Délmagyarország, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-26 / 95. szám
íaatí 0prilí« TX. Ünnepélyesen megkezdődtek a szegedi MHK próbák ki MHK próbák szegedi ünnepélye* Megnyitójának • vasutas tt rendőrzeickaiok Indulói melleit 3000 fónyi nézó apsaltól kísérve vonultak fel a különH'.ZÓ tömegszervezetek, rendőrség, iskoik, SzIT, MEFESz éa a sportolók disz.zázadal a vasutas stadionba. A Himnusz Ihangzáaa után Varga Pál elvtára az >SH nagyszegedi felügyelője üdvözölte i megjelenteket, majd Dénes Leó elvára, polgármester mondott ünnepi bezédet és Moldovárryl István az OSH, V\HK központi szaklrályitója, valamint Perjést László a MINSz budapesti kiküldötte beszélt. Ezután a pályán vidám, szines tarka képtd nyújtó keretben megkezdődtek az elsS MHK prőbázások, amit az úttörőktől az öregekig nagy kedvvel végzett több mint azáz résztvevő. A próbák befejezése után háromköröa kerékpárversenyt rendeztek. Ezt Zakar Lokomotív nyert meg, második Kasza Lokomotív, harmadik Csányl Lokomotív. Az MHK próbálnak rendszeres lebonyolítására május 15.-C után kerül sor. A vasárnap sporlfa Gyö/.c'met érdemelt volna a Szeged Szeged AK—MTK 1:1 (1:1) Hatezer tónyt közönség előtt mérte ss/e erejét a kiesési zónában jévó Szeged z NB I. második helyezettjével az MTKal. A mérkőzés torán szemre az MTK átszőtt szebben, a lendületet azonban Izrged adta. Az első gőlt a 29-lk pereién egy gyors szegedi támadás után Törköly rugts be á meglepődött Tóth látójába. Az egyenlítést a 40-ik percben szabadon maradt Hegedűs révén érte J az MTK. A mérkőzés szünetében a magyar cél>v/'válogatott keret tagjat — Balogh, \mbrus, Szilágyi dr„ Berzsenyi, Rauch Ir. és Kiss Ciyőrgy Lajosné — tartottak lyorslövő yl z'olvb-'mutatót nagy sikerrel. Szilnél lilán az iram még fokozódott. A mulatott játék alapján a Szeged i győzelemre is rászolgált. Az NB I. többi eredményei: Kispest— VLA'lEOSz 3:2 (3:0), Tatabálya-Csepel ':2 (2:0), Soroksár-Vasas 2:1 (2:0), UJ. est-S/ombathely 2:1 (1:0), Ferencváros— 1SE 2:0 (0.-0). Klstcxt--ETO 1:1 (1:1), ,zAC • Salgótarján 0:0. Az NB uL táblázata 1. Ferencváros 2. MTK 3. Kispest 4. Vasas 5. Újpest 6. Csepel 7. SzAC 8. etq U. Soroksár 10. SalDTC 11. Tatabánya 12. MATEOSz IJ. .S/omhathelv 14. Szeged 13. Kjslext 16. lio'dberger 23 116:19 45 23 76:31 32 63:34 31 55:33 28 60:43 28 56:57 27 31:37. 27 23. 46:74 22 23 34:49 21 37:52 23 23 43:65 23 23 23 23 23 19 19 50:47 18 41:46 18 30:57 17 30:73 9 19:75 7 Csak a szakszervezetiek szereztek egy j»ontot. Az NB II. vasárnapi fordulójának eredményei ezek: Elóre-Mezótür 7:0 (4:0), Fóbus -Orosháza 2:0 (0:0), Textil—SzMTE 3:3 (28)), Szolnoki Lokomotív—Csongrád 78) (58)), Szolnoki MTE-KMTE 2:1 (1:1), Békéscsaba-MKUMTE 4:1 (1.-0), Drasche—Szegedi Lokomotív 6:2 (3:1). A forduló után a bajnoki táblázaton a helyzet a következő: 1. Előre 23 74:15 41 2. Szoln. Lokomotív 23 54:22 34 3. Draschc 23 50:30 29 4. Békéscsaba 23 59:43 28 5. S/oln. MTE 23 36:25 26 6. Fóbus 23 43:28 25 7. KMTE 23 58:31 24 8. SzMTE 23 56:51 24 9. Textil 23 50:55 22 10. Orosháza 23 33:36 21 11. KAC 22 37:42 21 12. Makó 22 31:39 18 13. MKMTE 23 33:48 16 14. Sz. Lokomotív 23 31:49 16 •5. Csongrád 23 27:68 12 16. Mrzórur 23 34:121 9. Kistelek döutctlenre végzett a listavezetővel Az NB III. vasárnapi fordulójának meglepetése Kistelek döntctlene a bajnokjelölt halasi vasutassal ' szemben. A nagyszegedi csapatok közül a Postás idehaza biztosan verte ellenfelét a Móra—Szentest otthonában győzte le, hasonlóképpen a Rákóezt a halasi AC-ot. Ezzel szemben a tfonvéd Félegyházán vereséget szenvedett. A lorduló eredményei ezek: Kistelek —KKVSE 2:2, Postás-Jánoshatina 4:0 (2:0), Móraváros—SzMTE 2:1 (1:0), HMTE —MST.WTE 3:0 (3:0), KMTK—Honvéd 3:2, Rákóczi-KAC 3:1. Koriilcii bajnoki eredmények I. osztály DKMTE —CsMTK 9 0 (58)), KAC-. Mezőbe,,1 es U:i), Lokomotív—Mindként 2:0 (2:0), HMTE SzAK 4:2 (2:1), ICM3K SzATE 3:3 (2:2). II. osztály: Püspökit le- Várostanya 3:3, Algyó-Jázsct Attila 5:1 (0:1), rclsőközlOnt-Mórayáros 6:0, Dohánygyár—Honvéd :0 (1:0), Tápé—Kisvasút 4:2 (2:1), VIKIIM! I FTC SzIT 2:1 (1:1), SzMTE -Postás 5:1 (3:0), K ASE-U jszcntiviu 4:3, Deszk—SzAK 2:1 (1:0), ószentiván— SzATE elmaradt. Ifi: MEFESz—FTC SzIT 4:2 (2:0), Poalis-S/MTF. elmaradt, SzATE—Húsos 5:0 (2:0), SzAK—Lokomotív 2:1 (1:0), Móra -Honvéd 8:0 (5:0), DKMTE—Rákóezt 2:1 Kekorriközünség elölt zajlóit le a motoros pályaverseny 1 íztzsr tonyi közönség előtt rendezte ncg az MSzSz szegedi szeivezete vasárlap bajnoki pontszerző' salakrályaverse:yét a vasutas stadionban. Az öt számból dió verseny három számában szegedi flíőzclmek szilie tek, a másik kettő számisii Oyula és Kecskemét versenyzői diidalniaskotllak. Az eredmények a kövrttezók: 100 kcm. L Kovács Szeged Oamma ;épen, 2. Kalló Oyulai MSzS/ Csepelen, 3. ' lombegyházi Szeged Sacli 250 kcm., 1. Ferenci S/eged Puch, 2. Bazik Szeged 'Mcli. 3. Hegedűs Szeged Puch. 350 kcm. I. Veres OyMSzSz Standard gépen, 2. Oakiska Ov.V.r Sz Viktórián, 3. liaranvi Szekel DKV inotoro u 530 kcm. 1. Frank Szeged Jeep g.pen. Oldalkocsis; 1. Ferenci Kecskemét ItMV, 2. Tyursánszki Budapesti MTE ItMV motoron. Szegedi xlkrrek n kot-árlabdabajnokttágban Vasárnap két férll kosaras NB mérkő•ést játszottak Szegeden, amelyek fölérycs boni győzelemmel végződtek. Erednényekt lokomotív—Mautner NB II. >1:33, (2t:ll), Postás-Ricsi Lokomotív st:4<> (36:30). Birkózás D. kerület görög római egyéni birkózósajnokságát Cegléden rendezték ineg va.ániap. A verseny során a szegediek* a tóvetktző helyezéseket érték el: l'ihdvsulyban 2. sipos Lokomotív, válósutvban 3. Szabó S/MTE, nagyközép*•:> 3. Zclcnák szegedi Lokomotív, Teke I okomöttv—SzAK 2990:3893. NB II. férfi merközés. Jók: Danyi, Orbán, Nagyiván, tetve Jcnei, Kopasz és Kovács. Krtékpár Aa MSzSz rákospalotai báztómbkörfili senyén nagy sikerief szerepeltek a . eJI Ifjusági ve'senyzök. Ar ifi vsske• •>•» vi.dsl snrtu esőzött Bf. Kis* JÓzsef Postás, 2. Altnási Lokomotív, 3. Dómján Budapest. Okölvifcís . Szombaton és vasárnap bonyolították le a fővárosban Magyarország egyéni iijuságl ökölvívó bajnokságát. A viadal során Szegedről csak Dóra ért el helyezést, aki pehelysúlyban sérülése miatt a második helyen végzeit. Asztalitenisz Orosházán jól szerepeltek a szegedi versenyzők. A lérfi páros első osztályos viadalában győzött a Oáspár—Bodó Sz. tKcnder pár, 2. Losonczl—Kende Postás pár. A férll II. osztályú párosban 2. • Kovács—Klein Postás pár. A vegye* páros során ugyancsak második helyen végzett a Kos áca—Honiorkán Sz. Kender pá. A női páro* másodosztályú viadal eosáp a 3-ik helyet szerezte meg a Pördi— hovorkáné Sz. Kender pár. Mig a női egyéni másodosztályú verseny során Hovorkáné Sz. Kender a 3-ik helyen végzett. Vivás Szombaton és vasárnap rendezték meg Budapesten a vidéki kardcsapatbajnokságot, amelynek során a szegedi Postás SE gyengébb találataránya folytán' a 3-ik helyen végzett. A vidéki legjobb női tőrcsapatbajnoki cimért folyó küzdelemben a szegedi Postás a második helyet -szerezte meg. Magyar sikerek külföldön Csehszlovákiában, l cngyelországhan és Romániában szerepeltek sportolóink vasárnap. Mindhárom helyen igen szép eredményeket értek eh A csehszlovák felszabadul 1 emlékversenyen Szendrődi lyü.ó a második helyen vég/eft. A Bukarestben megtartott nemzetközi tizczer méteres fittóbajnokságou Szilágyi 32.29 idővel győzött és a helyezéseket is a magyar versenyzők értei, e! 2 zzeeedi. 3 esztergomi. Ennék eredményeként a csapatversenyt fs Magyarország nyerte. A Varsóban rendezett százki ómétercs háztömbkörüli kerékpáros viadal során Tóbiás győzött 2:55:30 Idővel Papp előtt Labdarugáfl A Szegedi Kender alapfokú bajnokságban résztvevő csapata falujárás keretében vasárnap Sándorfalván szerepelt s az ottani EPOSz együttes ellen 3:2 arányban győzött. . A Sportfelügyelőség hivatalos közleménye Az OSH nagyszegcdl sportfelügyelősége ma délelőtt 11 órai kezdettel VIB értekezlelel tart hivatalos helyiségében Hajnóczi-ulci 20. alatt. Tárgysorozatban a május elsejei sportprogram megbeszélése szerepel. Röplabda Felhívjuk az egynapos röplabdajátékvezető tanfolyam hallgatől figyelmét, hogy akik bírái vizsgát kivánnak tenni, ma délután 5—8 óra között Jelentkezzenek vizsgára a MEFESz sportosztályán Tisza Lajos-kürut 95. szám alatt. E» a 12 találatos totószelvény Szeged—MTK x (1:1) Sz. Lokom.—Újpest 2 (1:2) Soroksár—Vasas 1 (2:1) Kistext—ETO x (1:1) MATEOSz—Kispest 2 (2:3) TSC—Csepel x (2:2) SzAC-SalBTC x (0.-0) Ferencváros—OSE 1 (28)) Misk. Lok.—Dcbr. Lok. 2 (2:3) Percce*—Ozd 2 (1:4) SalSE—Misk. MTE x (1:1) NySzDSE—MOQURT 2 (2:3) Debrecen a II. osztályra súlyemelő csapatbajnok Szegeden a Postáa SE rendezésében országos II. osztályú sulyemelóverseuyt rendeztek. Az egyéni verseny eredményei: Légsúly: I. Kálmán (Szegedi Postás) 220, 2. Nagy (Debreceni SzMTE) 195. Pehely: 1. Mayer (DSzMTE) 227.5, 2. Szűcs (Sz. Postás), 217.5. Könnyűi 1. Barna (Sz. Postás) 272.5, 2. Rölf (DSzMTE) 232.5. Közép: 1. Lászlód (DSzMTE) 265, 2. Sági (Újpesti TE) 260. Félnehéz: 1. Orvos (Bp. Lokomotl.) 287.5, 2. Kocsis (Bp. Vasas) 267.5. Nehéz: 1. Harcos (Csepelt MTK) 295, 2. CsutorU (Újpesti TE) 265. Elért eredményeik alapján Kálmán és Barna (Sz. Postás) az első osztályba jutott fel. Csapatversenyben: 1. Debrecen 14 pont, 2. Sz. Postás 9 pont, könnyebb testsúllyal, 3. UTE 9 portt. Szaksreroczefi Hirek A Zenészek Szakszervezete április 26-án délután 3 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. Minden tag jelenjen meg. A Famunkás Szakszervezet ml délután 6 órakor rciidkivűli bizalmi értekezletet tart a szakszervezeti székházban. A műhelyek bizalmi tagjainak megjelenése kötelező. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének SzIT csoportja szerdán délután fél 7 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. A Magánalkalmazottak Szakszervezete április 28-án, csütörtökön délután 6 órai kezdettel a szakszervezett székházban választási nagygyűlést tart. Előadó: Köve* András főtitkár. A Szakmaközi SportLskársőg értesíti • Sportakadémia hallgatóit, hogy a mai kedd esti előadás elmarad. A Háztartási Alkalmazottak Szakszervezete csütörtökön délután 6 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. A Szállítómunkások Szakszervezete csütörtökön délután 6 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. Felhívjuk az üzem! és szakmai propaganda f Izlösöket, hogy csütörtökön délután 6 órakor a szakszervezeti székházban tartandó értekezleten jelenjenek meg. A Szakmaközi Sportliskárság értesíti I Sportakadémia hallgatóit, hogy a mai kedd esti előadás elmarad. Pedagógus szakszervezeti nap április 28án, délután fél 4 órakor a szokott körzeti beosztásban. Nyugdijasok, állásnélküliek Is teltétlenül jelenjenek meg a megbeszélés fontosságára való tekintettel. Az értekezlet foglalkozik a kollektív szerződés előkészítésével is. A Juhász Gyula-u'.cai iskola a Szabad Nép székházért A Szabad Nép székházának felépítéséért megindult gyűjtési akcióban a dolgozó nép széles tömegei messzemenő áldozatkészségről tesznek tanúságot Ezrek éa ezrek ajánlják fel támogatásukat Pártunk központi lapjának. Legutóbb Szegeden a Juhász Gyula-utcai áltaíánot iskola tantestülete jelentette Ize, hogy három hónap alatt száz forint értékű bélyeget vesz át. A bélyegek elsó részletét mái át is vették az általános iskola pedagógusai. Szll-IHRKÜ Szabadságharcos Hirek Kerületi szabadságharcom napok április 25-től május l-ig. Csütörtökön délután 7 órakor: Rókus, Aranyszarvas. Előadó: László Béla, Délután 7 órakor: Móraváros, kulturház. Előadó: dr. Szabadot Ferenc. Pénleken délután 7 órakor: Alsóváros Rákóczi-utca 11. Előadó: Batki Pál. Szombaton délután 7 órakor: Belváros Tisza lajos-körut 79. Előadó: Albert János. Délután 7 órakor: Somogyitelep; zárdaépület. Előadó: Szalal Lajos. Április 26-án délulán 6 órakor kerületi előadók megbeszélése. Központ. Kijelölt előadók megjelenése kötelező. Április 27-én este 8 órakor motoros szakosztály gyűlése. Központ. Április 29-én délután 6 órakor vezetőségi ülés. Központ. — Délután fél 6 órakor Szabadságharcos Lap Baráti Kőre. Központ. A Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete /. hó 28-án 6 órai kezdettel a Szák szervezeti székházban VÁLASZTÁSI NAGYGYŰLÉST tart Előadó: Köves András főtitkár Minden irodai dolgozót szeretettel várunk Oktatás felelősöknek ma délután 6 őr* kor, sportfelelősöknek 7 órakor a Horváth Mihály-utcal székházban értekezlet. Falujárófelelősök részére a Vörösmarty, utca 5. szám alatt fél 7 órakor értekezlet. IFI-NAPOK: Felsőváros délután fél 7 órakor. Dohánygyár délután léi 5 órakor, Oyufagvát délután fél 3 órakor, Angol-Magvar daután fél 3 órakor, Szegedi Kender délután 2 órakor. Somogyitelep délután T órakor, Első Szegedi Cipó délután 2 órakor, Konzervgyár délután fél 2 órakor. Kiskereskedőit Rovata A ffstrrkersk'dl atdküzosségl t* !>ok az 1948. Il-ik félévi leszámolás alapján javukra mu'atkozótt együttes kereseí és jövedelmi adó túlfizetésüket kedde* délelőtt 10 órától kezdve Vegyék M Az utánfizetésre kötelezettek — saját ér deklikben — a befizetést legkésőbb szőni baton délelőtt él 11 ó-éig teljesítsek. Szegedi miami Nemzeti Szinh* műsora Április 26-án, kedden este fél 8 óra: Figaró házassága. <A« bérlet 17. (Ra» des belyárak.) Április 27-én, azerdin esle fél 8 óra: Kispolgárok. »U« bérlet 16. (Kende hefyárak.) Április 28-án, csütörtökön este fél 8 őrs: Hovanscsín*. >T« bérlet 16. (Rende" helyárak.) Április 29-én, pénleken este fél 8 óra: Kispolgárok. "E« bérlet 16, (Rend*helyárak.) Április 30-án, szombaton este fél 8 őr*. A aznblu nők elrablása. »I« bérlet I* (Rendes helyárak.) Május 1-én, vasárnap este léi 8 őr»: Falusi borbély. — Román táncok. — El kéne már menni... (Ingyen előadás) Május 2-án, héttőn este fél 8 óra: Hovanscslna. (Bérletszünet.) Május 3-án, kedden este fél 8 óra: Figaró házassága. »P« bérlet 1T. Május 4-én, szerdán este fél 8 dra: A szabin nök elrablása. Bérletszünet. Május 5-én, csütörtökön este fél 8 óra: Különül házasság. Bemutató 18. Apróhirdetés ek 4 FOGLALKOZÁS • TAMT0N0 gyermekek neveié, séfc vállalja, háziasszonynak mindenben támasza lenne. Jelige: •Feltétlen megbízható*. 4 a n a s v e t e l • KIFOGÁSTALAN Pemington irodai irócép eladó. Juhász Gyula-utca 33., 1. á. NAGY modern íróasztal, állólámpa, szekreter eladó. Oim a kiadóban. Zó LD lakkozott hármasszekrény, alacsony fehérnemüs szek. vény, nagy és egyajtós ruhásszekrények, fegyéb' bútordarabok eladók."Juhász Gyula-utca 33. f. emelet 4. EGY erős, modern villanygramofon elfogadható áron eladó 30 lemezzel. Oim: Dé/ibáb-utca 9. a. 1. A SZEGEDI rendőrségi étkezde megvételre kerea 50- drb jókarban levő kocsmai szókét. Ajánlatot rendőrségi étkezde, Kossuth Lajos-sugárút 22—24., II. emelet 10. ELADOK: uj Olimpia tá-sknirógép, Olivér írógép, Íróasztalok, írógépasz fal, négykerekű kézikocsi, férfikerékpár, nói kerék, pár, nvnlketrec, világvevő rádió, Délibáb-utca 81. ELADÓ: összecsukható vaságy, gyermekágy, asztal. Tisza Lajos-körut 90. ROYAL irodai írógép é» írógépasztal eladó- Dérv gépüzlet Kiss-utcn 3IIATSZEMÉLYES komplett étkező-, teás-, feketekávés szerviz fehérarannyal eladó. EixL délután. Cim a' kiadóban. 4 i, a ka- »• ELCSERÉLNÉM modem egyszoba-konyhás lakásom belvárosi hasonlóért. Zsótér, Mórautca 12. 0 BELVÁROSI szoba-konyhás lakást átadnék, aki az elválasztási költségeket vállalná. Cim a kiadóban. BÚTOROZOTT szobákat, főbér. leti lakásokat keres és ajánl. Lakáscserék. T/akásügynökség, Kölcsey-utca 10. KÉTSZOBÁS komfortos i. em. lakás a Petőfi Sándor, sugárutnál térítéssel azonnal átadó. Jelige: »Május 15*. IRODANAK utcai bútorozott szoba kiadó. Ugyanott bútorozott szoba kapható. Széchenyitér 8., I. 7. KÜLÖNB EJ ARATU. butorozot t szoba konyhahasználattal kiadó. Dugonics-utca 33., emelet. 4 kfw.rinfftlttk » KOMOLY élettársa lennék szerény, házias 3S—40 év körüli nőnek, akinek valamilyen űz. lete van. Jelige: »Agií;s*. FÉRJHKZMENNE 84 éves nő álíásbaa lévő emberhez. lakás (a Belvárosban), bútor, ke lengye van. Senkim nincs. — •38-igs jeligére. FIGYELEM! Elevsztettem hadigondozási igazolványomat é® leigazolásom Í949 április 25-én. Becsületes megtaláló cimemre adja lo. Agfalvi Andrásáé dohányárus, Szeged, Petőfi Sán. dor-'sugárut 86., trafik. PIANTNö, jóhangu, bérbeadó. Gáspár illatszertar, Széchenyitér 7. BELVA KOSBAN nagv forral m» kocsmaüzlet azonnal átadó. Er. diekíődni: Czapáa uriszabó* Marx-tér 4. VILLANYOZÖGÉPEl' masszírozáshoz, kölcsönbe, esetleg megvételre keresek. Dózsa Gy.utca 9., I. 3. KERT megműveléséhez í'eLa* társat keresek. Jókai-utca 1. APPONYI-utca 23. alatti lakásomról április 23-án ciszAIlott egy csóka. Ismertető Jete 1 fehér farktoll. Megtaláló magas jutalom ellenében juttasaa el Mihályékhoz. DÉL-MAGYARORSZÁG politikai napilap. Felelős s/erkesxtő f* kiadő: ifj. komócsin mi hal* Szerkesztő: BÖDAY PÁL Szerkesztősig: Jőkal-utct 4. Felelős szerkesztői telefon: 35-38. Szerkesztőségi lelelon: 30-03. Nyomdai szerkesztőségi te'eforu esle 8-től 35-06. Kiadóhivatal: Kirísz-utca 6. lelelon: 31-10 és 35-00. Az x-szel jelzett közlemények dijs'oftalé A Hírlapkiadó Kit. nyomása. FELELŐS VEZETŐ: KCNCZ LAS/XO.