Délmagyarország, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1949-03-15 / 62. szám
TWM, 1949 m'türcTul Négyszáz munkás- és parasztfiú lette le a tiszti esküt a Kossuth Skadémiáu »A néppel tűzön-vízen dl* ' — jelszó mellett Kossuth hataiPiros- és nemzetiszínű zászlók lengenek a Kossuth Akadé,, „ _„, „„, mas kéne emlékezteti a honvé' a nagjteten sorakoznak!,^ ^ h<jgy kővetői meg. egymás mellett az Akadémia őrzői az 1948—49-es szabadsághárom ezredének alakulatai. harcosok hagyományainak. A dolgozó nép négyszáz tisztjelöltje — Én, a dolgozó magyar nép fia, esküszöm, hogy a Magyar Köztúrsaságnak, nőphzdsereSrabsibs Árpád beszéde Az előtérben a négyszáz uj, munkásból és parasztból lett tisztjelölt, akit ma d.'lelőtt avatnak. Uj egyenruhában várják az ünnepélyes p'l'anatot. Mögöttük a háttérben Kossulh Akadémia lovasai, füzérei, a gyalogság, a páncélosok, a repülők alakulatai, a nagyrét hátierében egymásmellet sorakoznak a harci kocsik. Negyed kilenc felé egymásután érkeznek a kormány képviselői Dobi, Farkas, Gcrő, Rajk, Ortutay, Vas, Olt miniszterek. a Magyar Dolgozók Párijánnk képviselői. Kovács István, Marosán György és fél ki'cnc elölt néhány perccel a nézők lelkes tapsa közepette Rákosi Mályás elvtárs. Fél kilenckor kürtszó jelzi Szakasifs Árpád köztársasági elnök érkezését. Meq'ipTilődik 07. ünnepség Fehér kantárokkal diszitett gyönyörű fekete paripán lép a tüzérparancsnok a Kossuth Akadémisták elé: — Kossuth Akadémia, lAgyázz! Jobbra tisztelegj! Megvillannak a kardok, Révay Kálmán vezérőrnagy, a Kossulh Akadémia parancsnoka, váglafva érkezik lován az Akadémisták elé: — Jő reggelt! — köszönti a katonákat. — Erő!, egészséget! — hangzik a katonák válasza. Révay Kálmán vezérőrnagy kíséretével végigvágtál a terepen, köszönli a harci kocsik előtt vigyázzban álló KossuthAkadémistákat, majd jelentkezik Farkas Mihály honvédelmi miniszternél és engedélyt kér az ünnepség megkezdésére. Felhangzik a lHmnusz. Révay vezérőrnagy, a Kossuth Akadémia parancsnoka üdvözli az avatandó tiszteket: — A mai évforduló megünneplése — kezdte beszédét — az 1818-as forradalom és szabadságharc nagyszerű hagyományaihoz, szabadságunkhoz, f ügge tlen ségün khőz, szocialista építésünk békéjéhez való elszánt ragaszkodásunk, a Szovjetunió vezette bekétábor feltétlen győzelmébe vetélt bitünk és a Magyar Függetlenségi Népfront megalakulása jegyében történik. Ezen az évfordulón teszik le a honvédtiszti esküt azok a munás-, paraszt- és értelmiségi ifjak, akik a honvéd Kossuth Akadémia tisztképző iskoláját sikeresen elvégezték. Kiemelte, hogy ezek az ifjak a dolgozók jogaínak és szabadságának védelmezői. Útmutatást adott a haza, a munkásosztály, a Szovjetunió szeretetére. — I.cgyc!ck méltó vezetői dolgozó népünk öklének: néphadseregünk csapatainaki — mondotta befejezésül. En, a dolgozó magyar nép fia A beszéd ulán megvillannak a kibukkanó nap fényében a tisztek kardjai, az akadémisták szuronyai és miközben szólnak • kürtök, előrehozzák az akadémiai zászlót. A négyszáz alhadnagy eskütélele következik: günknek fyűséges katonája leszek, a köztársaság alkotmányához, törvényeihez és törvényes rendeleteihez híven, becsülettel teljesítem kötelességemet, elöljáróim és feljebbvalóim parancsainak engedelmeske. dem ... Az eskü után háromszor négy ágyúlövés jelzi, hogy a Kossulh Akadémia négyszál hallgatójából tiszt lett. Az uj tiszteket Szakasits Árpád köztársasági elnök üdvözölte: — Mindig lebegjen szemelek előtt annak a lobogónak a képe, amelyre esküt tettetek. A népből, a munkásosztályból, a paraszti földből jöttetek s a onéppcl tűzön-vizén át* mentek a felszabadító szocializmus felé. A ti kötelcsségtek, liogy hazátokat, hazátok szabadságát és függetlenségét, honvédhajtársaitokkal együtt megvédelmezzétek szellemi, erkölcsi és fegyveres erőtök végső megfeszítésével minden támadással szemben. — A dolgozó nép magasra emelt benneteket. Tisztelet és szeretet övezi a honvédséget. Sztálint és Rákosit kövessétak — A magyar honvédségre nagy és súlyos feladatok hárulnak. Ezeket a feladatokat csak akkor képes az egész dolgozó nép javára teljesíteni, ha híven követi Sztálin hatalmas gondolatait: az épités, a stratégia sztálini tudományát, ha rendithetetlenül követi a Magyar Dolgozók Pártjának útmutatását s eszményképül választja azt a Rákosi Mátyást, akit sem testi kínzás, sem lelki meggyötörtetés nem törhetett meg, mert életének legnehezebb, legveszedelmesebb óráiban sem feledkezett meg a munkásosztályról, a dolgozó magyar népről, amelynek szolgálatába állította életét. — Ez az igazság védte és szabadította meg Rákosi Máakar-badságöt, békét, jólétet nak. . — Mi is békét akarunk, de tudjuk, hogy ezt nem érhetjük el érzelgős pacifista frázisokkal, hanem csak védelmi erőnk legmagasabb felfokozásával. Fegyvertelen ország, véderő nélkül álló nép kész prédája az Imperialista agressziónak. fl do!go?ókat mlnds^i ollsaság eiíen me^vádlfik — Nos, mi arra törekszünk és véghez is visszük, hogy országunk kapujának «célpán!ján semmiféle támadás erőt ne vehessen. Ez a páncél: fegyvereink ereje, rendithetetlen baráti hűségünk a Szovjetunió iránt és kölcsönös barátságunk a népi demokráciákkal Ez a páncél védelmezi országunkat, dolgozó népünk munkáját, asszonyainkat és gyermekeinket minden belső és külső ellenséggel szemben, A köztársasági elnök beszédére a felavatott tisztek rangelsője: Egyed Jenő hadnagy válaszolt: — Mi, a dolgozd nép fiai, ma életünk legszebb napját ünnepeljük: a magyar népköztársaság hadseregének tisztjet lettünk. Azt, hogy ma itt állhatunk, a dicsőséges Szovjet Hadseregnek köszönhetjük, a Magyar Dolgozók Pártjának és bölcs vezérének, Rákosi Mátyásnak s a munkásosztálynál:. A magyar népköztársaságot é« annak minden vívmányát, a dolgozó népet minden ellenség ellen megvédjük. Fogadjuk és hogy felépíthesse hazánkban szocializmust. tyást, ez az igazság vitte gyű- Ígérjük, hogy biztosltjuk dolzelemre Sztálingrád hőseinek gozó népünk nagy munkáját, fegyvereit. Ezt az igazságot tűzzétek ti is szuronyolok hegyére. Növekszik a békefron! ereje — Az imperialisták békebonlók, csatlósaik és ügynökeik elkeseredett gyűlölettel támadják a Szovjetuniót és a népi demokráciákat a legszcmte'.enebb, leggyalázatosabb fegyverekkel: rágalmakkal és hazugságokkal, összeesküvések szervezésével és háborús propagandával. Tehetetlen dühük és fegyverkező őrületük egyenes arányban növekszik a nemzetközi békefront erejének növekedésével és a szabadságért harcoló elnyomott népek győzelmeivel. A dolgozó tömegek, a gyarmati és függő oi'szágokbeli népek felzárkóznak a Szovjetunió mellett a nemzetközi békefronton. Mert a népek nem A Nagyütős rendőr, én meg a kulák Tudnivaló, hogy Ut, a tanya-'Igen kiművelték e fejét aa tavilágban igen elmaradott népek kólán a kommunista tudományiaknak. Én már nem vagyok ban, olyan elmaradott mert ha csak & yd fl fd( csak tehetem újságot is olvasok. Én . a mk mlkúf „ „ N már azt ls tudom, hogy kicsoda m$ piJ(a misikkal beforitt erre felénk a kulák azelőtt M a (dha_ Köszönök é$ « tudtam, csak nem találtam (mdM mgrt oMon h wU megfelelő elnevezést az én Okos- na m{ £ol QSZt al Tapp János batyámra, akinél (ls p nem d Qk esztendőt kínlódtam végig sze- „aJk mennek b f lé% D, gény kis feleségemmel. Hol nap- mdf/ön fel{j~k úm0kos.parp számos hol beres, ex volt a ml ^ a nagyfam feiesége, aszt vlsorsunk a kis aranyvirágommal. gyorognah ám, a randa, csemBele is soványodtunk, hele is sze- dja [á k kdl,ti wagái gényedtunk, bele is családosod- a rend5röknek> beszÉlnek, kentünk a kény elenségbe | veskeánek nekik, hogv majd a, Dehat a kommunisták kitalál- eL VJszik be Bket ták azt, hogy kulák és ez Igen a szohába< ahonnét egés2 ho,. jó név. Elmondtam többször, zdmdzik a jó malaCpnprikát szaOkos-Pappot szembe is gazem- ^ monáom keserilen> et „ nek emberkinzonak, zsirbajul- koraM, hog a sze gény nek nem ladtnak, harisa;parasztnak és .. ^ egyebeknek — amit tisztesség ne '' essék, nem írok ide -, de eze-' De egyszer csak hiv a nagvJien 6 csak nevetett és a rötyö- lány ebédelni. N fene — mongésének nem használt a demo- dom és megyek. Bent igen nagy krácia se. De ezt a szót, hogy a csend, akkora hogy hirtelen y>kulák*, sehogy se birja és ha nem is merek az evéshez hozva la ki kiejti a száján, akkor záfognl. — Egyen csak — mondOkos-Papp falsak megy diih'ben. ja Nagyütős —, isz a gazduram A minap is valami gyűlésről szeretettel meghívta, szereti t jött vissza és igen méltatlanho- a munkásait. Így va ngnzdaram* dott s azt mondja: »Egyenesen —Ugy — bólint rá Okos-Papp. lekulákoltak azok a kutya kom- Én meg hozzáfogtam az ebédmunisták.* Mondom neki: . fiez, a rendőrök nem ettek, csak »Miért?* -»Az igazságomért* — engem biztattak. Jókcdwrl voU rázta a tokáját —, hát minek ne- tak, Okos-Papp is nevetett, pékünk, gazdaembereknek a terv- dJg láttam rajta, hogy igen nevetés, kl parancsolhatja nekem kezére esik. Evés után Nagy ütés azt, hogy ennyi, meg ennyi szá- plajbászt vett elő és azt monazalékát a földemnek, ipart nő- ta, hogy Okos-Papp uram őszvénnyel vessem be? í sze kívánja számoltatni as év Én csak nevettem, mire fl napszámjalmat, meg as Okosujabb dolgokat parancsolt mér- Papp szántási dijait, Itt a tör-, gesen és nekem csinálni kellett, vény előtt, mert Ckos-Papngazd. Mikor már kiganéztam, akkor uram nem szereti a hamisságot, meg fát vágatott velem a kam- Hát én minden napom jelszóra előtt. Mert hogy mindenki mo'.tam és minden munkát Okostudja, nem tudtam én megsza- Papptól és igy jött ki 150 nap badulni Okos-Papptól a földosz- mult tavasztól. Nagyütős ezi tás után se. Iliába van hat hol- mind összeszámolta és a szántádam, mégis, mindig tartozok ne- som, fuvarok hivatalos dijait ts kl, fene tudja: hol szántásért,' és járt nekem a s:ámadás s*erlnt hol fuvarért, hol emezést, hol 800 forj„t okos-Papptól. Aztán amazért. Szóval mindent megcsl- csak tovább vigyorogtak a renAnálohnell, ilyen *>k s munkákat; Brg/l> de Okos-Pappék már nem. amiket ka jód összeszámlálok, fél- ps akkor irat:ak vele egy nyngesztendöm oda van. ] tát SOO-ról, hogy a »szlniga»De máma még más it tetézte ság« hivatalos is, meg törvényes Okos-Papp bánatát, én erről a ka- ís legyen. Én azt a nyugtát zzebro lebeszélni. A szegedi isko- revágtam, neveltünk, de OkosIáról Szék-sásra helyezték Nagy- 1 papp nem nevetett. Nagyütősütős Pistát, az nf rendörörspa-' sel karonfogva ballagtunk kt * rancsnokot. Ez olyan magunkfaj- tanyáról, ahonnét Nagyütős még ta emberből leit rendőr, aztán vjsszaszóU Okos-Pappnak: Soha nem láto't méretekben és tenyészálíafvásár Hözinséesiícere — Aztán nem muszáj ám pénzben fizetni, gazduram, leszot. .... „ . .......... gálhalja azt a pénzt természetbanfakozik Hi a mezdgazitesag? kialhlás ^ ^ «*»t^M J mig Gválán meg nem indul • trahtoi állomás. Aztán ne merjen yhn a DÉFOSz megkerülése néU kül napszámost fogadni, mert ugy nem ;>hivatalos* ám. Igy mentem Nagyütőssel, aki veregette a hátam és arra blnlátott, hogy lépjek be • DÉFOSz-ba. A árcius 23-ln Budapesten megnyíló Mezőgazdasági Kiá'lltíásá és Tenyészállatvásár látogatotttága messze túlhaladja a vrckozásokot. A hazai szakembereken és érdeklődőkön kívül Csehszlovákia. Rmánia. Bulgária, Lengyairsziég, Olaszország, Ausztria és még gy egée ser úl'iam mezőgazdái jMentették be részvételüket a kiállf'.áron. Az édeklődcfl teljesen indokolt: ez gazdálkodás s a vele összefüggő ipa és kereskedelem, valamint a tervszerű mezőg&zdátko, M, . , • dást pegítő hatóságok csodálatoakamak háborút. A népek sza- finn Knzdng felvnúlása lesz. A Gppliiszüvet iiegyScaresIcedelii Nemzeti Vállalni Kárász-u. 14. SZEGEDEM Kárász-u. 14. jövő héten MEGNYITJA «. sz. Ft óh ját ahol nagy raktárral, fokozott udvariassággal áll a szegedi és szegedkörnyéki kiskereskedők rendelkezésére Hirdetéseinket kísérje figyelemmel t váárigazolvánnyal járó kedvezmények is igen jelentősek: fémáru utazás Budapestre ésvlszsiza, 33 százalékos le.rgcdniény a Budapestről vidék felé irányúló kirándulások alkalmából és ármérrók'lés a főváros élvonalbeli fürdőhelyein, szálpdáibnn. szó: kozóhelyeii? és színházaiban. A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás sajtószolgálata rádión keresztül is sugározza a fon osabb tudniv-lókat. Mondom otthon az asszonynak: r>Igy asszony csak megyünk ám majd valamire, ha a törvény, meg a rendőr is mellettünk van. Bajai anyakönyv! hirek Szúlettek: Aczél Pál és Erdélyi Bertának Márta, Keszthelyi István és Pigniczky Rozáliának Éva, Németh Julián és Wingeubock Ilonának Gyula, Kovács János és Keresztes Erzsébetnek Anna, dr. Révész Kálmán és Szentlentl Leonénak Judit, Dobszai András és András Erzsébetnek András, Rácz István és Kállai Veronikának János, Ribár József és Polyák Katalinnak Zsuzsámra, Kollár Mihály és Horváth Máriának István, Szalai Mihály és Geiger Máriának Erzsébet és Ilona (ikrek), Ilódi Tibor és Szabó Margitnak József nevű fiuk, illetve leányuk. Házasságot kölöt'ek: ITorvá'h Ferenc Mezei Erzsébettel, if;. Csonka János ördög Emercnc iá val, Rajai Győző Varag'v Erzsébettel, ifj. Lorsányl Pál Kitáb Máriával, Kovács Jő<s t F.rsi Katalinnal, Markő Já. os Oláh Eszterrel.