Délmagyarország, 1948. november (5. évfolyam, 252-275. szám)

1948-11-21 / 268. szám

2 DÉLMAG Y A KO RSZAG Vasárnap, 19>18 november 21. GERŐ ERNŐ, a hídépítő miniszter. Igy ismeri mindenki szerte aa országban lés igy nyilatkozik meg ixsmte mindenfelé a tömegek szeretete, ahol megfordul. ifil­jen Gerő, a hídverők — kiáltják mindenütt a gyűlések tömegei Gerő elvtárs össze­kapcsolódott az újjá­építéssel, összekap­csolódott a hidakkal. Sötétlő hídroncsok meredeztek az égnek, kompon, ladikon köz­lekedtek még a nagy városoknál is az em­berek, amikor átvet­te miniszterségót.j Sokat kellett pótol­nia. Pótolnia kellett mindazt, amit a fa­siszta pusztító bar­barizmus tönkretett. Hatalmas munka­energiával. vasszor­1 .... gaJommal, szervező­erővel látott munkának s ennek nyomán ma már erős hidak iveinek át a folyókon, újjáépített, sőt újonnan készült vas­úti kocsik, mozdonyok futnak csattogva. Hidavatásunkon külö­nösen szeretettel köszöntjük Gerő elvtársat, az első hidmun­kást, aki hős hidászainkkal együtt felépítette hidunkat . s még számtalan hídját a dolgozó nép országának. A GERINC... Jó mankót végeztek a hid állványozói Jl­Falusi „parlament" a Marx-téri piacon A derengő hajnal még erős dik harcot folytat a novemberi köd­del, amikor móir a Nagykörút 'és Sugárut felöl imbolygó lámpák­kal jönnek a falusi kocsik a Marx-téri piacra. Két köz máj­megtelt-kocsikkal és az újonnan érkező tanyaiak sietve takarják le az izzadságtól 'párolgó lova­kat. Hajnali 5 óra és néhány kofától eltekintve vevő még alig jelentkezik. Az egyik kocsi előtt párosáya| összekötve csirkék • g-ubbászfcanak. Csuhéjhól font szatyorral a karján két asszony­án megl a kocsi előtt 'és egy-egy páj- csirkére alkudoznak. Már csak 2 forint az akadály, hogty az üzlet létrejöjjön. — Adja 30-ért néni — szól az egyik asszony — holnap nagy ünnepünk lesz és csirke­paprikást szeretnénk enni! Begyűrt süveggel a fején a saroglyánál eddig némán áll­kend —, vág közbe egy pelyhesóllu legényke — a szö­vetkezeti megbeszélésekre el­gyiinni,' pedig azt is a kommu­nisták csinálják. Az öreg nem válaszol, de látszik rajta,, hogy a hid igen nyomós érv lesz a táhlásgazdálkodás mellett is. Nyilt arcú, szép szál fiatal­ember ifj. Pásztor Sándor Klá­ra ftvl várói és mikor megszólal, szava az öntudatos, felszaba­dult dolgozó paraszt hangja: — A fogságból hazaengedtek, itthon földet kaptam, de leg­jobban ennek a hidnak örülök. El se lehet mesélni — mondja — milyen öröm ez most a faluban. Valóságos mozgó kendőtömeg Bódi Jánosné Szőregről s csak ügy ragyog az arca, amikor szól — Jaj," nem kapok már olyan szívdobogást, mint tavaly té­len. amikotr a komp «csillag»-ig , . . . , süllyedt alattunk. Ez már mög­dogaló parasztember is meg-1 bix •;akármennyi kocsit, Be is szólal: - Mán mer lonne ku- j 1öyünk mind a heten holnap lomb ez a vasárnap? , I ha Isten engedi! - Azért — vágja ra a másik; A két m^iásassz©nv közben munkásasszony , mert holnap; ujbóJ a tereli a szót. avatjuk a hidunkat. A szófukar i AJa ^ létreiön játszik, hogy tanyai magyarnak is megered, a telátta: jogos a csix­erre a nyelve - Nem hittem : k * ritás és eleiiedi a 2 fo­vóna hogy ilyen hamar mog- ^f^ A ár év ejőtti grinte csinálják. Mogmt igazuk lott; reménytelen nyomorúságból Rá­a kommunistáknak - mondja j ^ ej\A4rs jó" forintja fejbolmtva — a mut hónapba J folyón átfeszülő hatal­mas 'ül alatt még faz ava­tás napján láthatók a hatal­mas fenyőszálakból, ember­it eréknyi csövekből felépített, vassal és acéllal körülöve­zett, megbéklyózott tornyok: az állványok. Szilárd, ke. ménytartásu gerincet képez­nek, amelyre hónapokon ke­resztül nehezedett a hid kél és félezer tonnás vas .szer­kezete. Ezt a gerincet avatott, für. ge munkások; az állványozók építették _,. -te A lúd kész. Látjuk a szép piros ivet az erős vasszerkezetet és eszünkbe sem jut, hogy az épités munkájának majdnem fe­léi az előkészítés foglalta le. Nemsokára eltűnnek a vizből a vaseölöpök, a há­rom nagy tartótorony, ame­lyekre épült a hid. A száz­egynéhány vascölöp leve­rése, hegesztése, összeköté­se. a tornyok pontos fel­építése több mint negyven százalékát teszik, ki a me­dernyilás felett végzett mun-jigénybe vehet. A nagy saö­kának. , Igecselt tartók és a faépit­Nehézséqek jmén-v ^szerelése könnyen a szerelésnél | A viz mélysége miatt nem i tehetett a szokásos munka­padot megépíteni, igy fiÖ— j 70 inéter hosszú vaseötopö­kön nyugvó tartótornyok építése vált Szükségessé, j Szeged1 lakosai még sokáig emlékeznek a cölöpverő kos , csattogására, ahogy suiy-! kotta az iszapba az egy- megy. Csigasorral engedik másra hegesztett vaseölö- majd le a hajótestre, de a pöket. Egy cölöp leverése nagy értéket képviselő vaS­néha másfél napot is igény- cölöpöket minden áron ép­be vett, mert néhány eset- ségben Szeretnék- megmen­ben az erős ütéSek megre- teni, mert nagy szükség van pesztették a hegesztést s rájuk a Lánchíd' épitésónél. Mér érnökök és műszakiak közösen készítik a terve­ket és törik a fejüket a leg­megfelelőbb eljáráson. A munkás és értelmiségi — a dolgozók országának építé­sén tul az építőanyag meg­mentése érdekében is ösz­igy nem egyszer uj cölö­pöket kellett verni a vizből meredező csonkok mellé. 42 méter a viz szine alatt Hogy az állányozők telje­sítményét igazán kiértékel­hessük, tudnunk kell, hogy láttam! a vörös hidat, akkó még nagyon, kopácsolták a tetejrt... Közben a közeli kocsiktól mind többen verődnek össze és a falusi »parlaments hama­rosan élénk vitába keveredik. Észszerűen dolgoznak azok — szól az egyik —. Mégis ronako­jólétet eredményezett, Gerő elvtárs hídépítői az ország vérkeringését állították helyre. És az eredmények nyomáü ma a falusiak is rájöttek arra, hogy pz MÜP' a dolgozó kisparaszto­kat is megszabadítja az élőskö­dő kulákoktól. Czakú János. eddig még ezek voltaik a leg­mélyebbre épült tartótor­nyok Magyarországon. A pesti déli összekötő hid' 6 méteres mélységével szem­ben itt 42 méterre kellelt befúrni az iszapba. A leg­nehezebb részt a munkában a viz alatt elpattant vascö­löpök jelentették, mert to­vábbi cölöpöket nem lehe­tett utánuk hegeszteni. Közel száz fő dolgozott a hídépítéshez szükséges tar­tótornyok építésénél. Majd­nem minden szakma kivette részét a munkából. A Va­sasok az igazán hídépítők: külön szakképzettséggel ren­delkező hidépitő vasmun­kások, az ácsok, búvárok, hegesztők stb. bebizonyi- j tositéka demokráciánk tották, hogy a Uidépilők ! Ödönének. nem csupán szakemberek, i — b lianem a munkásosztály él- \ j^. , . ... harcosai, a munka hősei is R'CHeailwfi szefognak. Ez legfőbb biz­' " fej­Ezt bizonyítja a havonta emelkedő teljesítmény és a sok élmunkás'jelvény, amely hidépitőink mellét ékesíti. •Es ami m6g hátra van Legnagyobb gondot most a vaseölöpök felszedése okozza lúdépilőinknek. ami még jó néhány hetet is a modern fizikában A Mérnök Szakszervezet vegyész alosztályának rende­zésében előadást tartott dr. Koiács István műegyetemi ta­nár r> Dialektika a modern fizikában - címmel. A kiváló marxista fizikus a fényeimétet fejlődésén ke­resztül mutatta ki a dialek­tikus' természettudományos ku tatás diudalntas ' m Ódszereit. Idézett Lenin és Sztálin mü­veiből, akik irányt mutattak a tudományos kutatásoknak azzal, hog f materialista irány­ba terelték, a reakciós ide­alista irányzat helyeit. A hallgatóság, amely egye­temi tanárokból, diákokból és fizikai dolgozókbál állt, nagy tetszéssel fogadta az elő­adást, melyet Lányi György a Mérnök Szakszervezet tit­kái-a köszönt meg. Részvénytársaság Villamos és KözfeScodési Vállalatik számára szegedi üzletigazgatóság . A. gáz nem luxus! A gáz takarékosság! Fáradt? Sxereije fel lakását AUTOGEJZEft készülékkel. Főzéshez-süféshe* gázt használton. — Gáz ós vihan^vasaió nem psszkiffa a ruhát. Gáz olcsóbb minden más tüzelőnél! TISZTASÁGOT AKAR? MELEGET AKAR? FÜTSŰN GÁZZAL! Felvilágosifást a Szegedi Gázgyár üzemvezetőségénél. SZEGED, KOSSUTH LAJOS-SUGARUT 89. JELEFON: 3—06.

Next

/
Thumbnails
Contents