Délmagyarország, 1948. október (5. évfolyam, 226-251. szám)
1948-10-09 / 232. szám
2 ORLMAGYAROMSZAG 9'om nos 1948 október 9. • leiszabadulás negyedik évfordulóját ünnepli Szeged vasárnap és hétfőn B»ged városa a feftnabndalás •egyedik évfordulóján, október 10-én és 11-én kétnapos ünnepség keretében emlékezik meg a nevezetes, történelmi forduióról. Az ünnepség részletes programja a kövctkezó; Október 10-én, vasárnap délután fél 4 ómkor gyülekezés a Kálvin-téren, innen felvonulás a Dugonics-temetőbe, ahol megkoszoniztcák a szovjet hósi emlékművet. A kegyeletes aktus alatt repülök köröznek a levegőben. Délután 5 órától 6-ig a honrédzenekar ad hangversenyt a Széchenyi-téren, 6-tói a rendőrzeneknr. fél 7-kor gyülekezés a városháza előtt, 7 órakor először a Takaréktár-utca felöli szovjet hósi emlékművet, majd a tér déli oldalán levő szovjet hősi emlékművet koszorúzzák meg. Beszédet mond Dénes Led elvtám, polgármester, A kivonult honvédség disztflzzel tiszteleg a szovjet hősi halottak emléke előtt, közben befut a fáKlyas staféta. Október 11-én, hétfőn délelőtt 12 órakor a törvényhatóság ünnepi díszközgyűlése. Ün nepi beszédet mond a városháza közgyűlési termében Gyáni Imre főispán. Este 7 órakor a színházban díszelőadás, amelyen az ünnepi beszédet Tombácz Imre, a Nemzeti Bizottság titkára mondja. • A polgármester nrra kéri a város lakosságát, hogy vasárnap és bétfón a felszabadulás emlékére lobogózzák fel a házakat. Színház G cMüvészet E V A LeMr-opereíí letajllóaa a Nemzeti Színházban "A színház műsorterve jó operetteket ígért. Az EvánáJ igéretét beváltotta. Lehárnak nem éppen a legjobb, de az idők múlásával még mindig dacoló operettjének jőnéhány slágere Irisscn hangzó, hatásos, bár egyes zenei részeket már szétcsonek éreztünk. Az operettek eddigi túlzásaitól teljesen mentes beáJlitás előnyei az előadás lávára váltak. A címszereplő Nádassy Anna vendégjátéka — aem indokolt, legfeljebb azzal magyarázható, hogy a mult évi •oinházvez^tés egyik kötelezettségét kellett beváltani. Énekben, jfttéklian itthon megfelelőbbet találhatnánk. Btiiusa és elképzelés^ messze maradt egy gyári muafcAsieány élethű megrajzolásától. Uj bonvivánt avatott a színház, még pedig a javából, Lóránt György szeméiyében. Tulajdonképpen nem is bonviván, hanem képzett, meleghangú tenorista, akire az operában még szép feladatok várnak. Játéka megnyerő, biztos fellépésű énekes. Süli Manjn talán életének legjobb szerepében vérbeli szubrettnek bizonyult. A legrutinosabb színésznők közé tartozik. Partnete, a jókedvű Rajz János fáradhatatlanul gondoskodott a közönség szórakoztatásáról. Szimpatikus és emberi hangokat ütött meg Károlyi István. Gáti Pál kifogástalan, Sugár Jenó főkönyvelője pazar kaMnetalakitás. Még Herczeg Vilmos, Gaál György, Tóvölgyi Ferenc, Bay Gyula, Gjrörgy László és Sárközy 8ándor jutottak kisebb szerepekhez. Dekoratív díszletek, nagy tömegtánc jelenetek, a balett néhány kiválóságának remek keringője és a tagadhatatlanul sok finom ötlet méltán dicsérik Daniss Győző rendezői készségét. Páulusz Elemér karnagy biztos kézzel vezette a feladatát hibátlanul ellátó- zenekart. Gábor Szegedi Állami Nemzeti Szinház míisora fsomba!, 9-én 7 órakor: lYatórnap, 10-én d. u. 3 órakor-. Vasárnap, 10-én 7 órakor: Uéífő, 11-én 7 órakor: Kedd, 12-én 7 őrakor: Szerda, 13-án 7 ói-akor: Csütörtök, 14-én 7 órakor: pin csinyjei. Bemutató bé Éva. A bérlel 2. Rendes helyárak. Az idegen gyermek. Bérletszünet. Mérsékelt helyárak Éva. E. bérlet 2. Rendes helyárak. Emlékünnepély, Szeged felszabadulásának évfordulóján. Csongor és Tünde. »I« bérlet 1. Éva. »P« bérlet 1. Blanco Posnet színvallása. Scarlet 3 A Szegeti Mm üemzetl Színház TájsziRháiának műsora: Október 15-éo Alsókőzponton: SCAPIN CSINYJEI Október 22-én: FeJsőkozpont: SCAPrN CSINYJEI Október 24-én: Makó: IDEGEN GYERMEK Á uioisztertanáes pénteki ülésén Rónai 8ánrfor miniszter ismertette a magyarszovjet kereskedelmi egyezménjrt, majd a miniszterelnök bejelentette, hogy Alexits György kultuszminisztériumi politikai államtitkár egyetemi rendes tanárrá történt "kinevezése alkalmából Kérte megbízatása alóli felmentését. A minisztertanács hozzájárult a felmentéshez és a miniszterelnök azon előterjesztéséhez, hogy a köztársasági elnöknek Szávay Nándor politikai államtitkárrá való kinevezését ajánlja. Ezután a községi illetőség megszüntetésére, valamint a jegyzői állások államiakká való átszervezésére fogadtak ei törvényjavaslatot. Tudomásul vették a köztársasági elnök mellé rendelt testőrség megszüntetését, valamint határozatot f ogadéak jel a magyar-norvég árucsereforgalmi megállapodás meghoszszabbitása és a magyar-finn kereskedelmi és fizető megállapodás megkötése tárgyában. £530 forlB'oa emláket vitt najjáv,*! az albárIS Még a Szegedi Ipán Vásár idején Svéd 8ándor kíséretében Szegeden járt egy 18 éves, Marica névre hallgató leány, aki egy törvényszéki tisztviselőnőnél bérelt néhány napra bútorozott szobát. Marica távozása után a tisztviselőnő megdöbbenve vette észre, hogy egy ruhája, valamint egy értékes melltüje és gyűrűje eltűnt. A 4500 forintos lopást azonnal jelentette a rendörségen. Budapestről most jelentés érkezett, hogy h köröztetés alapján elfogták és kihallgatás oéljából S. egedre szállítják a lopás elkövetésévei alaposan gyanúsítható fiatalkora »kisérőnőt«. x Ételben, italban és vendéglátásban még mindig a Janij- vendéglő vezet. Ma. szóm* baíon erdélyi flekken pecsenye. Boldizsár Kálmán és zenekara muzsikái. Telefon: 4-68. KISIIASZONBÉRLÖK! Akiknél föld van haszonbériéiben, felesben, harmadában vagy pénzéri és továbbra is művelni akarja, ezt közölje a föld tulajdonosával. Ha a haszonbérlő a bérletről lemond, a földtulajdonos köteles ezt jelenteni a Földhérlő Szövetkezetnél. OLCSŐN JöT: Vngárnál Mikszáth Kálmán-utca darált libamell 13.— Et comb zsírosan 13.— Ft akácméz , 10.— Ft sto., stb. RŐ TH tiatS'toft fabiitornvár Vasasszentpéter-utca 3. (Volt Bugyi gépgyár) Baflltott székek nagy választékban SS finny Loy \".°„r Rafffay Étterem és Kávéházban c"v Szivet pártfogót! kér MATAJSZ PAL tulajdonos Tánc. Záróra 5-kor. üt a este disznótoros vacsora 9. FESZEK vendéglőben. Kossuth-utca. 19. Tulajdonos: JACA. Ifjúmunkás brigádok Sze§8tíoii Augusztus végén uj mozgalom indult el a magyar ipari üzemekben,. A gyárakban dolgozó fiatalok elhatározták, hogy munkacsoportokat alakítanak. Több* hasonló, illetve azonos munkát folytató ifjumunkás ezen tul összedolgozik. A termelés minden mozzanatában segítik egymást. Közös feladatokat vállalnak: az üzem átlagán felül növelik a termelést, javítják a minőséget. csökkentik a hulladékot, a selejtet. A mozgalom azóta szélesen gyűrűzik az országban. A legkülönbözőbb üzemekben, a legkülönbözőbb iparágakban nap mint nap alakulnak az ifjúsági munkabrigádok. A brigádok megalakulása nem jelenti a munka átszervezését a gyárakban. Minden ifjúsági brigád egy munkapariit alakit, amely fejlettebb fokát jelenti az egyéni termelésnek. Szakmai, termelési szempontokból jelentősek ezek az ifjúsági brigádok, de ezentúl politikai okokból is: a brigádokon belül lehetőség van a kollektív munka kifejlesztésére. Olyan munkastílust alakítanak itt ki. ahol a munkások egymást segítik szerszámokkal és módszerekkel. A szakmailag képzettebb. ügyesebb brigádtag hóna alá nyul a gyengébb társának. A közösségben végzett munka ezenkivüF baráti viszonyt is kialakít brigádon belül. A csoportosulás lehetővé teszi az azonos iitemü politikai és szakmai fejlődést is. A Ganz hajógyárban, a Ganz vagongyárban, Csepelen az ifjúmunkásoknak ez a mozgalma nagyon szép eredményeket hozott máris. Németh László, a kohászati műhely SzIT titkárának brigádja 106 százalékos kezdeti teljesítménnyel indult és ma 161 százaléknál tart. A kezdeti 7.5 százalék selejtet 4.4 százalékra csökkentették. A nagyüzemek példáin felbuzdulva, a szegedi ifjúmunkások is sorozatosan szervezik brigádjaikat. Az első szegedi brigádok a dohánvgyárban alakultak meg. Itt íelism érték a mozgalom jelentőségét, az. üzem részéről sejttették és jelentős eredmenyek születnek. Gyurik László szivarkagyártó brigádjának együttes teljesítménye máris felülmúlta az üzem egyik élmunkásának egyéni teljesítményét. Olyan eredmény ez. amelyhez maga az élmunkás is elismerését fejezte ki. Azóta már felnőtt brigád is alakult a dohánygyárban és az ifjak, idősek nemes versenyben állnak egymással üzemük termelésének javításáért. Az ujszegedi Magyar Kender-, Len- és Jütafonóban négy ifjumunkás brigád alakult meg. A brigádok felülmúlták az üzemek átlagát és brigádokon belül külön kitűnő egyéni eredmények születtek. Az ujszegedi kendergyárban most további ifjúsági brigádok alakulnak, sőt a mozgalom átcsapott a felnőttekre is. Igen nagyszámú csoport megszervezése várható. Az Angol-Magyar Jutafonóban is történted kezdeményezések. A gázgyárban egyidőben alakult egy idős és egy ifjúsági brigád. A gázgyárban állandó brigádok alakítása, tekintettel az üzem felépítésére, nehezebb feladat, ezért a két brigád a legkonkrétebb célokra, egy bizonyos munka elvégzésére alakult meg. A DÉMA cipőgyárban ifjak ból és öregekből álló »vcgyes« brigád kezdi meg működését. A szegedi brigádok általában a kiforrás, a nyjdszcrkeresés állapotában vannak. Tapogatódznak. keresik a végleges bcoszlásL módot, hogy azután megtalálva, nagy lendületet adjanak az uj munkaversenynek és lökést adjanak a termelésnek. Az első hetek tapasztalataiból ítélve megállapítható, hogy Szegeden is van talaja a brigádmozgalomnak. As üzemek maguk, azok vezetői általában szívesen foglalkoznak e kérdéssel és segítik a szegedi SzIT titkárság brigádszervező tevékenységét. Akadnak ugyan kirivő esetek is, mint például a Szegedi Kenderben. aho> bár az azonos üzemek: az ujszegedi Magyar Kender éj az Angol-Magyar tapasztalatait felbaszná'ták volna, e kérdésben egész merev felfogást tanúsítanak és semmiféle kezdeményezési nem, tesznek lehetővé és nem segítenek. Ha ezt az egy-két hibái kiküszöbölik, az ifjúsági- brigádmozgalom Szegeden is kiterebélyesedik. A város az ország ipari termelése ezzel ujabb eredményeket ér el. Figye em! Hízott 16, B! szopós osikó és friss Virsli lesz szombaton kimérve a Tombácz lóHuscsarnofclian Vágólovakat a legmagasabb napi árért veszek, vagy hajtőlóért cserélek. SORSJEGY nélkül nincs remény a főnyereményt megveheti 5 forintért Os váth főárusitónál Kelemen-utca íi. I Kis Hungária minden este FefCIICÍ Mátia énekei zene i Cseqtéds Árpád — Virény L^sal* | Vasárnap délután láncos uzsonna esti műsorral Tejszínhabos kávé: 1-50 Tea: 1-2.0 Espresso: l-ZO Luxusadót nem számítunk 2 LONGA CUKORKA jók között a legjobb Vásárold és keresd minden üzletben: Készíti Longa József Gnttenberg-u. II CSEPEL MOTOR, jótállással A -mm -mr géplizlelberi 'LM' WZZ M. jr Kiss-utca 3. Telefon: 741 legújabb varrógépek rádiók, Kerékpára! legelőnyösebb rész!etr«