Délmagyarország, 1948. december (5. évfolyam, 275-300. szám)

1948-12-29 / 298. szám

DELMAGYAH0R3ZÁG Szerda, 1948 deoemher 29. holica országos szervezete utján összegyűjtött adatok alapján rendszeres jelenté­seket készített az amerikai segélyszerv magyarországi delegátusa részére. Mihalo­vics szökése után augusztus végén titkos utón küldölt le­vélben intézkedést kért Mindszcntylől arra, hogy az adatgyüjlő tevékenység itt­hon azonnal meginduljon és hozzá a friss anyag mielőbb kikerüljön. 1947 augusztus 31-én Mind­szeníy az egyik nyugati hatalom követét arra kér­te, hogy 02 amerikai ha lóságok birtokában' lévő szent- koronát iie szolgál­tassák ki a magyar állam uak. Mindszent^ sajátkezű leve­le és a követnek a legtelje sebb támogatás biztosításá­ról szóló eredeti válasza szintén a titkos levéltárban volt. SO eier doilár és a fel­vásárló Eszferhűzy Mindszeuty ónnak hang­súlyozására. ho£y nem is­meri el a magyar kőztársa ságpt. 1915-ben a részére megszavazott és n miniszter­elnöki fizetés . háromszoro­sában megállapított állami juttatást nem fogadta el. Ez rel szemben elfogadott ide­gen hatalmaktól jelentős anyagi támogatást és valuta­ügyleteivel. a külföldről ka­pott dollárhank jegyek és csekkek fekete piacon, zug­éi-folyamon való értékesíté­sévé] sokszázezer forinttal károsította meg a magyar államot. A nyomozás eddig több, mint 50.000 dollár fe­kete piacon való eladását ...derítette- -fel Az egyik fő vásárié Esz­terházy Pál, a földreform ciSH Magyarország legna­gyobb földbirtokosa volt. Esztevházy saját vallomása szerint mintegy egy n egv edm tlli ő forint értékű tfoüáresek­ket vásáralt Miudszenfy­181. A vásárolt dóllárvalnlát Esz­terházy ausztriai hitbizomá­ayának jogtanácsosához -empés7fe. Mindszeuty József az eléje fárl terhelő a dal ok súlya alatt beismerő' vallomást fett. Őrizelhc vett bűntársai Szin­tén elismerték a velük szem­ben fvnuáüó vádat. A nyo­ívipzás folyik. -. A Sasi assf teng sftrm fc$$e&7 Dta'eil mtreré­mk íragy B?frai'Ciá?a Danielli pinteken kezdődő ven­dfgszerWl&ének hatalmas vi­lágvárosi műsorából kierne1 ké­st-k az. « ezéflzációs világszám, melyét a fantasztikus sárga köpeny néven hirdetnek pla­kátjai. Ennek a számnak az e/l érdekességet, hogy annak láttán & közönség szinte meg­bűvölve marad tiúiión a helyén. A kitűnő mester a Tiszarszalló­b&a a behirdstetfc három na­pon kívül több előadást nem fog tartani. Pármiiven nagy is lesz az érdeklődés" előadásai iránt, itteni vendégszereplését m-ryrh asszabhiÍAni nom áll méd­iában. (x) Szivvei, félekkel, elkiismereiiel Aranyszegélyű ztoAó a Sziabanov­brigád váttégSpéa vegezm a munkái... A iiiunUavvr-enyefe folyamán szegedi viszonylatban az iizeniek közül a Dohánygyár igen szép eredményeket ért el. A Dohánygyár volt az első szegedi él üzem, itt alakultak meg az első brigádok. Pintér Endre, Komócsin Balázs, líár kányi János, B-ría .lá/pefné. Keményvári Imre értékes uji­tásfli még inkább bls inyiíjáb, hogy az üzem dolgozói a mnn­kaversonyek alatt igen jó munkát végeztek. gezni ezt a munkát. Mert tessék csak megfigyelni... Kezébe vesz egy dohányköte­get, szia szerint osztályozza, a nedves, penészes levelebet kü­lön helyre teszi. igy kell ezt csinálni. Ha nem jól osztályozunk, ha nem dob­juk félre a penészes, nedves leveleket, romlik a dohány mi­nősége. Már pedig a minőségi versenyben mi most ia a má­sodik helyen végeztünk. Ila bri­gádban fogunk dolgozni, még­inkább járatni fog a minőség — fejezi be lelkes beszámolóját. A Dohánygyárban szeptem­berben indultak el a brigádok. Persze voltak kezdetben hibák is. Nem tűztek ki konkrét célt, a mennyiség a minőség rovására ment A brigádok azonban rár jöttek a hibákra? B megtörtént az újjászervezés. Az újjászer­vezett hét brigád hamarosan másik kettővel szaporodott, ja­nuárban pedig megindul a ti­zedik js. Brigád váitderzészló a vágógépen Aranyszegélyű piros zászló büszkélkedik a Sztahanov-bri­gád vágógépén. Amióta elké­szült a brigád-vándoraászló, a Sztahanov-brijréd vigyázott ar­ra, hogy megőrizze és még in­kább kiérdemelje ezt a nagy kitüntetést. Csánvi Mihály és Balázs Teréz elvtársak ma már élmunkás jelöltek. Hálásat vagyunk népi demo­kráciánknak, hogy értékeli és kitünteti jó munkánkat. Azt. akarjak, hogy az üzem minden dolgozója bekapcsolódjék a bri­eádmunkába — mondja Csányi Mihály elvtárs. Igy keM eU cstaitof... Eri Fe.rencné elvtársnő, él­munkás a cíutáző üzemrészben dolgozik. Most & is itt áll a vágógép mellett, alig várja, hogy-szólhasson. Ba akarja bi­zonyítani, hogy a csutázók is éppen olyan öntudatos dolgo­zók, mint a vágógép munkásai. Januárban már nálunk is meg­indul a brigádmunte — mondja lelkesen. — A cmtázás, válo­gatás igen felelősségteljes mun­ka. Ha valahol ez ükség van a brigádmnnkára, ekkor ftt még fokozottabb mértékben indokolt a versenyszellem kiépítése. Tó­lünk függ, milyen minőségű lesz a dohány, a szivarka. Szívvel­lélekkel, "lelkiismerettel kell vé­A normaszüMíés számokban A dohánygyári dolgozók azon­ban nemcsak brigádmunkával, hanem normaszükífcéssel is fo­kozni akarják a termelést. A Sztahanov-brigád itt is az élen jár, Kákosri elvtárs beszéde nyo­mán rájöttünk ayra, hogy üze­münkben nagyon is lazák a nomák, különösen a kézi cso­Ma. szerdán délután 5 órakor a szakszervezeti szék­ház nagytermében az összes népnevelő és fahijárő cso­portok felelősei és tagjai részére összevont értekezletet tartunk. magoló, csutázó, keverési osztá­lyokon — magyarázza Csányi elvtárs. — De a gépeknél is hiba mutatkozott, itt is csök­kenteni kellett a normákat Szű­kíteni a normát, fokozni a bri gádmunkát — ez a mi felada­tunk — teszi hozzá öntudato­san. És most beszéljenek a szá­mok. A Sztahanov-brigád a 90 kg-os óra-normát 96-re emelte. A Triumph szivarfcagvártó gé­pek a 47.000 óra-teljesitménvt 50.000-re fokozták. A • százas csomagolásnál 4600-ról 6.500-ra, p. húszas csomagolásnál 1800-ról 2ö00-ra emelték a normát, ál­talában minden üzemrészben kb. 10—12 százalékos norma­szükités történt. Szívvel-lélekkel, lelkiismeret­tel kell végezni ezt a munkát... Ezek a szavak jutnak eszünk­be, amikor az udvarra érve las­san elhalkul a gépek zúgása s megjelenik előttünk Eri Fe­rencne olvtársnö öntudatos, lel­kes arca, amely hirdeti: szívvel­lélekkel dolgoznak azok, akik tudják, hogy maguknak dolgoz­nak. Reaáe'e! a iáradéiíssa'j íSBfttud hsslí&etocségl b z ssISásáfdl A népjóléti miniszter SER. bályozta a járadékosok éa nyugdíjasok betegségi bizto­sítására. valamint a bejelen­tésekre vonatkozó rendelke­zéseket. A vállalat a biztosí­tásra kötelezett nyugdíjast az OTI budapesti kerületi pénztáránál jelentse l>e be­tegségi biztosításra. A biz­tosítási kötelezettség kezde­tét, megszűnését, valamint minden változást az iniézet budapesti kerületi pénztárá­nál »Jelentőlap biztosításra kötelezett nyugdíjas részé­re* elnevezésű űrlap fel­használásával köteles a nyugellátás fizetésére köte­lezettet nyolc nap alatt be­jelenteni. Az OTI a ná-a biz­tosításra kötelezett nyugdí­jasokat, járadékosokat, tag­sági igazolvánnyal látja e!, A tagsági igazolvány az elő­ző havi járadék folyósítását tanúsító okmány egyidejű felmutatásával jogosítja a nyugdíjast, a járadékost ti szolgáltatások igénybevéte­leiére. A rendelet január el­sején lép életbe. Kovács István, az MDF központi vezetőségének tag­ja december 29-én, szerdán este 19 óra 39 perckor s tagíe'ülvlzsgáíásrál előadást tart a rádióban. itélt el es népbiréság 45 fonna teherbírása gépkocsi A jaroezlávi autógyár egy 45 tonnás terhelést biró uj teher­gépkocaitipnst állított elő. Az uj gépkocsit a gyári munkakö­zösség konstruktőrei tervezték. Előzőleg már konstruáltak egy olyan gépkocsitípust, amelyet 10—12 tonnával* lehet megter­helni. A hatalmas Diesel-motor lehetővé teszi, hogy az nj te­herautó 45 tonnás rakománnyal őránjűmt &5 kilométeres sebes­séggel tudjon haladni. Az uj gépkooei háromtengelyes vonta­tógép, amelyhez pótkocsit csa- ig és vissza. tolnak. A terv szerint a» uj vontatogíp több pótkocsival fog dolgozni, olymódon, hogy ha például a gép nehéz építkezési anyagokkal megrakott pótkocsi­val az építkezés színhelyére ér­kezik, a pótkocsit lekapcsolják és rákapcsolják a már üres pót­kocsit « igy a gép minden idő­veszteség nélkül siethet vissza a rakodóhelyrö. Két ilyen uj­tipusu tehergépkocsi a napok­ban sikerrel tette meg első pró­baútját Jaroszlávtól Moszkvá,­Hodyan működnek aszovjet üzemek munkás­ellátó osztályai A szovjet gyárakban Is üzemekben kálón osztály a munkdsclldtő osztály. Ez gondoskodik arról, hogy az üzemek dolgozóinak ellátása élelmiszerrel és más közszük­ségleti cikkekkel minél töké­letesebb legyem Az állam is támogatja az ellátóosstdlyok működését. Flzesá előa DélmaqvöroMzáora NEINL*KAVS<; í ^ ajándékozzon Ujévte. SZEGED, Kárász-utca 6. ÚJÉVRE iegalitaíraasabb ajándék rádíé. feeféfifjÉf, yitlaa'/Jözg, vMagvvas*!* részletre fs """ kaphatók rádió 12 havi részletre MARKOVICS Tlí^íatoa-kS^ Sfl hk A*"1"111111 • A Szovjetunió az első állam, amely a sakkozás tudományát a dolgozó nép közkincsévé tette. A sakkozás a Szovjetunióban érbe el legmagasabb fokát. En­nek az a magyarázata, hogy a szocialista társadalomban alap­vető célkitűzéssé vált az ered­mények fokozása, munkában, tudományban, művészetben, sporthan" egyaránt, a nép szé­les rétegeinek bevonásával. Nálunk a most meginduló alapfokú sakkcsapatba jnokságo­kon fognak bekapcsolódni a né­pi tömegek a versenyszerű sak­kozásba. Nagyszeged területén az MDP sportosztályán keresztül (Bab­thyány-utca 4) január 2-ig küld­jék be az üzemek, szervezetek, testületek, katonai és rendőr­ségi alakulatok sakk felel ősei ne­vezéseiket a rendező bizottság­hoz. A versenyben az iskolák, út­törők és a nőszervezetek külön csoportot képeznek. Ifj. Csáki Dániel hódmező­vásárhelyi ku'ák, aki testvérei­vel együtt 75 holdon gazdálko­dott, . a kisparasztokat az őszi szán'ási-velési munkák elvégzé­se ellen izgatta. Nem érdemes a főidet megmunkálni, — jelen­tette ki több esetben a reakciós kulák. Saját földjén természete­sen elszabotálta az őszi mező­gazdasági munkákat, illetve kés­leltette azoknak elvégzését. Pető Sándor liődmezővásár. helyi kulák Is hasonlóan véle­kedett a termelés kérdéséről. Állandóan fenyegette kisha? szonbérlöit. Nem érdemes ter* melni — mondogatta, — elég? tételt veszek majd, hogy igény? be vette a rendszer a földemet. Feles bérlőjét és annak csa? ládját egyszerűen el akar la ker? gelni a főidről. Csáki Dániett két évi börtönre és háromne? gyedrész vagyonának elkobzá­sára, Pető Sándort pedig két évi börtönre és telies vagyoni? nak elkobzására itélte a népbi? róság. Hatalmas erdivédslm! mim^afaií a Szo¥|8 iiB'élssn A szovjet ipar hatalmas trak­0 fiaia^mus teMesUg^gessSiü diesg'-aizdBBír A harkovi közlekedési gép­torokkal szereli fet az állami er- gyár munkaközössége hatai­dővédeimtállomásokat ezenfelül mas teljesítőképességű ui speciális erdészeti gépeket és Diesel-mozdonyt állított elÖ, felszeretésedet állítanak be, és- fa eredeti szerkezetű »TE-2< pedig faüCtetö gépeket famay- Ü |1 Diesel-mozdony a vető gépeket, erdei kulhvátoro- S£{álln_dijas Pukin mérnök rokat, főnlözö berendezéseket,) , ... . „ . . ,f„„-,u * 7'«;- ff/fisasísüiffi A követ-i — i-í,.zre——-.-.r, hatói porzó gépeket, kezö három év során 57kü­lönleges állami erdövédő állo­mást állítanak fet a Szovfefuni­óban. Ezek ctőkészilik a tatafl a kolhozokban telepítendő erdő­sivokhoz és se>)itséget nyújta­nak a koiho-.isláknak az uj ül­tetvények gondozásában és őn­tözőmüvetc építésében' ra teljesítőképességű, mint a gyárban most sorozatosan előállított típus. A sTE-2* 2000 kilométeres utat is meg •tud fenni anélkül, hogy tü­zelőanyagot, vagy vizet kel­lene felvennie. Az tij tipusu Diesel-mozdonyt most indí­tották el első próbaútjára. nz u| nspsperráiH * 12 iíavj rasziefre össiereili^tiH íCeleme^^f^riofisiái.Hs'emaiJ'H.IÍ Az összes 19i?-e* «»l gyáf? rAdWt metérhezjeh riSZA-SXÁLLODÁSA^ 1948 dac. 31., Szilveszter este 3 órakor 1949. jan l én, délután 4 és este 8-kor jan. 2 án, vasárnap délután + és este 8 óra or Telepatikus illuzionista, — a hindu maharadzsák udvari bűvészének vendégszereplése. Je-tyvh a Dá miiyarorszá* kíaáShbata'áben kajthaláJ^

Next

/
Thumbnails
Contents