Délmagyarország, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1949-01-25 / 20. szám
1919 Ttenuar w. DET/MAGTARORSZÍGP 3 A múltban nem is leheteti de ma: kötelességünk Marxisttt-leninisía tanuló (törökben képezik magukat az ipari tcnalch Az Ipari Tanulőiskola SztT csoportja háromhónappal. ezelőtt megszervezte a marxilenini tanulókőrt. Azóta minden hétfőn szorgalmasan jártak az órákra az iskola diákjai. Most pedig elbírálták egymás három hónap alatt szerzett tudományát. Nagy sürgés-forgás volt a folyósókon. A legtöbb fiu és leány kezétien ott volt a marxi-lenini tanulókor anyagát tartalmazó fűzelecske, nem volt zsivaj és lárma, akik nem tanullak, azok csendcsen beszélgettek és kérdésekel tettek fel egymásnak. A SzIT-lerem közepén lassan A köztársasági elnök beszélt a dolgozó iffiuság termelési értekezletén Apró Antal az uj szakmunkások neveléséről — A SzIT mozgósítja az ifjúmunkásokat a terv túlteljesítéséért A SzIT vasárnap termelési értekezletet országos tartott, amelyen megjelent Szakasits Árpád köztársasági elnök is. Az értekezleten Pécsi János főtitkárhelyettes beszámolt arról, hogy az öthónapos munkaverseny "ideje alatt az ifjúmunkások lendületet adtak az orgzágos brigádmozgaiomnak és hozzájárultak ahhoz, hogy e felnőttek is nagy számban vesznek részt a brigádrpozgniómban. A iizIT brigádosok nagy része mér megértette, hogy a'termelés frontján az egyik legfon. tosabb feladat az elavult normák rendezése. Ezután Szakasits Árpád köztársasági elnök lelkes tapsok között adta át Rákosi Mátyás üdvözletét és kijelentette, Rákosi Mátyással együtt azon a véleményen van, hogy az egész ifjúsági mozgalom legegészségesebb területe a SzIT. Ez természetes, mert az ifjúsági mozgalom területén ls a proletariátusnak keli vezetnie. Pártunk azért küzd, hogy mlelőbb eljussunk o szocializmushoz és onnan gyors ütem. ben • kommün izmoshoz. Aprő Antal, a szakszervezetek országos tanácsának főtitkára beszédében kijelentette, hogy a magyar népi demokrácia rövidesen felszámolja a munkanélküliséget és akkor hatalmas feladata lesz az ui munkaerők, uj szakmunkások nevelése. "Az uj munka, erőket elsősorban Jt "falu fiatalsága köréből kell előteremteni. ötbrtnapos tervünket a bányászatban. kohászatban és gyárnkban 3.5 százalékkal túlhaladtuk, a munka termelékenysége azonban általában még alatta van az 1938-as érinek. Nem lehet, hogy a munfcásifjuság kevesebbet termeljen a szocialista Magyarországnak, mint amennyit termelt a kapitalista Magyarországnak. Ezért a SzIT pro gramja elsősorban az legyen, az ifjúmunkások emeljék" a munka termelékenységét, hogy messze túlszárnyalják a terv előirányzatát. Több felszólalás után elhatározták, hogy az ifjumunká sok széles tömegeit mozgósít, ják az utolsó tervév feladatainak elvégzésére 6a az uj normáknak nemcsak elérésére, ha nem túlszárnyalására is. Nagyszabású munkás és paraszt ifjúsági találkozóra készülnek Szeged fiataljai fl munkás és paraszt ifjúság baráti találkozóját rendezi meg vasárnap Szegeden a S2IT nagyizegedi titkársága, EPOSz-nap keretéhen. Reggel 8 órakor a Roosewell-léren fogadják a falvakból és tanyákról ideérkező EPOSz-fiataiokat, majd délelőtt 10 órakor a Belvárosi Moziban a »Talpaiatngt főid? cimü filmet mutatják be a parasztfiatalok számára. Ez alkalommal a film főszereplője. Szirtes fldám beszél az ifjúsághoz. Ugganekkor az előadás előtt Gosztongi János országgyűlési képviselő, az EPOSz főtitkára beszél a vendégül látott parasztfiatalokhoz. Délután 3 órakor a szegedi Nemzeti Színházban a »Csendháboritó« cimü vígjátékot tekintik meg díszelőadás keretében. A díszelőadás előtt Ifj. Komócsin Mihály elvtárs, az MDP nagyszegedi pártbizottságának titkára üdvözli a munkás- és parasztfiatalokat. Este 6 órától a vendéglátó SzIT szervezetekben lesznek baráti összejövetelek. Szeged fiataljai a munkás-paraszt Ifjúsági összefogás jegyében nagy lelkesedéssel készülnek az EPOSz-napra. SZOVJET EXPORTBA erősnek alkalmas NYERSARUT, valamint a PAPR8KASZŐV£TSÉG által kiosztott magból termesztett csípősségmentes paprika nyersárat VÁSÁROL, paprikaszáritást termelő és kikészítő részére egyaránt méltányos áron felelősség mellett vállal a Szegedi Paprikabeváltó Szövetkezet SZEGED, SZÖVETKEZETI UT 1. Fényeket, az igazságot tárja fel összeverődött egy hangosabb csoport. Középen Sági Mihály kádártanuló állt és mosolyogva magjarázott. — Ugye fiuk, néhány évvel ezelőtt méu a rendes órákat sem hallgattuk végig? Mindenki el szökött a szünetekben. Most pedig már este 9 óra van, mégis Itt vagyunk és nem készül senki hazafelé. — Igen, — jegyzi meg Hofman Karcsi, — nem azért kellett a mieinket a múltban ugy hajtani az Iskolába, mert nem akartunk tanulni, hanem azért, mert nem volt értelme. Meg nem is tudtunk volna, mert a 12, 13 órás munkaidő egészen kimeritett bennünket. Most már az uj kollektív szerződés szabályozza az ipari tanulók munkaidejét is. A napi 8 óra ulán tanulhatnak, szórakozhatnak, sportolhat nak. Beszélgetés közben megérkeztek a SzIT központi kiküldöttek és névsor szerint megkezdték a vizsgáztatást. Mindenki jól felelt, mindnyájan ismerték a Komszomolt, sőt Szabó Jancsi még a Komszomol megalaoiiójának, Alexejcv Mafroszovnak az életét is elmesélte. Az ipari tanu'óifiuság most már igen komolyan veszi! a tanulást. Városszerte szervezik az uj tanulókőröket, nem pihennek egy percet sem és rövidesen pótolják azt, amit a Horthv-rendszerben mulasztottak. Megérkezett Bukarestbe a íonnve* kermánvkü'döttség Hétfőn délelőtt Cyrantóewic miniszterelnök vezetésével kormányküldöttség érkezett Bukarestbe. A pályaudvaron Gróza miniszterelnök fogadta a küldöttséget- Gróza és C.vrankfiewic miniszterelnökök kijelentették, hogy a román és lengyel köztársaság barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezményt ir alá. Az egyezmény láncszeme lesz az imperialistaellenes békefrontnak. Megváltozott a néD fogalma Az Alföldi Tudománvos Intézet vasárnap délelőtti ülésén dr. Bőnls György egyetemi tanár *Uj feladatok a népi jogélet kutatásban« oimmel tarlott előadást és ebben hangoztatta, hogy ma már a nép fogalma^ megváltozott, igv a népi jogéletkutatás sem szorítkozhat csak a parasztságra, hanem az egész dolgozó népnek a joggal való élését, vagy összeütközését kell vizsgálnunk. Kifejtette, hogy ebben a tudományban is a társadalmi szemléiéinek keli alanvetően kidomborodnia. Mindig azt kell vizsgálnunk, hogy valamely hagj'omány melyik társadalmi szerkezet lecsapódása. Korunk társadalmi változásai, a földreform, a szövetkezetek élete, különösen sok tanulmányozásra ad lehetőséget. Az újszerű szempontokat felvető előadáshoz dr. Mártonja János professzor szólt hozzá. - most megjelent »Sárgt Könyv.« Ez a könyv bebizonyítja, — amint azt Kállai Gyula elvtárs vasárnap este kijelentette rádiónjllatkozatában, — hogy a Mindszenty ügyben a külföldi rágalmakkal szemben, demokratikus kormányunknak, a magyar népnek van igaza. A • Sárga Könyv* a klerikális reakció felszámolásáért folyó harcban igen fontos fegyver lesz, mert gazdag bizonyító anyaga a maga megcáfolhatatlan tényeivel izzé-porrá zúzta azokat a vádakat és koholmányokat, amelyeket a reakció erői itthon és külföldön a magyar néppel szemben világgá kürtöltek. Darvas József miniszter és Gyöngyösi János, a Kisgazdapárt főiilkára ugyancsak rádiónyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a »Sárga Könyvet* nemcsak az imperialisták rágaima'nak leleplezésére tartják alkalmasnak, hanem népünk felvilágosítására is. Gyöngyösi János szerint a könyvben feltárt okmányok, valamint Mindszenty sajáfkezüleg irt vallomásai jótékony hatással lehetnek az egyház és az állam viszonyára. Az egj-húz részéről a legfőbb feladat az lenne most, hogy elválassza a M'ndszenty-ügyet a vallási kérdésektől. A /Sárga Könyv* leleplezi a dolgozók előtt Mindszenty sótét terveit, kapcsolatalt a nyugati imperialistákkal és nemcsak főpaphoz, de becsületes emberhez egyáltalán nem méltó csalásait, mesterkedéseit. A rádió vasárnap esti ankétján elhangzott nyi'alkozalok igazi jelentőségét tárták fel a • Sárga Könyvnek*, amelyei szinte vádiratnak is nevezhetünk a benne felsorakoztatott leleplező adatok alapján. A Kuomsnfanig hadsereg képtelen Nankingot védeni fl kinai néphadsereg csapatai több oldalról folgtatják előrenyomulásukat Nanklng felé. flz észak felől előrenyomuló hadoszlop Nankingtól 25 km-re elfoglalta Lauho városát, fl néphadsereg felzárkózik a Jangce torkolatára is, ahol a stratégiailag jelentős Tai-Hszing városába nyomultak be a népi csapatok, fl Kuotri t u-^i-csapatok elvesztették minden harci kedvüket és meneküiésszerüen özönlenek déli irányban. Nanking és Sanghal védelmét megkísérelni ezekkel a csapatokkal teljesen kilátástalan. fl Daily Maii vezércikkében megállapítja, hogy a döntés Mao-Ce-Tung kezében van. Olyan népvezér ő, aki magasszárnyalásu eszméit reálisan igyekszik megváló itani. Fáradhatatlan munkabirásu férfi, nagyszrrü szónok, ő ma Kina igazi nagyembere. A bukaresti magyar hövet a román nemzetgyűlés elnökénél Széli Jenő, a magyar köztársaság bukaresti követe hétfőn, délben kihallgatáson jelent meg Parhon tanárnál, a román nagy nemzetgyűlés elnöki tanácsának elnökénél és a román-magyar barátsági, együttműködési és kölcsönős segélynyújtási egyezmény aláírásának egyéves évfordulója alkalmából a magyar kormány szerencsekivánatait tolmácsolta. Mikor kötik meg a kollektív szerződéseket? flz üzemi kollektív szerződések megkötését márciusban kezdik meg. Üzemi kollektív szerződést mindazok a nagyüzemek kötnek, amelyeket a Szakszervezeti Tanács és az Iparügyi minisztérium erre kijelölt. Ha azonban bármely üzem dolgozói kérik, a Szakszervezeti Tanács engedélyével ők is köthetnek üzemi kollektív szerződést. KÜLPOLITIKA 1 MONDATBÁN A kommunisták hatalmas ({gőzelmet arattak a japán választásokon. Már eddig is 35 mandátumra leitek szert, mig a- előző nemzetgyűlésen csak 4 mandátummal rendelkeztek. A PARTIZAN tevékenység fokozódik Kelet-Jávában. A szabadságharcosok több várost megtámadlak és sok hadianvagot zsákmánj'oltak. A WASHINGTONI egyelem szenátusa felmondott három egj'etemi lanárnak, mert összeköttetésben állottak az amerikai kommunista párttal és más demokratikus szervezetekkel. Az amerikai kommunista párt Lenin halálának 25. évfordulója alkalmából hatalmas gyászünnepséget rendezett óriási tö— SIMON BÉLA elvtárs, a nagyszegedi MDP tömegszervezője megbetegedett és Kőszegre utazott, hogy ott győgyulást keressen és uj erőt gyűjtsön további munkájához. x IparosbáJ február ő-én este 8 ómkor az ipartestületben. rnegek résztvételével. A* újdelhii ázsiai értekezlet első határozata, amelyet az UNO elé terjesztenek, teljes cselekvési szabadságot követel az Indonéz köztársaság számára. Képkiállítás a Szovjetunióról fl magyar-szovjet barátsági hét keretében hétfőn nagyszabású képkiállítás nyilt meg Budapesten /Ismerd meg a Szovjetuniót? címmel, fl kiállítás a látogató elé tárja a Szovjetuniói és népének életét. Szakasits flntal államtitkár nyilotta meg a kiállítást. Ismertette a Szovjetunió életét, rámutatva arra, hogy ott nincs; kizsákmányoló és kizsákmányolt és egyetlen társadalmi értékmérő a munka. Hangoztatta: meg kell ismernünk a szovjet ember életét és ki kell alakítanunk' a Szovjetunió népeivel a barátságot, » szellemi és testvéri közösséaet