Délmagyarország, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1949-01-07 / 5. szám
Péntek, 1949 január 7. DBLMAGYAR0R3ZAG htmti r ii ni ni < Tízescsoporiveze!5k % a Három napja dolgoznak Nagys egeden a »négyes számú biZűttságoiu, akik a párttagságot vizsgálják feliU Ezeknek a biBoítságokn'ik Is ugyanolyan feleiősségteljes a munkájuk, mint az eddigieknek, — alak a pártfunkcionáriusokat, pártmunká•okat, ti-escsoport vezetőket vizsgál Iák felül A. négyes számú Mzoítségokban dolgozó elvtársak mun káján is múlik döntő részben, hogy pártunk megtisztuljon a hozzánk nem való és méltó elemektől, ezáltal szervezel Isége még erősebb és szilárdabb legyen, egyszóval élcsapat Jellege fokozódjék. A melleit, hogy a négyes számú bizottságok munkája az előbbi bizottságokhoz hasonló felelősségű — bizonyos tekintetben nehezebb munka is. Mert mig az eddigi felülvizsgálásoknál a bizottság tagjai előtt részletes kérdőívek feküdlek,— addig a négyes bizottságokban dolgozó elvtársak előtt csak a tag üt Tehát nincs semmiféle előzetes írásos tájékoztatás. Persze ez nem jelenti azt, hogy a bizottsági tagok minden támpont nélkül vaimak — és most első sorban ezekről a támpontoki-ól szólunk. — Mióta a pártbtmimiak intézményét létrehoztuk — mindig kihmgsulyoztub, hogy a bizalmi elvtársaknak, akik a tízes csoportot összefogjuk, igen komoly feladataik vannak —és etek a feladatok mindig komolyabbak, felelősségteljesebbek tesznek. Rámutattunk arra, hogy aem arról van csak sz* a tlizcs Kzaímiakt munkájánál, hogy egyszerűen »lnkasszálják« o (Bödijat, hanem elsősorban arról, ho.gg a csoportj.:'ba tartozó elvtársakat tájékoztassák *s elméleti és politikai kérdéseXf.cn — ugyanakkor a pártszervezet vezetőségét ts tájékozassák a csoportjukba tarto-ő elvtársak elméleti és politikai fejlődéséről, kommunista Magatartásáról. — Most jölt et az idő, amikor t |>árílázahniak — minden edáiípnél nagyobb feladat előtt állanak. ők tesznek a négyes fe'mit bizottságok »íám;)on(— közvetlenül ís résztms-.nek a felülvizsgálás munkájában- itt lesz a feladatuk a fcízalmi elvtársaknak? Elsősorban nz, ami a bizottság többi tagjának. Megítélni, feogy a felülvizsgálandó elvtárs méltó-e a pái tlasjság viselésére, alkalmas e a párt által szabott követelmények végrehajtására. £>c ezenkívül feladatuk a pártMzalmiaknak az is, hogy a biDottságot tájékoztassák a csoportjukba tartozó elvtársról, beszámoljanak arról, milyen pá rímünkét végzett — .és'hoE an végezte —, milyen a pártz való viszonya, milyen a családi élete, — egyszóval miiyen ember, miiven kommunista Ezt csak azok a tízescsoport vezetők tudják természetesen végrehajtani, akik végrehajtották a párt eddigi utasításait, foglalkoztak a csoportjukkal, Ismerik a tagokat Természetesen 3 nap munkájából még nem lehet átfogó követ keztctésclcet levonni, — de már a két >négyes bizottsági felülvizsgálás! nap következtetései ís jő szempontokat és tanulságokat adnak. Az eísó áltaJáuos tanulság az volt, bogy a bizalmiak többsé ge feltűnően jól ismerte a tagokat Volt olyan hely, ahol a bizottság javaslatai pontosan megegyeztek a tizcs-csoportvezetö előzetes tájékooztalásával. Általában megmutatkozott a bizalmiaknál, hogy az utolsó hónapokban különösen sokat foglalkoztak a tagsággal. Nem egy bizalmi jó elvtársi baráti kapcsolatokat épített ki csoporfja tagjaival, akik nemcsak szorosan vett pártkérdésekben, hanem; a mindennapi élet más apróbb problémáiban is tanácsot kérlek tőle. És éppen pár ilyen esetben (pL az ogyik felsővárosi szervezetben is) tapasztaltuk azt, hogy a jóbaráti kapcsolat netn gátolta meg a bizalmi elvtársat abban, hogy a csoportjába tartozó tag hibáira rámutasson. Az emiitett felsővárosi szervezetben a bizottság az egyik tagnál a beszélgetés során megállapította, hogy jó felfogású, fejlődőképes, — bár a pértmunkát kissé elhanyagolja. Mindezek ellenére párliskolára javasolták. A bizalmi elvtárs —, mikor az eluök ezl a javaslatot megtette, — kifogást emelt ellene Rámulatott arra, hogy számos jótulajdon.'ága mellett van az illető elvtársnak egy nagy hiányossága: elhanyagolja — főleg az utóbbi hónapokban — családját és gyakran megfordul a kocsmában. A kocsmázás miatt nem teljesíti pártmunkáját sem a keltő mértékben, ö igyekszik vele barátilag is foglalkozni, — mutatkozik is némi javulás, — de amíg nem változtat eddigi életmódján, semmi szin alatt sem javasolja a párliskolára. Mert szerinte a pártisko'ába julást a jó kommunista magatartással kelt kiérdemelni.. A bizottság többi tagja elfogadta a tizes csoport vezető álláspontját. Mégegyszer behívták az elvtársat, rámutallak helytelen magatartására és ígéretet vettek tőle, hogy rövid időn belül megváltozik. Ez az eset mutatja először is a tizes csoportvezetők fontos szerepét a felülvizsgálásban De mutatja a felüfvizsgálási munka nevelő szerepét is. Az.t, hogy a tagrevízió nem gépies irodamunka, hanem embereket formáló — és átformáló tevékenység. A felülvizsgálást munka most (s a legfontosabb pártmunka — és a párlbizalmiakon, a négyes számn bizottság többi tagjain malik elsősorban, hogyan hajtják végre ezt a munkát. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy jól — év a munkaközben esetleg felmerülő hibák felismerése és kiküszöbölése ugyancsak est biztosítja• száüstm! hlz'a dékbsn korlátlan mennyi* sédben kopható és egyéb dolgok elköltözés miatt sürgősen ölesén o-adó Clm a kiadóban Papok a szószéhről ítélik el Mindszenty aSjas munkáját Egyre özönlenek a dolgozó nép üdvözletéi kifejező táviratok és levelek a kormányhoz — Szeged tanvavilága egyetért 1 várass ni: példásan meg kell büntetni a hazaáru'ő lőaapot Egyre özönlenek a kormány, hoz a dolgozó nép üdvözletét kifejező táviratok és levelek. Mnnkásokt dolgozó parasztok, értelmiségiek fejezik ki örömüket Mindszenty őrizetbevétele alkalmával, A Magyar Textilipar 2000 dolgozója ezt Irta: Követeljük, hogy a Magyar Köztársaság kormánya állitia Mindszenty Józsefet "minél előbb bíróság elé, hogy ott adjon számot hazaáruló tevékenységéről és nycrlo el büntetését. A diósgyőri vasgyár, az ÉMAG, az Ásványolaj forgalmi Rt., a rákost Dra^c he-gyárak, a MÁV északi főműhely, a dunakeszi műhely, a csepeli Mauthnergvár, a Hutter és Lever é? még számos gyár és flzein dolgozói hasonló értelmű táviratot küldtek. A sárisápi, felsőzsitvai, csákány!, «zőkekcdencsi, mezőkövesdi, mnklárl éi mezőhegyest dolgozó parasztok szintén táviratban éa tevéiben üdvözölték a kormányt és kérték Mindszentynek és társainak példás megbüntetését. Szegeden a magánalkalmazottak szabad szakszervezete szegedi kerületi titkársága a ke. riilctben dolgozó 2500 magánalkalmazott nevében harcos üdvözletét küldte Dobi István mi. niszterelnöknek. — Arra kér. jük népi demokratikus kormányunkat, hogy továbbra is a legnagyobb eréllyel törje le a klerikális ügynököket — fejeződik be az üdvözlet. A csoportos állásfoglalások közül megemlitendő a Rosman szőrmegyár munkásainak véleménye: Miúdszentyn&k minden tevékenysége oda irányult, hogy a demokrácia érdemeit lebecsülje, országún, kat a külföld előtt, megrágalmazza és hazánkat ujabb pnsz. tulás felé vigye. Épp ezért kérjük, hogy Mindszenty eljárását a legszigorúbban torolják meg. A Délmagyarország napilap üzemi pártszervezetének dolgozói ugyancsak üdvözölték a kormányt Mindszenty örizetbevélele alkalmából. * Szegeden ft kisemberek míg továbbra is élénken tárgyaljál; az esztergomi érsek aljasságát. Ahogy a Mindsaenly-bflnögy ujabb részletei nyilvánosságra kerülnek, agy nő és szélesedik a városi,nn nz egyházi reakcióellenes gyűlölet. Azok a katolikus hivők, akik, Iia érezték is a demokrácia igazságát, de nyiltan nem mertek kiállni mellette, egyöntetűen hangoztatják hűségüket a nép ügyéhez. Ugyanakkor megerősödik Szeged egéfz dolgozó népének hite, hogy a demokrácia legyőzi minden ellenségét. • A hangulat flluiztrálásAra csokorba kötünk néhány megnyilvámiláet Szeged minden részéből, a város lakosságának minden rétegé bők A mozik alkalmazottai például üzemi gyűlésükön foglal, koztak a kérdéssel. Németh József, Kovács János, Horvai Rezső ezen a gyűlésen a legélesebben elitélté Mindszenty liazaárulását. A vasutasok között is nagyon komoly Mindszonty. ellenes hangulat uralkodik. Az OTI szegedi hivatalában Cseh Tál igy "beszélt: Megérdemelte sorsátl A Kertész téglagyárban idősebb Csadony Gyula szerint Mindszenty a magyar parasztság ezeréves jussát, a földreform során kiosztott földeket akarta sajfttmaga és a nagybirtokosok számára visszavenni. Sober Károly élmunkás, Mezei Imre fűtő a legtel jesebb mértékben egyetértettek munkás, társukkal. * Az AngoUMayyar Jutafonó munkásnői közül különösen figyelemre méltó Száraz Sándorné, Szabó Ferencné, Kánya Ferencné és Varró Anna állásfoglalása. Az UjszegeiM Gőzfürész és lAdagyárban Berta Ferenc, Bozöki György, MaSszong Teréz nagyon élesen fordulnak szembe Mtndszentyvel. A Winter kefegyárban, a Gyufagyárban, a Dohánygyárban, a Postásoknál, a Lemezgyárban, nap, mind nap beszélnek az eseményekről. Nem akad ember, aki a hazaárulólcnt védelmébe velte volna. * Szegest tanyavilágánnk dolgos népo is egyetért a város dolgozóinak állásfoglalásával. A Szegedi Gazdasági Vasnt forgalmi személyzete naponta beszámol erről. Minden Szegedre bejövő éa Szegedet elhagyó szerelvényen beszélnek a" kérdésről. Szentmihálvtelkcn a vonatra szálltakor Nagyiván Sándor középparaszt megjegyezte: I'ócs. petrl nem léét volna, ha a prímás nem nszit. Klssoron Kocsis Péter gazda felkiáltott az ujabb részletek hallatára: Hála Istennek, hogy az utolsó órában ártalmatlanná tették a hazaárulót. * A Viharsarok pap jainak nagy része a szószékről foglalt állást a mindszentysta uszítás ellen, amely nemcsak az államnak, de az egyháznak is csak kárt okoz. Aranyi Imre nagyszénást római katolikus plébános prédikációjában hangoztatta, rr.ég mindig vannak az országban olyanok, akik nem nézik jó szemmel a magyar munkásság újjáépítését és meg akarják dönteni demokratikus dltamrendünket. Ezek bárkik is tegyenek méltó büntetést érdémelnek, meiit a nép és a krisztusi lanilás ellen vétenek. Szegi József római katolikus plébános Gerendáson mondott beszédében kért méltó büntetést azokra, akik meg akarják akadályozni a munkásokat az ujjátépítésben Mélyen megdöbbenve szólt arról, hogy épjten a katollkus egyh'k vezetője akarta elpusztítani mindazt, amit eddig a demokráciában biztos itatlak a dolgozók számára. Az ilyen ember csak büntetést érdemel, mert vételt az egyjtáz, az állam és a dolgod nép elten. Váradi László nagyszénást evatuiéfikus lelkész templomi beszédében a népi demokrácia eddigi eredményeire matatott rá. Elítélően szólt arról, hogy akadt az országban olyan ember, aki a Habsburgokat akarta visszahozni, mindezt pedig azért, mert fájlalta a 30 ezer hold jövedelmét, amelyből eildig dőzsölhetcP. nEbből a Jövedelemből most ezer és ezer volt nincstelen földmunkás él emberhez méltó éleiét« — mondotta. Pusztaföldváron, Csomóson, Tótkomlóson hasonló szellemben nyilatko-tik alrlkés-gk: elismerték a népi d-mokriieia eddigi eredményeit és elitélték a mindszentysta reakció aknamunkáját. ÉS } és tusi &s étel kiválóságai táviratban Mnzb telteit telelt A Magyar Műszaki és Ter-j mészeüudósok Egyesülete a kővetkező táviratot intézte Joliolt Curriel professzorhoz. a francia atommáglya felfedezőjéhez: A Magyar Műszaki és Természettudósok Egyesületének Szövetsége rendkivüli nagyrabecsüléssel és meleg szeretettel köszöntik önt abból at alkalomból,. hogy megvalósította Franciaországban az atomenergia békés felhasználására szolgáló atommáglyát. Az egész haladó világ ünnepli Ont. mint a béke és haladás szolgálatában álló tudomány hősét. Kívánjuk, hogy kísérleteit az egész emberiség érdekében további sikerek koronázzák. Fogadja a szocializmus megvalósításáért küzdő haladó országunk természettudósaira!;. mérnökeinek és technikusainak szívből jövő üdvözletét. A táviratot sok kiváló szcmclviség írta alá. AmiiPetőfiés Boiev megálmodott, azt mi és a listeár néü isiepatesíteituk A Magyar-bolgár Társaság Hriszto Botev bolgár költő és szabadsásharcos születésének 100-ik évfordulója alkalmából a Zeneművészeti Főiskolán emlékestet rendezett, amely iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg. Kossá István, a. társaság elnöke megnyitójában hangoztatta: Azért ünnep ez a mai nap a magyarság számára is, mert Botev," a »böigár Petőfi* nemcsak a hqlgár nép, de a világ minden szabadságszerető népének is harcosa volt, Petőfivel mindketten tollal és fegyverrel küzdöttek népük szahódságáért és hazájuk függetlenségéért. Amit Botev (s Petőfi megálmodott, azt ml és a bolgár nép megvalő.-itottnk nagy tanítómestereink, népeink nagy hőseinek, Rákosinak és Dimitrovnak vezetésével — mondotta Kossá István. — Szabad a bolgár nép és szabad a magyar nép. A dicsőséges Szovjetunió Vörös II misére ge megszabadított bennünket az elnyomóktól éa megadta a lehetőséget, hogy belső elnyomóinkkal is leszámoljunk. Megvalósult mindkét országben a dolgozó nép vezetésével a nép köztársasása. Az a szoros barát, sági és gazdasági szövetség, amoly népeink kőzött kialakult, biztositéka, annak, hogy a két nagy forradalmár eszményeit diadalra is visszük. A miniszter nagy tetszéssel és tapssal fogadott beszéde után Goda Gábor író Botev politikai jelentőségét méltatta, Képes Géza podig Botev Irodalmi munkásságáról beszéli,