Délmagyarország, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-14 / 111. szám

— SíOmbat, 19-19 május 14. Az egész város készülődik, hogy ma este nyolckor meghal Rákosi elvtárs beszédéi Ma este 8 órakor nem, lesz a városban egye'.en utca sem, ahol ne szólna a rádió. Az egész város Rákosi elvtárs iránymutató beszédétől vissz­hangzik majd. alig tíz órával a választások megkezdése előtt. A nagyszabású és lel­kes előkészületekből, a város hangulatából arra lehet kö­vetkeztetni, hogy nem igen akad majd ember, aki elmu­lasztaná a beszéd mcghallga­tásáU Mi sem fogjuk elmhiasztani — moadjáK a Teréz-ulca 28. számú ház lakói. — Mielőtt az urnákhoz já­rulnánk, mégegvszer meghall­gátjuk' Rákosi Mátyiv t. Utána pedig meg is vitaijuk majd a beszédet, — mondja Kovács Andrásáé, miközben a íolyo­só a üldögélve varrogat. Kopasz József lakatos büsz­kén mutatja rádióját. Hatal­mas, s::ép készülék, három hullámos, még varázsszeme is van. — Ezt azulán meghall­g; Ihatja mindenki. — Szépen összegyűlünk majd, az egész ház. Van iLt öt lakó, körülbelül husz em­ber — mondja a felesége. Kopasz József bekapcsolja a készüléket, közben látszik raj­ta, hogy erősen töpreng. Csak baj vati ám ! mondja kissé szomorúan. Rö. viJ a zsinór, nem lehelem ki az ablakba. Tedig a Délnia­gya ország irta, hogy oda le­gyük ki. — Hát az ablakig nem ér el a zsinór, az biztos — leszi hozzá a felesége. Ilárman töp­rengenek már, hogyan oldják meg a gordiuszi csomót. — Egyszerű — szól végre Kopasz József. Nem kell ép­pen az ablakba lenni, Kilesz, szűk ide a folyosóra, odáig éppen elér a zsinór. — Hát persze — mondják a többiek. Jó lesz igy is. — De még mennyire — le­szi hozzá Kopasz József. Ki­hallatszik ennek a készüléknek a hangja még az utcára is. Majd behivognljuk az em­bereket. Sokan elférünk itt az udvaron Ha esik az cső. akkor is lesz elég hely a folyosón. Most már minden rendhon lenne, csakhogy nein akar megszólalni a rádió. Kopasz József kapcsol jobbra, kapcsol balra, de hiába. — Szünet van Pesten — mondja. Gyerünk rövidre. £s valóban meg is szólal a rá­dió. Kopasz József lakatos er­ca felderül. Niner, ennek semmi baja! Ide jőhcl hallgatni akár az egész utca is. Sárgán hunyorog a készülék varázsszeme. Hárman állják körül a rádiót. És holnap es­tei Kopasz József szerint leg­alább vagy ötvenen. Vájjon kinek van ilyen han­gos — rádiója? — kérdezi a Kossuth Lajos-sugáruton az egyik asszony a másiktól. Nem rádió az, feleli a másik. Rögtön meg is győződnek róla, amint oda­érnek a Kossuth Lajos-sugár­ut és a Francia-utca sarkán a Népholt élé. A SzIT fiatalok már felszerelték a hangszó­rót A NépboH melle t a . egyik helyiségben helyezték cl a rá­diót, a hangerősítőt Zsinorok farka össze-visszasága az asz­talon, a rádió körül lelkes fiatalok. — Mi már most is adunk műsort — mondja ifj. Komá­romi István, a rókusi SzIT tit­kára. Ilotnap estéie a környéken mindenki tudja, •majd, hogy közvetítjük Rákosi ! elvtárs beszédét. Jó lesz majd !ilt a fáik alalt üldögélni s hal­galni Rákosi elvlárs szavait — A Népboltból két asszony jön ki. — Hóit ha ma nem is, de holnap esle ill találkozunk! — mondja az egyik. N> olc óra­kor! — feleli a másik. A Tisza Lajos-körúti MNDSz székházban is készülnek már X nagy beszédre Üt lámpás a rádiónk dicsekszik Szabó Sándorné. Egyelőre még kevés székünk van. De nem baj, hozunk a DEFOSz iskoláról. Meg a fa. lak is csupaszak. Az sem haj. Negyvenkét mé'.cr anyagot vettünk. Lesz virág is, felirat is bőven. Aztán hozzáteszi: Nem elő­ször készülünk már a Csopor­tos rádióhallgatásra. De ilyen leikessedéssel még soha sem készüllek az MNDSz asszonyai. Az Alsóváros 1. pártszervezetben ugy gondol­ják, legalább százötvenen be­férnek a terembe. De bőven akad hely az udvaron is. Az Ösomogyitelep f. párt­szervezetben három helyiség­len hallgatják maid a beszé­det Vau elég ülőhely is. Sokan elférnek majd a kertben is. ügy szervezték meg a rádió­hallgatási, hogy mindenkinek alkalma legyen meghallgatni a beszédet. Az egész város készülődik Nem lesz néma rádió a vá­rosban. A választások tizen­kclledik órájában figyel. az egész város. Rákosi elvlárs be­szédére, amely előre mulat majd a virágzó, boldog jövő felé. " (f. J.) Már díszben állnak A SZAVAZÓHELYISÉGEK Vidám ünnepségek, kultur műsorok u Népfront-váIasztas örömére Alig egy nap váiaszt el ben niinket a május 15-i választástól. Az ország dolgozó népe soha nem látott lelkesedéssel készül a választás megünneplésére. Szeged dolgozód is méltókép­pen veszik ki részüket az ünnep­lésből. Minden eddiginél na­gyobbarányu tömegm-gmozdulással, kultúrműsorral teszik emlékezetessé a választá­sok napját. Kivés'i a részét az ünneplésből a város minden dol­gozója. Az ünnepségeket a szombat esti fáklyás felvonulás nyitja meg. A város öt különböző részé­ből gyűlnek majd össze a Szé­chenyi-íéren a tömegszervezetek, ifjúsági szervezetek. Közben min­denütl csoportosan hallgatják me.q Rákosi elvtárs Iránymutató beszédét. Reggel zenés ébresztő nyitja meg az ünnepségek soro­zatát. Harminc ifjúsági kultur­csoport vidám énekszóval járja majd be a várost. A különböző szavazókörzetek közelében egész­napos kultúrműsort rendeznek, öt fuvőszenekar, tizenöt népze­nés csoport szórakoztatja majd egész nap a szegedi dolqozókat. A gyermekek szórakoztatására 6 bábszínház szekérrel jár szerte a városban., Az úttörők vidám ének­lő csoportokkal készülődnek a nagy napra. A vasárnaoi ünnep­Eredményeink és. biztató jövőnk A SZEGEDI KIRAKATOKBAN Szeretnéd, hogy a tervek megvalósuljanak? Szavazz a Népfrontra 1 125 ezer forinioi kaptak m'-Mükért a szegedkornylki termelők A Kii szerpaprika Termeltető és Feldolgozó Nemzeti Vállalat az elmúlt néhány napon lÖü.UOO forintot fizetett ki a kis- és kuzépparasztsúgnak a beadott paprikáért. A jövőben rendszeresen vásá­rolja fel a Nemzeti Vállalat a paprikát 09 rendes napi árat ! Jet érte. Ezzel megakadálvoz­ák azt, hogy a termelők saját rovásukra a napi árnál olesób­htn adják el a kikészitőknek >' a nagykereskedőknek a sze­•fdi piacokon a paprikát. Május hetedikén országos !;i­rakatvereeny kezdődött. Közel hatezer budapesti és vidéki Kis­kereskedő határozta el. hogy ét­itől az időponttól kezdve má­jus 15-ig kirakatában n három­éves terv eredményeit, az öt­éves terv távlatait, n munkás­Osztály és pártja v pír főszerepét, a Népfront keretei között mu­tatkozó nagy nemzeti összefo­gást ábrázolja és e/en keresz­tül felhívja a széles rétegek figyelmét a választáson való ré-z: vételre és a Népfrontra sza­vazásra. B^keg lainb — Munkás­paraszí összefogása teteit Szeoed minden számottevő kis­kereskedője és nemzeti vállalati fiókja résztvesz ezen a verse­uyen. Szeged belterületén, de a külső utcákon is szebbnél szebben diszitelt. művészi ki­vitelű, szellemes dekorációk von­ják magukra a figyelmet. Egy­egy szegedi kirakat kiállítása a magyar nép alkotő kedvének) a magyar gyárak termelési len­dületének. A Kárász.ntca elején szinte vonzza magához az érdeklődőket a Haas Fülöp cég két verseny­kirakata. A jobboldali kirakat közepén a földgömb áll. Felette nyúlánk nőalak nagy vörös zász­lót tart a magasba. Jóbbról­balről munkás, és parasztalak áli szinte örködön. Az egés$ felett pedig a békegalamb lebeg. A baloldali kirakatban gyárak fölött a munkás, pnraszt alak­ja. A kirakat középpontjában nagy fehér urnák, -az. urnába szinte záporoznak a borítékok. Minden szavazat egy-egy tég­lája ni ötéves tervnek — hir­deti a felirat. Az ntca közepjén a Gyapjúszö­vet NV kirakata állitja meg a járókelőket. A kirakat egyik ol­dalán a háború: romok, üsz­kös téglák, cserepek. A- másik oldalán- a termelő gyárak: u béke. A kirakat közepén itt is az urna: Válassz, melyiket aka­rod... Ro itok, iíszkak — és karcsú gyárak A Szikra könyvkereskedés ki­rakatát Rákosi elvtárs újonnan kiadott könyve di-'úti. Kpitjilk a nép országát... Igen építjük. Ez tükröződik vissza a Tisza T.ajos-körut néhány üzletének kirakatában. Az Exeelsior cég verseny kirakatának középpont­ján a fzegedi nj Fonó képe látható. Jobbról-tálról ömlik nz olcsó fira az állami gyárakból. A középen, a. munkások, parasz­tok, értelmiségiek az ötéves tervre szavaznak. Ivj! a grafikon — iivsg urna Kövecs László kirakatának hátterében politikai és gazda­sági fejlődésünk állomásai lát­hatók: földosztás, forint, álla­mosítás, egyesülés, a terv. Es mindezen keresztül magasra ivei a grafikon — nz életszínvona­lunk. Az előtérben itt is urna: üvegből. Benne az eredmény. Népfront lOOo'o. A Dézsa Bál cég kirakatában hatalmas hármas mögött látható •i hároméves terv eredménye, textil fronton. A másik kirakat­ban szines ábra matatja, hogy az ötéves tervben mennyi jut ogv-egv emberre a textilből. A VASÉRT fiók kirakatában alu­mínium edényhegyek tornyosul­nak. A hatalmas ötös Ugyancsak a Tisza Lajos-kör­nton van a Népbolt 1. számú áruda ia. Itt az egyik kirakatot. zlntc elfoglalja a hatalmas ötös. Munkás, paraszt figura áll jobb­ról-balról. Es a békegalamb mindenek fölött. Vörös selyem­«2tillagot visz a csőrében. Bé­két akarunk, a Népfrontra sza­vazunk — hirdeti a felírás. A mull: C-rizs, re!en: liszt, zsír, szappan A Széchenyi-téren további két Népbolt áruda válik ki. A 8-as a Fekete-as-utca sarkán. Mnlt ée jelen tükröződik egyik kira­katában — szellemesen. C jegy. re 10 deka lisztet adunk... Zsír nincs... C-rizs van... idéződik vissza az inflációs idők emléke. Túszt van... Zsir van... Szappan van... — hirdeti a szembenálló feliratsorozat a jelen bőségét. De legtöbbet az áruk és nz Arak beszélnek- Cukor azelőtt 12 Ft, jelenleg 0, Liszt azelőtt 7 Ft, jelenleg 2.G0 és igy tovább. A 7.es számú árudéban szin­tén felvetődik a kérdés. A tő­kés kogsz;ik és a nép országa között választasz most vasár­nap. A Cikta-kirakatában 0c»­ka, rossz cipők: ez a mult. Formás, ragyogó és olcsó ci­pők — a 'jelen. Kép a iövSböl Kende Sándor kirakatában nagy háromszögben kép a jö­vőből. Az ötéves terv eredmé­nyei mutatkoznak. Es a mottó: Szavazz a Népfrontra, nrndez teljesül. Igen. A szegedi kiskereske­dők, nemzeti vállalati fiókok ün­nepi kirakatai bemutatják azt a hatalmas fejlődést, amit idáig megtettünk fs ábrázolja azt a szép szines jövőt, amelynek az ötéves terven keresztül elébe­nézünk. Akarod, szeretnéd, hogy meg valósuljon? Szavazz u Népfrontra!... ,égekcvl az esti népünnepéig zárja be, n.neiyet Újszegeden rendeznek meg a Nemzeti Szin­í áz ii,ü észéi ok közremükfl 'é.sé­vei. De nen:c ::k S :cged dolgoz t, hanem a faívrk dolgozó paras t­sága is kiveszi rés2Ct az ünnep­lésből Szegedről harminc ku' urcsoaort utazik Íít a környező falvakba és közsé* gekfce, hegu kultúrműsorával hoz­zájáruljon az idef választások •néltó megünnepléséhez. Már szombaton délután 2 éra­kor l't kollégiumi csoport fng ki­menni vidékre, Ok a vidéki EPOSz szervezetekkel eryütt tartják meq az ünne, é'yt táLor­'iiz kezeié en. Vasárnap az EPOSz 20 é rs tagjai ünnepélyesen leszavazzak és ez alka'outrai emlék! pot fog­nak kiosztani az els'j szavaz'.k­nak. A mátus ti -erötödikei válasz­tás minden tekintetben eltér ni eddigi választásoktól. Az cd ké­születek azt mutatják, hogy so­ha ilyen lo'kes, hanqu'atos nem volt egyetlen választás sem a múltban A város külön' özö ré­szein máris diszben állanak a szavazóhelyiségck. ürnepl dísz­be öltözőit a városháza és sok más épület. A választójog a nép mindég rétegére kiterjed. Minden vá­lasztó élhet ezzel a joggal, fiatal, öreg. beteg egyaránt. •' 'UU A klinikák betegé külön kérték, hogy nk is szavaz­hassanak. kéré-ükre pőturn.k-t állítanak fel. A járó betegek a szavazóhelyiségbe mernek, a? ágyban fekvő betegekhez pedig odaviszik valamennyihez a sza­vazóurnát. A szeretetház lakói szintén szavazni akarnak. Hozzájuk is eljut a szavazóurna, liooy lead­hassák majd szavazataikat a Fiiggetle.iséqi Népfrontra, amc.'y biztosítja öregséqükre a megél­hetést, "a nyugodt otíhont. Készül az egész váró* minden párt és lömegszervezet. Ünnep lesz ez a nap valamennyi magyarnak. A nép saját fiaira szavaz, felhatalmazást ad nekik, hogy vezessenek bennünket éi teremtsenek szebb és boldog, vi­rágzó A\agyarországot. Szaíyüiaz v8rs2nyle!hívása a választás m né! ünnepi!-esetné télé éri A Függetlenségi Népfront szatymazi bizottsága ver­senyre hivta ki Szeged bel­területét, valamint az összes szegedkörnyéki falvakat é3 Orosháza városát, továbbá egész Békés megyét. A ver* seny célja: május 15-ének, a választás napjának minél ün* nepélyesebbé tétele, hogy ez­zel is bizonyságot tegyenek arról, egységesen állnak a Függetlenségi Népfront mel­lett. A versenyfelhívásra elsőnek a szentmihálytelkiek jelente keztek és már pénteken esti bejelentették, hogy efogadják a kihívást és nagy lelkese­déssel készülnek a választás napjára.

Next

/
Thumbnails
Contents