Délmagyarország, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-03 / 101. szám

8 Rcdd, 1919 május í. A dolgozók ezrei előtt zajlottak le a május elsejei sportesemények A cportolők hatalmas tömegben vettek észt a délelőtti felvonulásban, munkahe­jeik szerint és színpompás sportfelsze­•Xitcsiikkcl vonták magukra az érdeklődést. Különösen nagy sikert arattak az OSH— MHK és a szakszövetségek gyönyörűé® feldekorált autói, amelyeken a különböző sportágakat versenyeik mozzanataival ér­tékitetlék elevenen sportolóink. Délután ünnepi díszbe öltözött négy •portteiepen színes és változatos sport­események várták az oda kirándult dol­gőzök ezreit Hezzávetőlegcs becslés *ze­i Int 15.000 volt ezen a napon a sportterek látogatóinak száma. Egymással versenyezve díszítették fel erre az alkalomra • sportpályákat. Min­denütt a szocializmus vezéreinek Lenin, sztálin. Rákosi elvtárs arcképei a három­ve- és az ötéves terv jelmondatai fo­gadták a nézőket. Az űjszegedi versenyuszodában országos •szó és vízilabda mérkőzést rendeztek a Szil , Diákszövetség és a MEFESz rész. vételével. Az. úszószámok mindegyike a barátságos vízilabda mérkőzéssel együtt, amelyen a Szakszervezeti válogatott Ját­szott a MEFESz és Diákszövetség! vá­logatottal nívós és Izgalmas küzdelmet hozott. A mérkőzés végül is a Szakszer­vezet csapata nyerte 4:3 (1:1) arányban. A MINSz és a MEFESz üdülő telepein öplabda kézilabda és kosárlabda mérkőzé­•ekel játszottak. A röplabda bemutató során a Diákszövetség együttese a Ken­dengvári Szír csapatát 2:0 arányban győz­e le. Kézilabdában a Belvárosi úttörők Sziliért általános iskolát győzték le 12:7 (10:4) arányban. A pálya főaseményét az MIIK kosaras vlllámtornája jelentette, Ime'ynak ke et'.b'n cLőizben lépte k pályára a VACS/ kosarasai. A torna eredményei Rostás—Lokomotív 31:22, Lokomotív— MEFESa 31:18, Postás—VAOSz 56:4, VAOSz—MEFESzm 11:34, Postás—MEFESz 40:19, Lokomotív—VAOSz 31:14. Az OSH ércmdljalt végeredményben a Pos­tás nyerte nteg veretlenül 6 ponttal, 2 Lokomotív 4, 3. MEFESz 2. 4. VAOSz pont nélkül. A Magyar Kender pályán labdarugó tor­na volt, amelyek eredményei: Szikra— MEFESz 0:0, Honvédség-Rendőrség 2:0, Szinház—MAV igazgatóság 3:1 (2:0). Az utóbbi eredmény a színháziakra hízelgő, mivel az ellenfél csapatában Kálóezi a Lokomotív volt NB kapusa védett. A SzAK-pálya műsorát FSzeged—Újsze­ged úttörőinek labdarugó mérkőzése ve­zette be, amely 1:1 arányit döntetlent­hozott. Jd eredményeket hozott az úttö­rők játéka után megtartott atlétikai be­mutató. Hatalmas sikert arattak zenész szabadgyakorlataikkal az úttörő és diák­szötelség tagjai. Érdekes uj sporteseményt jelentett az S/MTE—Felsőváros első sze­gedi női labdarugótnérkőzcs, amely 2:0 (iá)) arányú azakszervezeti győzelmet ho­zott. A két gólt örményi Agi rúgta. Izgalmas jelenetekben bővelkedett a Szabadságharcos motorosainak ügyességi bemutatója. Itt kerültek kiosztásra az első szegedi MHK próbák jelvényei is Az aranyjelvényesek között ott szerepelt a többi között Halász János olimpikonunk is. Hatalmas érdeklődést váltott ki az MHK népünnepély. A pálya különböző) részén egyldeülegj végezték bemutatóikat a kard és törvivók, ökölvívók, birkózók, tornászok, akiknek egyes jeleneteit meleg tapsokkal jutalmazta a hálás érdeklődők tömege. A sporttelep befejező műsorszáma az OSH MINSz labdarugómérkőzés volt, Uj kultúrtermet kapnak a szegedi Kenderfonó munkásai Az elmúlt napokban kezdték dicg a szegedi Kenderíonóggár uj kultúrtermének munkálatait. Az üzemben dolgozó munkások kulturigémjének kielégítésére Már nem volt alkalmas oz ed­tig használt kisterem. Tekintet­ei arra, hogy a hároméves terv folyamán az üzem dolgozói Igen xj könyvtárat is kaptak, olyan teremről kellett gondoskodni, nelyhen a könyvtárat Is el tud­ják helyezni hozzá megfelelő nagyságú olvasóteremmel. Az építkezés költségeit maguk a munkások vállalták, — akik fi­zetésük egy százalékát adják le — mint hozzájárulást és igy sze­dik össze azt a harmincezer fo­rintot, atnely ennek a hatalmas kultúrteremnek felépítéséhez szükséges. A kultúrterembe fog­ják, elhelyezni a különböző sport­szakosztályok felszereléseit és litt a kultúrteremben fognak majd ping-pongozni, sakkozni munká­juk után a kenderfottó dolgo­zói. A hatalmas színpadon pe­dig a kulturgárda fogja próbáit és előadásait megrendezni. A kultúrterem előreláthatóan má jus 15-re készül el. amelyet 3:1 (1:0) arányban a sporthi­vatal csapata nyert nteg. A sportpályák hangos bemondóin meg­szólaltak élsportolóink közül Stibi Emese vtvóbajnoknő, Torma Qyuláné országot tekebajnoknó, Dobó Imre magyar bír­kozőbajnok. Halász János kosaras olim­pikoné és Dóra István a legfiatalabb ökölvivdbajnokunk. Nyilatkozatukban va­lamennyien vázolták népi deuyokiáoiánk sport iránti áldozatkészségét és egységesen hitet tettek a béke megvédése és a Népfront célkitűzései mel'e.t, amely egvedül képes az MDP Irányítása mellett népünk jobb jövőjét biztosítani. Az alapfokú bajnokságban résztvevő lab­darúgócsapatok közül többen vidéken sze­repeltek, amelyeknek eddig beérkezett eredményei a következők: SzMTE SzIT— röszkei EPOSz mezítlábas 5:2 (5:0), sze­gedi Kender—klstemplomtanyai EPOSz 10:0, MKUMTE—CzMTK 3:3 (1:2). A szombati NB eredmények NB 1.: Újpest—Szeged 5:1 (1:0), A Sze­ged vereségét a feltűnő gyengén működő Safir játékvezetőnek és > rossz napon kifogott Veszelovszki kapusának köszön­heti. MTK—Ferencváros 4:2 (0:0), Kispest Soroksár 6:0 (2:0), Kistext—OSE 3:2 (1:0). SzAC—Tatabánya 3:0 (2:0), MATEOSz—Csepel 2:0 (0:0), Szombathelyi Lokomotív-Vasas 2:1 (1:1), CTO-Salgó­tarján 5:3 (4:2). NB 11.: MKUMTE—Drase 2.ö (0:0), Mczötur—Békéscsaba 3:2 (0:2), Szolnoki MTE—Előre 0:0, KMTE-MVSE 4:1; Szo gedi Lokomotiv—M. Textil 2.-0 (1:0), CsMTK-KAC 4:3 (4:2), SzMTE-Phóbuv 5:0 (2:0), Szolnoki Lokomotiv-OMTK 1kj (0:0). NB III.: Postás—HTVE 2:0 (1:0), KMTK -Rákóczi 1:0 állásnál az első félidőben botrány miatt félbeszakadt. Móra—Bács­almás 2:1 (2ál), Jánoshalma—KKVSE 1:1, MSzMTE—SzMTE 3:2. Kerületi elsőosztály: Mindszent-MEFESz 4:0. A Sportfelügyelőség hivatalos közleménye A nagyszegedt VIB ma délelőtt 11 órai kezdettel értekezletet tart. A tagok pontos megjelenését kérik. E» a J2 'talölafo® totószelvény MT K—Fcrcncv ároa 1 (4:2) TSC—SzAC 1 (3 KI) Csepel—MATEOSa l (0:2) OSE—Kistext tőrölve Kispest—Soroksár t (6:0) Vasas—Szombathely l (1:2) ETO—Starján I (5:3) Pécsi Lok.—Bp. I.okomofH 1 (3:2) Orosháza- Szolnok! Lokeni»tl» 2 (0:1) Szolnoki MTE—Elóra x (Oá)) Viscosa-Gázgyár 2 (12) Weel-Dorog í (0:4) Dunakeszi—Budafok 2 (0:3) Hit ad Szaged úszóinak az ötéves terv Nagy örömei jelenlétiek a szegedi dolgozók, és az uszó­sjx>rt kedvelőinek számára azok a beruházások) amelyek során az ötéves tervben Sze­ged valóságos fürdővárossá épül ki. Mindenekelőtt nagy összege, ket fordítunk a városi gőzfürdő korszerűsítésére, illetve kibővi­lésére. Tovább építjük és min­den kényelmi eszközzel felsze­reljük a munkáspart fürdőt. De ínég nagyobb örömei jeleni a fedelt uszoda és a népuszoda, amelynek felépítésére hatalmas összegeket fordítunk. Az ötéves terv során Somogyi-leiepeu is népfürdőt létesítenek. SzU-HlREK Az iparostanuló iskola SzIT szervo* tvnek tagjai ma este 6 órára az lakol*. ban je'enjenek meg. A megjelenés mindenki számára köte'ező. Az ötéves lerv után nincs szegénység, nincs nintikanél­kiili-é;. Szavaziz a Népfrontra! Az -Anyag és adatszolgáltatása választást száma ismerteti a békéért folyó viHgküzde'mct, az Északatlanti szerződés íánaió jsllegét, a kommu­nistáknak a honvédelemmel kapcso­latos állásfoglalását, »Két költségvetés' cimen szembeállítja a Szovjetunió bé­keköltségvetésével az Északamerikai Egyesült Államok háboríts költségveté­sét, beszámol a népi demokráciák or­szágainak gazdasági fellendüléséről, az­után pedig részle'es tájékoztatót ad a hároméves terv eredményeiről ét az ötéves terv feladatairól, s végül is­merteti a Alarschall országok mun­kásainak helyzetét. A rendkívül gazdag anyagot tartal­mazó választási szám agitátorok, prJI pagandisták, előadók, megyei pártbi­zottság: tagok és a választás! munka minden tevékeny résztvevőé; számára nélkülözhetetlen. Megrendelhető: MDP Propaganda, anyagterjesztőnél, Budapest, IV. Deák Ferenc -utca 15. Előfizetési ár: negyed­évre 8— forint, félévre 15.— forint, egyes szám ára 3.— forint. Szegedi Mmi Hemzsii Szlnliáz miraora vUjua 3-án, kedden este tél 8 óra: A budapesti NemzcU Szinház vendég, játéka. Kárhozó. 2 forintos helyárakkal Viájus 4-én, szerdán este tél 8 őra: A szabin nők elrablása. BérleHzflnet. Viájus 5-én, csütörtökön este fél 3 óra. Különös -o'a Bemutató 18. Kóte ezö hernyóirtás Közhírré teszem, hogy az amerikai fehér­szövő lepke elleni védekezés ügyében kiadón K. M. rendelet értelmében minden bir­tokos köteles az általa kezelt gvümőá­esősben (kertben) erdei vagy egyéb la á lományban található fchérszövőlepkét — mint növényi kártevőt — irtani és annak elszaporodást minden rendelkezésre áll* módon megakadályozni. Az irtás a her­nyófészkek leszedéséből és azonnali elég*, téséböl áll. A hernyófészkek heggeszt*. lámpával a fákon, bokrokon is eléget­helők. A selyemhernyó nevelés érdekri mialt az eperfákon csak az előbb! mecha­nikai irtási módon alkalmazhatók, míg más gyümölcsfákon kontakt, vagy gyo. morméreg (arzén) permetezésével, vagy porozásával is végezhető irtás. Azokkal szemben, akik nem tesznek ele, ,íPt a kihágási eljárást megindítják, i ezenkívül az irtást a mulasztók költsé­geié elvégeztetik | Mértékhítelesilések I Közforgalmú mérték és mérőeszközök j időszakos hitelesítését a Mértékhitelesítő Hivatal Szeged, város II. és IV. kerüle­Hteiben lakó mértéktartó felek részére, kiknek vezetéknevük P—Sz hetükkel kez­dődik május 2-, 3-, 4-, 5-, 6-, 16-, 17-, 1S-, 1U-, 20- és 21-éu a Táhor-ulca X szám alalti hiva'alns helyiségben tartja. | Az 1007. évi V. t.-c. §§-ai alapján a : polgármester felhivja az érdekelt mér­| tékfcasználó feleket, bogy a kétévenként ismétlődő kötelezettségüknek tegyenek els­iet, mert ellenkező cetben súlyos péne­j büntetésben részesülnek. ü>s*»<rgsi?eaoH ftavata Füszerkitkereskedflk ma, kedden este » órai kezdettel Aradi-utes 6. szám alatti KISOSz helyiségben gyül.'st tartanak. A gyűlés keretében Perj.si Károly iparisko­lai tanár tart ehadásl ,A kiskereskedelem és népi demokráciát címmel. Az e'ő. adást követő kultúrműsor keretében Po. gány Zsuzsa és Sugár Mihály népnek lei Pju lu,/. Llemér zongora kíséretével. A fiis/c kiskereskedő s/akosztíly vezetősége felhivja a füszerkishcrcskcdók figyelmet, hogy családtagjaikkal együtt teljes szám­ban jelenjenek meg. A kiskereskedelmi kollektív szerződé* az Országos Munkabérmegállapltő Bizott­ság hivaltlos közleményében április 29-í* jehut meg. A szabályok szerint 7 napo* belül az alkalmazottakat be kell so­rolni. Az előjegyzett űrlapok az egyesület irodájában kaphatók a szükséges tájéko*. tatókkal együtt. Minden kiskereskedő be­-oroiási kötelezettségének határidón bel*' iellétlen tegyen eleget. Májusban Kühekházán is lesz viilany A hároméves lerv torán még vz év május hónapban kigyúl a fény Kübekliá/án. Az ötéves e'v ujabb és ujabb inegiepeté­rekel tartogat a kübckházJ dol­;o/ó parasztság számára. Kü­vekhú/'a elég félreeső területen eks/ík s felbecsülheti tlen se­gítséget jelent majd a kübek­lá/i dolgozó parasztság szá­nára a gazdasági vasút kiépité­>e, amely az ö'éu's terv során Megvalósul Felépítik az egész­ségházat, a népfürdőt és a kul­lurbá'at is. Ezenkívül gyermek­játszóteret K létesítenek és ki­követik, illetve helyreállítják az ntakal, A tűzvédelem érdeké­ben mo'o' fecskendöt kap a kü­bekházi tűzoltóság az lerv során. öléves Éljen Rákosi Mátyás, ma­gyar sport nagy barátja! — GYILKOSSÁG A TEME­TŐBEN. Vasárnapra virradó éj­szaka a Dugonics-temetőben el­vérezve larsiták meg Börciök Ist­ván gépkocsivezetőt. A nyomo­zás során megállapították, Ir&gy a kocsmai verekedés után ifj. Dauda Dezső köszörűs, Nagy­iván Pál somogyitelepi fuvaros és Jójárt István köszörűs üldö­zőbe vették Börcsök Istvánt, akii a temetőben utolértek és ifj. Da­uda Dezső késszurassal olyan sú­lyos sebet ellett Börcsök Istvá­non. i o y - é i a belus-inc n m o halt. A gyilkost és két bűntársat átadták az államügyészségnek. a p r<>tiLfrcj|lelépek anyagbeszerzők! Mriiiiesznrzők! Kiskereskedők! Lveí>, táblaiiveg, öblösáru l'orct'lláu Az Üveg- és Porcellán Értékesítő N. V.-jiés Szeded, Gutenberg-u. li. (Volt Margit-utca) 4<~fogla lkozás 14 ÉVES korig kisleányt gyter­raek mellé azonnal ra felveszek. Ilajnóozy-utca 29. Jő bizonyítvánthytal bejárónőt á délelőtti "órákra azonnal felve­szek. Jelentkezés 11 és 3 óra között. Kölcsey-utea 10., föld­szint 3. 4 adás-vétel MIKROMÉTERT, tolómércét, mérőműszert, fémcsigafurót, m«. net fúrót, esztergapadot, fém­ipari gépeket veszek. Zászló­7., földszint 4. EGY vitorlás és nyolc csónak eladó. Szabadságharcos Szövet­ség, Szened, Tisza lajos-körut 79. szám! Jő FORGALMÚ belvárosi cse­megeüzlet berendezéssel, áru­készlettel betegség miatt átadó. Jelige: »Biztos megélhetés II.« MAGÁNHÁZ eladó. Róna-utca 38. Érd. Csuka-utca 41. AMATÖRÖK figyelem 1 Tekercs­film Simonyi fotónál Ft 8.40­kapható. Korzó Mozival szem­ben. Májusi felvonulási fény­képek ugyanitt megtekinthe­tők. I'HOENTX körkötőgépet veszek. Érdeklődni délután. Juhász Gy­utca kötöde. KÉT függönyt vennék. Jelige: e Függőn y«. ELCSERÉLNÉM olcsó kicsi szoba-konyhás utcai lakásom villany van a közkór hág közelé­ben lévő hasonlóért vagy egy nagyobb szoljáért. Tápéf-u. 34. S/KP bútorozott szoba kiUön­ilejárattal kiadó. Zászló-utca 11. emciü'­KGYSZEMÉLYES kis szobámat megtérítéssel átadnám. Jelige: »Itendcs«. HÁROMSZOBÁS liejvárosi laká. som bútorral átadom, esetleg hasonló budapestire elcserélem. Oim a kiadóban. SZOB A-konyha, kamrából 'dió lakás átadó köves uton. Jelige: sSomogyitélepc. BÚTOROZOTT szolja fürdűszo­bahasználattal egy személyinek 1-ére kiadó. Kossuth Lajos-su­gáxut 43., félemelet ű. SZÉCH ENYT-TÉRI háromszobás összkomfortos lakást elcserél­nék űjszegedi vagy belváros­hoz közelfekvő kétszobás, elő­szobás magánházért. Jelige: •Belváros III.« KÉTSZOBÁS lakást cserélnék háromszobásért, vízvezetékkel. Jelige: »Felsővároson«. •^j K fi LÖN F é íttk fo­TALÁLTAM egy női kötöttka­tíátot. Igazolt tulajdonosa át­veheti Itárász-utca 9., szövet­üzletben. 65 ÉVES ref. 150 Ft OTI-já­rulékos, szerényígényiü tisztvi­selő szállásra vagy teljes ellá­tásra magányos hölgyet keres, aki kölcsönös szimpátia esetén minden tehetségét és jövedel­mét vele megosztaná, lialálom után pedig minden tulajdonom­ban levőt reá hagynám. Lőrrácz Pál Makó, Iskola-utca. 1­A DUGONICS-TÉREN szomba­ton délben egy gyermokfityulát találtak. Igazolt tulajdonosa át­veheti a kiadóhivatalban. GALNÉ gyorsíróiskolájában, Klauzál-tér o, május 5-én uj tanfolyam kezdődik. Küzérvé­nyes bizonyítvány minden elő­zetes iskola nélkül szerezhető. MÁJUS 1-én egy kulcsot talál­tak az űjszegedi ligetben. Iga­zolt tulajdonosa átveheti a ki­adóhivatalban. DR- SZŰCS BCG oltó orvos ka­bátját elvesztette a kocsiról. a megtaláló a tisztifőorvosi hiva­talban adja le. ÚJSZEGEDEN tegnap találtak egv kendőt, egy mellényt, egy pulóvert, egv iumbajnek-ot.. — Igazojt tulajdonosa átveheti » kiadóhivatalban. FELKÉREM azt, aki szombato® cjje] kerékpáromról csuhcjtáa. kamat, elvitte, a benne levő ira­tokat küldje be a kiadóhivata!ba. EGY nagyobb vagy két kisebfc helyiséget keresek költségmcg­téritéssel. Jelige: »Magányos». MAJOR Ákos gyorsíróiskolái® május 9-én uj tanfolyamot nyit. Boeskav-utca 4. FÉRHEZMENNK önmagát cl­tartó özvegy hasonló hclyv.í WI 40 óv körüli férfihez. Jéligo: »Igy gondoltam*. NYLON esőkabát tökéletes ja­vitása, nyom nélkül, uj talál­mány. Kemény Gyula, Bajcsi. Zsilinszky-utca 11. délmagyakország politikai napilap. Felelői nerkaxtó kiadő: ifj. KOMÓCSIN MlIlÁLl Szerkesztő: BODAY PAli Szerkesztősig: J6kai-utc« 4. Felelői szerkesztői teleion: 3J-H Szerkesztőségi telefon: 30-08. Nyomüai szerkesztőségi teletop! este 8-től 35-06. Kiaüőülvatal: Kárász-utca ő. Telefon: 31-16 t« 35-00. A, y óm lelzett kőflemíuvek üiiarotfa'e, A HirlapkiaJő Kit. nyomása. FElELöS VITZETÖ: KONCZ LASŐLO.

Next

/
Thumbnails
Contents