Délmagyarország, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1949-03-12 / 60. szám
Szomhat, 1949 március 12. DELM ag YARORSZAG 3 II szegeiörnyéki diiliiztosok leiadatai Czegedkörnyék valamennyi dolgozó parasztja nagy igyekezettel készül a tavaszi munkákra. A munkakedv azon. ban nem elegendő ahhoz, hogy az eredmények is lók legyenek. Nem mindegy az, hogy mit ve. tünk, nem mindegy, hogy mi. bői mennyit és mikor vetünk. Azt is szem előtt kell tartanunk, miként és hogyan dolgozik ellenségünk, a kulák. Az idén nem járhatunk ugy, mint az elmúlt évben a nyakunkra rothadt káposztával, viszont nem szabaS, hogy külföldről kelljen behozatnunk az ipari növények nagy részét. A kulákokat is állandóan szem előtt kell tartanunk. Vissza kell emlékez, niink, hogy az elmúlt ősszel hányszor találtuk magunkat velük szemben, hányszor akarták szabotázzsal tönkretenni munkánk eredményét. Tudnunk kell azt, hogy a kulákok a sorozatos vereséget ellenére sem törtek meg s végső letörésükig nyíltan és alattomban harcolnak az uj rend építői ellen, mert az utolsó pillanatig reménykednek, hogy továbbra is ki tudják zsákmányolni a dolgozó parasztságot. JJs valóban jó munkát akar * * végezni Szegedkörnyék dolgozó parasztsága, tisztában keli lennie minden kérdéssel, ismernie kell a terv, a tervszerű munka, az éber és kemény falusi osztályharc fontosságát és éreznie kell annak szükségességét. Hogy ez meglegyen, nagy felvilágosító munkára van szükség. Elsősorban is a dülőbiztosoknak kell megismerkedniük minden egyes kérdéssel, hogy megfelelően végezhessék munkájukat. A dülőbiztosság nemcsak cim, hanem komoly munka elvégzésére kötelez. A diilőbiztosnak jól kell ismernie dűlőjét s annak dolgozó parasztjaival állandó kapcsolatot kell tartania, Jtfeg kell oáfolniok a kulkoknak azt az aljas rágalmát, hogy a dülőbiztosok a dolgozó parasztok hajcsárai. Éppen ellenkezően a dülőbiztosnak kell mindenütt segitségre sietnie olt, ahol tanácsra vagy a szabotáló, uzsorás kulák el: leni szigorú intézkedésre van szükség. A dülőbiztosoknak tudniok kell, hogy melyik dolgozó parasztnak van boronára, vetőgépre szüksége dűlőjében és tudnia kell, hogy a szükséges gépet melyik kuláktól kell a népi bizottság utján kiigényelnie a megengedett bérért. Ha pedig a kulák nem hajlandó a rendes áron kölesönbe adni gépét, megteszi a következő lé pést s a népi bizottság gondoskodik, hogy a gép a dolgozó parasztok kezébe kerüljön. TlfankA jakban szorosan együtt kell működniük a dülőbiztosoknak az EI'OSzszervezetek „őrszem mozgalmával*. A Központi Népi Bizottság tegnapi ülésén az EPOSz, de az MNDSZ is bejelentette, hosy a tavaszi mezőgazdasági munkák során mindenben segítségére lesznek a népi bizottságoknak ós a dülőbiztosoknak. Ha a dülőbiztosokat jól szerve/ik meg a szegedkörnyéki fal vakban s diilőbiztosnak csak valójában demokratikusan gondolkodó, józan, felvilágosult és öntudatos dolgozó parasztokat választanak meg, ez hatalmas előnyére válik a falu minden dolgozójának. Ha dülőbiztos kemény le3z ellenségével, a kulákkal szemben és lámogktja, felvilágosítja dolgozó paraszttársát s erre a munkára meglesz a kellő felkészültsége, akkor jó munkát végez. Jó munkájának pedig meglesz az eredménye, mert előreviszi a falu dolgozóit a fejlődés utján, a jobb élet felé. Á tavaszi munkák során nagy feladatok várnak a dülőbiztosokra A Népi Bizottság felhívása a paprikatermetőhhöz, a rosthenderlermelőkh&z és a dütőbiztosokhoz A mezőgazdasági, kiállítás tanulságai: Mezőgazdaság és ipar együtt dolgozik a szocialista Magyarországért E .Március 12-én életbolép a vásári gazolván yokkal járó fól áru, va=uti kedvezmény. A szakemberek és érdeklődők hatalmas tömege indul el Budapest felé, hogy a 23-án megnyiló Mező[Rzdasági Kiállítás és Tenyészállat, vásár töméntelen érde:e?sógéU újdonságát és tanulmányozni valóját megtekintse. Államosított és magánkézben lévő ipari üzemeink a használati cikkek, textilliák. rádiók, szerszámok, gépek, valamint az állal- és növényvédelmi szerek nagy választékban várják a látogatóikat. A falusi dolgozók viszont az állattenyésztés és mezőgazdálkodás legremekebb produktumait mutatják be a városnak. Mezőgazdasági hatóságaink felvonultatják mindazt, amivei népi demokráciánk a kis- és középparasztságot, a szövetkezeti munkát, tehát a szocialista, mezőgazdálkodást segi. tik. A kiállítás nagy tanulsága: ipar és mezőgazdálkodás nem választható el egymástói; szét bont hatatlan egység ez, mely együttesen harcol "a dolgozó nemzet szehb életéért, a szocia1:-ta Magyarországért. Baja és Bácska küldöttel a Képírón! országos kongresszusán A magvar szabadság ünnepén összeülő Népfront országos kongáesszusán Bácskát és Baját 30 küldött képviseli. A küldöttek: Sebes István, Hován András országgyűlési képviselők, Glied Károly, az MDP vármegyei titkára, IJanyecz Dezső, Pankovics Józsefné, Sarok Antal, Wering Péter, Békési István, Petró Mihály, Borbély Sándor, Gyurity Biankó, Sebők Antalné, György Péterné, Szóráczki Imréné, Lengye] Béláné, idb. Duszoki Jánósné, Juhász Imréné, Tóth Mihályné, ifj. Vass József és dr. Kovács Tibor elvtársak az MDP, Bogárdi Mészöly János, dr. Fábián László főispán, Sztrikinácz János, Börzsönyi Péter a NPP, Baranyai József, Horváth József, Vancsura Antal, Szabó János, Rajkay József, Gitye Sándor FKP. A kiküldöttek Glied Károly elvtárs, az MDP megyei titkárának, a Népfront megyei bizottsága elnökének vezetésével március 14-én utaznak a fővárosba. Árleszállítás I LUCZ 4 Kelmefestő — vegytiíztlló Tábor-utca 4, Kazinczy-utca 14, Klebetsbero-lár 3. (Telefon t 38-18) (colt Gíxella-Wr) Orvos-egészségügyi műsoros táncestély. m» este 9órakor a Hungáriában! Asztaligénylés a Hungária főpincérénél. I A Központi Népi Bizottság pénteki ülésén a most meginduló tavaszi mezőgazdasági munkákat és a munkák előkészítésével kapcsolatos Igen fontos kérdéseket tárgyalták. Az ülésen ezúttal résztvett az MNDSz és az EPOSz képviselője ls, mert a jövőben ennek a két tömegszervezetnek is szorosan bele kell kapcsolódnia a termelési terv jó végrehajtásáért folytatott harcba. Az ülésen a gazdasági felügyelő bejelentette, hogy az elmúlt napok időjárása jó volt s a lehullott csapadék jót tett az őszi vetéseknek. R Népi Bizottság ezután behatóan foglalkozott a dülőbiztosok kérdésével. Elhatározták, hogy azokban a falvakban, ahol ez az igen fontos szervezet gyengén működik, megkezdik a dűlő biztosok oktatását. Elhatározták, hogy ezt a felvilágosító munkát Röszkén, Szentmihályteleken és Sándorfalván kezdik meg. A gazdasági felügyelő bejelentette hogy a jól beváló dülőbiztosokat idővel átveszik állami szolgálatba. flz MNDSz és az EPOSz képviselője bejelentette, hogy a két tömegszervezet a jövőben komoly munkát ktván végezni a termelési terv végrehajtása érdekében. fl Népt Bizottság ezután felhívással fordult Szegedkörnyék paprikatermelőihez, fl felhivás közli, hogy fűszerpaprikára már nem lehet termelési szerződést kötni és akik igy kimaradtak a fűszerpaprika termelésből, azok jelentkezzenek paprikamag termelésre, ami ugyanolyan jövedelmező. fl termelési szerződésekkel kapcsolatban bejelentették, hogy azok a legtöbb növénynél igen jól sikerültek. Igy például sok helyen igen jól sikerültek a cukorrépa és napraforgó szerződések. fl napraforgó magvak kiosztását már megkezdték a termelöknek. fl szerződésekkel kapcsolatban a Népi Bizottság felhívja a rostkender termelőket, hogy akik közülük még nem kötöttek termelési szerződést, fordulja nak a földmüvesszövetkezetekhez, mert különben termeivényüket nem tudják értékesíteni. Ambrus István elvtárs az ülésen rámutatott arra. hogy a dülőbiztosokra nagy feladatok várnak. Elsősorban be kell bizonyítaniuk, hogy a dolgozó parasztság komoly segítőtársai minden munkában. Most a tavaszi munkák megindulásakor például igen fontos feladatuk, hogy dűlőjükben a dolgozó parasztok részére biztosítsák a munkákhoz szükséges kisgépeket. Most elsősorban a boronákról, fogasokról és ve tógépekről van szó. Ezeket a gépeket okvetetlenül bizto'itaniuk kell olyan módon, hogy azokat a ku'ákoktól igényeljék ki, kölcsönzésre, flrra is ügyelniük kell, nehogy a kulák a megengedettnél nagyobb árat kérjen gépéért. A Népi Bizottság ezután foglalkozott a mezőőri fogadtatások kérdésével. Elhatározták, hogy a DÉFOSz segitésgével kell kiválogatni. Mezőőrnek csak azt lehet megfogadni, aki becsületesen végzi munkáját és megfelelő a dülőbiztosi teendők elvégzésére fl Népi Bizottság ezután felhívta a helyi népi bizottságok figyelmét a kulákszabotázsok veszélyé e, majd tejel ut tték, hogy? a mezőgazdasági munkaversenyfelhivást már több község dolgozó parasztsága elfogadta. Olyan fejlett ipart úmú, amely képes a szocialista igényeket kieléjiteni Kossá István elvtárs előadása a munkaerőgasdálkodásról Az iparügyi minisztérium dolgozói számára rendezett előadássorozat keretében pénteken dél. után Ivossa István elvtárs, iparügyi miniszter tartott előadást „A magyar ipari munkaerő kérdései, kádernevelés és szakoktatás* cimmel. A hatalmas termet zsúfolásig megtöltő közönség lelkes ünneplésben részesítette a minisztert. A munkaerőgazdálkodás nem egyszerű munkásközvetités — mondotta Kossá István —, hanem tervszerű gondoskodás arról, hogy a különböző igényű munkaerőszükségletet megfelelő mennviségű munkaerővel elégíthessük ki. A munkaerőről való gondoskodás teszi szükségessé a helyes káderpolitikát, valamint a szakoktatásról való in. tézményes gondoskodást. A szocialista munkaerőgazdálkodás célja az, liogy mindenkit képességeinek megfelelő munka helyen alkalmazzunk. A kapitalista országokban a munkaerő igénybevétele mindig szorosan összefügg a termelés konjunktúrájával, illetve dekonjunktúrájával. A kapitalista országokban a céltudatosan biztosított mnnkaerőfele3leg állandó fegyver a tőkések kézében a dolgozók és a szakszervezetek ellen. A kapitalista országokban a munkanélküliség, a felesleges munkaerő állandó és nem időszerű jelenség, mert velejárója a kapitalista termelésnek. A monopolkapitalisták a munkanélküliséget, illetve a munkaerőfelesleg nagymérvű emelkedését mindenkor a munkabér csökkentésére használják fel. A tervszerűtlen gazdálkodás következményeként tehát a munkás a kapitalista államokban könnyen az utcára kerül és miután munkaerejét nem tudja áruba bocsátani, kivándorol. A magyar demokrácia sikerei Kossá István ezután ismer, tette a magyar demokrácia sikereit, amelyeket a munkaerőgazdálkodás területén az elmúlt négy esztendő alatt elértünk, í948-ban 1.033.000 az OTrnál é.s a különböző biztosító intézeteknél bejelentett biztosítottak száma, vagyis közel annyi biztosított, volt bejelentve, mint az úgynevezett, legntolaé békeévben 1938-ban, holott a háború a munkahelyek ezreit semmisítette meg. Rohamosan fejlődő iparunk majdnem teljes egészében felvette a jelentkező munkaerőmennyiséget. De a még felesleges munkaerő is munkát kaphatna, ha a munkaerő területi elosztása nem lenne egészségtelen, vagyis amig az egyik vidéken munkáshiány van, más vidéken felesleges számban van munkaerő. Ar. egyik megoldandó feladat tehát a munkaerő helyes területi elosztása. A munkaerő minőségének emelése A m/isik kezeli feladat a munkaerő minőségének emelése. Az egyre fejlődő technika mind képzettebb munkaerőt igényelOtt- ahol ez a minőségi munkaerő nem AH rendelkezésre, a szakmai tudás fejlesztésével kell a hiányt kiküszöbölni. Ha iparunk csak az eddigi ütemben fejlődne tovább, a még meglevő és jelentéktelen munkanélküliséget könnyen felszívná. Ipari fejlődésünk azonban a folyó évben sokkal naf yobj) ütemű, mint az előző vekben volt. A gyorsabb ipari fejlődés nemcsak eltünteti a még meglevő munkaerőfelesleget, hanem már ebben nz évben bizonyos munkaerőhiánnyal kell számolni. A mennyiségi munkaerőgazdálkodás mellett mind nagyobb súlyt kell fektetnünk a minőség biztosítására. Ennek első eszköze az iparostanuló-képzés, ami a legtermészetesebb biztosítása a szakmunkás utánpótlásnak. Ezért helyezünk nz eddiginél nagyobb súlyt az ipari tanulék képzésére. Hasonlóan fontos feladat a szakmunkás továbbképzés. Alaposan ki kell mnnkálnnnk azokat az iskolatípusokat, amelyekben az a kiképzés történik, mert itt a szakmai tudás mellett általános műveltséget is keli biztositanunk. Ez fesz az az ipari munkásréteg, amely. ,re a szocializmus építésében támaszkodnunk kell. Olyan fejlett ipart akarunk, amely képes a szocialista igényeket kielégíteni. Ezért olyan vezetőkre is van szükségünk, akik a fejlődő ipar fokozódó igényeinek is megfelelnek. A kapitalista termelési rendszerben a munkásokat fokozottan kizsákmányolják, fizikai ertjét, idegrendszerét teljesen tönkreteszik. A szocialista ipar termeléséuek olyan magasfofcunak keli lennie, hogy a munkások no csak a nehéz fizikai munkától szabaduljanak meg. hanem az idegrendszert romboló specializálódott mozgásoktól is és lehetővé teszi az egészségügyi követelmények pontos betartását is. A szocialista ipar fejlődése erős lépéssel halad ebben az irányban. A Szovjetunióban már számos olyan hatalmas üzem épült, amelyekben a munkások szerepe mindinkább csak a gépek beállítására, a szerelésre, a gépek működésének ellenőrzésére szorítkozik. Az ilyen munkaviszony a legmagasabb szakképzettséget követeli meg. Nekünk, az ipar vezető helyein dolgozóknak biztos támaszunk és segítségünk van ahhoz, hogy munkánkat helyesen végezzük el. Ez a támasz a Magyar Dolgozók Pártja, amely vezet, irányit, támogat, tanít bennünket "és nrnden időben megmutatja a helyes utat — fejezte be előadását Kossá István miniszter. A nagy tetszéssel fogadott előadás után Sásdi Nándor é» Piros László szólalt fel.