Délmagyarország, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)
1949-05-11 / 108. szám
6 Sserda, 1999 május ff. 1ANCCAL, DALLAL állnak sor alá a legények Felsővároson jókedvűen folyik a műsoros sorozás A felsővárosi kultúrház nagytermében teljes sötétség uralkodik. Csak itt-ott szűrődik be egy kis vézna fénysugár a fekete redőnyök mellett. Valahol a terem végén azonban kapcsoló kattan és a köve kező pillanatban erős fénysugár szökik előre egy keskenyfilmes vetítőgépből és ütközik bele a színpad fölé kifeszített vászonba. A sugár alatt kilencven fej dereng elő, amint a vászon felé fordulva nézi a filmet. Magyar és szovjet világhíraaót pergetnek előttük. A vetítés után felgyullad a villany és kilencven pár fiatal kéz tapssal köszöni meg a filmet. Sorozásra jött ez a kilencven fiatalember. A sorozás és az eskütétel közötti időben a sorozóbizottság színes kultúrműsorról gondoskodott, hogy az időt ne tölt•ék hasztalanul, mint azelőtt a régi világban, amikor egyáJ' tlán nem volt öröm katonának, vagy akárcsak sorozásra is menni. A film után fesztelen és kedélyes társalgás folyik a fiúk között. Álig egy percig tart ez Is, mert a színpad függönye felhúzódik és hat mosolygó, fiatal, zöldkeresztes lány, az AVI tánccsoportja: Boros An. gála, Gazsó Klára, Király Erzsi, Nagy Mária, Szülő Teri és Tarnyik Zsuzsa népitánccal szórakoztatja őket. A friss népitánc Után Mihály Endre, Szement Kirszanov: „ötéves terv" című versét szavalja, Huszáros Győző pedig 1848-as katonadalokat énekel. Alighogy vége a műsornak, máris következik az eskütétel. A sorozóbizottság egyik tagja vigyázz-t vezényel s utána elhangzik az „eskühöz"' vezényszó. A nép fiai teszik le az ésküt a nép köztársaságára, a béke megvédésére. „Ha kell, megvédjük minden külső, vagy belső ellenséggel szemben" — hangzik erőteljesen, amint együtt mondják a szöveget, öntudatosan, bátran mondják, mert tudják, hogy a békés építés és a dolgozók nyugalmának védői lesznek, ha bevonulásra kerül a sor. Az eskütétel után valamennyien megindulnál: kifelé. Kis csoportokba verődve tárgyalják közben életüknek ezt a nagy eseményét. — Amikor bejöttem ide — mondja Posta Béla cipészsegéd — és beálltam a „körbe". egy kicsit megdobbant a szivem. Nem, mintha attól féltem volna, hogy beválok. mint az előtt a sor alá kerülők, hanem éppen az nyugtalanított hogy: hátha nem válok be. De beváltam! Olyan gépkocsivezető lesz belőlem, hogy olyat még nem látott a világ! És ha megtetszik a katonaélet, még tiszt íz lehet belőlem, ha bennmaradok. — Én meg nemsokára a szelek szárnyán nyargalok — újságolja Agácsi Béla keudergyári munkás. Repülősnek jelentkeztem. Ez egyben sport is. Olyan szívesen leszek katona, hogy ki sem tudom mondani. Más már a katonaélet, mint azelőtt. Varga József huszonegyéves alkalmi munkás sem szomorkodik. — Gyalogos leszek. Jó ka tona akarok lenni, mert mostmár érdemes Bent sincs már úr, csak bajtárs. Nagy szó ám ez is. Tanulni is lehet azoknak, akikben van egy kis jóakarat. Tiszt akarok majd lenni — mondja mosolyogva. — Én meg páncélos leszek — mondja egy diák: Ábrahám Gyula. — De csak akkor, ha az iskoláimat elvégzem. Most csak sorozásra je'eptkeztem. Ha az iskoláimat elvégzem, természetesen én is letöltöm a tényleges időmet. Akkor is fogom tudni a kötelességemet. Lányi Gyufta alezredes bajtárs mondotta éppen az előbb, hogy a »béke katonájának lenni megtiszteltetése. Igazat adok neki. Megtisztelnek veszem és ha kell... Itt megáll, csak ökölbe szorított keze lendül keményen előre. Aztán »szabadság«-ot köszön és megy kifelé a többi társéval, akik a demokratikus hadseregben a békét és a dolgozók hazáját védik meg, ha kell, bármilyen külső, vagy belső ellenséggel szembe*. (kürti) A szegedi építésügyi igazgatóság ierüleiéR 60 millió forintos ójjiikezésÉet végeznek az idéi Népi demokráciánk terv- igazgatóság csak a mult év zdálkodása egyre fokozottbban törekszik arra, hogy ninden vonalon megszüntesse a munkanélküliségét. A Szegeden megindul: építkezések nagy lépést jelentenek j építőipari mur Jrs~ér<üliséer megszűncetése terén, különc ;en fontos szerepe van a ?zegedi építésügyi főigazgatóágnak, amelynek élén Csúri Mihály elvtárs, miiAisíöigazgató áll. A áivaf ilból négy vármegye építkezéseit irányítják. — Feladatunk az építőipa ri munkanélküli}*'] csekken 'ésén, majd maszünteiésén tű — mondotta Csűri elvtárs cm építkezési önköltségek csökkentése és a haladó szellemű műszaki értelmiség jövőjének biztosítása is. A Fő 7 7 77 AZ ÜZEMBŐL ÍRTAK Munka közben EZ A NAP éppen ugy kezdődött, mint a többi. Szongos munkáskezek tevékenykedtek a gépeken, amelyeknek zúgása, mint a munkamenet ütemének indulója hallatszott a tágas te" rémben. Mindenki sietett, mindenki iparkodott és meglátszott, hogy műnk a verseny van. Érdekes kép táraS elém, a munkások nemcsak siettek, hanem a töbhtermeiésen kivöl a hulladékanyagok csökkentésére fs törekedtek. Ha egy idegen lépne a terembe, an in nyomban megállapíthatná, hojgr Rt ön17j haitit, villanyt kapott Osxeníiván E lhagyatott község volt a aaűlt rendszerben Oszentiván. Nem törődött a falu népével senki. Ha rájuk köszöntött az este, koromsötétség boralt a házakra, pusztákra. Artézi kutjuk olyan volt, hogy órákat kellett várni a tatu dolgozó parasztjainak, mig teleesurgathatták vízhordó edényeiket. Iskolájuk elhanyagrolódva ugy állott, mint egy romház. Hosszú évekig kel lett* az őszi sártengerben húzatni kocsijaikat, nem volt bekötőút. tanulnak. Ka építés alatt áM a bekötőút Megváltosott m élet A falu dolgozd kUparasztjaa, középparasitiai, Bodó József, Szél József gazdák ée a többiek már aa ötére* tervről beszélnek, amely a megkezdett felemelkedést tovább fogja vinni, fejleszteni. L elkesen készülnek a választásra. Örömmel fogadják a népnevelő falujárókat. Szeretettel várják minden házban a napi munkájuk után hozzájuk i ellátogató munkásokat, mert A hároméves tervben 222'. tudják, hogy a munkás-paraszt ezer forint beruházásból J szövetség erősödése nagyban seuj kutat, villanyt kapott Oszent-, giti elő a fala boldogulását, iván népe. Gyermekeik a helyre. | Ezért szavaznak valamennyien állított, rendbehozott iskolában a Népfrontra. FöfJa'att kábe-e^e! vérinek a postától a repülőtérig A szegedi Posia műszaki válalat dolgozói ujabb nagy munkához kezd lek. A posta székházától a repülőtérig 4 kilómétér hosszú szakaszon kicserélik a Budapest-Halas felé haladó kábeleket. föld alá beépített úgynevezett inker páncélkábelre. Ezzel nagyinennyi évii kábeltartó oszlopot, vezetéket takarítanak meg és az uj vezeték rongálására sokkal kevesebb lehető-ég adódik, tehát a gyakran előforduló javítási munkálatok is megtakarítódnak feleslegessé vált tartóoszlopokat és vezetékeket ujabb telefonhálózat bekapcsolásánál használhatják fel. Ezen a munkán már több mint agy hete a postamüszak két munkásbrigádja az •í/jjáépilés* és a •Kábelbrigád* dolgozik. A Kálváriautca egyik részén már le is fektették az uj vezetéket. Kiss József és Ert János brigádvezető elvtársak boldogan mondják: — Nagyon örülünk, hogy még a hároméves tervünk során elkészíthetjük ezt is. Azon leszünk, hogy még 28-a előtt, az előirányzott időnél hamarabb be tudjuk fejezni ezt a munkálatot és minél előbb ujabb munkához foghassunk. tudatos munkások dolgoznak. JÓMAGAM IS arí-a töreked lem, hogy hasonlóim a többi hez, alaposan kivegyem részem a munkaversenyböl. Neki is láttam a munkának és repült az idő. Miközben készítettem a gyakoriság felvételt, észrevettem, hogy az egyik gépnél reggeliznek a munkások s közben néhány szót is váltanak egymással. Szerencsém volt. Befejeztem éppen a felvételemet i óvatosan a reggelizi* felé közeledtem. EGY ÖTVEN ÉV körüli asrszony és egy fiatal leány fa gyász tolta bőséges reggelijét i most éppen az idősebb szólt: — A Népfront csak győzhet ezen a választáson! A fiatal leány gyorsam, gabiztosan közbeszólt: — Ezt még mondaná b te. lesleges Julis néni. Nem ugy gondolkoznak már a* emberek, mint két évvel ezelőtt. Jéi tudják, hisz valamennyien érzik, hogy az életszínvonal milyen óriásit emelkedett ax elmúlt évek folyamán. — Biz Isten, ez szent iga® — mondja a másik —, mert két éwei ezelőtt még csak egy ólacskám volt, ma azonban két kurta far kn malactea b htok benne. JÓÍZŰEN MOSOLYOG a néni, mosolyog a fiatal lány. Befejezik a reggelit s a gép, amely egy percig sem áUt meg a reggelizés ideje alatt, vigan zakatol tovább. Most a két munkásnő, az öreg ás a fia. tal, mintha nagyobb markokat raknának a gépbe s mintha vidámabban menne a munka. E* a kis eszmecsere eredményezte ezt. MOST MAR BIZTOS vagyak abban, hogy a mi üzemünk munkássága tudni fogja kötelességét. Valamennyien a Függetlenségi Népfrontra, .ftákosá Mályás pártjára, az MDP-re fognak szavazni, mert békél akarnak, meg akarják valósitani az ötéves tervet és szocializmusban akarnak élni Magyarországon. Karácsonyt pét Szegedi Kenderfonógyár elején kezdte meg működését, de máris hatalmas beruháxésokat végzett. Mezőgazdasági vonalon növénynemesítő fel*, pék, kertészet, gyümölcs, mezőgazdasági szakoktatásra, állattenyésztésre, kísérleti ügyékre, napközi otthonokra S millió 101 ezer forintot költöttünk. Szociális vonalon inkaink, orvoslakások, nevelő, képző főiskolák, kórházak kultúrházak, iparos tanulói* kólák és otthonok, hadigondozótelepek céljaira 8 miUió 500 ezer, lakásépítésekre S millió 350 ezer forintot, összesen mintegy 20 millió 901 'ezer forintot építettünk be a mult év végéig. Az 194S-es évben a megkezdett építkezések befejezésére ugyanakkor újabbak megkezdésére terv. gazdálkodásunk az építésügyi főigazgatóságon keresztül 63 millió forintot irányzott elő. Az ötéves tervben már neca helyreállításokkal, hanem főként új építkezésekkel foglalkozhat a főigazgatóság. Már most a hároméves tervben áj építkezésként indult meg a szegedi fonó, valamint a Faragó-utcai munkásbérháx második nagy szárnya, a gyermekklinika főépületének t«A jea befejezése, aa orosházi vágóhíd, a szentesi kórház, & gyulai kórház és tüdőgyógyintézet, ugyanott ápoló és védő nőképző intézet létesítése, * desriri tüdőszanatórium kibővítése, a tompái hadirokkant otthon továbbfejlesztése és 19 különböző helyen óvódák, o* voslakások építése. Bácska a három* éve? terv sorén állattenyésztését nagyban megnövelte. 600.000 forintot ford&> tottak az állattenyésztés minőségi fokozására. Ennek céljaik ra 115 tenyészállatot vásárollak A megye öt helyén létesült gépállomásokat a hároméves tért még további négy újonnan feáállításra kerülő gépállomássá? növeM. Az útépítés programja a ro* gye közlekedési hálózatát kibővítette é* megjavította. Torapa és Boröta községekig 78 kilométer uj bekötőút épüft. 38 kilométer hosszúságban 6 rnfo meglévő utat makadámkővezcílé látták el. A közlekedés meqj» vitását szolgálják a Dávidod Nagybaracskén és Herczegszá® tón megépített és már a forg* lomnak átadott pontonhidak, ma* lyek a Ferenc-csatornán át ft Bácskát összekötik a Jttohéaá szigettel. A kislakásépttö akdé sorit, 56 kislakás épült. A községi sorában az ovódákat és meglésS napköziotthonokat hat ujeiaaak épített napköziotthoe nttoríSL Bácsborsódon felépült egg • férőhelyes szociális otthon. Tompán Hadirokkantotthos létesül, melyben 90 hadirokkant kapa® elhelyezést 37 kutat építette® megye területén vagy tettél tvóvtzszolgáltatásra alkalmassá. Az ötéves terv a beruházásoké tovább folytatja. Község* Ét megyei beruházásokra 70.TV6MK forintot fordítanak. ' AZ Öl É V ES I K R V: cr5s ípar' vír"8*ó Mu, boldog nép fj '""""— Szavazz a Népfrontra l|