Az aratását előreláthatólag egy jó hét múlva kezdik meg. A kukoricák szépen fejlődnek, a kapálást rendben elvégezték a dolgozó parasztok — NOUÜAAiüb haláraidé pésért ellogta a szegcdi törvényszék Snrányi Dezső jugoszláv állampolgárt. Magyar területen demokráciánk ellen izgatott. A törvényszék két évi börtönre ítélte. fl termelési értekezletek elé A TERMELÉSI konferenciák és vállalatvezetőértekezletek az elmúlt héten teljesen befejeződtek a szegedi üzemekben. A vállalatvezető beszámolók bebizonyították azt, hogy a munkásság készséggel vesz részt a termelés irányításában. A munkások nagyresze felszólalt, javaslatokat tett, kritikát vagy önkritikát gyakorolt az értekezlete ken. A dolgozók most újra reikésziilnek a junius 20. és julius 2. kőzött megtartandó tervismertető értekezletekre. E hónapban befejeződik a diósgyőri vasgyár felhívása nyomán kezdődön munKaverseny periódusa és az 1949-es tervév első hathónapos szakasza és megkezdődik az üzemekben a következő tervszakasz megbeszélése a dolgozókkal. Rákosi elvtárs a Központi Vezetőség május 31-i ütésén a gazdasági feladatokról szólva legsürgősebb tennivalóknak azt jelölte, hogy oa év végére befejezzük a hároméves tervet, a tervet ne csak globálisan, de részleteiben is végrehajtsuk. A VÁLLALATVEZETŐK az üzemekben a következő féléves tervet részleteiben is ismertetik, hogy a dolgozók hozzászólhassanak és javaslataikkal kiegészítsék. A dolgozók igy érezhetik, hogy a terv elkészítésénél fi;yeiembe veszik észrevételeiket s magukénak tekinthetik a tervet. Az üzemi tervek alapján versenyterveket készitenek az önköltség csökkentésére, a minőség javítására, a selejt csökkentesére és a termelékenység emelésére. A Bárt minden támogatást megad az értekezletek sikeres megtartásához és általában a terv végrehajtásához. A tervismertető értekezleten vissza keli tekintenünk a hároméves terv eddigi eredményeire, mely a kommunisták vezetésével az országot ujjáépitette és a dolgozók életszínvonalát a békebeli fölé emelte. Ki kell hangsúlyoznunk, hogy a hároméves terv azonban még nincs befejezve, az eredmények még nincsenek zsebünkben. Az előttünk álló hat hónap — tekintettel arra, hogy a szabadságok erre az időszakra esnek — komoly erőfeszítést kiván meg minden egyes dolgozótól, aki őszinte hive a népi demokráciának és aki továbbra is hozzá akar járulni dolgozó népünk, sajátmaga és családja életszínvonalának emeléséhez. TUDJÁK A DOLGOZÓK, hogy a Szovjetunió felszabadításának és Pártunk vezetésével Megjelent tüzetaiakban Rákosi Mátyás elvtársnak a íTartós békeért, népi demokráciáért* junius 1-i, a Pravda es, a Komszomoiszkaja Pravda 1949 junius ö-i számámábaói megjelent i\ jugoszláv irocitisiáH az imperializmus roíiamcsapata cixuu cikke. Partfunkcionáriusok, párt munkások ea minden pántad szamara Oi varasa, tanulmányozása igen iontos. Nepneveiórnk terjesszék a dolgozok someger között A szemináriumok szamára a dartamyagterjesztő — utmuuitovai — külön kiküldi. Jlvaasuk! lanulwíuiyoziuk. Terjesszük! 30 Oldal, ara ÖU fillér, nap ha tó. MDP pártszervezemkueu és Szikra-bizományosoknál Megrendelhető. MDP Propagandaanyag Terjesztő Budapest, ÍV., Deák Ferencutca 15- sz. a szocialista tervszerűségnek köszönhető az állandó életszínvonal emelkedés. A tervszerű f azdálkodást szocialista munamódszerékkel lehet csak sikeresen folytatni. Üzemeink munkásai ezért a párosversenyekkel, a bngádmozgalommal, az újításokkal, tapasztalatcserével segítik a szocialista tervgazdálkodást. A tervismertető értekezleteken rá keli mutatnunk arra, hogy a termelékenységet eddig emeltük ugyan, de a minőség javítása, a selejt csökkentése terén még tennivalóink vannak. Nagy figyelmet kell fordítanunk a minőség kérdésére — hangsúlyozta ki Rákosi elvtárs. Nem szabad megengednünk, hogy a szocialista ipar termeivényeinek minősége rosszabb legyen, mint a kapitalistáké volt. A selejt csökkentésére nagy gondot kell fordítanunk. A selejt nemcsak a munkaóra kárbaveszését, hanem sokszor a drága nyersanyag elvesztését ij jlenta. A VÁLTOZOTT helyzet, a a politikai hatalom kötelez bennünket. Ezért minden erővel sikerre kell vinnünk a termelést, azt előmozdító tervismertető értekezleteket. Az üzem tervét a vállalatvezető csak akkor valósithatja meg, ha maximális támogatást kap nemcsak a Párttól, az üzemi bizottságtói, lranem minden egyes dolgozótól is. Az üzemekben a dolgozók márij hozzákezdtek határozati javaslatok kidolgozásához, amelyben vállalják, hogy a tervértekezlet után műhelyenként, brigádonkén„ a tervet felbontják, versenytervet készítenek és azt végre is hajtják. Az értekezleten az üzemi bizottság elnöke ismerteti az értekezlet jelentőségét, a vállalatvezető ismerteti" a tervet, a® üzemi párttitkár politikailag alátámasztja a terv jelentőségét, a termelési felelős pedig mozgalmi szempontból világítja meg, hogy milyen föladatokat kell elvégezni a terv sikeres végrehajtására. A dolgozók hozzászólásokkal, javaslatokkai egészítik ki a tervet. A vállalatvezetők határozati javaslatban vállalnak kötelezettséget, hogy a dolgozók javaslatait megvizsgálva" kiegészítik a tervet, a dolgozók pedig vállalják a terv teljesítését, illetve túlteljesítését. A TERVISMERTETŐ értekezletek után az üzemek az elmúlt hathónapos verseny díjazásából kezdenek hozzá. A dolgozók bevonásával mülielyértekezleten jelölik ki a jutafmazandókat, azok sorából, akik kivették a részüket a szocialista munkaverseny szervezéséből és a termelés fokozásából- A szociálist* munkaverseny március 1—junius 30. közötti szakaszának díjazására országosan 5,700.000 forint jutalmat osztunk szét. A kész pénz juta lom mellett jut*lomtárgyakat (rádió, kerékpár, stb) is kapnak a dolgozók. A díjazásban nagyobb százalékban a brigádok részesülnek, akik kollektív munkával segítették elő a termelést. Gondoskodni kell arról, hogy a nem kimondott termelőmunkával foglalkozók (segédmunkások, üzemfeuntartók, vagy mérnökük, technikusok, üzemvezetők, általában szellemi dolgozók) a díjazásból megfelelő arányban részesüljenek. A DlJAZAd nem fizetés kiegészítés, hanem komoly társadalmi megbecsülése az élenjáróknak. Ezt a dolgozók között tudatosítanunk kell. A díjazás egyik példája annak, hogy mennyire változott a viszonya a munkásságnak az államhoz. A munkaversenyek igazi előnyeit ax egész munkásság élvezi, mert emelkeaik a termelés és ezea keresztül az életszínvonal ú, azonban azokat kell díjaznunk, akik a szocialista munkaversenyből odaadóan veszik ki részüket s igy a szocializmus építésében elen járnak. Ábrahám Antal.