Délmagyarország, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-06 / 4. szám

Csütörtök. 1919 janii ír 6. DSLMAQYAfiORSZÁO ing és Sanghaí között várják a ciöntö csatát A kínai néphadsereg óriási erőket vonultai fel a Jangce pariján Az tragol rádió nankingi je­lentése szerint a néni haderő Brlási erőket vonultat fel a Jangce észatd partján- és Tele ttíon Nanldng és Sanghaí kö­tött várják a döntő csatát. A népi haderő a legutóbbi 24 órá­ban Taiting és Huangcsau el­foglalásával, amelyek Nanking­tói 100-120 kilométerre fek­szenek, nagyban megerősitelte helyzetét és felszámolta a kor­nrinycsnpatoknak a front mo­hóit még elszórtan lévő fész­keit. Nankingi kormánykörök­ben most már meg vannak győ­ződve arról, hogy mozgósítható tartalékjaik cJégielenelc, vala­mint a kormánycsapatok csög­gedése következtében nincs kí­iálás a hadiszerencse megvál­tozására Az uj Kína hírszolgálat irodája beszámol a kínai népfelszabadító hadsereg si­kereiről, valamint a felsza baditott területek mcgszer vezéséről és gazdasági fel emeléséről. A hírszolgálati iroda közleménye hangsu lyozza, hogy az idegen ím perialisták most a Kuomin­tang maradványait akarják katonailag megerősíteni és a forradalmi arcvonalon belü" a reakciót megszervezni A HeifedíÉIt a cse!isz!oyák mmwtá eiyeafoüHSifésáról széfé fifrvénY végrebaílásá! A csehszlovákiai magyarok Ölam polgárságának visszaáili­lásáról szóló törvény végrehaj­tási utasítása érteimében hétfő a pozsonyi városházát hosz­tzu sorokl>an keresik fel a ma­gyarok, hogy a törvény értet­tnébeu íetegyék az állampolgári fogadalmat A végrehajtási uta­sításhoz híven visszaszerezhe­tte a csehszlovák állam polgár­ságot mindazok akik magya­roknak tekinthetők. A végrehaj­tási utasítás azt a könnyítést is teszi, hogy a szükséges okmá­nyokkal nem rendelkező ma­gyarok becsületszóval megerő­sített nyilatkozattal helyette­síthetik a hiányzó okiratot A na. pókban megkezdődött a Cseh- és Morvaországban lévő magyar nemzetiségűek hazaszállítása. Az ehfl 450 főből átlő csoport január 7-én érkezik Szlovákiá­ba. A visszatérő magyarok min­den ingóságukat magukkal vi­hetik. ü| issvafsl leláiíSfásáf leérte a város o Mldinivel£s8gf2 ra'eiisztér usafől Decemberben jelent meg y rendelet a mezőgazda­gi ingatlanok átruházásá­ról. Ez a rendelet a megyei földhivatalok mellett felállí­tod egy bizottságot, aniely felülbírálja az ingatlan adás­vételeket. Ez a bizottság Szentesen működik. Miután Szeged és Szegedkörnyéke Ingatlanforgalma eléggé je­lentős. igy ez a rendelkezés sérelmes az itteni lakosság­ra. mert a mezőgazdasági ingatlanok átruházása szen­tesi utazást igényelt. A város vezetősége felirattal fordult a földművelésügyi miniszté riumhoz és kérte, hogy Sze­geden is állítson fel ilyen bi­zottságot. Ugyanis DÉFOSz­titkárság és földhivatali ki­rendeltség működik Szege­den, így a hivatal felállitasa és működése különösebb ne­hézséggel nem járna, sőt a mezőgazdasági ingatlanok át­ruházását megkönnyítené. Egyházi kiadások a város költségvetésében A nyugati imperialista or­szágok sajtója állandóan rá­f iimazza a magyar demo­rádát, hogy akadályozza a vallás szabad gyakorlását és üldözi az egyházakat. Ezzel szemben tény az, hogy a ma­gyar állam igen súlyos ösz­szegeket költ egyházi célok­ra. Egyébként Szeged váro­sa 16 katolikus plébániának a kegyura és mint ilyen, költségvetésében igen jelen­tős ősszegeket irányzott elő az egyház támogatására. Igv személyi kiáltásokra 244 ezer 7150, egyházi épületek fenntartására 13.SCÜ, egyéb egyházi célokra í 1.930, a protestáns egyház javára 12.100. a görögkeleti egyház­nak 4300, az izraelita egyház iavára pedig 5800 forintot irányzott elő. kínai nép azonban világosan látja az angolszász imperia listák politikáját A népi felszabadító had­sereg továbbra is folytatja harcát és ebben az évben még nagyobb győzelme­ket arat, mint a mull év­ben. Hadműveletei elvesztették a partizánháboru jelleget és osztagai reguláris népi had­sereggé változtak. Politikai téren megteszik a szükséges lépéseket aifci­nal népi demokratikus köztársaság megteremtésé­re és a KP vezetésével a koalíciós kormány meg­alakítására. A kormányban résztvesznek majd az összes demokrati kus pártok. Az uj hírszol­gálati iroda Csang-Kai-Sek­nek arra az állítására vonat­kozólag, hogy a Iúiomlntang erőit húszszor erősebbek a néphadsereg erőiuél. beje­lentette, hogy a néphadsereg 3 millió fel­fegyverzett emberből áll és feltelte a kérdést: vájjon Csang-Kai-Seknek 69 millió ember áll-c rendelkezésére? JVC őrt az egész dolgozó magyar nép előtt felelősek. A népszám­láláson ugyanis az egész dolgozó magyar nep és vele népi demo­kráciánk jövője, tervgazdálko. elásunk sikere függ. o felejtsük el, hogy a népszámlálás nera' egy­szerű összeíró munka. A múlt­ban csupán adminisztratív in­tézkedésnek tekinthettük, mert a földesurak, gyárosok kezében levő ország vezetői ezeket az , adatokat csak orra használták jfel, hogy minél jobban fokoz, i hassák a kizsákmányolást, mi­nél nagyobb hasznot szerezze nck maguknak a dolgozók verej­tékeiből. A népszámlálóbiztosok ma nem a tőkés államot, hanem a dolgozók államát szolgálják. Azért gyűjtik ezeket az ndat'o­kat, hogy az uj ötéves terv során einelkedbessék a mező­gazdasági termelés, az ipari ter­melés színvonala és ezzel min­don dolgozó életszínvonala. 4 népszámlálók felelőssége A z országban 25 ezer nép­számlálóbiztos végzi a népszámlálás nagy és fontos munkáját. Minden népsz&mi&lőn külön-külön hatalmas felelős­ség nyugszik. Lelkiismeretesen, megbízhatóan és pontosan kell teljesiteniők a rájuk bízott fel­adatokat, mert bátran állithat. juk, hogy a számlálóbiztosok a népszámlálás hely®.?, a való­ságnak megfelelő lebonyolitásá­S ikerül majd megállapíta­nunk a népszámlálás so­rán, hogy mennyi traktor, me­zőgazdasági szerszám, igavonó állat van a falun és mennyi ebből a szükséglet. A tervgaz­dálkodás keretében a dolgoz?) parasztság még több tenyészál­lathoz juthat majd, növelhetjük számára a traktorállomások szá­mát, hathatósabb segítséget nyujthatunk szövetkezeteihez. A népszámlálás minden területen 9 [ugssztóv vSsszs!e'epül5^ isméi Iti akarnak vámlorsjüS Jugoszláviából ... .,, ... „. megállapítja a dolgozó paraszt­A Daily Herald ottawai!ság szükségleteit, műtrágyából, értesülése szerint 2000 jugO-S mezőgazdasági szerszámokból, Szláv származású voif ka-1nemesitett vetőmagból egyaránt. nadai lakos, akik visszatér-iL— lek Jugoszláviába, most a Tito-rendszer alatt nem akarnak továbbra is Jugo­szláviában maradni, hanem szerelnének visszatérni Ka­nadába. A kanadai hatósá­gok azonban csak nagyon kevés visszavándorló részé­re hajlandók engedélyezni o beutazást. mennyi kök, mezőgazdasági sza kémbe, rek, traktorvezetők, tanárok, egyéb szakmunkások száma és mennyit kell maid az ötéves terv során kiképezni. Szociális, gazdasági és kulturális kérdé­sekkel egyaránt foglalkozik a népszámlálás. Mindezekben meg­állapítja a szükségleteket, hogy a tervgazdálkodás keretében megfelelőképpen pótolhassák, amit a múlt rendszer elmulasz­tott és amit a fejlődés követel­ményei elénk állítanak. fjjj.ndozek súlyos felelőssé­IWM get liáritanak a nép. számlálókra, akiknek mnnkájá­hoz hozzátartozik az is. hogy visszaverjék a rosszindulatú rémhireket, azoknak rémhíreit, akiknek nem érdeke a dolgozó nép felemelkedése. Már jóval a népszámlálás előtt a legkü­lönfélébb rémhireket terjesztet­ték el a reakciósok, fólréat n falvakban a kulákok..A dolgozó parasztság azonban a számláló, lapok kiosztásánál eajábmaga. láthatta be a rémhírek ostoba­ságát. A népszámlálók köteles­sége, hogy az esetleges kételye­ket is teljes egészéhen elosa­lássák. E imondhetink, hogy « r\f,p. számlálók valóién Mfki. ismeretesen teljesitik kötelessé, geiket, de a hátralevő időben fokozott éberségre,-fokozott fe. lelősséghidatra van szükaégiik. A népi demokratikus Magyar­ország első népszámlálásának zavartalanul, zökkenőmentesen keli lefolynia és elsősorban a népszá mlálóbl z tosokon mn! ik, hogy ennek fontosságát meg. értessék azokkal is, akik eset­leg nem látják ilyen világosan. Jó munkájuk, lelkiismeretes kö­telességteljesifcísük biztosítani fogja a népszámlálás sikeres­ségét és vele megteremtik alap­ját az uj ötéves" terven kerosz­tül kibontakozó boldogabb szo. cialista jövő felé haladó orszá­gunknak. (I- z-> 9 sza*je2 mezfigsztíaság h^lslnias sikerei » techsilha vívmányainak kihasználása r éván A Szovjetunióban a gabo­solás sikerének tekintik azt. hooy az araerikai kormány felhívta Izraelt és Egyipto­mot, hogy szüntessék be a harci cselekményeket és kezdjenek mielőbb tárgyalá­sokat a fegyverszünet meg­nanemüek terméseredménye kötése céljából. Telavivi kö l{J48-ban elérte a háboru­előtti szinvonalat, a hektá­ronkénti termés pedig meg­haladja azt. A szovjet föld­művelők többsége a vártnál nagyobb mennyiségű ter­ményt adott az államnak. Az eredmény a technikai vív mányok felhasználásával ér­hető el és a parasztság meg­értésének és erőfesziléséne' köszönhető. Amerika és AnqSia titkos magállapodást kötött Israsl Kisfsfetleitsécje eHen Angol befolyás érvényesül Washington Palesztina-politikájában Londonban angol befolyá- kormány szóvivőja szerint Anglia lényegesen megerősí­tette középkeleti csapatait. A Daily Worker ugy értesült, hogy Amerika és Angija tit­kos megállapodást kötött Iz­rael függetlensége ellen. Az izraeli kormány szóvivője szerint a Biztonsági Tanács röknek az a meggyőződésük, ülésen szóbahozzák Anglia hogy csak a legerőteljesebb fenyegető magatartását, de diplomáciai tevékenységhá- még nem döntöttek arról, ritlíatja el Anglia iámadá- vájjon szabályszerű panaszt sát Izrael ellen. Az izraeli! terjesztenek-e elő. MI SZARDÍNIA sziget közelében A magyar Szakszervezeti Te­két amerikai vadászrepülőgép összeütközött. A két pilóta kö­tül csak az egyik menekült meg ejtőernyővel. BERLIN szovjet övezetében a kenyér árát kilogramonkint 44 pfennigről 40-re szállították le. AJ élelmiszerpiacon további ár­leszállítások várhatók. A MÜNCHENI AMERIKAI HADITÖRVÉNYSZÉK két ame. kai katonát elitélt, mert 1000 doliáruB megvesztegetés ellené­ben 200.000 amerikai cigarettát csempészett át Ausztriából Né. nács meghívására a magyar élei­mezésipari dolgozók szakszerve, setének január 8-én és 9-én Budapesten tartandó kong rész. szusára a csehszlovák szakszer­vezeti küldöttség is megérkezik. Az arab államok elfogadták az indiai kormány meghívását az indonéziai ügyben megtar. tandó ázsiai értekezletre. A BUDAPESTI ALLAMI ARUHAZAK bevezetik a közvé. leménykutatáflt. A közönség az ácuházban kapott kérdőiven vá­laszol az árusított cikkek minő­ségére, árára, stb. feltett kér­désekre. Uj községi bírót választott AfgyS Algyö község dolgozó pa­rasztsága Boldizsár Ferenc elvtárs személyében uj köz­ségi birót választott. Az ui községi bíró, megválasztása után kijelentette, hogy min­den erejével a népí demo­krácia, a dolgozó paraszt­ság .szolgálatába áll. Az al­győi másodbirőnak Ilerke István nyolccsaládos pa­rasztembert választották. A község két uj vezetőjét Kö­rösi Imre gazdajegyző üd­vözölte u; hivatalában és „A pártfeg kötelessége, hogy éberen őrködjék a Pár! ideológia! tisztasága és szeivexsti egysége fölött, véd e a pártol minden ellenséggel szemben." (M. D. P. Szervezeti Szabályzata.) kérte a községi képviselőtes­tületet, minden erejükkel tá­mogassák azokat a vezető­ket munkájukban, akiket va­lóban maga a falu népe vá­lasztott meg. A német KP Majna-Frankfurtban nagy kő, zön'ség jelenlétében népgyri. lést rendezett, amelyen He igen pártelnök bírálta Kyneat-Né. metország helyzetét. Megálla­pitotto. nogy a háború ót» semminemű szocialista jellegű reformot nem valósítottak meg, az ipart nem államosí­tották, az még mindig a náci háborús bűnösök Irányítása alatt áll. A Ruhr-vidék' most a monopolkapitalisták gyar­mata tett. Egységes kormányt követelt Németország számára ás sürgette a bérek emeléséi.

Next

/
Thumbnails
Contents