Délmagyarország, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)

1949-04-27 / 96. szám

*wr<frt, 1949 április 27. Katolikus és reiormálus papok az ötéves tervről, a békéről és a választásokról Egy hete hangzott el Rákosi ja-e a békét, az épitö, alkotó elvtárs angyalföldi beszéde, de munkát, az ötéves tervet. Nem a nagy beszéd visszhangja nem- akad az országban becsületes esak hogy nem vészit erejéből, dolgozó, aki mindezt nem akar­hanem a magyar dolgozók egy- ná. Ezt bizonyítja munkások, pa­re szélesebb rétegelt mozgósítja, rasztok és értelmiségi dolgozók sorakoztatja jel a nemzeti egy- nyilatkozatai közt vidéki plébá­tég, a Népfront táborába. E be- nosok, a néppel együttérzö és txéd után mindenkinek állást élő alsópapság sorozatos állás­kell foglalnia, helyesli-e népi foglalása is a béke, a haladás demokráciánk fejlődését, akar- mellett. 4 béke és az épilés gondolata szoroson összetartozik. A magyar népi demokrácia fej tődése — mondotta páter Szaléz •aggkanizsai alsóvárosi plébá­nos. rendfőnöklielyettes — mély, hatalmas és nagyszabású. Már a bároméves terv is a dol­gozó nép életszínvonalának fel­felé ívelését jelentette, még In­kább azt jelenti az ötéves terv, amely reális, a dolgozó nép ér­dekéhen való és ezért Istennek tetsző. A békéért mi, az egyház fia; ls szívvel-lélekkel sikraszál­kink. Békét akarunk az egész világon, a világ sokszázmillió dolgozóiának békéjét. A béke és az építés gondolata szorosan összetartozik. Isten áldását ké­rem a népi demokrácia fejlődő­iére amelynek egyik biztosítéka ha minden oecsületes, dolgozó magyar és hitéhez hü katolikus a Függetlenségi Népfrontra, a béke és az épités táborára sza­vaz. ' Péter Loránd nagykanizsai szerzetes pap így nyilatkozott: A népi demokrácia a dolgozók megbecsülésén, az egymás iránti szereteten alapszik. Minden be­csületes ember kötelessége, hogy ezért dolgozzék. A Népfront vég re megteremtette az igazi nem zeti egységet s ez jövendő bol dogulásunk feltétele. Áldott le gyen a népi demokrácia és a Függetlenségi Népfront, amely a boldogulás útjára vezeti né­pünket. Tóth Lajos szekszárdi refor mátus esperes igy nyilatkozott Nem lehet a magyar dolgozók előtt szentebb feladat, mint a mindenki által hőn óhajtott béke megvédelmezése. A béke lelki feltételeinek megteremtésében az egyházak igen jó szolgálatot vé­gezhetnek a békesség evangéliu­mának hirdetésével. 4 jobb jövő felé halad softaf szenvedett népünk Szikra Ferenc nagykanizsai pÍ8rista> pap a következőket mon­dotta: Most, amikor az elért eredmények biztosítására és to­vábbi fejlesztésére ötéves tervet dolgoztak ki népi demokráciánk vezetői, bizton hiszem, hogy az eddig megtett uton járva, a Jobb jövő felé halfid sokat szenvedett népünk. Aki népünk jólétét, sza­badságát, békéjét akarja erősí­teni és a nemzeti összefogást kí­vánja szolgálni, az a Független ségi Népfrontra szavaz — fejez te be nyilatkozatát. Az állami Ellenőrzési Központ a dolgozókkal a dolgozókért! Az Állami Ellenőrzési Köz­>nt (Budapest, V., Szabad­ság-! ér 5/0.; lel. 123-590, 124­180) fontos közérdekű újítást vezet be az ellenőrzés terftie­lén. Május 1-től elfogad és ki­rfzsgál a dolgozóktól érkező minden közérdekű panaszt, ész­re vitelt, vagy bejelentést. Ki­vizsgálás ulán szükség esetén az A EK gondolkodik az ügy el­Befejeződött a holland'szov'et társaság kongresszusa Április 24-én zárult Rotter-. gyűlésen jelen volt a szovjet damban a holland-szovjet tár- J nagykövet, valamint a román, saság kongresszusa. A nagy-' fengyel és magyar követ. A kon­gresszus megvitatta a társaság tevékenységét és üdvözlő távira­tot intézett a pálisi béke-világ­kongresszushoz. A holland­szovjet társaság elnökévé Teyn de Vries ismert holland írót választották. intézéséről ls, amelynek meg­történtéről a bejelentőt érte. sill. Ezzel az AEK nemcsak segit. ségére fesz a dolgozóknak jo­gos közérdekű panaszaik, beje. lentéseik elintézésében, de le­helőge teszi, hogy a dolgozó tömegek aktívan bekapcsolód­janak az állami ellenőrzésbe és közreműködjenek óllamappnrá. tusunk és gazdasági szerveink munkájának megjavításában. Erősítsd a pártsajtót! 8dj a Szabad Nép házára Személycsere a román kormányban A román nemzetgyűlés elnöki tanácsának halá'o/ata értelmé­ben Miron Constantinescu bá­nya- és petróleum ügyi minisz­tert, az állami tervbizottság el­nökévé nevezték ki. A bánya- és petróleumügyi minisztérium ve­zetését Gheorghe Vasilichi köz­oktatásügyi miniszter vette át. A közoktatásügyi miniszter Ci­colae Popescu 'Dobreanu lett. Egyre többen Teszik körül a [elkes népnevetőt- Otyan ér. telmesen és egyszerűen beszél. Nemcsak ngy elmondja" a dol­gokat, hanem minden szavát lelkesedés fűti- Szó kerül persze politikáról: hogy a knlákok mesterkedéseit akkor verheti visz­sza könnyen, ngy juthat előre a dolgozó paraszt, ha szorosa* összefog, ha erősiti a munkások ós a parasztok épitö szövetsé­gét. Mert ott a traktor: ugye, hogy a muubá.-ok küldték? Nem lehet, hogy asszony ne legyen itt, mikor olvan ér­telmesen beszél ez a mi munkás bar'átnnk — igy gondolkod­nak sokan és küldik is a fiatalokat: hívják az asszony népet, elvégre nekik ls közük van a politikához. De még meny­nyire! Hiszen a faluban még dülőfelelős is aknd, aki szoknyát visel, nem ls egy! Az asszonyokat se kell kétszer hivni: előbb érnek viasza, mint a gyerek, aki hivta őket. Mire alkonyodni kezd, inkább barátok lettek a faln pa­rasztjai és a népnevelő, semmint idegenek. A Népfrontról, a választás kérdéséről beszélnek, de a népnevelő tanácsot ad a legkisebb családi ügyben is. Mert azért vagyunk, hogy egymásnak segítsünk — igy mondja El ee akarják engedni, amikor késő este hazafelé indul... Összeomlott a monarchoiasiszták grammosz! ellentámadása A demokratikus görög hadse­reg főparancsnokságának jelen­tése szerint a monarchofasiszta csapatok a két utóbbi napon rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek azoknak az ellentá­madásoknak során, amelyeket, emberanyagot nem kiméivé in­dítottak mea a orammoszi arc­vonalon. A monarchofasiszták nagyarányú támadást kezdtek a Pirgos-Stracenis, valamint a profiti — Illa — stratégiailag fontos magaslatok ellen. A sza­badságba: cosok visszaverték éi vérbcfullasztották ezt a táma­dást. ÍZÉRT VAGYUNK, hogy egymásnak segítsünk — mondja a népnevelő Áldott legyen a Függetlenségi Néptront, amely a boldogulás útjára vezeti népünket" Városi munkás érkezett a falába- Kezében a Raabnd Nép. ajkán barátságos mosoly. Szóbaelegyedik a hazafelé igyekvő dolgozó parasztokkal. Elbeszélgetnek sok mindenről: arról is. hogy milyen jól szánt a gépállomás traktora, meg arról la, hogy a knlák lókupec kehes fovat adott el nemrégiben az egyik szegény embernek, aki bizony hónapokig kuporgatott, ngy készült a vásárlásra. Készül az ujszegedi ujvillamosvonal Magyar Dolgozók Párt­ja segítségével megkezdtük az újszegedi villamosvasút épí­tését« hirdetik á plakátok a villamosvasút kocsijain. A munkálatok a héten egyre nagyobb ütemben folynak. A Villamosvasút munkásain kí­vül a Posta, a Városi Kerté­szet és a Városi Vízművek munkásai dolgoznak az új­szegedi liget szélén, hogy minél előbb elkészüljön az új vonal, Szeged és környé­ke még közelebb kerüljön egymáshoz. Képünk a hét elején készült, amikor a vilamosvasúf mun­kásai megkezdték az útvonal kicövekezését.

Next

/
Thumbnails
Contents