Délmagyarország, 1948. november (5. évfolyam, 252-275. szám)
1948-11-27 / 273. szám
Szombat, 1948 novemtor 27. DELM AGY ARORSZÁU Hogyan szabotálta a három ves tervet Eisner Lajos, a Bar ni késaragyár felelős vezetője? Félmilliós t&kekivonist leplezett le a gazdasági rendőrség Kozludomósu, hogy a Barna-féle késárugyár még nemrég Szeged egyik legjobban menő üzeme volt. A gyár tulajdonosa 1943-ban bevonult és nem tért vissza. Felesége kisleányával együtt 1945-ben jöll haza. Az üzem munkásainak segítségével — akik a németek elől elrejtették a gyár készleteinek egyrészét — átvette a gvdr vezetését. Ebben az időben tüut fel Szegeden Eisner Lajos gépészmérnök. budapesti műszaki nagykereskedő, akit régi barátság fűzött a Rarna-esaládboz. Rövid időn belül feleségül vcltc az özvegyei s igy Eisner vagyona: a budapesti báróin üzlet és egv raktárhelyiség a Barnaféle késárugyárral bővült. A főké* Svájcba utazik 1917 elején az Eisnor-félc nagykereskedés és a Barnafélé késárt!gyár nagyon szép vagyonnal rendelkezett. A vagyon összege felülmúlta a félmilliót. 1947 elején Eisner Svájcba utazott. Hazatérése uláu a két virágzó vállalat rohamos hanyallósnak indult 1947 augusztus 1-én a hároméves terv megindulása különböző kötelezettségeket rótt a vállalatokra. Eisner Lajos, mint a késárugyár felelős vezetője, a kötelezettségek közül egyet sem teljesített. Az üzeni tervének benyújtása helyett bejelentette a Tervhivatalnak, hogy nincsen pénze. (Hová lett a félmillió?) Eisner a hároméves terv szabotálásában még tovább ment. Elmulasztotta a tervmeghízolt és helyettesének kinevezését. Betetőzte ténykedését azzal, hogy — aniint azt a hites könyvszakértők megátlapitollák — könyveit hamisan vezette. Mindezek a cselekedetei beleütköznek a hároméves tervel védő tőrvényekbe. Fondorlatos számlázás A gazdasági rendőrség liszla képel nyert Eisner Lajos szabotáló ténykedéséről, az u. n. tőkekivonásról. Eisner a Barna-cég által gyártott árukat saját maga adta el cs magának számlázta le. A befolyt összeget )veri Le megtartotta. A leszámlázás ugy történt, hogy pl. a herr unkákat, amelyek a gyárnak 40 forintba kerültek. 20 forintos árban adta el s ezáltal a Barna-fele gyárban ráfizetés történt, az Elsner-cégnél pedig nagy haszon mutatkozott. A kiment áru mennyiségének megfelelően nyersanyaga bah annak egytized része sem jött vissza. A Barnagyárban jóformán ócska .mvaggal voltak kénylelenek dolgozni. Amikor a gyár működése elé komoly akadályok merültek fel, "Eisner felajánlotta a gyárat az államnak. Természetesen ez is csak félrevezetés volt részéről, mert felajánlott gyárára havi 5000 forintot kért. A felajánlás különben is a rendőrségi nyomozás megindulása után történt A gyár jelenleg teljesítőképességének csak 10 százalékát tudja kihasználni. Természetesen cz mind annak köszönhető, hogy a gyár nem kapcsolódott be a hároméves tervbe. £eőd előtt a késárugyár A hites könyvszakértők megállapítása szerint agyár a számlakeret szerinti köteles üzleti könyveket nem vezette. A gyár eladósodott, biztosi lási dijat nem fizetett. Jellemző, hogy a gyár villanyszámláját is maguk a dolgozók fizették ki. A Barna-féle késárugyárral együtt sorvadt el Eisner Lajos budapesti nagykereskedése is. Jelen pillanatban fizetésképtelen. Eisner saját bevallása szerint, budapesít áruraktára nem ér többet tizezer forintnál. Eisner Lajost a gazdasági rendőrség, miután bűncselekményei nagyrészét beismerte, átadták az államügyészségnek. A magyar demokrácia ébe* rcn őrködik gazdasági és ipari életünk tisztasága felett. Keményen lesújt azokra, akik a hároméves terv szabotálásával. veszélyeztetik a dolgozó néjp, a magyar népi demokrácia érdekeit. & tanítóképző katolikus diákiai Hamvas püspöknél fiHakozfak ; fi** enfy áruié fevákerysége eüen Az ujszegedi tanítóképző katolikus diákjainak közel száz tagn csoportja vonult pénteken e-t" a püspöki palotához, bog? triíeiezzc tl'.akozását Mindszent? reakciós politikájával szemben. A katolikus diákok közül hat tagu bizottság vitte fel Hamvas püspökhöz azt a levele!, amelyben megfogalmazták cgyónictü tiltakozásukat. — Az ujszegedi állami tanítóképző intézet öntudatos katolikus ifjúsága nagy megdöbbenő--el tapasztalja, hogy Mindszenty hercegprímás és a vezető e alatt álló klerikális reakció n magyar nép, a dolgozók erőfeszítése, a demokrácia ellen us/ifja a magyar népet, az C'ícsz ifjúságot, — írják a tevéiben. — Mi, katolikus ifjak arra kérjük püspök urat, hogy ne támogassa tovább Mindszenty t és klikkjét. I.ássa be, hogy nem méltó á püspöki palásthoz a:val leplezni á hazaárulókat, háborús uszítókat. Álljon a magyar dolgozók, a békés épilo:;, a demokrácia mcglereinlőúek hatalmas táborába. Legyen a lelkek megnyugtatója * A és ne vallásos érzéseiket tázitásra aljasan felhasználó támogatója. A küldöttség liosszasau időzött a püspöknél, otthagyta a levelet, majd diáktársaikkal együtt fegyelmezett rendbe vonullak el a püspöki palota elől A szeged: főiskola professzorai és az oqvttfem sasisegéd-sxarnéiyzefe és ÜHakoiíaH a m'tidá.r«rt,ysía uszítás elSen ügyinfnisztériumba. A vegedi Tudományegyetem tansegédszeraélyzele, adjunktusok, tanársegédek, gyakornokok és demonstrátorok hasonlóképpen tiltakozó feliratot küldtek a belügyminisztériumba és ebben 'követelik a mindszenlysta uszítás minél előbbi megszüntetését. A szegedi pedagógiai főiskola tanári testülete ülést tartol Ezen dr. Eperjessy Kálmán főiskolai igazgató javasolta, hogy a tanári testület feliratban tiltakozzék' Mindszenty reakciós magatartása ellen. A javaslatot valamennyien elfogadták és :> pénteki napon táviratitag juttatták el tiltakozásukat a bciOt r&ftgyosgérdsslái halába ÜéUeh Pénteken reggel hirdette ki a népbirőság iléleíél a rongyosgárdisták ismeretes bűnügyében. A népbirőság bűnösnek mondotta ki a vádlottakat részint háborús és népellenes bűntettben, részint a demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló bűntettben és a köztársaság megdöntésére irányuló szövetkezés bűntettében. Ezért J-'odor Lajos sorksári nagygazdát, Hajcs Béla kispest! müasztalost, Kovács Endre gazdasági felügyelőt, Gődér Pál volt főhadnagyot és Benkő Antal rajztanárt halálra, Draskóczi László I Cilii nagy kereskedőt 5 évi fegyházbüntetésre ítélte. Több vádlott kisebb fogházbüntetéstől 5 évi kényszermunkáig terjedő büntetést kapott. Kibontakozóban a kínai felszabadító hads® uj támadása A felszabadító hadsereg ékel csütörtökön Pekingtől 30, Tiencsintől 40 km-re harcoltak. Ez a két város ÉszakKina kulcsa. A néphadsereg teljesen körülzárta Hszucsogot és megsemmisített 14 Kuomintang-liadosztályt. További 3 és fél hadosztály letette a fegyvert. A várostól nyugatra és délre 2S helységet foglalt el a felszabadító hadsereg és elvágta az összeköttetést Hszucsog és Pengpu között. Pengpu ellen ujabb nagy tárna lá t készítenek elö Pengpúban ugyanis a Kuomintang-esapatok a város körül kiépítették az utolsó védelmi vonalat Nanking előtt Marshallnak a kínai segély. ügyében tett nyilatkozata keserű csalódást okozott nankingi körökben A kmai kormány azt hitte, hogy Marshall ui kinai segélyprogramot jelent be és ehelyett csak a tények megállapítására szorítkozott, amelyek nem viszik előbbre a Kuomintang ügyét. A zsirbeszolgáifatás ezidei resid|e Az országos közclIátAsi hivatal rendelete értelmében a folyó gazdasági évben minden olyan gazdálkodó, akinek a mezőgazdasági müvelés alatt álló földterülete a 25 katasztrális holdat eléri, vagy meghaladja, vagy akinek ennél kevesebb földje van ugyan, de földadója az ezer kilogram búzát meghaladja, a rendeletben megállapított zsirt köteles beszolgáltatni. A Esirbeszotaáltatásm kötelezett gazdálkodó tekintet nélkül arra, hogy vágól t-e sertést vagy sem, 20 fcilcgram zsírt köbeles beszolgáltatni, ha földije a 25 katasztrális holdat meghaladja, de 30 katasztrális holdnál kevesebb. Aki nagyobb területen gazdálkodik, arányosan több' zsirt szolgáltat be." Igy például a 70—80 holdon gazdálkodónak C2 kilogram. a 120 holdnál nagyobb földdel rendelkezőnek pedig 90 kilogram zsirt kell beszolgáltatnia. Á gazdálkodó által levágott sertés után előirt zsirdézsmakötelezett,ség ettől függetlenül továbbra, is fennáll, azonban a dézsmaként átadott zsír beszámít a zsirbeszolgáltatási kötelezettségbe. Ila a gazdálkodó a gazdasági év során négynél több sertést vág le, MirbészolgáltAtási kötelezettsége az ötödik és minden további sertés utón C—5 kilogrammal emelkedik. Az éves gazdasági cselédek természetbeni járandóságára levágott sertés utón a beszóljzáltatési kötelezettség darabonkint 6—G kilogram zsirdézsmával emelkedik. A 25 katasztrális holdnál kisebb földterülettel rendelkező (gazdák a részükre levágásra engedélyezett sert-" utón a be- szolgáltatási kötelezettség változatlan maradt. Markos elvtárs ma iieszél Szegen a tervkiállltásról Ma-, szombaton este 9 órakor igen érdekesnek ígérkező előadás lesz a Fórum Klubban. Markos György elvtárs, a budapesti közgazdasági egyetem tanára, az ismert közgazdasági szakértő beszél a tervgazdálkodásról. Ennek keretében a hároméves és ötéves tervekről beszél részletesen, valamint ismerteti a te iwgazdálkódás alapvető elgondolásait. Az előadásra vendégeket is szívesen lát a Fórum Klub vezetősége. A párt Altat kitűzött feladatok végrehajtását a pártszervezet vezetőségének irányításával minden alapszervezetben a pártmunkások segítik elő. A pártmunkások a" pártmunka vaTninely területén dolgozó lpgőntudutosabb és legodaadóbb párttagok, okikét pArtrunnkájnk alapján, a helyi pártszervezet vezető végének javw* latáru, a pártmunkások értekezlete píiitinuiiluúu :k minő it. (Az MDP Szervezeti Szabályzatából.) Paprlhanagykereshedo, ahmeh nem kell a tfemokeécm Kapovics Mihályné szegedi paprikanagykereskedőt dernokráciaeLlenös izgatásért a népügyészség letartóztatta. Kapovicsné ozonban nemcsak a demokráciával áll hadilábon, dc legközelebbi hozzátartozóival sem szívesen ossza meg a demokrácia nyújtotta anyagi jő létet. Valószínűleg ez az oka hogy Szent Ferenc-utcai kétemeletes, összkomfortos házában nem jut hely férje számára sem és igy az a női önkény elől egy pinceoduba u hnzódott meg. Holnap nyílik meg a szegedi tervkiáüifás Több teherautó szemléltető anyag, falitáblák, grafikonok, modellek érkeztek Szegedre. Mindezeket vasárnap délelőtt 11 órától kezdve szemlélhetik meg a szegediek a Hungáriaszálló nagytermében rr^gnyiló tervkiállitóson. A kiállítás "keretében nemcsak az országos jelentőségű terveket mutatják be, de láthatjuk a szegedi üzemek. gyárak tervgazdálkodásának eddigi eredményeit és fejlődési lehetőségeit,. Külön érdekesség* lesz a kiállításnak a szegedi liid történetével és a fala villamosításával foglalkozó rése. X Ujszegedi Vigadó téli helyisége megnyílt. Disznótoros é» nyúl vacsora. a szocializmusért!