Délmagyarország, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-21 / 141. szám
• » Ötször annyi könyvet vásároltak a dolgozok az idén, minf favaiy Befejeződtek a vidéki könyv napok. A városokban és a falvakban százezer könyv fogyott eL Bebizonyosodott, hogy népünk kulturális igénye politikai ön tudatosodásával együtt növekedett. Szegedon és Szeged Környékén vasárnap csúcspontra emelkedett a vásárlási láz. Dcszken, Szőrcgen, Felsőközponton, Sándorfalván, Algyőn, Kiskundorozsmán diadalmaskodott a-j uj demokratikus könyv, a marxista-leninista irodalom. Szőrcgen több mini Irromezer íorint értékű Kunyvet vásárolt a tanulni vágyó, érdeklődő parasztsúg. A legtöbb helyen kétszer fordultak meg a feldíszített, virágos autók a sok, szebbnélszebb kötettel. Az ünnepi hangulatot kulturgárdák, énekkarok, zenekarok és bábiútszók emelték. Makón és Csanád megyében szintén kelendő volt Rákosi, Révai és Farkas elvtárs könyve s nem maradt egy darab sem a Bolsevik Párt történetéből, a Lenin Válogatott ál övekből és Marx Tőkéjéből. 11 szeaedi naaviizemekben kitűnően sikerült a könyv ünnepe, az Ujszegedi Kendergyárban négyezer forint értékű irás kelt el, pénteken és szombaton senki sem ment haza a munkából könyv nélkül. A Dohánygyár szépen diszitett sátrálian Megjelent a Pártmunkás legújabb 12. (junius 20.) száma. Kiemelkedő cikkek: »Ei>erség — a Párt védelme*Minden párttagnak alaposan át kell tanulmányoznia. HAZAI JKNö: »A Pörtbizalntlakról* cimü cikkboa a páxtuizalmiak fokozódó feladatairól u\ ÜON'T JÁNOS: »Kés«nijOnk tel a termény-begy,iljtés sikeres végrehajtására*. Mezőgazfaságunk egyik soroulévő fontos feladatúnak, végrehajtásáéi ad utmutatást. «Az egész lnlu népe vegyen részt aj ötéves terv első községi költségvetésének előkészítésében*. cimü cikkét párt munkásaink, uépnevolőink tanulmányozzák at és használják fel útmutatásait Simő Tibor: » Velünk. a dolgozó parasztság*. NON GYÖRGY: tEredraé ayok és feladatok az ifjúság frontján*. Az ifjúság között elélt eroduiéuyeink megszilárdításáról és 'fejlesztéséről ir a cikk. SEBEN MÁTYÁS: »a»lért szeretik és hogyan terjesztik a •Pártmunkást Zalában* cimü ikk egyik zalai pártmunkás elvtárs írása, ki beszámol, hogyan dolgoztuk a >I'ártmiink'ős* terjosztasi versenyben. LUKACS TIBOR: »A párt. munka színvonalát emeljük Somogyban Ls a •PártinunkAs jobb terjesztésével* cimü cikkben a Somogy megyében foli/ó terjesztési munkáról számol bc a cikk iróju. A »Pártmunkán* e száma az uj, a legfontosabb feladatokhoz ad utniutatást. Pártmunkásaink, do minden párttagunk számára nélkülözhetetlen. a jó pártmunkábau. kiőfizctési dij havi 1.— Ft., negyedévre 3.— Ft., számonliétit CÜ fillér. Kiadóhivatal : Budapest, IV., Deák Ferencutca 15. — Ui csekkszámla szám- j»«-4-t» mog uétfón délután is árusitottak, a dolgozók kérésére. A városban ötször annyi könyv kelt el az idén, mnit tavaly. Tarka osoportok tolongtak mindenfelé az asztalok eJőtt. Volt, aki regényt vásárolt, volt, aki verset, legtöbb azonban az ideológiai munkákat keresték. teherautók hozták le Pestről, mert pénteken minden példányelkelt A könyvnapoknak népünnepély jellegük volt A sokféle szines műsor elszórakoztatta a vevőket, virosonfalun örömmel vásárolták az érAhol a népé a kultura A Szovje'unió egyetlen járásának kulturális mérlege: 1500 felolvasás, másfélezer színházi koiletfiva A szovjet kormányt mindent megtesz a kolhozparasztok kulturális lehetőségeinek biztosítására. Egyetlen kerületben: a nikolajevi járás uj-odcsszal kerületében 16 falusi olvasóterem működik. A kolhozparasztok Itt párttörténeti, politikai, természettudományi, irodalmi és mezőgazdasági előadásokat hallgatnak. Csak a mult évben több mint 1500 felolvasást tartottak az olvasótermekben, körülbelül 160.000 ember felvételével. A moszkvai járásban nemrégiben véget ért a falusi színházt kollektivek versenye. Ez a verseny ujabb meggyőző bizonyítékát adta a kolhozparnsztság kulturális színvonala gyors emelkezdésének. Csak a moszkvai járásban 1-160 ilyen színházi kollektív van s ezek előadásait több mint egymillió kolhozmunkás és mezőgazdasági gépkezelő munkás látogatta Moszkva 26 színháza művészi tanácsokkal látta el ezeket a kollektiveket és védnökséget vállalt a falusi önképzőkörök felett. A magyar művészek kieví bucsuhangversenye A Kievben tartózkodó magyar művészek vasárnap este tartották második — utolsó hangversenyüket. A szólisták közül Fischer Annié és Székéig Mihály léptek fel. A magyar, művészek nagy sikert avattat) A Tőke fűzött példányai már az első nap kifogytak. Rákosi elvtárs könyvét, az Építjük a nép országát és Rudas elvtárs Materialista vil'ignézet cimü kötetét a második as harmadik napon tékcsnél értékesebb írásokat. A munkások, a parasztok és az értelmiségiek bebizonyították, hogy szeretik, dédelgetik és ápolgatják a fejlődő, bimbózó szocialista-realista irodaimat. Kitűnően sikerült Puskin-estet rendeztek a makói pedagógusok Vasárnap este a Hagyni at Láz zsúfolásig megtöltött nagytérméhen kilünően sikerült Puskin estet rendeztek a makói pedagógusok. A magyar és a szovjet Himnusz elhangzása után Tanulni érdemes, népünk lövője ez! Az általános iskolákban befejeződött a tanítás, az utolsóévesek mindenfelé bucsuünnepélyrket tartanak. Nem ugy hagyják el az osztályt, mint hajdanában, nem a bizonytalan élet vár rájuk, a robot, a kizsákmányolás, hanem a szabad jövő. Az ut mindenki előtt nyitva áll, ma már a munkásgyerelceknek, i parasztgyei ekeknek szabad és kell is továbbtanulni, a különféle gimnáziumok, jeísőiskolák és kollégiumok várnak minden fiatalt. LAJKÖ ÁGOSTON, aki u Szilléri-sugáriiti iskolába járt, nagy kopácsolással tölti a vakációt. Valami v.ilainos malőrt fabrikál jövője ezt — néhány észtendö múlva a fiu már valamelyik erőmülelep elosztóját vizsgálja majd és azxm töpreng, hogyan lehelne eiveze'ni a villanyi vagy jauL Édesapja nyomdász., , , ik ^ á tau aköz. Munkakozbcn V1dam uttoró nó-1 t^t^ takat enekel DOROGI IMRE — Tanulni érdemes, népünk jövője ezl — azután vidáman, kicsit huncutul elmosolyodik.— A felsőlpariskolába szerelnék beiratkozni, azért bajlódok ezzel a géppel Először nem nagyon szereltem az iskolát, de azután nekigyürkőzteni. Jeles, rendű vagyok és a fizikát szerelem legjobban. Elektromérnök szerelnék lenni. £s ha rajtam múlik, leszek is. Csillogó szemmel beszél arról, hogy a nép állama ma már a dolgozók fiainak ösztöndíjakkal, bentlakásos kollégiumokkal és Rerayimás liedvei mennyei szintén a SziHéri-sugúrutL általános iskolában végzett, ő volt az osztály legjobb tanulója. Mint úttörő titkár komoly, hosszú beszédet mondott az évzárón. Más mint a régi fiatalok. Legszívesebben a közösségi éleiről, a közösségi emberről vitatkozik és példákkal erősiti az érteit A továbbtanulásról önérzetesen, mosolyogva beszél Látszik a szemében, hogy komoly, öntudatos ifjú ember. — Most már biztos vagyok benne, hogy teljesül a vágyam iés gépészmérnök leszek. Jó gépészmérnök. Nagyszerű gépekei építek! — a sok-sok általános iskolás, mint Lajkó Ágoston és Dorogi Imre. Népi demokráciánknak egyre több tanult képzett dolgozóra lesz szüksége a ezeket elsősorban a munkásoszlály fiai közül neveli ki magának. Meadei Mihály mondott meg. nyitót majd Döme Mihály ú* mertelte Puskin munkásságú® Az előadás után riivós kultur* műsor következett amelyen különösön az apátfalvi és makói pedagógus énekkar* valamint a Szent István-utcai, Arad-ufc cai és Szegedi-utcai iskolák uk törő tánccsoportjai arattak nagy, sikert Toller Evm girnná*. ziumi tanuló egy Puskin versel szavalt, Donátli Antal hegedült A műsoron Vida Zoltán konferált A nivós Puskin ünnepség; amely ei a nagy orosz kölU szülelésének 150. évfordulója alkalmából rendezlek, az Inter* nacionáléval ért véget Világszerte lelkesen KészJlödik a haladó i\mn a budapesti vilagtalálüozórd At ifjúsági világtalálkozó előkészítő bizottságához érkező jelentésekből megállapítható, hogy a haladó ijfuság szerte a világon lelkesen készülődik a budapesti il/usagi világialulkozóra. Jójormán egyetlen ország sincs, ahol ne folynának máris nagyszabást előkészületek a találkozón vali részvétei előkészítésére. Az uíoisó lizperciien összeroppant a vedeiíHiinü Magyarország —Svédország 2:2 (1:0) Stockholmban 38.000 néző előtt az utolsó tiz percig a magyar csapat Irányította a játékot. Óriást fölényben játszottunk, de csatáraink a kapu előtt erélytelenek voltak. A mérkőzést igy is meg kellett volna nyernünk, de a végén örülhettünk a döntetlennek. A svédek kitűnően kihasználták a magyar védelem zavarát és négy perc alatt két gólt lőttek, rá magyar csapat góljait Budai és Kocsis, a svédekét jepsson és Gren lőtték, rá ma« gyar együttesből Hennl, Balogh, Czioor és Kocsis, a svédek kei* zül Nordhal és Sundqulst tüM tek ki. Budapest—Dél 12:* i könnyíti meg a továbbtanulási — Én ugyancsak azt mondom, hogy tanuljon ez a gyerek, mert minél többet tud, annál nagyobb az ériéke, — kapcsolódik bele a beszélgelésb* Iajkóné Ls. — A szocializmusban rengeteg müveit emberre lesz szüksége az országnak, — i'iu tovább kopácsol, közben vidáman fújja az úttörő nólát: — Tanulni érdemes, népünk a sok-so'i mun* ás] és parasztgyerek mind-mind felsőbb osztályokba készül, ugy EMELKEDIK A HŐMÉRSÉKLET Mérsékelt északnyugati, északi szél, felhőálvonulások, többfelé zájrarcső, zivatar. A hőmérsékleti 1—2 fokkal emelkedik. Szépszámú közönség előtt igen izgalmas mérkőzést vivott a két jóképességü csapat, rá mérkőzés előtt Bán Miklós, a Népszava munkatársa a Népszava jelentőségére hivta fel a jelenlévők figyelmét. Részletes eredmények: Szigeti nehezen győz Dóra ellen. Fejes II. szép küzdelemben biztosan veri Dobót. Borsodi veszt a keményen ütő Erdeivel szeraoen. Gulyát szemsérülése miatt leléptetik Horváthtal szemben. Bene I. ellen Török feladja. Sipőcz—Murai II. mérkőzésen vérbeli verekedés után a harmadik menetben a győztesnek látszó Murát 11. feladja a Küzdelmet. Szalai kiüti Murai I.-et Homo)* győz ellenfél nélkül. .4 12 találatos Totó-szelvény: 1. Svédor.—Magyaror x (2:2) 2. DVTK—Pereces x (2:2) 3. MMNVTE-MAVráG x 4. NyVSE—Wolfner 2 5. F SE—Dorog 2 6. Ganz—BMTE 1 7. Elektromos—PBTC 2 8. Polg. Sör—Lok. (Bp) 2 9. SzráK—Szfv. Lokom. I 10. KMTE—GyVSE 1 11. KráC—Szo. Lokom. x 12. UTC—Előre (2:2) (3:4) (1:3) (4:2) (3:6) (1:2) (2:1) (3:2) (2:2) törölve 13. Csongrád—Phööus 1 (3:0)