Délmagyarország, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-01 / 100. szám

Vasárnap, 1949 inájus I. 11 Amiről egy elnyűtt napló mesél Gömbölyödtek a számok, nőttek a milliók a terv folyamán a szegedi Dohánygyárban Ez a szegedi Dohánygyár üb. hokija. Az asztalon különböző jeg\ >etek, brossurák, jegyző­könyvek, szép sorjában össze­rakva, — Duda István, a gyár termelési felelőse ül az asztal me' eft. válogatja a küllönböző íra okat — most cseng a tele. fon sebesen kap utána: Halló. II az CB. iroda! Gyártás? \z irattartó szekrény ajtaja nyitva. Az iratesomók körű' most egv avasodra kezdő iu; ío kerül elő. Sarkai a sok I >» o's!ól már felgyűröd lek. Három évvel ezelőtti még fehér íebe'etf, de ma halványsárga. — Az első lapon csak ennyi: A s.t e;ti Dohánygyár fermelési naplója 1946 augusztus 1. — Még egy elmosódott pecsét és két kusza piros zsinórszái az eísö oldalon. A végei kirój tolóz­tak Ebből ugyan még nem so­kat Iát a kíváncsiskodó, de en­né! többet már a következő ol­dalon — Az első szám mind­járt Egymillió százezer. Ez a marik 98 ezer ötszáz és igy to­rt:'K A íegBlo'só számnál már összegezték is: havi fer­melési eredmény 31 ezer ötszáz szivarka és 200 ezer csomag pipadohány. Dátum: Szeged, 1916 augusztus 31. Az aláírás olvashatatlan. Ugyanilyen a következő oldal is, csak a szá­mok különböznek Minél több lap pereg el. anná! nagvobb számokkal találkozunk — Budi zivtárs most egyszerre vagy busz lapot hajt, legyűri az in­ge ujját, mosolyogva nézi a leg­utolsó számot. A számok itt már nem hárommal, hanem öt­tel kezdődnek. A nagyságtól alig lehet kiolvasni Mennyi is ez' 52 Tehát a múlt hónapban ter. mellünk 52 és fél mii!ió ci­garettát és 4!0 ezer csomag do­hányt. — A lap alsó sarkára pi­ros ceruzával ki is van már számolva, mennyivel több a termelés most A piros hetük és számok azt mondják: a há­roméves terv alatt a havi átlag 21 millió cigarettával és 240 ezer csomag szivarka dohány, nyal szaporodott Buda elvtárs kis piroskúte­tes brossurát v^z elő az asz­fiókból, kinyitja a második ol­dalon. A reakciósok ís beszél­lek 1916-ban Ofvassa a vasta­gon beütött betűket. Uiyíépite" m. az életszinvonalat emelni, beruházni egyszerre nem lehet. Pártunk erre ezt mondta — ^Hároméves ter­vünkben csak saját meglévő erőtartalékainkra támaszko­dunk-r — Igen jót számítoltunk nu akkor. Ez az okmány ís ta­núskodik — mutat a termelési naplóra. Zsfnőrirással számok, betűk: újjáépítésre, sport, böl­csőde. napközi otthon és egyéb szociális célokra a hároméves terv alatt az üzemben eddig 374.600 forintot fordítottak. A hároméves tarv eddigi ide­je alatt termelésünket több mint másfélszeresére emeltük — ösz szegezi a lapozgatás eredmé­nyét a fiatat termelést felellős. Most újra berreg a telefon: Duda elvtárs jöjjön ai kezdődik a bii,ádérteke-le*.­Uj gyermekjátszóterek Szegeden ötéves tervünk a szegedi gyermekek számára is sok kel­lemes meglepetést tartogat. Többek közölt a Szabad ság-teret, a Csillag-teret gyer­mekjáiszó'.érré építik át és el­látják mindazokkal a játéksze­rekkel, amelyek a gyermekek számára örömet és szórakozást jelentenek. LEHET és érdemes tanulni A Diákjóléti Hivatalon keresztül ö5ztöndijak«ai, N uHasegéiyekkel, menzával segit az egye'emi / hallgatókon a népi demokrácia A délelőtti orátoan sörün nyí­lik az Egyetemi Diákjóléti Hi­vatal irodájának ajtaja. A szo­bákfan ütemesen kattognak az Írógépek. Tíz alkalmazott inté­zi az egyetemi és főiskolai hall­gatók ügyes-bajos dolgait, akik odaállnak az asztalok elé és elő­adják a kéréseiket. S a Diák­jóléti Hivatal segit rajtuk, hogy könnyebben és jobban tanulhas­sanak. Vannak, akik menzakedvez­ményt kérnek, tankönyvet kölcsö­nöznek Ha nehéz anyagi hely­zetbe kerülnek, rendkívüli se­gé'yt kérnek A diákjóléti hiva­tal minden esetben meghallgat­ja és teljesiti a hallgatók jogos kérését. Teljesült a kérésük Feledi László és Szollár Ede or­vostanhallgatóknak is. akik ja­nuár elején ösztöndíjat kértek. Azóta már negyedszer kapják meg a havi kétszáz forintos ösz­töndíjat. És nem ők az egyet­lenek, hanem még igen sok diá­kot részesít ebben a szinte fiza­A HID ALATT MAR választottak Kalapácskopogás, s/.ekerce­csattogás és fürész-sziszegés ze­nét az uj közúti hid alatt A hid tetején lassan erősödő, később halkuló kocsizörgcs- hallik. Ha az első elenyészett, skkar jön a másik. Néha belevijog a meg­szokott morajba a fent közle­kedő villamosról egy-egy ka­lauz sípja. De ez nem zavarja a lid festők munkáját — ide jön a Sztálin-kép! Ide Leninél... Ez meg a Rákosi-kép kerete — magyarázza Hegyi Jani fe a Széchenyi-téren .1 Széchenyt-tér lassan fel­veszi sokszínű nyári könfösét. Versengve zöldelnek a fák, a smaragdzöld pázsit, itt is, ott ts kl pillán, felfestik a virágok bimbója. Délelőttönként, kora aétv tű­nőnként gyermeksereg lepi el a tér egycs részeit. A szovjet hő­si emlékmüvek körül külön v irkirozó hebje van a gyer­mekkocsiknak• A kocsiból pu­fók gyermekarcok kandi! álnak ki. a kék. barna ffgermeksze. mecskék kerekre tágulva nézik az élei számukra uj, ezernyi csodáját, a fákat, virágot, ma­darakat, a zsibongó úttörő, vagy úttörő-felőli »népséget*, az emlékművek fehér márvány obehs-kiét. a térre, fény lő öt­iga csillagokat. \ szovjet hősök áldozata nem >olt hiábavaló. Szabad, bolaog is egyre szépülő jövőnek néző lariadék nő fel az emléküket ~>rző szegedi obeliszkek árnyé, kában. Évről-évre több gyer­mekkocsi sorakozik fel a hű­vös kőpadok mellett, a r0po­oós kavicson. Egyre több gyér­nek hancúrozik rövidesen a 'orré napokon a városháza ió'ti medence frissítő vizében. Eyyre több fiatal mama '.nkkan fel a város többi ré. « rn: a Stefánián, a Móra­7 r kban, az ujszegedi ligetben ' bölcsődékbea szaporodik e •nrksirds. az üzemi nap­-"'•v-ak már hovatovább szűknek bizonyulnak Szegen minden Hyen intézménnyel ren­delkező uállalofában. Az anya­könyve hivatalban pontosan, statisztikaEag kimutatható a gyermekszületések emelkedése a felszabadulás ulán. A szüle­tési arányszám jóval mégha [adja a felszabadulás elő/ti át­tagot­1945: 1568, 1946: 1765, 1947: 2008, 1948: 2323. Igy emelkedik a születések száma Szegeden. Hogy miért?* Kérdi Sándor­né, a ngolchónaops Kézdi Zső­kfl boldog kismamája rögtön megadja a választ: javulnak a viszonyok­igen, javulnak a viszony oki Javulnak, mert sikeresen újjá­épült az ország, eredményes be­fejezéshez közeledik a három­éves terv. A magyar nép a munkásosztály és pártja veze­tésével sorozatosan ujabb és ujabb politikai és gazdasági •Sikereket ért el. És a sikerek folytán emelkedik az életszín­vonal, mind több és több le­hetőség és körülmény bizto­sija Kézdi Zsókáék felnevelé­sét és jővőjét. A Zsóka, a maga nyolc hó­napjával mintha sejtené a dol gok nyitját, mert gőgicsélve kapkod az tmen/ érkezett s fö­léje hajló apja qomblyuka felé• ahol egy háromszínű vó­róscsitiogos, aranykalászos fel­vény csillog. bácsi, az ácsszakosztály bizalmi­ja. Transzparenseket készítenek május l-re. — Vasárnap lesz a hidunk ke­resztelője. örülünk, hogy mi ad­hatjuk. a hidra az uj köntöst, melyben hossza időn keresztül ünnepli majd a hároméves terv sikerét... — mondják a hidfes­tők. Egyszerre éles, reszkető sip­hang hasit az ácsok és a festők kopogásába. A munkavezető sí­polt. Dél van. Megszólalnak a harangok a Dóm-téren és Újsze­geden. Szerszám helyett kenyér, szalonna, retek, vereshagyma ke­rül a kézbe. A hid alatt a festők kiöntötték a míniumtól piros kézmosó vi­zet A viz beszivárgott a föld­be, csak a festék maradt a sár­ga rögök tetején. Oda néhány méternyire telepedett ebédhez a hatvannégy ács és festő. Egy élére állított pallódeszkának tá­masztva' hátát ül a középen Kal­már elvtárs és falatozik. Ebéd után rágyújt a hosszú, egyenes­szám pipájára. Az ujszegedi templom torony­órája nagy lustasággal negyed egyet koppant. Hegyi János Kal­már elvtárs mellé áll. Most egy­két kérdést megbeszélnek, de előbb cigarettát sodor. Egy-két mondát után máris a választásokra terelődik a szó. — Elvtársak, Pctcfi szava még most is nagyon aktuális. dEz a kérdés válasszatok!« — s jobb­kezével a fejük feletti erj köz­úti hidra mutat. Balkeze muta­tóujja pedig a felrobbantott vas­úti hid roncsa felé irányul. Ezután a jobb körülmények, az életszínvonal kerül szóba. — Nekünk tették le tegnap­előtt a Faragó-utcai második munkásbérház alapkövét„ A Kál­vária-uti uj jonógyár is nekünk érü'.. Hidak 'öregét vertük már folyóinkon. Most ezzel a válasz­tással egymáshoz is ujabb hidat verünk. Olyant, amit nem lehet felrobbantani. Igy van-e elvtár­sak? igy-a­rás emlékezetében felidéződik a tavalyi május egy. Nem bírja ki, hogy oda ne szóljon társathoz: — Egy é e !esz vasárnap, rory ott álltunk a partokon a közté­kedési rendőr háta mögött. Vár­tuk, hogy rámehessúnk a fa­tákolmány-pontonhidra. Órák hosszába került, míg kijutottunk a ligetbe megünnepelni a mun­ka ünnepét. S most itt az uj bid.„ Ennek az építését hagyom én jóvá ezen a választáson. (Cs. /.) tésszámna menő ösztöridijcan vagy kisebb-nagyob tanulmány' segéiyoei. a népi demokrácia — A népi demokrácia bizto­sította számomra a tanulás, s k.itüni eredmény elérésének te­hetőségét — mondja Feledi László. — Ösztöndíjakkal í'es egyéb kedvezményekkel s-uk>­giurrv támogatassa' nyugodtan ké"yeh; c e-i ta viDattunk fiz ot éves terv periig még tovább le­netőségeket biztosit Nemcsak le­het. de érdemes is ma tanulni diáknak lenni­U abb é5 uiabb a>-co'< tűnnek fel a hi.atalfcan. Nem i* csoda, hiszen több mint négy­száz nallgató kap ösztöndíjat.. Az egyetemi Diákjóléti Hivatal a felszabadulás óta egyre fokn­zct'abb mértékben támogatja a? egyetem rászoruló és arra er­demes iataljait. akik tanulma­nyi térer és d'ákmözgalmi mun­ka ai ejya ánt becsületesen vég­zik feladatukat. — Ez a kimutatás mindent elárul — mendja Tóth l ajos elv­társ. a diákjóléti hivatal Hl kára — Nézzük csak meg! az 1946'47­es tanévben 82 566 1947/48-ban már 105.755, ebben az évben pe­dig csupán márciusig 218 475 forint seqéiyt osztottunk ki a hallgatóknak. F.cben a tanévben még további 35 000 forintot osztunk" ki. De nemcsak ösztöndíjakban része­sü'nek az egyetemi és fö:sl(0i3Í hallgatók Menzakedvezményt, tanulóköri jutalmazást sendfci­V ül 1 segélyt ruhasegéjyj- is int­-tatunk a rászorulóknak Az egyetem nádjaiban gond* talan fia'alok, a do"l(Joz% nép fiata'jat Érzik a dolgozó nép támogatását fokozott derűlátás­sal tekmtenek a jövőbe. Arcuk­ról életkedv, munkakedv suqír­zík. mintha ezt mondanák: mi­iyen jó fiatalnak lenni, tanulni, készülni a még biztatóbb jövőre Felszámolódott a műszaki értelmiség munkanélkülisége Szegeden is Minél közelebb érünk a három éve 3 terv befejezéséhez és u 11} ötéves terv megkezdéséhez, annál inkább felszívódik a munkanélküliség. Ez a folyamat elsősorban a szakom bereknél, különösen iparunk fejlesztésében, a termelés megszervezésében és foly­tatásában jelentős szerepet betöltő műszaki képzettségű értelJ miségieknél, mérnököknél, technikusoknál nyilvánul meg. , A MunkaerőgazcTálkodási Hivatalok, az államosított ipari nagv, üzemek munkaerőgazdálkodási irodái, egymás után küldik mrá szét az országba, a jelentkezési felhívásokat. A TECHNIKUS SZAKSZERVEZET csoportjai ennek én telmében felhívták a munkanélküli mérnökök és technikusai figyelmét a lehetőségekre. A felhívások minden esetben eredfi mennyel is jártak. Az ország egész területén megindult a technikusok és mérnökök számbavétele, utána pedig a megfelel' munkahelyre való közvetítése. SZEGEDRŐL ÍS mind töbp és több mérnök jelentkezel* átképzésre, ho-ry utána a megfelelő gyakorlatot megszerezve megallhassák helyüket az átszerveződő^ egyre korszerűbbe a felszerelt üzemekben. -Április közepén ujabb mérnököket és technikusokat igényelt a győri Vagongyár. A MÉRNÖKÖK és Technikusok Szabad Szakszervezetén"! szegedi csoportja felvette a kapcsolatot a Vagongyár munka. erőgazdáikodási hivatalával. Szegedre lejött a győri Vagongyáí munkaközvetítő hivatalának két szakértője, hogv a munkanéö külieket számbavegye, képességüket, képzettségüket megálla­pítsa. BIZOTTSÁG alakult erre a célra. A bizottság előtt 23 á 1. lásnélküfi mérnök és technikus jelent meg, akik egvtől-egyis alkalmasnak bízónvuítak a felvételre. Ezzel a 26 műszaki"ér telmiségi elhelyezésével felszámolták a műszaki mun kanéi kii liséget Szegeden, sőt már munkaerőhiány ielentkezett­az A GVöRl VAGONGYÁR eredetileg 50 mérnököt kért tíze gedről- De nemcsak a szakmunkások és a műszaki értelmi, ság száma növekszik állandóan, hanem egyidőben azok éle;, színvonala Í3. A gyárakban dolgozó értetmiségiek p iövőlrao .&J — nem könjröradományon élő. a tőkések aszóivá ba került r». Uira felhasít a sípszó. Vége teg lesz, hanem rendes a.nvagi körii]m<'-nvrt közölt é|A h--re ebédszünetnek. Horváth And-' ját és népét szolgál* dolgoz*

Next

/
Thumbnails
Contents