Délmagyarország, 1948. december (5. évfolyam, 275-300. szám)

1948-12-21 / 292. szám

Kedd, 1948 <f«*öit>er IT. DÍLMA5YAROR8ZIQ „Legfontosabb feladatunknak tekintjük a munkás-paraszt szövetség efmélyitésót" hözépparaszinmh is az ui szövetségben van a helye" ^Vltangu ie2kesedéss»S kimondták a DEFOSz: megalakulását A DÉFOSz-kongresszus második napján egyhangú lelkesedéssel kimondották a Dolgozó Parasztok és Föld­munkások Országos Szövet­*égónek megalakulását. Ezután Szűcs Ferenc szer­vezeti beszámolót tartott. A szervezeti beszámoló le­tett! vita után Szűcs Ferenc válaszában hangoztatta, hogy a szövetség a dolgozó parasztság társadalmi szer­vezete lesz. A vezetőségben toinden párttag és párlonki­vütick is szerephez jutnak. A középparasztságnak az uj szövetségben van a helye. A parasztságnak ezt a rétegéi kJ kc8 vonni bulékbetolyás alól. Szűcs Ferenc válasza után a kongresszus egyhangúlag elfogadta a szövetség szer­vezeti szabályzatát Ezután megválasztották a DÉFOSz országos választmányának 80 tagját, a számvizsgáló és az ellenőrző bizottságot majd beterjesztették a ha­tározati javaslatot. Ha?é;ofa!i §ava$laf A kongresszus által egyhangúlag elfogadott javas­lat kimondta: Hazánk felszabadulása történelmi fordu­lópontot jelentett a dolgozó parasztság és a mezőgazda­sági munkásság életében. A népi demokratikus állam 650 Vei újjáépült Helyzetünk a felszabadulás óia évröl-év­ye javait és ezt elsősorban a munkásság és dolgozó pa­Vasztság vezetése alait álló népi demokratikus állani fel­éfptlésével érhettük el. Mezőgazdasági termelésünk év­*?»*a<fea elmaradottságát csak ugy tndjnb mogwüntet­si, ha n mezíí^axáaség! termeíésba szervezettséget és tervszerűsége! viszünk, ha a nagyüzemi termelés előnye­id, a mezőgazdasági technika és a kuUura vívmányait a éo'SQzú parasztság számára WxtoíHJub, vagyis a szövet­kezés útjára lépünk. A szövetkezeti gazdálkodós teszt tehetőve a mezö­zdaság nagyarányú gépesítését, a termésátlagok eme­?ét. a termeié:! költségek csökkentését, a minőség ja­vítását. Ez ez ntja a növény nemesítés és az állattenyész­tés fejlesztésének, a talajjavításnak, az öntözési és erdő­sítési terv megvalósításának is. A szövetkezeti gazdál­kodás utján uj, egészségesebb életfeltételeket teremtünk. Az úthálózat." a közlekedés kiépitésével fokozatosan feltűnik a falu és a város öröklött különbsége. Ahhoz, bogy célunkat elérjük, harcolnunk kell a faln.nl kizsák­mányolók, a kulák nagy gardák és spekulánsok ellen. A falu dolgozóinak szervezett erejét fel kell sorakoztatni a reakció sötét erőivel szemben, amelyek ina Minű­•zeniy esztergomi érsek vezetésével szervezkednek a végi világ visszaállítására. Felhívjuk a kormányt, vessen véget a Mindszenty által vezetett ellenforradalmi tevékenységnek. Mi dolgo­zó parasztok és mezőgazdasági munkások felemelkedé­sünket ugy szolgáljuk, ha egységes szervezetben szál­lunk szembe a közös ellenséggel és közösen építjük jö­vőnket. A DÉPOSz az egesz noigozo parasztság, a iitezogaz­tfasági munkásság, a" gépállomások dolgozói egyetlen •gységfcs szervezete lesz. Hitet teszünk nép: demokrá­ciánk mellett & ennek megszilárdítását, továbbfejleszté­sit, népünk szabadságának és nemzetünk függetlensé­ginek megvédését legszentebb kötelességünknek tárt­jait. S'/ővetségönk MtéSB mű Közlésével a tnunKás-pai-^szt SBóv'elséc alapján élj. amelynek eimélyité.<?ét legfonto­sabb feladatunknak tekintjük. Hitet teszünk o nemze­tek függetlenségét és a békét védelmező Szovjetunióval én a népi demokratikus országokkal való barátság és szoros szövetség mellett, meít csak így biztosithatjuk: noui-•'hiúk függetlenségét, népünk szabadságát és bé­kéjét, .. A határozati javaslat elfo­gfuhisa ulán Dögei Imre zá­sóbeszédében hangozlatia, hogv a szövetség megalakí­tása szinte felmérhetetlen' S dentőségü győzelme népi emokráciánknak. Ez a győ­zelem lehetővé teszi .dolgo­is egyéb dolgok elköltözés mUtt ©lesén ©Iádé Cím a kiadóban ző népűnk számára a gazda­sági ás kulturális felemelke­dést, az életszínvonal eme­lését, az ország végleges fel­Győuyörn vaary édesem »AKACIA« krémesen. DÜt«!sn kormeííknt árjejmík Zr, Matolny Pifibasz laboratóriumból BUD.-PE3 •, Barosa-irtca I. ICarácsonyra olcsón és jól vásároltat textil, rövid- és kötöttárut. texti Ikerc s kedeaében Saegsd, Aradi-utca 7. Itt az olcsó hal! Keddan megkezdik a fehértói halgazdaság halainak árusítását Kedden reggel megkesdik Sze­geden a fehértói halgazdaság Kan tenyésztett hal árusítását a karácsonyéiöfcti, igen olcsó Ara­kon. A Széchenyi-téren, a vá­rosi Bérház előtt állítanak fel halárusító standokat. A kitűnő minőségű hal Ara, még Buda­pesthez viszonyítva is igen ol­csó lesz. Alább közöljük a bu­dapesti és szegedi árakat ösz­szehasonlitAs végett. Elsőosztá szabadítását a szociális fej­lődés utján. A záróbeszéd után a kül­döttek percekig lelkesen ün­nepelték a megalakult uj egységes, hatalmas paraszt- élenjáró pártjának főtitká­szervezetet és a magyar nép rát, Rákosi Mátyást Dobi hívón, a DÉFOSz elnöke i Éíszásados roulssxüósskat keli helyre* holmink és ennek érdedében uj fermoSdsl rondsneira kei! átférnünk (95 dekától 1 kiló 45 dekáig) i'-udaoes'en 11 forint, Szegedea 9.50 forint Harmadosztályú hat (60 dekás nagyságtól 95 deká­sig) Budapesten 9 forint, Szege­den 8 forint. Negyedosztályú hal (35 dekás nagyságtól 60 d»­kásíg) Budapesten 7.50 forint. Szegeden 5.40 forint. Ez utóba csak nagyság szerinti negyedik osztályú bal, ára mindenki szá­lra hal (mAsfélkilón felül) Bu-jmára hozzáférhetővé teszi a ka napesten 12 " " 12 forint, Szegeden [ rácsonyi ünnepekre ezt az izls­forint Másodosztályú hal tes és tápláló ételt. A DÉFOSz országos vá-1 laszlmánya hétfőn délelőtt tartotta első ülését. A vá­lasztmány tagjai egyhangú­lag választották meg a DÉFOSz vezetőségét Elnök lett Dobi István miniszter­elnök, alelnökök Erdei Mi­hály. S/.abó Pál, Csala Ist­ván miniszter, ügyvezető el­nök Dögei Imre képviselő, főtitkár Rácz Gyula képvi­selő. Tóth Antal nagyszegedi polgúrmesterhelyettesl. Ge­rai Vera nőtitkár és Szűcs Ferenc képviselő elnökségi tagok leltek. Erdei Mihály alelnök a kongresszus jelentőségét méltatva hangsúlyozta, hogy a DÉFOSz munkájába és vezetéséin: be bell vonul a pártonkívüli paraszttöme­geket is, valamint a Itfl­zéphirtokos parasvfságo!, de éles határt kell vonni a bözépparasztság és a kulákság között. Rácz GyuTa főtitkár hang­súlyozta: a dolgozó paraszt­ság most olyan egységes tá­borba tömörül, amelyben már nem a kizsákmányolók viszik a vezetőszerepet. Dobi István elnök rámu­tatott arra, hogy évszázados mulasztásokat Kell helyre­hozni és ennek érdekében »}, korszerű termelési rendszerre bei! áttérnünk, ami csáb a szövetkezeti termelési rendszer lehet. Nagyon sok a tennivaló kul­turális téren is. Csak felvilá­gosító, tanító munkával tud­juk kik üszői/öl ni a még min­dig nyilvánvaló klerikális ár kulák reakciós befolyást A szövetség vezetőségének tá­mogatni keli demokratikus kormányzatunkat abbaa » munkájában, hogy dolgozó parflsz?á»!ink és az egész marévar dolgozó " nép minél előbb el-'rhessa a tnogasabbrendü életet. Nagyszögedről a DÉFOS* országos választmányi tag­jává választották Tóth An­talt, választmányi póttaggá Dere Sándort. Csongrád me­gyéből választmányi taggá Császár Balázst, Erdei Mi­hályt, Nagy Dánielt és Tő­rök Jánost, Csanád megvé­bői választmányi taggá Ka­tona Sándort, Szabó Jánost Tóth Sándovnét választmá­nyi póttaggá Nagy Istvánt választották meg. , a Szegedi kommunistái megváHozhliák városttiih képét Komócsin Mihály elvtárs szóiolt először az iskola hall­gdtóiltoz: — S reged kommunistáinak hncsu üdvözletét hoztam etnek• tak. Tsldn ami a gondolattal jöttetek S-egedre, hogy ez a város egy reakciós fészek, az ellenforradalom bázisa. Való• ban innen indult el az ellen­forradalom, itt sorakoztak fel legtöbben Sulyok és Pfeiffet zászlai alá és lít találtak leg­előszőr hálás talajra a kleriká­lis reakció mesterkedése'.* Sze­ged kommunistái azonban az­óta megvállo latiák Szeged né­pét. Munkájuknak köszönhető többek kőzött az is, ho,-,y visz­szcszoritotldk a klerikális re­akciót. Ebben a munkában je­lentős része van a Jtáromhő­najos párt-iskolának i*. Szeged talaját sikerűt mer/dolgozni a népi demokrácia számái-a­Kérte ezután a pártiskola hallgatóit, hogy hazatérre, párt­szervezeteikbe, folytassák to­vábbra is munkájukat a párt, az egész dolgozó magyar nép boldogabb jövője érdekében. iskola haltjaiéinak SZAVAK HELYETTTETT! logmik köszönetet mondani Pártunknak E:buc;'ux?a!« a fiáromSténssos pártiak o«a haJ^a ő! Szombat délután Sóra előtt Földes István elvtárs beszá- ezután nz lelkes munkásindulók hangja mólóban kiértékelte a három- nevében: zugolt végig a barom hónapos iskola falai kőzött. Az iskola nyolcvan munkás, paraszt, ér­telmiségi hallgatója készült az utolsó ünnepi aktusra, a íáró­űmtepélyre. Az ímuefrségen Ifj. Komócsin Mihály, tíüsárlíclyeífes elvtárs vezelesével megjelentek: a Párt­bizottság tagjaíj Dénes totó pol­gármester elvtárs és az iskola előadói. Földes István elvtárs beszá­molóban lóérlékolle a három­hóna:) munkáját. Rámutatott na e*dteáDyekr» ós hibákra egyaránt. Az !g«z! Iskola a gyakorist! pártmunka A pártiskola feladata, hogy elsajátítsuk a mar&zmu* elmé­letét és önneveléssel jó kom­munistákká váljunk. Elmond­halluk, hogy ki-ki tehetségéhez mérten végrehaftaüa tat a fel­adatot — mondatta. Ismertette ezután azokat a feladatokat, amelyek a pártis­kola elvégzése után a liullgp­tök előtt állanak. — A pártiskolán azért ta­nultunk, hogy ezután főbbet és •jobban dolgozzunk. Tudatosí­tani keli pártunk Jelentőségét a dolgozók tömegeiben, meg kell erősítenünk pártunk Ide­ológiai egységéi és minden erőnkkei a szocializmust keit építenünk. TJpést kell tarta­nunk megnövekedőit fektdatw inkkat, tudatosítanunk kelt dol­gozó népünkben az imperializ­mus elleni harc szükségességét, fel kdl Szifonunk a proletár internacionalizmus lángját. Gondolfa'ok mindig arra,hcyj a kommunizmus munkában és harcban épül. Ne feledjétek el, hogy az iskola nem az épüld falai közölt van, hanem a tnin­dennapi gyakorialt páiimun­kában. Sajátítsd ok el a lenini munkastílust, példaképül áll­fon előttetek mindenkor Sztá­lin és Lenin elvtárs mankója, — fejezte !)e beszédét Földes István elvtárs. A hallgatók fcl­álíva, hosszasan 61 tel lék Sztá­lin és Rákosi elvtársat. Jíosouyi Jenő elvtárs beszélt Igérai helyeit cae?sh0:*nl toau^k! — Az iskola valamennyi hallgatója nevében ígérem, hogy mindig szem elölt tartjuk munkánkban, amit itt az isko­lán útravalóul kaptunk és min-, den erőnkkei azon leszünk, hogg népünket a szocializmus felé vezessük. Azonban nem at Ígérek, hanem a cselekedet lest az, amivel aterfköszőnfük azl, amit pártunk érettünk lelt. Az iskola faaJlíStói ezután színes, tré"i» műsor ke etétoa elevenítették meg az iskola éle­tél. Az énekszámokkal, szava­latokkal színesített műsor után az iskola haUgsítóf Leuin-szo­borral a jándékozták meg az is­kolát. Az Internacionálé el­hangzása után Sztálin és Rá­kosi elvtárs viharos ünneplé­sével ért véget a bensőséges r-iróünnepély. Pénteken délután az egyhó­napos, srombaton pedig a há­ronihónajKM iskola hallatéi búcsúztak cl városunktól. Szer­te az országban tanulnak, dol­goznak élcsapatunk legjobbjai, hogy emeljék pártunk elméleti színvonalát, crcdményeselihé tegyék harcát, íiogy mindin­feább hasonlóvá tegyék minta­képünkhöz: a "Szovjetunió Kouiomnisía (bolsevik) Pártjá­hoz. miBcleat legolcsóííbaa, legjoh bau rásároíhat FObORNÉNAL, KArász-atva 8. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents