Délmagyarország, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1949-03-12 / 60. szám
Szombat, 1949 március 12. ÜELMAQIAKOKSZJ0 3 17'|2:14'|2 Moszkva javára A Budapest—Moszkva sakkversenyen csütörtökön a hőt függő játszmát fejezték be. Ezek közül a Szily—Szmiszlov, Bronstein—Barcza, Beudó—Bronstein és Tipory—Flohr párlik döntetlenül végződtek. Vajda mindkét függő játszmáját elvesztette Szirongin, illetve Ragozin ellen, Benkó viszont legyőzte Liliénthalt. Az első nyolc fQrdulő végeredménye fcghát 17i/s—14T/f a moszkvai csapat javára. Az elérhető négy egységből Kotov nagymester 3</», Szabó és Benkő 3—3 pontot értek el. Tizenkettes keret a Ferencváros elleni mérkőzésre Az Üllői-uton ma délután lejátszásra kerülő FerencvárosSzeged bajnokira a reggeli gyorssal utazott fel NB csapatunk. Az együttest közvetlenül a mérkőzés előtt állítják össze egy tizenkettes keretből, amelynek tagjai Veszelovszkv, Szabó, Gyurik, Bénák, Laczi, Kakuszi, Szőcs, Törköly, Solti, Rózsavölgyi, Ladányi és Nagy. Rár a papírforma az erőviszonyok között nagy különbséget mutat, aminek nyomán súlyos vereségre számithatunk, a játékosok bizakodnak abban, hogy tisztes eredménnyel térnek haza a bajnokjelölt otthonából. A bajnoki találkozóra az Üllőiuton ma délután fél 4 órakor kerül sor. Ezt megelőzően fél 2 órai kezdettel ugyancsak az Cllői-uti pályán játsszák le a SzAC—Vasas mérkőzést. Vasárnap mezei futóverseny a Sztálin-sétányon A Lokomotív holnap délelőtt fél 10 órai kezdettel kerületi mezei futóversenyt rendez a Sztálin-sétányon, "női ifjúsági, női felnőtt, férfi ifjúsági és férfi felnőtt futók résztvételével. A küzdelemben a szegedieken kivül résztvesznek Makó és Békéscsal >a atlétái. Hózíömbkörüii kerékpárverseny Dorozsmán A Déli Kerékpáros Szövetség a Szatadságharcos Szövetséghez hasonlóan hirverő versenyeket rendez a kerület vidéki helységeiben a technikai sportok népszerűsítése érdekéljen. Az első ilyen hirverő versenvre vasárnap délelőtt 11 őrakor kerül sor Dorozsmán, ahol hóztömbköriili versenyt rendeznek, valamennyi szegedi versenykerékpáros résztvételével. A verseny keretében toborzó futamot is indítanak az olyan szegcdi és dorozsmai kerékpárosok részére akik még versenj-en nem indultak. A P ck-s:a!ám c«yár a népi fekebainok A több mint fél éve folyó szegedi első népi tekebajnokság küzdelmei véget értek. A versengésből nagy küzdelem után a Ikck szalámigvár dolgozóinak csapata került ki győztesként. Ez a tajnokság minél a tömegsport, mind az utánpótlás terén igen jelentős tényezőnek bizonyult A bajnoki táblázat végeredménye ez: 1 Piek szalámigyár 2. Osztálymérnökség 8. MÉMOSz 4. Egyetem A) 6. Ládagvár 6. Ujszegedi Bar 7. Sz. Kender 8. Gőzfürdő 9. Vizmütele 10. Egyetem 8449 30 8081 27 7840 27 8010 26 6786 18 6537 15 6665 12 6869 9 5826 8 6715 6 DÉLELŐTT JÁTSSZÁK LE A MÓRA-HONVÉD NB HIMÉRKŐZÉST A közönség érdekeinek szem előtt tartásával a Móráváros— Honvéd NB HT-as rangadót nz eredeti te re tői eltérően délelőtt 10 órakor játsszák le holnap a Mórává ros cserepes-uri nálváján. A találkozó iránt a lahoarugókörökbeu nngv az érdeklődés. vájjon sikerül-e a Honvédnak megtörnie hagyományos balszerencséjét a Móravárossaj szemben. NB TF,K ECSAPATAINK VASÁRNAPI PROGRAMJA Két bajnoki mérkőzés kerül lejátszásra Szegeden az ötödik forduló keretében. Ezek közül az érdekesebb a VAOSz—Dreher találkozó, amely holnap délelőtt fél 11 órai kezdettel kerül lehonyolitásra a Rákócziién pályán. A másik szegedi mérkőzés, a Gázgyár—KMTE a Szakszervezet Szentháromságutcai pályáján kerül lejátszásra délelőtt Í1 órakor. A többi szex A Junift-vendéglőben ma és minden este Szabadkai Lakatos Béla és zenekara muzsikál. Minden szombaton erdélyi flek. ken-vacsora és vargabéles. Társas összejövetelekre különterem. x Hirdetmény. A terehalmi, matyontuli. hattyasi és zöldfáskuti gazdaság március 13-án, vasárnap délután 3 órakor a Vőneki-vendéglőben (Földműves.utca 7) mezőőrfogadó gyűlést tart, melyre az érdekelt gazdákat és mezőőrnek jelentkezőket roeghivja az elnökség. A Szakmaközi Nőbizottság és a szegedi Vöröskereszt rendezésében március 12-én, szofn haton délután 6 órakor lesz megtartva az egészségügyi szabadegyetem 4-ik előadása, amelyet dr. Nagy Ilona egyetemi tanársegéd A dolgozó nő testápolása cimmel tart meg a szakszerve zeti székházban. Vendégeket szívesen látunk. Szegedi A lia mi Nemzeti Szinház miisora Március 12-én d. u. 3 órakor: Március 12-én este 7 órakor: Március 13-án d. u. 3 órakor: Március 13 án este 7 órakor: Március 14-én este 7 órakor: Március 15-én este 7 órakor: Március 16-án este 7 órakor: Március 17-én este 7 órakor: Balett-délután. Ifjúsági előad. Tartuffe- »A«-bérlet 14. Vitézek és hősök. »K«. és »M«bérlet 6. Truhudur- Bérletszünet. Tartuffe. »U«-bérlet 12. Bánk lián- Bérletszünet. Tartuffe. »S«-bérlet 13. Csárdáskirálynő. Bérletszünet. Iájsztóhiz műsora: Kendergyár, március 12 JUBILEUM •S nlyroaz, március 13: A7. ÁLSZENT (Tartuffe). gedi csapat idegenben játszik, párosításuk ez: KKM—Móra. NIK—Lokomotív, Hungária— SzAK. A Szakszervezeti MTE birkózói vasárnap a Makón megrendezésre kerülő országos ifi. versenyen vesznek részt. Az együttes reggel 8 órakor indul a Klauzál-gimnázium elől autón. Az utia vendégeket is szívesen látnak. Délkerület Okölvivő csapatbajnokságának tavaszi küzdelmei vasárnap indulnak meg. Az EMOSz-SzIT Halason veszi a rajtot. A mnnkásfornászok ismét megkezdték edzéseiket a Klauzálgimnázium tornatermében. Felhívjuk a szakosztály tagjainak figyelmét, hogy a szokásos edzési napokon pontosan jelenjenek meg. A szakosztály vezetősége ni jelentkezőket is szívesen lát. 1848. és a Népfront ünnepe Az ország minden részéhen serényen folynak az előkészületek március 15. megünneplésére. A magyar nép páratlan lelkesedéssel, a demokratikus és haladó erők egységében ün. nepli meg a szabadságharc első dicsőséges napját, 1848 már. cius 15. százegyedik évfordulóját. Népünk valóban alkotó és épitő tömegeinek egységét a Magyar Függetlenségi Népfront biztositja, amelynek első országos kongresszusa ezen az ünnepi napon Budapesten ül össze. A magyar nép azzal, hogy március 15-én a Függetlenségi Népfront annak nemzeti, a szabadságharc dicső hagyományait továbbfejlesztő programja mellett hitet tesz, egyben felsorakozik a népfront vezető ereje a munkásosztály és élcsapata, a megtisztult és arélozódott Magyar Dolgozók Pártja, annak nagy vezére Rákosi Mátyás mellett A Függetlenségi Népfront keretein télül kikristályosodott egység nem jelenti azt, hogy a Népfront osztálybékére, az el. lenséf pel szembéni kiméletességre és moo^jkuvásra törekszik. A népfront szövetség: a mun. kásosztály vezetésével a muu. kés-paraszt szövetségre épül, haladó és alkotó erőket tömörít, építésre és harcra szolgái. Ez. ért minden eszközzel gyorsítja az épitő munkát, küzdelemre so. rakoztatja népünket a kizsákmányolók, a magyar népi demokrácia minden külső és be!-5 ellensége ellen. Elz a harc is szoros folytató a 1848—49 harcos szellemének, forradalmi lendületének, a minden eddiginél magasabbfoka társadalmi rend, a szocializmus kiépítésének eszköze. A magyar nép döntő többsége világosan látja, kellően átérzi ezt és ezért készül oly szorgossággal, buzgalommal 1949 március 15. re, Negyvennyolc és a Népfront ünnepere. Éljen a Magyar Függetlenségi Népfron' ü tízért R4KOSI M4TYÁS! A nép képviselői a büntetőbíráskodásban Biztosítják a nép befolyását a mezőgazdasági hitelszövetkezetekben — Államit községi vállalatok özem! bizottságait a Szaktanács szabályzata alapján választják meg — Döntöttek az ezéví KosstHh-díjak ügyében A kormány tagjai Dobi István miniszterelnök vezetésével pénteken délelőtt minisztertanácsot tartottak. A minisztertanács elhatározta, hogy törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé a népnek a büntető igazságszolgáltatásban való részvételérő/és a büntető eljárás egyszerüsitéséről. A törvényjavaslat biztosítja a népi ülnökök részvételét az ítélkezésben és a büntetőbíráskodás minden fokán. A minisztertanács rendeletet hozott a hitelszövetkezetekre, valamint az országos szövetkezeti hitelintézetre vonatkozó egyes rendelkezések modósitáA szegedi Pedagógiai Főiskola, versenyre hivta hi a budapesti debreceni és pécsi főiskolát Nagyjelentőségű kezdeményező lépés indult, ki a szegedi Pedagógiai Főiskoláról. A főiskola tanári testülete, altiszti és irodai Személyzete, valamint a hoz zátnrtozó " József Attila-kollégium vezetősége versenyfelhívást intézett a budapesti, debreceni és pécsi Pedagógiai Főiskolához. A háromhónapos versenyre szóló felhívás szorosan csatlakozik a március elsején megindult /Nevelj jobban* mozgalomhoz. A főiskolák versenvének célja: /szocialista nevelők képzése az épülő szocialista Magyarország szániára*. Ma. amikor uz ország minden becsületes dolgozója munkaversenyben építi népünk boldo. gabb szoeinlista. jövőjét — írja a versenyfelhívás —» a pedagógiai főiskolák sem állhatnak félre íéttenül... Kezdjük meg a pedagógiai főiskolák szocialista tradíciójának megalapozásátA négy főpontot tartalmazó és részletes versenyterv külön érdekessége, hogy pontszámokat is feltüntet, amelyek szerint az egyéni munkát a versenybizottság kétbetenkint a versenyzők munkanaplója alapján elbírálja. A verseny megtervező! különös figyelmet szenteltek Horváth Márton elvtárs, a Szabad Népben nemrég megjelent nagy nevelési cikkének és döntő tényezőként fogták fel a nevelők szakmai képzése és önképzése mellett politikai aktivitásukat és képzésüket. Ha például csupán a munkás- és parasztifjaknak a Pedagógiai Főiskolára való toborzását, üzemi látogatásokat és előadásokat. EPOSzfiatalok látogatását- stb. emeljük is ki a gazdag és sokirányú versenytervczetből, láthatjuk, hogy ezzel a versenyfelhívással a helyi méreteket jóval túlhaladó lépés történt. Hatszázezer forintot ford folt a város a február] beruházásokra Szeged város területén február hónaptan több mint hétszázezer forintot fordítottak beruházásokra. A város közületi beruházásaiban 23.000 forinttal szerepel az utcák fásítása, a kertészeti üzemek parkosítására 12.600, zuhanyfürdők építésére 16.246 forintot forditottak. A közületi beruházások összege 66.407 forint. Az állami beruházások között 200.000 forint összegben szerepei a közúti hid éuitésc. Az állami beruházások legfontosabb tételei a következők: Fehértótöltés épitése 31-884, Móraváros viztelenitéso 38.509, kertészeti munkálatok 50-351, Faragó-utcai munkás bér ház 49-454, városi Közkórház felszerelése 60.000, József Attila kollégium építkezési munkálatai 81.504 forint. Az állami beruházások összege 681.213. a társadalmi beruházások összege pedig 14.697 forint. sáról. A rendelet gondoskodik arról, hogy a mezőgazdaság hitel ellátását végző hileíszövet kezetek tagságában és vezetőségében csak olyanok foglaljanak helyet, akik a népi demokrácia gazdasági és politika.', fejlődését meggyőződéssel szolgálják. Rendeletet hozott a kormány a földműves szövetkezetek és földbéilő szövetkezetek rizstermelő csoportjáról. A minisztertanács módosította az üzemi b'zoltságokra vonatkozóan eddig fcnná'.lott rendelkezéseket. Kimondotta, hogy a jövőben az állam, a törvényhatóság, megyei város és község tu" lajdonában lévő vagy kezelésébe vett vállalat, intézmény, intézet stb. üzemi bizottságának megalakítására, üzemi bizalmijának megválasztására, azok jogkörére a szaktanács állal megállapított szabályzat az irányadó. Magánvállalatoknál az üzemi bizottságot a korábban kiadott rendelkezésekben foglali, az ellenőrzést is tartalmazó jogkör illeti meg. Végül a minisztertanács döntött az ezévi Kossuth-dijak kiosztásáról. BELVÁROSI fele'on 44-'4 r. lárlol Ma és a következő napokon: Gyönyörű szines filmi MICSURIN a kertek varázslója E! iai+o'x 4, 6 és 8 óraXor KOfíZO Telefoi Aut :33-44 209. hérlatMa és mindennap 15 eves küütény tl3a1aso't 4, 8 és 8 órakor SZÉCHÉNYI Telefon Ant 31-77 4lO/a hér Mn bemutatjuk NEGYEDIK PER SZKOP Párbaj az Óceánon I ElOadások 4, 6 és Bórakor..