Délmagyarország, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-21 / 141. szám
ii. evi. 131. szam. Ara 60 fillér Megnyílt a Puskin könyvkiállítás 2900 úttörőt avattak vasárnap 1943 luaius 21. tedd Á sztálini stratégia fölénye rá moszkvai rádió Vasziljev ezredes cikkét ismerteti a sztálini sztratégia győzelméről, rámikor a fasiszta Németország 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, Hitler meg volt győződve, hogy a Szovjetek országa épp oly könynyü zsákmánya lesz, mint Franciaország és más nyugateurqpai országok, ráz események azonban nem váltották be reményeit, rá háború Németország fegyveres erőinek teljes szétzúzásával és a bitiért rendszer csődjével végződött. rá háború eredménye a szovjet társadalmi és államrendszer győzelmét jeleutb rá németek nem számoltak azzal, hogy Oroszország szocialista ország lett, gyökeresen átalakult és hauiiparral rendelkező nagyhatalommá fejlődött, amely elő tudja állítani a korszerű fegyverzet összes fajtáit. Megváltozott Oroszország népe ts. Megszabadult az osztályellentétektől és a nemzeti villongásoktól, Politikailag egységessé lett. Ez azonban önmagában véve még nem biztosította a győzelmet. rá győzelmet meg kellett szervezni. Mozgósítani kellett a nép összes erőit, az ország gazdasági erőforrásait és helyesen kellett őket felhasználni, rá sztálini sztratégia sikerrel oldotta meg ezeket a feladatokat, rá sztálini sztratégia fel tudta használni a szocialista állatn által kitermelt összes erőket, eszközöket és ezeket a cél elérésére tudta irányítani. Kiválasztotta a győzelemhez elvezető utat és elvezette az országot a haboru győzelmes befejezéséhez. rá hitleri Németország váratlan támadása nehéz helyzet elé állította a szovjet hadsereget, rá Szovjetunió nem készült háborúra, hadserege nem volt mozgósítva. ráz ellenségnek kezdetben sike-ütt rr.élyeu benatolufa a szovjet területre es a Szovjetunió ipari termelésének 53 százaléka esett az ellenség óllal megszállt területre. rá sztálini sztratégia ebben a súlyos helyzetbeu ís megbirkózott a súlyos feladattal, rá sztálini sztratégia tervel szerint működő szovjet hadsereg már az első hónapokban aktív védelmi harccal eret vágott a benyomuló hadseregei.e.i, megállította támadásukat s Moszkva környékén hataimas csapást mért ra. rá villámháború kudarcot vallott de a német hadsereg még nagy tartalékokkal rendelkezett, rá második arcvonal elodázása lehetővé tette, hogy Németország a szovjet frontra irányithassa fő erőit és 1942 nyarán az ország délt részén uj támadást kezdjen. A sztálini hadvezetés azonban gyorsan fel tudta sorakoztatni a fő erőltet* rá szovjetek országa egyre növekvő mértékben látta el hadseregét mindennemű fegyverzettel. rá fordulópontot a sztálingrádi győzelem jelentette, amely 330 ezer főnyi német hadseregcsoport bekerítésére, majd teljes felszámolására vezetett. Ilyen nagyszerű győzelmet eddig még egyetlen más hadsereg sem aratott, rá hitleri hadsereg döntő vereséget szenvedett és többé nem tudott nagyszabású támadást inditaui, áttért a védelmi sztratégiára. rá szovjet hadsereg csaknem állandóan támadott, rá kezdeményezést teljesen a sztálini sztratégia ragadta magához, rá szovjet hadsereg hadműveletei közül sok ugy került be a hadtörténelembe, mint a hadvezetés minta képe. 1945 elején a szovjet had sereg az egész arcvonalon egyidejűleg indított támadást. Ezt a nagyszabású támadást Churchill kérésére a kitűzött időpontnál korábban kezdték és ez mentette meg az angol, amerikai seregeket attól a veszélytől, amelyet a németek ardennesi támadasa jeleutett ráz erélyes, bátor, céltudatos és következetes sztálini sztratégia biztosította a német hadsereg fö erőinek szétzúzását, rá háború kimenetele és tapasztalatai fényesen bebizonyították a sztálini sztratégia haladó jellegét és azt, hogy teljes mértékben megfelel a jelenkort háború feltételeinek. Megteremtette a hadmüveletek irányításának uj formáit és módszereit. rá sztálini sztratégia haladó jei legét iryndeiiekelőtt a szovjet módszer és a szovjet Ideológia haladó jellege határozza meg. Ez a sztratégia a hatalmas szocialista tervgazdaságra támaszkodott és arra a segítségre, amelyet a Szovjetunió országainak sokmilliós lakossága nyújtott a fegyveres erőknek. Ereje abban rejlett, hogy az összes sztratégiai tervek kidolgozását és végrehajtását személyesen Sztálin generaliszszimusz irányította, akinek katonai zsenialitása ragyogóan megnyilatkozott a háborúban és joggal vivta ki az egész világ elismerését. rá szovjet nép büszkén nevezi sztálini sztratégiának azt a sztratégiát, amely a szovjet államot és hadseregét a történelem legnagyobb győzelméhez vezette. „A kinai nép szabadságharca egybeolvad azzal a küzdelemmel, amelyet a világ valamennyi szabadságszereld népe folytat az imperializmus és a reakció ellen" Mao-Ce-Tung elvtárs nagy beszéde Peipingben Mao-Ce-Tung- elvtárs nagy beszédet mondott Peipingben anaak a bizottságnak ülésén, amely az összkinai tanácskozó testület létesítését készíti elő. Vázolta a tanácskozó testületre váró feladatokat és rámutatott munkálatainak nagy jelentőségére. A tanácskozó testület első feladata — mondotta a többi közötti — UJ koalíciós kormány alakítása, amely vezeti a kiuai népet, felszámolja a reakciós Kuomintang maradványait és kezébe veszi az ország politikai, gazdasági és kulturális újjáépítését. A tanácskozó testület és az általa választandó demokratikus koalíciós kormányzat képviseli az egész kinai nemzetet és vezeti a szabad Kina felépítését, a függetlenség, a szabadság éa a beke alapján. Egyesíteni fogja mindazokat az erőket, amelyek ezen az alapon állanak. A kinai demokratikus elemek egyesülésének előfeltételét a néphadsereg teremtette meg, amelyhárom év alatt- megsemmisítette a reakciós Kuounntang-hadsereget, legyőzte a külföldi imperialistákat és felszabadította az ország legnagyobb részét. Felszabadító harcában olyan diadalt aratott, amilyenre még sohasem volt példa Kína történelmében. A felszabadító néphadsereg összesen ő és félmillió Kuomintang-katonát semmisített meg. A Kuomintang jelenlegi hadereje már alig másfélmillió fő. Ennek végleges felszámolása eltarthat bizonyos ideig, de senkisem kételkcdhetik a végső győzelemben és az egész ország felszabadításában. Ez az egész kinai nép hatalmas győzelmét jelenti a reakció és az imperializmus erői felett. A kinai nép szabadságharca egybeolvad azzal a küzdelemmel, amelyet a világ vaiamenyinyi szabadságszerető népe folytat az imperializmus és a reakció ellen. A szabadságszerető kinai népnek fel kell keszülnie arra, hogy az imperialisták a kinai árulókkal együtt még bizonyos ideig folytatják kétségbeesett erőfeszítéseikét, de semmi sem menti meg őket a teljes összeomlástól, semmi sem tarthatja fel a kinai szabadságliaro végső győzelmét. A kinai népnek épp oly elszántsággal és éberseggel kell folytatnia harcát az imperializmus és a reakció ellen, mint ahogyan ezt a szabadságharc eddigi szakaszában tette. Éppen ezert szükséges valamennyi demokratikus erő összefogása a végső győzelem kivívása és a szabad "Kina felépítése érdekében. Mao-Ce-Tung elvtárs óriási lelkesedéssel fogadott beszedi után az előkészítő bizottság el. határozta a tanácskozó tcstüle| összehívását és hozzálátott en* nek előkészítéséhez. A tanácskozó testület üld kiküldöttből áll, 45 szervezetet képvisel, a* egész kimri dolgozó népet, mun* kasokat, jtorasztokat, érteimisé. gieket, katonákat. Az előkészíti bizottság 21 tóitól álló állandi bizottságot választott és annal elnökévé Mao-Ce-Tung eivtár* sat vüíasz.ftOkialc meg Elutazott Prágáiia a magyar ksnia^áíiiiség Az április lö-án aláirt magyar-csehszlovák barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződés ratifikációs okmányainak kicserélésére hétfőn este magyar kormányküldöttség utazott Prágába. A küldöttség tagjai: Dobi István miniszterelnök, Rákosi Mátyás elvtárs, miniszterelnökhelyettes, Gerő Ernő elvtárs, államminiszter, a Népgazdasági Tanács elnöke és Kállai Gyula elvtárs, külügyminiszter. Kíséretükben utazott Horváth István csehszlovák budapesti követ is. A magyar kormányküldöttség búcsúztatására megjelentek a .pályaudvaron: Olt Károly elvtárs, az országgyűlés elnöke, a kormány valamennyi tagja, az MDP Központi Vezetőségének több tagja, Puskin szovjet nagykövet vezetésével a diplomáciai kar több tagja, az országgyűlés, a honvédség és renuórség tábornoki karánalj több tagja, Harustyők Józseí elvtárs, a Szakszervezetek OrJ szágos Tanácsának elnöke, valaJ mint a magyar politikai éle® több más kiv&ilósága. Nagy amerikai hétnszervezetet lepleztek te Mandzsúriában A külügyminiszterek érlekezie e megfogalmazta a záróközleményt A külügyminiszterek tanácsa hétfőn délután léi négykor zári tárgyalást tartott, majd körül, belül egy óra piulva meg jelenlek a Külügyminiszterek szakértői is. A megbeszélések során folytatták az eszmecserét a beruni uuoUus vivendi*, valamint az osztrák államszerződés kérdéséről. Az eredeti tervek szerint a hétfői délutáni ülés lett volna az utolsó, azonban ujuub megbeszélés vált szükségessé és a külügyminiszterek közös meg. egyezésévei ujabb értekezlelre üttek össze iietlőn este kilenc órakor a francia külügymfnisz. tórium epületében. A záróközleményt megfogalmazták a késő éjszakai órákban, hivatalos közleményt azonban nem adtak ki. A iúmet dolgozó tamsoel tilínozim Reimsnn íogv itarlása ellen Ötvenezer németországi texlilmunkás tiltakozó határozatot fogadott el, amely Max Reimannak, a nyugaUiémelországi kommunista párt vezetőjének azonnali szabadonbocsátását köve leli a brit megszálló hatóságoktól. A német népi tanács titkárságához már több mint 3800 hasonlóérleimü lilLakozó határozat futott be az üzemek dolgozóitól és gyűlések résztvevőitől. ü köztársasági elnöz 'mcsiikiiiaügaíason lojadta Pusnint Szakasits Árpád köztársasági elnök héttőn délben ljucsukihallgatáson fogadta Puskint, a Szovjetunió volt budapesti nagykövetét. A köztársasági elnök és a távozó nagykövet hosszasan és szívélyesen elbeszélgetlek. Az uj-Kina hírügynökség részleteket közöl a Mandzsúriában leleplezett amerikai kémszervezet titkairól. A kémszervezet három vezetőjét, egy japánt, egy mongolt és egy kinait- letartóztatták. Lakásukon amerikai származású titkos rádióieadót és titkos jelzésrendszert találtak. A nyomozás adatai és a letartóztatottak vallomása alapján bebizonyult, hogy a kémek rendszeres szolgálatot teljesítetlek az ameri kaiak számára Bebizonyult a< is, hogy az amerikaiak má a japán fegyverletétel ót tervszerűen kiépítették Mand zsuriábaa és egész Kínában ha taiinas kém hálózatukat. Min den jclcttlős városban elha lyezték embereiket, akik keres kedőnek vagy tisztviselőnek ái cázva helyükön maradlak néphadsereg bevonulása is. A kémliálózut kiterjedt ső Mongol iára is. ;iv ai uur t baji Többmlllió olasz iiSiakozík az atlanti egyezmény ratifikálása ellen A népi petieió-b-zoltság közleményt bocsátott ki, amelyben felszólítja a beiyi aláírási gyűjtő bizollságoaat és az aláírást gyűjtőket, hogy tekintettel az északatlanli egyezmény ratifikálásának küszöbönálló parlamenti vitájára, lejtsenek ki még élénkebb tevékenységet. A közlemény rámutat arra, hogy a kerületi és tartományi küldöttségek a jövő héten löbbmillió aláirást hoznak magukkal Rómába és áladják a petíciókat a képviselőház és a szenátus elnökének. Milánó vá... rosában és környékén máríl több mint 470.000 aláirá© gyűjtetlek össze. j Scelba csendőreinek ujabb vérontás* A Genua szomszédságába* ievó buvona tengereszei csaU takoztak a 20 ezer génuai tenJ gerész négy nap óta tartál sztrájkjához. Eintita tartományban a sztráft kotó mezőgazdasági inunkásokal ket csapat pincefos autókkaj támogatott csendőr megtámadt ta, bet földmunkás megsebesült