Délmagyarország, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-19 / 140. szám
•Yasarnap, ms junttts ~rtr. A magyar kormány érvénytelennek tekinti a magyar-jugoszláv gazdasági egyezméyt A jugoszláv kormány az egyezmény sorozatos megsértésével a magyar tervgazdálkodást akarja zavarni A magyar külügyminisztérium a kormány nevében szombaton a következő jegyzéket küldte a jugoszláv szövetségi népköztársaság kormányához:1947 julius 24-én a magyar és jugoszláv kormány ötéves gazdasági, együttműködési egyezményt kötött, amelyet a magyar kormány abból a célból irt alá, hogy a két ország közölt kapcsolatokat a tervgazdálkodás alapján mind a termelési, mind a külkereskedelmi vonalon erősítse. Ezzel a megegyezéssel a magyar kormány igen komoly feladatokat vállalt magára és kötelezettségeihez hiven a hároméves tervben fenntartotta Jugoszlávia részére mindazokat az ipari kapacitásokat, amelyek a szállítandó javak gyártásához szükségesek, ifilig fél esztendővel a szerződés megkötése után, 1948 januárjában a jugoszláv kormány képViselői a szerződés kereteinek szűkítését javasolták, nevezetesen a szállításoknak egy-egy oldalon 120 millió dollárra "való csökkentését. A magyar kormány B jugoszláv kormány kivánságát teljesítve, hozzájárult ehhez a csökkentéshez, noha a magyar termelési és külkereskedelmi Szervek átállítását tette szükségessé' és így a gazdasági életben savart okozott. Már akkor megmutatkozott tehát, hogy a jugoszláv kormánytatban olyan erők működnek, amelyek a népi demokratikus Magyarországgal a gazdasági kapcsolatokat nem kiterjeszteni, hanem szűkíteni és zavarni igyekeznek .Még inkább világossá vált ez az egyezmény végrehajtása során. A jugoszláv kormány képviselőt a szükséges technikai adatok közlését rendszeresen hátráltatták és a megjelölt javak szállítását nem kötötték Le az egyezményben előirányzott Időpontra, A magyar vállalatok például 1948 juliusaban, szentemberében és decemberében több, mint 5.1 millió dollárra rugtö száilitási ajanlatot tettek az ötéves egyezmény keretében és ezeket a két ko.u ejM.ott.il ug j a: á.akta, mint egyéb feltételekre nézve teljesen letárgyalták. A magyar szállító fél a kötleveleket elfogadta, a jugoszláv megrendelő viszont a kötleveleket többszöri felszólítás ellenére sem irta alá. A magyar köztársaságra nezve tűrhetetlen állapot, hogy az 1948 juliusaban Jugoszlávia részére fenntartott termeiési kapacitás a jugoszláv fél zavartkeltö szándéka miatt egy éven át kihasználatlanul maradt. Hasonló a helyzet a Jugoszláviából Magyarországra irányuló behozatal szempontjából, Jugoszlávia hálraiékban vau olyan áruk szállításával, amelyeket a szerződés értelmében még 1947ben, vagy 1948-ban kellett volna szállítania. A rosszakaralnak legvilágosabb bizonyítéka az, hogy Jugoszlávia hónapok óta nem Szállítja le Magyarország részére az ötéves szerződés keretében lekötött vasércet és ezzel Magyar koriaánykiiiilgiiság uiazlk Prágába Az április 16-án Budapesten kláirt magyar-csehszlovák barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási 6zerződés ratifikációs okmányainak kicserélésére junius ÜÜ-án, hétfőn maryar kormányküldöttség utazik Prágába. vas- és acéltermelésünket iavarja. A jugoszláv szövetségi népköztársaság kormányának ez ügyben tanúsított magatartása azt bizonyítja, hogy egyrészt a jugoszláv kormány képtelen, vagy nem is kiván tervszerű gazdálkodást folytatni és másrészt, hogy ellenséges magatartást tanusit a szocializmus utján járó országokkal szemben és gazdasági kapcsolatait nem velünk, hanem az imperialista hatalmakkal kívánja erősíteni. Ilyen körülmények között megszűntek azok az előfeltételek, amelyeknek alapján a tnagyar kormány az- ötéves magyar-jugoszláv gazdasági, együttműködési egyezményt aláirta. Az egyezmény csak ugy lett volna végrehajtható, ha mindkét ország tovább halad a szocializmus utján, márpedig Jugoszlávia letért erről az útról. A magyar külügyminisztérium jegyzék. következéskép megállapítja, hogy a Jugoszlávia és Magyarország között létrejött egyezményt, mely a két ország tervszerű gazdálkodásának megszilárdítását célozta, a jugoszláv szövetségi népköztársaság kormánya eszközként használja fel a magyar tervgazdálkodás megzavarására, fl magyar kormány nem tűrheti, hogy az ötéves egyezménynek Jugoszlávia részéről történő folyamatos megszegése hátráltassa és visszavesse Magyarország gazdasági fejlődését Mindezek alapján a magyar külügyminisztérium kormánya megbízásából kénytelen bejelenteni, hogy miután a jugoszláv kormány az 1947 junius 24-én kötött ötéves gazdasági együttműködési egyezményben vállalt kötelezettségeinek nem tett és nem tesz eleget, a magyar kormány ezt az egyezményt érvénytelennek tekinti — fejeződik be a magyar A beíügymin>sz?éríum közleménye a kémijanda tagja nak örizefbevefelérfil A belügyminisztérium sajtóosztálya közli: Az államvédelmi hatóság idegen hatalmak javára elkövetett kémkedés miatt őrizetbe vette Rajk Lászlót, dr. Szőnyi Tibort, Justus Pált és 17 társát. Az őrizetbevettek közötti ipari munkás vasy dolgozó paraszt nincs. y/ A Féri adott uj szint, uj értelmet a tanuláshoz Harminc pályadijai osztottak ki a szegedi egyetem évzáró ünnepélyén Szombaton délben a központi egyelem aulajáüban rendezte évzáró ünnepséget a szegcdi tudományegyeiem. Az idei évzáró külsőségeiben is különbözött az az eddigiektől. Vrös és nemzetiszínű drapériák bontották a falakat, a főhelyen pedig ez a fel. irás ált: »Éljen Rákosi, az ifjúság nagy barátja.* Megnyitójában dr. Ditröi Gábor rektor emlékezett meg arról, hogy a fordulat éve igen kedvező változást hozott az egyetemen is. Az egyetemi reform elősegii a jobb szakem. berek képzését, amelyet a tanáA Népgazdasági Tanács a szocialista tervszerűséget keli, hogy biztosítsa — mondotta Gerő Ernő elvtárs a tanács alakuló ülésén A Népgazdasági Tanács Gerő Eruő elvtárs, államminiszter elnökletével szombaton délelőtt tartotta alakuló ülését. Megtárgyalta a működésével kapcsolatos legfontosabb elvi kérdésekét. Az ülésen Gerő Ernő elvtárs, a Népgazdasági Tanács elnöke vázolta a tanács éietrekivásának körülményeit és a ráváró feladatokat. — A Népgazdasági Tanács — mondotta Gerö Ernő — ujtipusu gazdasági szerv, amely létrejöuél annak köszönheti, liwgy fejlődésünkben tulhaLadtuDk bizonyos szakaszt. Gazdasági minisztériumaink és egyéb vezető gazdasági hivatalaink áitálábau — még meglevő komoly hiányosságaik és számos bürokratikus terheltségük ellenére — már a népi demokrácia szolgálatára alkalmas szervek. lehet ruházni wámos olyan feladatot, azaetyet cádig kéepoatositva intéztünk- Másrészt a hároméves terv sikeres megvalósításával, amely bizooyos tekintetben kísérlet volt a terv««arü gazdálkodás nsegvalósitáaára Magyarországon, uj, az eddiginél sokkal bonyolultabb, sokkai nagyobb feladatok előtt altunk. Elő" kell kfaritenBnU és végze kell hajtanunk uj ötéves népgazdasági tervünket. Ennek a feladatnak megvalósítása nagyobb és magasabb rendű tervszerűséget követel meg, mint azok a feladatok, amelyeket eddig hajtottunk végre. Megköveteli — mint Rákosi elvtárs mondotta — a gazdasági kérdése* magasabb síkon való egybehangolását és népgazdaságunk magasabb fokon való irányítását, mint ezt eddig módunkban volt megtenni. A Népgazdasagi Tanács megalakulásával nem csökken, hanem növekszik a miniszterek, valamint a különféle gazdasági jellegű állami hivatalok vezetőinek egyéni felelőssége, kezdeményezése és meg keli hogy erősödjék tekintélyük a sajüt munkaterületükön. A Népgarda á i Taná s tei á akkor fogja helyesen teljesíteni . a rábizott feladatot, ha a miniszterek és más gazdasági vezetők teljes egyéni felelősségének fenntartása, sőt további fokozása melleit — félretolva a szűkebb értelemben vett reszortkérdéseket —néj> gazdaságunk fejlesztésének, a szocialista népgazdaság építésének központi labor a tóriumává vélik. Szükséges, hogy a Népgazda•é i Taná s isunFAjában, amely a szocialista terv szerűséget hivatott biztosítani népgazdaságunk íejlűöéséhca, nagytokú lervsieriuiégef valósítsunk meg. Ezért kéli a JSájtgazdaságL Taactnak hosszabb időre szóló előre kidolgozott munkatervének lennie, amely felöleli a megoldásra váró legfontosabb |a/«í,sájgí kérdéseket. — A Népgazdasági Tanács a ner tanács szerve. Fontos elvi, vagy nagyobb jelentőségű gyakorlati döntését megerősítés céljából a miniszter.anáos elé terjeszti. Ez azt jelenti, hogy a Népgazdasági Tanács politikája egy a köztársaság kormányának politikájával. Azzal a politikával, amelynek megszemélyesítője a magyar nép szeretett, bölcs vezetője, Rákosi elvtárs üdvözlő távirata Dimitrov születésnapjára Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára a párt Központi Vezetősége nevében a következő üdvözlő táviratot intézte Dimilrovhoz, a Bolgár Munkás (kommunista) Párt főtitkárához: xüatvanhetedik születésnapja alkalmából jogadja a magyar dolgozók és a magyar kommunisták meleg elvtársi üdvözletét. Forró kívánságunk, hogg egészségét mielőbb visszanyerje és hosszu-hosszu ideig vezesse még a bolgár dolgozó népet a felemelkedésa virágzás és a SKOctalizmus utján.* Kossá István pénzügyminiszter, a Magyar-Bolgár Társaság elnöke, a társaság nevében üdvözölte Dimitrov mtniszterelnőköt, akihez üdvözlő táviratot intézett a Magyar Szabadságharcos Szövetség központi vezetősége isRákosi elvtárs. Mindenkor őhozzá foniuI uiik, ha olyan nehézségeink lesznek, amelyeket magunk nem tudunk megoldani, amikor szűkségünk lesz az ő hatalmas tudására, nagy és mély élettapasztalatára, józan, okos ítéletére. A Népgazdasági Tanács a jövő héLen érdemben megkezdi munkáját. m m MAXIM GQftKo Junius 18-án volt 13 éve annak, hogy meghalt Maxim Gorkij a nagy orosz iró, a szovjet irodalom megalapítója. Moszkvában és a Szovjetunió városaiban kegyelettel emlékeztek meg ezen a napon a hatalmas lángészről, aki életében és munkásságában mindig következtesen harcolt az elnyomott osztályok jogaiért, majd pedig amikor a nagy Októberi forradalom után Oroszországot a nép vette birtokába, megtermtette a ma gasabbrendü szocialista-realistai irodalmat. Az az irói nemzedék, amely ma a Szovjetunióban és a népi demokráciákban az uj irodalom nyomdokain haladt, elsősorban őt tekinti tanítómesterének. Emléke soha el nem halványodik felejthetetlen regényeit, irásaii •mindic o'rnssák maid a fölilftn rok és diákok közös munkával akarnak megvalósítani Az elmúlt éo eredményei a Magyal Dolgozók Pártja támogatásával valósulhattak meg és as MÜP tette lehetővé, hogy az egyetemen zavartalan munka folyhat olt. Dr. Ivanovics György, Kossulh-dijas professzor, az orvoskar dékánja »Régf és u) óeKegségekf cimü, saját bakterológjai kutatása n felépülő ér. lekezését olvasta fel. Előadása után az egyelemi énekkar és zenekar Várady László vezény. lésével, Kertész Lajos szólóén®, kével a Sztálin-kantátát adU elő, majd a rektor a hallgatóknak kiosztotta az idei tanulmá. nyi pályadíjakat, összesen har. tninc pályamű készítője kapott jutalmat. Az idén egyébként több pályamunkát nyújtottak be a tavalyinál és ez a tény is mutatja a tanulmányi színvonal emelkedését, amelyet elsősorban a nyugodtabb tanulási lehetőségek idézlek elő. A MEFESz nevében Szabó Gyula szólalt fel. Hangoztatta, hogy né|á demokráciánk hatalmas iramú po'alikai és gazda, sági fejlődésével lépést keli tar. tania e:rvekemeinknek is és ennek legfontosabb követelménye egyetemeink szociáüsl összelőtelének további javítása. Ma már megvan a lanu'ás lehetősége, mart a nép kormánya a legmesszebbmenő anyagi támogatást biztosiíja. Igy például a második félévben Szegeden 108 ezer 000 forint értékű ösztöndijat osztottak ki — Mindazt, amit eremé ngként elkönyveltünk, — mondotta az MDP-nek köszönhetjük. A Párt irányvonalának következetes végrehajtása eredményezte, hogg ifjúságunk döntő többsége egymásután ismeri jel az elmúlt rendszer nevelése következtében még meglevő hibáit és ezeket levetkőzve őszintén csatlakozik « ha adás ügye mellé. Munlcánhat ezután is a Párt fogja megszabni és mi nagyon jót érezzük, hogy a Párt volt, amely uj szint, uj értelmet adott a tanulásnak, egész munkánknak. Ezért szeretjük mi a Pártot és annak nagy vezérét: Rákosi Mátyást. Szabó Gyula szayait hosszú taps követte, majd az évzáró ünnépség a köztársaság Indulóval ért véset. Etíö, ZIVATAR Mérsékelt, időnkint élénk északnyugati, északi szél, felhőátvonulások, többfelé ujabb eső. esetleg zivatar. A hőmérséklet egy-két fokkal csökken. — TELJESEN UJ sportpályát adtak át hivatásának a napokban Ollés községben. A sportolnivágyó falusi parasztság fiataljai és idősebbjel egyaránt nagy lelkesedéssel fogadták a hároméves terv uj ajándékát. Büszkék rá 8 község dolgozót és Eposzlstái, hogy jó munkájukkal kiérdemelhették. Ugyanilyen nagy sporttelep építését kezdték meg Várostanyám ~