Délmagyarország, 1948. szeptember (5. évfolyam, 200-225. szám)
1948-09-23 / 219. szám
n •• *műmi mn kel! fudnS a csávazásrélt SííWí. 1948 szapttBkor.Zl. Cs8tM84 A „lulsagosati helyeslők" »f (bp; Pártunk Politikai Bizottságának a tag- és tagjeiöllfclvételi zárlatról kiadott határozata nemcsak a párttagságot aktivizálta és foglalkoztatta. hanem a párton kívülieket és a többi pártok tagjait is A pártunkon kívül lévők megnyilatkozásai — akár sajtóban, akár élőszóban — elsősorban azt bizonyít iák hogy a magvar dolgozók minden rétege fog lalkozik pártunk problémáival. belső életével is Ez pe dig ezI mutatia. hogv a Magyar Dolgozók Pártjának ügve — még legbelsőbb figvei is — ntyn titkos akciók, banem az egész ország, — minden dolgozó elölt világos, látható politika. A levelek, melyeket pártonkivüliek írnak a Politikai Bízol tság határozatával kapcsolatban, a velük való mindennapi • beszélgptések azt is mutatták hogy helyeslik a határozatot. Ez a helyeslés pedig abba az irányba mutat, hogy a nárt vezető, élcsapat szerepét felismerik — és ezen túlmenően elismerik a pártonkivüliek lőmegei is. Gvakran hallunk azonban helyeslést olyan cgvénebtől és olvan oldalról, akiktől és ahonnét az elmúlt években — de az elmúlt hónapokban is — pártunkkal és n magyar népi demokráeiával kapcsolatban csak rágalmakat hallottunk Ezek azzal jönnek hozzánk, hogy *én ugyanezt mondtam már 46bán is«. Tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy ezek nem azt mondták negyvenbalban, amit a Politikai Bizottság határozatában meg •ápn-i'ott negyvennyolcban. Minden épeszű ember érzi és látja a különbséget a reakció »bírálatai* és pártunk önbirálata, a Politikai Bizottság határozata között Mert mi volt az ő bírálatuk? Gondoljunk csak az Ui Ember, a Hazánk — vagy egyéb hasonló sajtóorgánumok cikkeire, amelvekben a munkásokból, parasztokból Milliói árcsalás Sk Sr.rdán déibeu Gyári Imre főispán közel látást kormányWxtos elnöklésével közellátási értekezlet volt X torony alatt Ax értékértét elsősorban foglalkozott * szabadi tenyér, majd később • szabad liszt kérdésével és örömmel wtte tudomásul, hogy a szabad tenyér sütésével és forgalomba hozatalával nagy lett vezetőket, tisztviselőket [oktatott vizsgálata lepleza legmesszebbmenő leki- le '«• Ar érdekeltségű csinyléssel kezelik, szakértelem TiiánvávaJ vádolják őkei — sőt még attól sem riadnak vissza, hogy kimondják a korrupció azért van, meri a munkások és. parasztok bekerültek az állam vezetésébe és irányításába. Ez a skrilikat, melyet nyilván pártunk felé irányitoltak, azt akarta leplezni, hogy a pártba befurakodott ellenséges elemek — nem ritkán a Hazánk, az Ui Ember olvasói — az oszfálvidegen elemek voltak a korrupció melegágyai A •helyeslők* most a Politikai Bizottság határozatát akarják felhasználni arra. hogv pártunkra szőrt rágalmaikat, gvídázkodásaikat úgy tűntessék fel, mintha azok Jogos és tárgyilagos kritikaként hangzottak volna el részükről. Előttünk azonban t- és nártnnk egész tagsága előtt is — világos, hogv ezek a • tárgyilagos kritikusok* Pártunkat akarták gyengíteni, néni demokráciánknak akartak ártani. Azt akarták elpalástolni, amit Politikai Bizottságunk határozatában bátran feltárt azért, hogv erősítse pártunkat, biztosítsa a megnövekedett feladatok elvégzését — biztosítsa a szocializmus utjának fokozott iramú építését. gyárnál bott 7 forint helyett 10 forintért adta a uyersgumit é« a 8.25 százalékos rezsi helyett 24 százalékos rezsi százalékot számított fel. Évenként többszázezer forintot fizettek ki különböző Juttatások dmén lehetetlennél legyár vezetősége a megsza- hetetlenebb vátinlatokn"!? A Szabad Nép Jelenti: Hatalmas, többmillió forintos csalást és árdrágítást leplezlek le a> Magyar Ruggyantagyárnál. A csalási az országos árhivatsl nemrégen le Az Anód Robber Co- i-unfe ted, amely * Ruggyantagvár tulajdona volt, mindössze í forint értékben szerepeit * gyár könyveiben és ennek aat egy forint értékkel fe* tüntetett gyárnak a válldsC 54 ezer 500 forinttal ta í®> ZOl' Pénteken megkezdik a szabadliszt árusítását Szenei könnyebbség állt l>e * város kenyérellátásában. As drtatostet örömmel vette tudomásai flxt a bejelentést, begy pintektőt kezd ne Szegeden ** lehet már kapri szabad lisztét a szűr vetkezett üzletekben HtónJint 3 fortntoe áron. A szabad itat keverése egyenlő a teayéritatéveL vagyis fele boai, fele Bevin alsóházi bessámolófa Bcvin az alsóházban mondott beszámolóját a palesztinai hrVyzeéí-zl kezdte. A brit kormány tanulmányozta Bernadottenak halála előtt előterjesztett javaslatait — mondotta. Bcvin. — Reméli, hogy ta UNO is támogatja ezeket a javaslatokat. Ezután a német pénz kérdésével kapcsolatban kijelentette: a kormány hajtandó a szovjet márkát Berlin egész területére fizetési eszköz- . ként elfogadni, ha a kér- alakul. dést négvhatalmi megegyezés szabályozza. A blokáddal kapcsolatosai kijelentette, hogy a légi hidat a légierő télen is fenn tudja tartani. A Sztálinnál é*MoIotovral folytatott tárgyalásokról, valamint a tárgyalások?eredményéről vért közleményről hangsúlyozta: nincs Itt az ideje, hogy nyilatkozzék. Reméli, hogy előbb, vaay utóbb egységes német kormány M FH pinauiistá! hefsmsrlfi büirölef Külpolitika EGY mondatban NEMETORSZAG francia megszán 4 sí övezete október 1-tői teljes gazdasági egyrájpet nfkot az angol-amerikai övezettel. A CSEHSZLOVÁK nemzeti front központi siketé bizotMöSnafc szoborbizottsága egvhangniag helyeselte a nérW jcteniokrafiitus rendszer ellenségeinek gvors és erőteljes eltávolítását. HASSZMV SZAKA mfntartereínők kormfin vát erőren bírálják és pofitfknt kőrökfven azt fctartk. hogv sor keriit a török fcormánv lemondására AZ OSZTR-tK KORMÁNY « fasiszta sVepemfi Sebőn here lanár vezeférávef hozzá'áratt fegv ni. náe! propagandát htrtíelö párt megnfakntásábo7 A REAKCTÓS FTW KORMÁNY poRtikSja kövelkevtéjlien a munkásság löbb heIven szlrátaha tépett. A HÁROM NYT'G ATT HATALOM Vf.ir.gemlntsrtere a berlint ké-dőreől tartott második piocbesrátés eredménrát iegvfcókbe fotrlalfa. nmU MnsvVvéban sT^ndéko-rmk átovufbmf BERNAOOTTE ufofső palesztinai Telenlése nem éléit! kf sem a rsfd0k.it sem arabokat. WALLACE kijelentene, hogy laz USA mjég sohasem útit olyan, tehetellen és becstelen emberek uralma alatt, mini Traman, 00®"©%' és Diilles, akik a Szovjetunió eHenl gyölölethadfíratot mér Roosevelt temetése napján elhatározták. A BRIT MUNKÁSPÁRT 40 képviselőből álló csoportja ar angofszász csapatok kivonását Berlinből efkerülbeietionnex tartja és anoak a véleménvének adott Wfeiezést hogy Rer?'"n nvngaH övezeteinek kiwrtlése eiőfelléle'e a nemzetközi feszültség csökkentésének. A MARSHALL-TERV Igazgatósága eLenzl a brit acélipar áf'nmosffását * a* ni angol javasigI szerint egyelőre csak a kohókat államosítanák. A RRTT VASMUNKASOR szakszervezetének rpútőrtőVf öté rá re sok kíkü'dött o'van ntasftássai érkezett, amefv a szfná'k megszavazását foglalja magában. AZ tTNO közgyűlést ttsztfkarának megválasztásánál megsértették a demokratikus erveket s a keleteurőoai ors-záA földművelésügyi mimsztérium panamistáinak szerdai tárgyalásán Fejes Béla kerületi felügyelő elmondotta. hogy a lövásárlások során az egyenkint ezer forinttal olcsóbb áraiánlatot egyszerűen nem vették figyelembe. mert Rugs Mihály részére akarták biztosítani a vásárlást tanácsos elismerte, hogy bír 60 vagon takarmány pótanyag volt a bábolnai telepen, még semod. ták fel etetésre. Schmidt István beismerte, hogy 5000 forinttal nem számolt el. Az állami gazdaság! bolt pénztárkönyvé* meghamisította. Állati tápszert vásáron és ezzel 30.000 forintos kárt okozott a kincstárnak. 0 felelős azért Is, hogv 100 ezer foKerearterí Gyula miniszteri rint értékű zöldség megromlott. LEGUJ4BB A népi kollégiumok országos szövetségének közgyűlése Rákosi Mátyáshoz táviratot intézett, amelyben báláját fejezte ki azért a segítségért, amelyet az MDP biztosított a népi kollégiumok számára. Florlenf város dolgozói szerdán általános sztrájkot kezdtek, amelyben a közüzemek jelentős része is résztvett, a kikötőforgalom teljesen megbénult, leállt a közlekedés is. Marshal! amerikai külügycrok Wö'tieft egymásután szí- miniszter személyének: vévizfák Te. noha semmi kff*v delmére párizsi tartózkodásért nem tndtak felhozni eUe I alatt különleges rendszerűk. Jrű biztosítékokat foga natotoltak és autóját • Seeret Service különleges épitményü kocsijai kisérik Párix?< utcáin. Stefanwlsw newyorki tanár, az ifjúsági világértekezlet elnöke az amerikai kormányhoz intézett nyilt levelében tiltakozott Ilse Kochnak, a nácik egyik hírhedt pribékjének szabadonbocsálása ellen. A »Vasfüggönjc cimü amerikai film párizsi előadása ellen tüntető tömeg és a rendőrök közölt összetűzésre került sor. amelynek so rán több ember megsebesült rozsjisxt A fcélíéU ifazt a/. , ,. ban nincs összekeverve Eimr* ellenére uítadonfcioto meg kráj vásárolni mírtó R kétféle Ita-ste*. (Tehát ha valaíd két kdáj szabadüszlel akar vásárolnia akkor egy kiló busa és egy ksi« rozsSsztet kap a kereskedőtö8L® A bözetiátisl felügyelőség Miután be jelentett a, hogy a mdng Cegafabh rendeleténél it* hettlvé tesn as flntílólók részi* re a fejadagon felült kenyirgov bonacSer(t. Akinek tehát csati rozsttengérgaboriájm van. elcn*4 rélhffi mde rárfriiyftifóc.^jd-'J* tartozó íakossal basára. A se®Stásí fe escrfléd eagedélraWf s kórság, nirive a váras előljlte rőságs ndla M Emtáu bcjelenlctie a főLjjásrhogv • tnzlfaEzál'jtása ügysfcos el járt a TÜKERT-bíS. A töri&öí ellátás terén as a háyzrt, hr^ firycszldv Mrtfát az eTtzőrctírt* zendő hetekben még fokoiapf kibb mértékben kapunk. Jete rím lep ts uthan van Szeged frff nszdtg príma tűzifa. Az értelaezlet fogtaíkezott 0 xsfceUáfás kérdérávri Is és cthto tájrtwlák, hogv Oz országos fc>S> ellátási hivaialtói október Mi* riapra 199 mázsa x <dr és ftcíafr ra kérnek kiutalást. Grfcst te kapnnk, mégpedig ejte mértékben, hogy « firtrmiRedfi adag terhére a kösönsAg te& szét szertrdl mennyiségben tárolhatja meg a grízt. v»g»®» amennyi grta vili ld flnomSttol fejadagjából, ansyfvtd tóvcortűS flnombselct ttsp. Sz^^sItseSffán tnmM a Rit^geRdezeifak SzSvetsép^ne!; vensfflf Bndspert, szept 22 Dr. Mflet* nJch Ferenc nltfiioroagv, • lb4 gyar Hadigondozottak Szöveteégének elnöke ós Koöe Zoltán, * szövetség főtitkára tisztelgő láteu gatást lett Szakasita Árpád köatArsaságl elnöknél Szakator elvtárs kifejezte reményét,hogy gazdasági életűnk további haladásával a hadigondozottat, f nak minden jogos tavánságál' teljesíteni tudjuk. Helyeselte 4 szövetségnek azt az elvi felfo* gását, hogy a hadigondozottakéi' mindenek előtt munkábaáilitáisa] kelt a termelő muukának visszaadni és ezzel önérzet" ' "t te megerősítem.