Délmagyarország, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1949-03-09 / 57. szám
DXLMAQYAR0S3Z19 Szerta, MW mürdras f; A szegedi MEFESz versenyre hivía ki Nagyszeged összes üzeméi és tömegszervezetét A Munkára Harcra Kész jelrényszerző sportmozgalom sikerét mindennél jobban mutatják íz országszerte mind nagyobb sok. A Nagyszegedi VIB kiliívása atáu, amely elsőnek hívta ki az ország összes VIB szervezetéi, miost egy uiabb versenykihívás 'történt Szegeden. A keddi VIB értekezleten a MEFESz sportosztályvezetője bejelentette, hogy a szegedi Magyar EgyctcmMák és Főiskolások Egységes Szervezete munkaversenyre hivja ki Nagyszeged összes tizemét és tömegszervezetét a Munkára Harcra Kész sportmozgatom keretén belül. . A szegedi MEFESz sportosztálya a verseny győztesének értékes serleget ajánl föl. A VIB értekezletén egyébként. a s porifelügyelő bejelentette, hogy az OSH az MIIK mozgalom nevezési határidejét 10 nappal meghosszabbította március 2ü-ig. Kijelölték még a városi próbáztaló helyeket, ezek a felsővárosi Postáspálya, a Vasutas Stadion, az Ady-téri MEFESz-pálya, az Ujszegedi SzAK és Magyar Ketider-páJya. Meghatározták ezen kivüi a nagyszegedi külső kérzetek területét. Szűrcghez tartoznak: Dcszk, Ószentíván, Ujszentiván és Tápai-rét, Sándorfalvához; Felsőközpont, Aígyő, Balástya, Szatymaz, Dorozsmálioz • Kistemplomtanya, Árpádközpont, Zsombó, Kistelekhez: Alsó és Felső Csengéié, Alsóközponthoz: Röszkc, Szentmiluilytelelr, Gyála, Várostanya, ötlőmös, Ruzsajárás, Domaszék, Lengyelkápolna és Pusztamérges. Tápé Szeged belterületéhez számit Budapest - Moszkva sakkmérkőzés A Budapest—Moszkva sakkmérkőzések során hétfőn lejátszották egy kivételével a függő játszmákat A Eronteink—Barett játszma lejátszását későbbié -halasztották. A csapatmírfcízés állása hétfőn este a következő: Budapest hét és fél pont, Moszkva hat és fél pont. A verseny harmadik fordulója keddeu délután kezdődött, a sorsolás szerint a Barcza— Kotov, Benkő—Lilinentha.l, Flórian-— Averba.li, G erében—Bron stein, Ragozin—Tiparv, Szimagin—dr. Vajda, Szmiszlov—Szabó és Flohr—dr. Szili játszmák kerültek sorra. SZEGEDI SAKK A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság kezdeményezésére kedden este indult meg a március 15-ig tartó sakkcsata, amely, ben Szeged város hat legjobb sakkozója méri össze tudását. Itt l'og kitűnni, hogy ki lesz Szeged sakkbajnoka. "A verseny elindulása előtt Dénes Le6 elvtárs, polgármester mondott a sakkozóknak beszédet. Az első játszmában indult Rendes Mákkal, dr- Turnai Hollóéival és dr- Bakos Konráddal. Mo'otos gyorsasági verseny Szegeden Március 13-én. a Népfront országos nagygyűlése alkalmából luiztömbkörüli motoros gyorsasági versenyt rendez, a Szabadságharcos Szövetség szegedi szervezete a Széchenyi-téren. A verseny kezdete délután 2 óra. A nagyszabású idénynyitó motoros verseny iráni nemcsak Szegeden, de a vidékről is nagy az érdeklődés. Mareius 15 iíiusági nap Szegeden A DLASz ifjúsági bizottsága a dölgozó ifjúsági szervezetekkel karöltve, nagyszabású labdarugó programot valósit meg március 13-én, a Vasutas Stadionban. Budapest ifjúsági válogatottja, amely egyenrangú a magyar ifi válogatottal, mérkőzik ezen a napon Délmagyarország SzIT válogatottjával délután 4 órakor. Előlié Délmagyarország Ef'OSz válogatottja kerül szembe Szeged SzIT válogatottjával. A mérkőzésekre péntek délután tartanak előkészítő edzést a SzIT, Hletve az EPOSz csapatok. MEGINDULT A XfcPJ ASZTA LITEXÍSZ BAJKf>KSAG küzdelme Vasárnap délelőtt fél 10 órai kezdettel ünnepélyes keretek között vette kezdetét az ala.pfoku népi asztalitenisz csapatbajnok, ság küzdelme a rendőrkapitányság Kossuth Lajos-sugárúti tornacsarnokában. Téli Vásár után Is olcsón áruiltunkl Tekintse meg ÚfU éSBIZSUTERIA kirakatomat Vétel, eladás, csere' Javítások felelősséggel Dat'CKER órás SZÉCHENYI-TÉR 0. Taváéi nffi és Úrfi szövetei* Selvmek, mosőáruk. vásznak, damasztok, menyasszonyi kelengyék^napoiRa Jgft fc ^ Tisza Lajos-körűt és Mikszáth Kálmán-utca sarok. Szegedi 4'IIöííií Nemzed Színház műsora Március 9-én este 7 órakor: -Március 10-én este 7 órakor: -Március .1 1-éo este '7 órakor: Március 12-én d. u. 3 órakor: Március 12-én este 7 órakor; Március 13-án d. u. 8 órakor: Március 13-án este 7 órakor: Máréin • 14 én est?. 7 óri»kor: Március ló én este 7 órakor: Ballet-tót. »T« 12. Tartuffe. l'eumtatóbérleí 14. Hovanscsina. »E?. bérlet 13. Bálét t-őéliitiln. Ifjúsági előad. Tarínffe. . AUrírlét 14. Vitézek és hősök- K . és ;M«hérlet 0. Trubadur- B'rlelsziinet. Tartuffe- >U*-bérlet 12. Báiik bán- Rérieíszünet. íáiszin&áz műsora; Királyhalom március 9: »Sáodor falva, március 11. Keudergyár, március 12; Üjzatvrnaz, március 13; AZ ÁLSZENT (Tartuffe). AZ ÁLSZENT (Tartuffe). J UBTLEUM AZ ÁLSZENT (Tartuffe). A kerületi bajnokságért, a Kendergyár a Postás csapatát 13:0 arányban győzte le. SZEGEDI BIRKÓZÓK SIKERE SZIGETVAROTT - A. Szegedi I.okomotiv birkózói vasárnap Szigotvárott országos II. osztálya birkózóbajnokságon vettek részt, ahol az igen erős mezőnyben figyelemreméltó eredményt értek cl." Pehelysúlyban 3. Laborczfalvy, könnyűsúlyban 2. Dóczv, nagyközépben 2. Jámbor, félnehézben 3. Zelenák. Gárgyán, a Szakszervezeti MTE Versenyzője váltó, sulyban a harmadik'helyen végzett. Rám ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK: KOSSUTH: 6.00: Falurádió. 6.30: Hajnali muzsika. 7.00 Hírek, lapszemle. 7.20: Reggeli zene. 12.00: Harangszó, hirek. 14,00: Hírek, 14.15: Hírek szerb nvelven. 16.00: Rádió, iskola. 10.55: Miisorismertetés. 17.00: Hírek. 17.50: Ilirek oroszul. 1S.00: Ilirek szerb nyelven. 20.00: Hirek. 20.15: Ilirek németüt. 22.00: Hirek, Hangos Újság. 21.00: Hirek magyarul. — 24.10: Hirek franciául. 0.20: Ilirek angolul. Szerda, március .9. KOSSUTH RADIÖ 7.15: Nyolcvanéves az orosz mezőgazdasági kémia. 8.00: Szórakozlaló zene. 1).30: Sosztákovics müveiből. 12.13: Rádió jazz-zenekar. 13.00: Piszkafaiegenda. 13.15: Asztali" muzsika. 15.00: Ifjúság hangja. 15.30 Előadás a Stúdióban. 16.40-kor: Termelési lUriuió, — 16.55: A Hangos Újság filmrejtvény nyertesei. 17.10: Szovjet napok — szovjeí emberek. 17.20: I!otev népe. 18.15: Marxista-leninista ncgyedra. 18.30: Száza! dur.k Hangja. .10.00: Énekesek ! hangversenye. 19.30: Falurádió. 19.55: Totóhiradó. 2035: A Rádiéizenckar játszik. 21.20: Tánczene. 21.30: A BudapestMoszkva válogatott sakkcsapatmérkőzés eredményei. — 23.00. Szalonzene. 23.13: Eric Schmid) orgonál. 0.30: Hírek eszperantó nyelven. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Reggeli zene. 7.20: Hogyan főzzünk, mit együnk? 7.30: Könnyű zene. 8.15: Hanglemezek. 9.00: A Budapesti Hangiverseny Szalonzenekar. 9.50: A Vöröskereszt közleményei. — 10.10: Magyar nóták. 14.30: Biharúié Kádár Klára hegedül 13.00: Orosz muzsika. 15.30. Könyv- és kottaismertelés. — 1600: Az Ooera műhelyéből. ~ 17.00: Tánczene. 18.1)0: A Rádió Sportiskolája. 18.13: A Vásárhelyi kórus énekel. 18.45: Zenei élő újság'. 19.00: Jobb későn, mint soha! 19.30: Petőfi kora. 20.00: Sauszonok. 20.30: A magyar ipar fellegvárai: II. Salgótarján. 20.50: Orosz hanglemezek. 21.35: Gordon ur és családja:. 22.33: Szív küldi szívnek szívesen. Szeged várót polgármetteréne e iSzérdekft 'Hirdetmény u Érdeklődők a Néphivatalnál, Városháza fldsz. 14., közelebbi felvilágosítást kaphatnak, Hirdetményi A tűzrendészet fejlesztéséről szóló 193(5. évi X. te. végrehajtása tárgyában kiadott 180.000/1936. B. iVÍ. szá. nm rendelet 75. §-a értelmében fellövöm a város lakosságának figyelmét a tűzkár elleni biztosítás szükségességére. A tiizk i rbiztositás kötését ezidősze. I int a tüzoltóeszközökben bekövetkezett hiányaink is fokozott mértékben indokolják. I'ohuírmesterHirdetmény. Közhirré te hogy a csongrádmegyei földhivatal által kiadott, a szogedszentmihályteleki házhelvigénylök igényjogosultságának meg. állapítására, vonatkozó 1354/ 1949. II. sz. vég határozat március 25. napjáig megtekinthető Bérház II. em. 19. alatt. Bá. ié.,y Pálné irodát bzfnéi, PMgárinesterIlirdetinény. Rözhinv • .•„/.••m. hogy a Lóértékesitő Nemzeti Vállalat március M n délelőtt 9 órakor n • / , , • .. .sártéren -ft fökl>""ies>/ zetek részére kan-n- ».« herélt lovakat vásárol. Felhívom az érdekelteket, hogv eladásra szánt lovaikat mim'! nagyobb száiphao vezessék elő. Egyidejűleg a jái'latl eveteket is hozzák magukkal. Polgármester. tc1 kellős relcaüiíá ujabb mindenfele fiársltozolt liükor ke-zei és rendelésre SÍEIX^ kárpitosnál. ATllLA t rCl 2. Apróhirdetések. ro(rí/rfTKozTs fc* NÉGY hold fordításra rugósé só. val akkordosokat keresek. Lakóimét, őlenkénti árat* társak számát tartalmazó irást a kiadóhivatal továbbit ' Ártéri földe jeligén. TÖBBÉVES bizouyiivánn val fiatal, megbízható főző mindenes elhelyezkedne 15-re. Ka. zinczy-utca 6., II. e. 9. KÁRÍMTOSSEGÉD állást keres. Cim a kiadóban. A D X S - V « T K L FF-RFL- és női varrógép és üzleti pult eladó. Margit-utca 10., ajtó 11. ELADÓ hétvagon elsőrendű érett tehéntrágya. Kukoricáért, takarmányért, malacért is elcserélhető. Németh Miklósnál, Gém utca .15. fiimácT úst. tisztit üzlet PUigdd£ Karolyi-utcai üzem fápél-ulca 7. Leszállilo t árak. Rf.GIDIVaTU, jó erős ebédlőbútor és egyéb bútordarabok eladók vagy két szép modern, vaav aDt.ik szekrényre elcserélhetek, ráfizlek. Juhász Gyulautca 33.. í. mn. 2. U n y If A órás és ékszerész L L n ö Kárász-ufca 14 keresek kar- és zsebórákat (veekerórát is), ezüstöt, brilliánsékszereket magas áron. — Ora és ék szer ja vitást vállalok. EGY rckamé eladó. Oim a kiadóban. DtöFA fénvezet lés egy világos amerikai redőnyös íróasztal öladó. Madách-uíca 10., asztalos. AZONNAL beköltözhető ház cladó. Somoay'.'.elep, XV.-utca852 szám. Urdékiődai Ú jszeged, Bérkert, utca 50. RÓKUSI (emelőben liatszemélyes feh/rmárvány kripta szabadkózL">l eladó: Érdeklődni: Rígó-ntea 27/a. KONYH AKREDENC és ágy, politúros, jó állapotban eladó vagy női kerékpárért elcserélhető. — l.'jsomogyitelep 58. utca 1201. KOLLfiGIÜMOK, egyesületek, SzIT-szervezetek, vendéglők, kocsmákI Használt billiá.rdasztatokat márvápylappal, uj poas. tólmzattat mái 1200-tól' Rátinál, Zákány-utca 7. MODERN, uj Sh'dlőlmtor p'liiss székekkel ós plüss sezlon eladó, fim ér-utca 8/a. CZLETAJTÓ és hal ászcsónak eladó. Bethlén-utca 36. Újszeged. JÓ állapotlvan levő fehér, mély gyermekkocsi eladó. Újszeged, Csanádi-utca 6. szám. KI FOG ÁSTA LA \ állapotban -levő SHif Sz. Sachs motorkerékpár eladó. Hódmezővásárhely, lázár-utca 13. nagykereskedés berendezése: pult és állványok eladók. Helyiség dijmenleson megkapható. Jeli.'c: .Mielőbb.. ZENESE EK RÉXYT prima állapótban vennék, f.eirísokat és címei >:Tökéletese jeligére kéírek a kiadóba. ELADÓK üvegajtók, asztalok, ablakzsaluk. Összecsukható vaságy, vasrács. Tisza Lajos-körűt 90." szám. KÉT nyolchónapos süldő eladó. Hernyós-utca 5. KUKORICAGÓRÉ és alig hasznáit zománcozott tűzhely minden elfogadható árért eladó. — Ifunvadi-tér 14. kétszemélyes rekamé és 'egyéb I utordarabok eladók. Vasasszciitpéter-utca 27., házmesternél. DKW 200 a,s modern, uj gumikkal eladó. Megtekinthető: Petőfi Sándor-hmárut 86., trafik. i . 'V'k Á < KÜLÖNBEJÁRATU udvari bútorozott szoba fürdőszobával azonnal kiadó. Dugonics-tér 11., f. em. 3. KELETI fekvésű háromszobás összkomfortos lakást keresek a bel város han, maga s föl dszin ten. vagy első emeleten. Hasonló feltétellel családi házat is vennék. Jelige: -Belváros 91.« 3 szobás összkomfortos belvárosi lakásomat elcserélném 3 szobás összkomfortos belvárosival. Választ 'Kisebb is jő« jeligére kérek a kiadóba. KüLONBEJÁRaTU kicsi bútorozott szoba egyetemistának, hivatali)oknak elsejére kiadó. Csongrádi-svfgárut 7/a. TELJESEN különbé járatú utcai bútorozott szoba konyha, használattal kiadó. Bokor-utca 10. Apáca-utca 1. EGYSZOBÁS félkomfortos la. kist keresek azonnalra, költség megtériiéssei. Jelige: »Nagyköríífc körül-!. K \ I IŐN'BEJá R VTU hal orozott szoba kiadó. Cim: Kossuth La> jos-sugárut 4!., földszint ajtó3. BELVÁROSI összkomfortos egyszobás lakásom költségmegtérité'sscl átadó. Jelige: »Tisza. pa rt«. EGY- vagv kétszobás lakást ker -ek. Költséget töritek. Jelige: .Magánház előnyben?. ^ írcluTN"F É1 / É K >> Éld 1 Hü mű fogak, fogtömés, fouhuzás felelősséggel, olcsó árbnn Rácz Géza fogá-z. Miks'flth Kálmán-utca 12. INGYEN salak elhorúható. Újszeged, Kendergvár. BÜKK FAHORDÓK. 250-300 literesek, selejtezett tejeskannák és tricikli igén olcsón: Tejüzen*. Aradi-utca 5. i í k< i E SZTÖK fiSZC LÉK KT 1 «>r. be vaav megvetel re keresek. Róth lakatos, Tisza Eujos-körut 83. MAGÁNYOS idős nő keres örököst szoten-konyhás l>erendezésére. Minden rendes, tiszta. — Pőriz ciitségct kivin megegyezés szerint. Bokor-ütea 13- sr-f földszint, ajtó 3. .MAJOR gyors- és gépírószaKiskolájálan március 14-én uj tánfo! vara kezdődik. Bocskayut"a 4. P.ODOMI, gyálairéti, ujszegedi határban földet keresünk átadásra vagy bérbe. Jelige: Kertészeté OÉI,MAGYARORSZÁG politikai napilap. Felelős szerkesztő: DR. AXTAI.FFY GYÖRGI Felelős kiadó: DK. ZOLD SÁNDOR Szerkesztőség Jókai-utca _ Felelős szerkesztői telefon: 35-33 Szerkesztőségi telefon: 30-03Nvon-dal szerkesztőségi belefon e<le 8-tól 35-06. Kiad hivatal Kárász ntoa 6. Telefon: 31-16 és 85-00 Az x el jelzett közlemenvek díjazottak. A Hírlapkiadó Felelős rezető: Kft. nyomása KoilCJ l-ás'lá-