Délmagyarország, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1949-03-11 / 59. szám
Péntek. 194!) március II. dfflmagtakörszicf Népfront siagyszepdi kiktildöltei is ott lesznek a nárciis 15-3 országos kongresszuson A Magyar Függetlenségi Népfront március 15-én tartja Budapesten országos kongresszusát. Erre az ország minden részéből oda utaznak a Népfront küldöttei, bogy résztvegyenek ezen a történelmi je'enlőségü kongresszuson, összesen kétezef résztvevő lesz ott és ebből 1500-an vidékről mennek fel. Szegedről és környékéről felmennek a Népfrontnak és a helyi népi bizottságainak kiküldöttei. Ezek között a kiküldöttek közölt olt vannak elsősorban az ipari munkásság képviselői, de ugyanakkor a dolgozó parasztság és a hatadó érteimisé. gé is. Mindenütt nagy megbecsüléssel veszik körül a Népfront tagjá t, akiknek személye is biztosíték arra, hogy a Népfront belölt; azt a nagy hivatást, amely a szocializmus építésében vár rá. A Népfront nogi/szegedi képviselői a következők: A Magyar Dolgozók Pórijától Révai József, dr. Zöld Sándor,' Mafor Tamásf ifj. Komócsin Mihály, Földes István, dr. Antalffy György, Soltész István. Sebesi János, Bodor Károly elvtársak, Keresztes Jánosné. Kópiás JánoSné, Juhászáé elv ársnök. a Fügqe'lrn Kisgazdapárttól dr. Ortutay Oyulla. Tóth An. tal, Zádori Vince, Dobó Gvula, Gábori Anlal, Bus Sándor, Csánví Józsefné, Zsók Antalné. A Nemzeti Parasztpárltól Csiszár János, Juhász János, Miklós Pál, ördög Szilveszter, Gváni Imre. A Radikális Párttól dr. Kertész Béla. A szakszervezettől Kövi Béla elvtárs, Kulik Imréné, Bakaity Mária elvtársnö. A DfiFOSz-tól Farkas Mária elvlársnő. Az MNnSz-töl Szabó Sándorné és Jászberényi Antalné elvtársnők. .4 M!NSz-íöl Ladányi Benedek és Gombos József elvtársak. Or!<án lás?ló elvtárs rádiónyifoUwaia a Hépíron! országos kongresszuséról Ort> án László elvtárs, országgyűlési képviselő, az MDP központi vezetőségének tagja a rádió Hangos Újságjában méltatta csütörtökön este a Magyar Függetlenségi Népfront március 15-én összeülő országos kongresszusának jelentőségét. — Az a tény — mondotta a többi között —, hogy a Függetlenségi Népfront március 15-én tartja kongresszusát, azt Jelenti, hogy a Függetlenségi Népfront képviseli és fejleszti tóvá'' március In-ének eszméit és prog'.amja ugyanazt jelenti, amit 101 évvel ezelőtt március 15-ének programja jelentett. Jelenti azt a nemzett programot, amely az ország számára az emelkedés útját mutatja, amelg izig-vérig nemzeti program és a kizsákmányolás nélküli társadalom megteremtését, a szocializmus építését tüzl ki célul. A nemzeti felemelkedésnek nincs más utja, mint a szocializmus utja. Ezért méltóan ünnepli dolgozó népünk március 15-ét azzal, hogy szerte gz országban az ünnepi gyűlésetudósítják az országgyűlési választásodéi SZÓLÓ rendelkezéseket Négy törvényjavss at az Országgyűlés előtt Az országgyűlés csütörtökön délben formális ülést tartott. Na sry Imre elnök kegyeletes szavakkal emlékezett mez a közel, mult tón elhunyt Zsolt Béla képviselőről. Emlékét jegyzőkönyvben örökítették meg. Supka Géza és Eekhardt Sándor lemondott képviselői megbizatásárőJ. Supka helyére Ttródy Ernőt hivták be, Eekhardt helye a demokrata néppórt feloszlása következtében nem tölthető be. Közölte továbbá az elnök, hogy a kormány Baran. kovich István képviselőt magyar állampolgárságától megfosztotta. liajk László elvtárs, külügyminiszter a Dunán való hajózás üg vének szabályozására Bel. g fádban kötött nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot terjesztette tó. Kádár János elvtárs, belügyminiszter beterjesztette az országgyűlési választásokról szóló törvényes rendelkezések mődositására" vonatkozó, Kossá István elvtárs, iparügyi miniszter a községi vállalatról szóló, Gerő Ernő elvtárs, pénzügyminiszter pedig az egyenesadók tekintetétón a kettős adóztatás elhárítására kötött, magyar-román egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. A legközelebbi ülést pénteken tartják. Polgármesteri értekezlet Ma délelőtt kilenc órakor polgármesteri értekezlet lesz a városházán. amelyet a belügyminiszter hivott egybe. Az értekezleten résztvesznek Békés-, Csanád-, Csongrád- és Jásznagykun-Szolnokmegye főispánjai, alispánjai, a környékbeli 14 város polgármestere, a rendőrség vezetői, valamint a vezető főjegyzők. Nagy szegedi szenzációk A SZÍNHÁZ ÉS MOZI legújabb számában! Ara: 2' - forint ket a Népfront megalakulásának jegyében tartják meg. A Népfront mögött felsorakozó dolgozók ereje biztosíték arra, hogg a front célkitűzéseit és programját valóban végre is hajtja. Nincs és nem lehet alkotó munka a Függetlenségi Népfront táborán kivül és akt a Népfronton kivül áll, az az egész dolgozó néppel helyezkedik szembe és a nemzeten kivül helyez! magát. A Függetlenségi Népfront még jobban megszilárdítja majd a demokrácia épitö és hard erőinek szövetségét, a demokratikus nemzeti egységet. A Népfront jő célja az építő munka gyorsítása mellett az, hogy még egységesebb erővel vegyük fel a harcot népünk belső és külső ellenségei ellen. Ezek ellen kel! mozgósítani a Népfrontba tömörült dolgozó népünk erejét, híven ahhoz a hard szellemhez, amire március 15-e tanít bennünket. Megerősödött az ujkccskei MNDSz (TTjkécSkel tudősitőnk jelenti.) Több mint 500 ember vett részt az uikécskei MNDSz legutóbbi nőnapján, amelyet a Nemzetközi Nőnap alkalmából rendeztek. A nőnap kitűnő műsorán az általános iskola V., VI. osztályú tanulói szolgáltattak műsort. Áz ünnepség egyik szónoka bejelentette, hogv az MNDSz szervezete napról napra erősödik, ami annak n bizonvitéka, hogy az uj vezetőség jó irányban fejleszti a tömegszervezetet. Ünnepeltek a kisientplom'anyai asszonyok (Kistemplomtaiivai tudősitőnk jelenti.) Az MNDSz kistemplomtanva.i szervezete műsoros ünnepség keretében emlékezett meg a Nemzetközi Nőuap-ról. Kovác3 Mária tanitónő ismertette a nőnap jelentőségét, ma jd az úttörő fiuk és leányok adtak elő népdalokat. Az úttörők ezután k^ egyfelvonásos színdarabot adtak elő. A jólsikerült ünnepi gyűlést Oláh Ferencné, az MNDSZ elnöknője zárta be. A kinai nép győzelme az egész békefronf győzelme Az MDP politikai akadémiáján Sólyom László elvtárs, altábornagy, a honvédvezérkar főnöke tartott előadást a kinai nép szabadságharcáróL ' Hangsúlyozta, hogy ma a távolkeleti kérdés a világ érdeklődésének középpontjában áll. fl két táborra oszlott világon egyre élesedő osztályharc egyik gyújtópontja ma Kina, ahol a félgyarmati sorban lévő nép egyidőben vivja nemzeti felszabadító harcát és demokratikus forradalmát. Kina történetének ismertetése után Sólyom altábornagy megdöbbentő képet adott Kina szociális helyzetéről. Különösen a Kuomintang-kormány korruptsága, mohó meggazdagodási vágya tette tűrhetetlenné a kinai nép helyzetét, párosulva az elviselhetetlen súllyal ránehezedő imperialista kizsákmányolással. fl kormányzásból illegalitásba szorított kinat kommunista párt 1927-ben indította meg a harcot a kinai nép felszabadításáért. fl pártnak a harc élére állásával sikerült maga köré sorakoztatnia a kínai munkásosztályt és a parasztságot, flz 1946 januárjában a Kuomlntang és a kommunisták között megindult tárgyalások megegyezéssel jártak, de Csang-Kai-Sek hamarosan felrúgta a megegyezést, miután az amerikai vezérkar 271 hadihajót, 2000 repülőgépet, 60 —80 hadosztály felszerelésére alkalmas fegyverzetet bocsátott rendelkezésére 150.000 amerikai kiképzővel, flz amerikai imperialisták azonban elszámították magukat, mert dollármillióikat kínai szövetségeseik elsikkasztotsák, a szállított fegyvereket pedig a néphadsereg ejtette zsákmányul. Ezután arról beszélt Sólyom elvtárs, hogy a kinai kommunista párt helyesen alkalmazta a marxista-leninista stratégiát és taktikát, nemcsak a Kuomintanghaderővel, de az amerikaiakkal szemben is. fl Kuomlntang kezdeti sikerei után a néphadsereg támadásba lendült és a mult év tavaszán már 2 millió katona harcolt soraiban és 4 millió partizán támogatta hadműveleteit. Eddig a néphadsereg kezére jutott az ország összes vas- és szénlelőhelye, a vasutvonalak, avetésterület és állatállomány 50 százaléka, összesen 2,580.000 négyzetkilométernyi terület 190 millió lakossal. A Kuomlntang vesztesége február végéig 4 és félmillió fö, a hadifoglyok száma 2.7 millió. A világhelyzet alakulása szempontjából is jsendkivül jelentős sikereket a íánai KP helyes és következetes politikája tette lehetővé. A forradalomnak mai szakaszában döntőjelentőségű a párt helyes parasztpolitikája. A mai napig mintegy 100 millió kinai paraszt jutott földhöz, a paraszti adósságokat eltörölték és a hűbéri előjogo kat megszüntették. Az imperialista stratégia kl nai kudarca komoly figyelmeztetés lehet azoknak, akik ujabb' népellenes háború tervét for. gatják az agyukban. A kinai néphadsereg győzelmei és a távolkcleli helyzet mai alakulása elképzelhetetlen lenne a győzelmes szocialista Szovjetunió nélkül. A kinai .események egyik nagy jelentősége, hogy Kínában a harmadik világháborút előkészítő amerikai imperialista politika szenvedett súlyos vereséget és dönlö vereség érte en. nek a politikának a Szovjetunió bekerítésére irányuló terveit. A bekerítő lánc legfontosabb láncszeme elpattant. A kinai események az egész világ elölt leleplezték az imperiafizmus céljait és bebizonyították, hogy a népliáboru szocialista stratégiája fölényben van bár. mely imperialista stratégiával és taktikával szemben. Az nmerikai imperialisták veresége 8 világímperializmus veresége, a kinai nép győzelmes pedig az egész demokratikus békefront győzelme. Figyelmeztető ez mindazoknak, a' ik túlbecsülték a háborúra uszitó imperializmus erőit és lebecsülték a békefront erejét — fejezte be nagyletszéssel fogadott előadósát Sólyom elvtárs altábornagy tó Á szikesek befásitására Szegeden nemzeti vállalat létesül A dolgozó parasztság 75 százalékos hite're vásárolhat pétisót — A hözalhalmazottah kölcsönök helyett fizetési előleget kaphatnak — Egységesilik a vállalati számvitelt — határozta el a GF A Magyar Munkásmozgalmi Intézet a Proletárdiktatúra (dIdáliásának 30. évfordulója alkalmából, a Tanácsmagyarország emlékeit gyűjti össze és áliitja ki, nagy kiállításon a Nemzeti Mazeumban Felkérünk minden intézményt és magánost, hogy a Proletárdiktatúrát érintő minden tulajdonában lévő dokumentumot, emléket, nyomtatványt, fotót, stb. ajándék, vagy kőicsönképcn, a Magyar Munnásmozgalmi Intézetnek, (Budapest, Fö-utca 1, Telefon: 161-482.) engedjen át. fl Gazdasági Főtanács csütör-j töki ülésén kimondotta, hogg a közalkalmazottak kölcsön helyett ezután jizetési előleget kaphatnak. fl kollektív szerződés szerinti alkalmazottaknak bizonyos feltételek esetén szintén nyújtható fizetési előleg. Eddig a közalkalmazottak előlegben nem részesülhettek, csak kamattal terhelt kölcsönt kérhettek betegség, baleset, vagy más rendkivüii esemény alkalmával. Az előleg feltételeit a legközelebb kiadandó kormányrendelet tartalmazza. fl székesfővárosi közüzemek dijainak beszedésére a GF nemzeti vállalat alapítását határozta el, amely április 1-én kezdi meg működését. fl vállalati számvitel egységesítése érdekében a GF ugy rendelkezett, hogy a számvitel körében kibocsátandó minden rendeletet előbb az országos számviteli bizottság elé kell terjeszteni és a rendelet csak annak jóváhagyása után adható ki. Eddig ugyanis a vállalati számvitel tekintetében különböző hatóságok intézkedtek és ezek az intézkedések sokszor ellentmondóak voltak, ami a vállalat helyes vezetésében is zavarokat okozott. Az Alföld fásítása érdekében a kormányzat ujabb erdőgazdasági nemzeti vállalatok létesítését határozta el. A hortobágyi és szegedi szikesek, valamint a váci erdőterület befásitására Nyíregyházán, Szegeden és vácott uj nemzeti vállalatok létesülnek. fl dolgozó parasztság megsegítése érdekében a GF hozzájárult ahhoz, hogy az öszi kalászosok trágyázására 1500 vagon pétisó műtrágyát, 50 százalékos hitel helyett 75 százalékos hitelre vásárolhatja a dolgozó parasztság. Összeült a Szovjetunió szövetségi és nemzetiségi tanácsa Csütörtökön délután nyilt meg a Kremltón a tízoviev unió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának ötödik ülésszaka- A napirenden a Szovjetunió 1949. évi költségvetési előirányzatának megerősítése, valamint az 1947. évi zárszámadásés több rendelet elfogadása szerepelt. Ugyancsak délután nyilt meg a nemzetiségek tanácsának ülése. Ennek napirendjén ugyanaz, mint a szövetségi tanácsé. A szövetségi tanács és a -nemzetiségek tanácsa együttes ülését csütörtökön este 7 órakor nyitotta meg Vaszjlij Kuz. nyekov elnök. A kormánypáholytón megjelenő Sztálint, Moíotovot, Berijat, Malenküvot, Mikojant, Vorosilovot. Kaganovicsot, Sverniket, Bulganyint, Oszigint, Szuszlovot, Popoyot ér Pomomarenkot hosszas üdvözlés fogadta. Arszenij Zverjev, a Szovjetunió pénzügyminisztere előadta a Szovjetunió 1949. év; költségvetési előirányzatáról 6zóló jelentést.