Délmagyarország, 1948. szeptember (5. évfolyam, 200-225. szám)
1948-09-22 / 218. szám
V. évL 218. szám. Ara «0 fillér Szegedi preiess^&r beszámol esy iarehall-wszág „Iáiéiért!" Sz«8«á, 1948 szwtmfem 22. Szerit SRAS ES OLVAS AS A »tó elröpül, az irás megmarad. — így tartotta már a régi közmondás is. hogy felelősségükre figyelmeztesse az Írástudókat Ma fokozottan érvénye* e», amikor a lei rótt betűket. a teirott gondolatokat tízezer • és százererszámra nyomják ki könyvekben, folyóiratokban- napilapokban. Még sokkal nagyobb a felelőssége tehát az ujsáoi-ónak, aki a napi eseményeket világítja meg az olvasók hatalmas tábora számára. A mai újságírók legnagyobb része. a demokratikus lapok munkatársai át ls érzik ezt a felelősséget és azt a kötelezettséget, amelyet rájuk ez a munka ró Alig néhány esztendővel ezelőtt még sokszor le kellett tennie az újságírónak kezéből a tollat ha nem akart saját lelkiismeretével ós igazs'ágírzetével szembekerülni. Ha mégis az igazságot - merte megirui és nem a központilag iránvltott hamis hadijelentéxefcet, rákénvszeritelt cikkeket, akkor ugyancsak abbahagyhatta mesterségét. mert' előbb-utóbb kiüt öt* ék kezéből a tollat. A felsz-badulás hozta meg a sajtó szabadságát ls. kanjaink nagyobb számtón jelennek meg. mint a bábom előtti években és cikkeik nem a kiváltságos rétegek szórakozás' ágyát, beteges szenzációéhsé>,ít igyekeznek kielégíteni, hanem a dolgozó nép problémáival. a valódi tények feltárásával szolgálják dolgozóink hűséges tájékoztatását Az újjászületett magyar sajtó iránt fokozott kötelessége van olvasóközönségünknek ls. Révai József cikke a Szabad Nép vasárnapi számában világosan iámutat erre, amikor a most következő láncszemnek mondja a párt központi sajtójának, a Szabad Népnek minél szélesebb körben való elterjesztését Helyesen jegyzi meg ezzel kapcsolatban egvik délutáni budepesli lapunk, hogy nemcsak a Szaluid Nép magánügyéról van szó amikor Révai József sikraszál! az ország legnagyobb lapja példányszámának emeléséért. >A Szabad Nép a néptömegek és c vezetők, a tömegek és az állam, az egyszerűi emberek és a kormány Lopja egvszerro. — irta vasárnapi cikkében Révai József. — Másszóval: annak a népnek a lapja vagyunk, amely az állani urává lett. Az áUair és a kormányzat problémáit a •lép ügyévé, a nép bajait az ál tam és a kormányzati ügyévé tesszük.* Ezért fontos, liogy a dolgozé nép széles tömegei megtaláljál kapcsolatukat » Szabad Nér mlndenoanos olvasásán keresi, túl is a Magyar Dolgozók Pártjának központjával, amely vezető szerepet tölt be országunk életéi >cn az újjáépítés irányításával, a dolgozó nép életszínvonalának emelésével Ma már megvan a lehetősége annak, bogit világosan lássuk, ml történik körülöttünk a nagyvilágbati. Ragadtok meg mindanyt vian az alkalmat, olvassunk, tanuljunk és tájékozódjunk helyesen. Igyekezzünk minden kézbe eliuttafni a Szabad Néoet, népi demokráciánk egyik legeröselib fegyverét. Ez a lap utat mutat a többi újság számára is és hisszük, hogy az újjászülető magyar sajtónak sikerül teljesen egybeforrnia oh vaséival, a dolgozó magyar nép pel. Révai elvtárs uatg? beszéila a NéKOSz hibáiról, a párt szerepéről és az il}nság nevelésének t<j leíadalairót KftlpolEtifea EGY mondatban AZ EGYESOLT NEM/ETtiK harmadik közgyűlését kedden délután fél 5-kor nyitotta meg . Bramuglia argentin külügyminiszter. az UNO Ideiglenes elnöke. A közgyűlésen 58 nemzet kiküldöttei vesznek részt. ANTWERPENBEN sztrájk miatt megálllak a villamosok. A Times szerint kár volna a® UNO közgyűlésének olyan határozatokat hozni. * amelyeket az Egyesült Nemzetek szervezete ugy sem kéli es végrehajtani. VISINSZKIJ helyettes külügyminiszter, aki az UNO párizsi közgyűlésének a szovjet delegáció vezetője, kijelentette Remélem a közgyűlés hozzájárul • béke megszi'árditásához, nem vagyok pesszimista. AZ USA nem akarja kivonni csapatait KoreábóL amig ezt a kérdést az UNO közgyűlése meg nem tárgyalja. 1 De Gaulle tábornok testvére, Pierre de Gaulle néhány nappal ezelőtt Washingtonba utazott és ott meglátogatta Lowetl külügyi államtitkárt é» lelkeresi Forrcstai nemzetvédelmi minisztert is. PLOJHAR csehszlovák miniszter sajtóértekezleten szánkóit be magyarországi tapaszt falairól és a legnagyobb elismeréssel besíétt arról h gondoskodásról. amelyben a dolgozók a népi demokratikus Magyarországon részesüfnek, ezért a munkásság, parasztság és a demokratikus értelmiség a legnagyobb optimizmussal néz a jövő elé, buzgón és jókedvvel dolgozik. Az athéni bíróság a napokban 22 demokratát itéll el, közlük 13-íit halálra. • A MARSHALL-TERV ügyvivője az Egyesült AUamok között folyó tárgyalások során nzl javasolta, hogy a nyugatnémet ipar leszerelését egyelőre függesszék feL TOGLIATTI kedden átvette hivatala vezetését A DAILY WORKER •fít Kedden a* MDP Köztársaiá g-léri széjcháaáJbcn összeült a NéKOSz kommunista aktívája, hogy meglátássá a párt politikai bizottságának határozatát á NéKOSz helyzetéről. Az értekezlet előadója Révai József elvtárs, a Szabad Nép főszerkesztője volt. Beszéde elején kifejtette, hogy a NéKOSz-róI hozott határozatot aggodalom és szeretet diktálta. Pártunk hibát követett el, amikor arra szorítkozott. hogy csupán becézze a NéKOSr-f és nem alkatmaztg vele szemben a szigorúság hasonlóképpen fontos, nélkülözhetetlen nevelési eszközét. Az alapkérdés: af egészségtelen viszony a NéKOSz vezető gárdája, kommunista káderei és a párt között Ez volt a fő hiba. A NéKOSz vezetői, kommunista káderei nem értették meg h párt vezető szerepét. A marxízmus-feninizmusban a oárt szerenérő! szóló tanítás az alapvető. Akt ezt nem érti, az semmit sem ért a Ieninfomusbói. A NéKOSz vezetői a feminizmusnak ezt a lényefét nem értették mp*: párt nélkül vt'* . iaJemher ve szelték a pzúvetséffet. Párt nélkül, tőle elszakadva nem lehet kemmnnlstává nevelődni. A párt febacaíFésénok köwe«re»ménye1 Ez vonatkozik a csepelf vtórimikásókra éppúgy, mint a NéKOSz .kommunistáira. A NéKOSz vezető kommunistát meg akarták tartani különállásukat a párttal szemben, féltve a beolvadásiét egyéniségüket, különleges arculatukat. Ez semmi egvéb, mint kispolgárt értelmiségi anarchizmus. A munkásmozgalom számtalanszor leleplezte ezt ae todfviduafísta magatartást. A nárt horrl kőzőssó* ér nem Idaz. hogy 07. ide vnló beolvadás mpuokadá'voz7,n a® wívénJ képességek szabad kibontakozását, ellenkezőtag. A párt lebecsülése azzat ts iárt. hogv hifbeesülfék a NéKOSz szerepét a népt demokráciában általában és a néni kof'ósiumok megteremtéséhon különösen. A NÉKOSz öntudat, amely minderről nem vett tudomást, elidegenítette a fiatal népi kollégistákat a párttóL eltitkolta előttük vezető szerepét. Révai elvtárs ezután a Gvőrffy-kolléríum szerepének értékelése és bírálata után nyomatékosan kihangsúlyozta- az. hogy a népi kollégiumi mozgalom sikerre vezetett, nem elsőmoharneoán személyiség ny "a'^őrVrV k^égiümnak. be Hvderabad fejedelemség- anna'í a támogatásnak be, hogy eltiporják a Te.'eu- tulajdonítható,' amit az mut> /soisn (nr-M 1 Af,',,, A i " nvilítnff notrt maM gana területen érvényesülő demokralikus -mozgalmat, amelyet a kommunisták vittek vezető szerepre és a kerület 2500 falujában megszüntették a földesurak hatalmát, fe osztották a földeket, népi bizottságokat szerveztek és népbiróságokat állítottak fei a parasztok elnyomóinak megbüntetésére. MKP nvujtott neki, majd igv folytatta: — Az ifjúság vezető szerepéről saóló elmélet reakciós és üntimarxista tan. Ax lfjii«ág magatartása lehel példamutató, de nem a párttal szeinbeáiilva, hanem nz ahhoz való hűsé S önfeláldozó jegyében. Az ifjúság vezető szerepérdi való felfogás az osztályharc tényét segít elkenni a nemzedékek közötti harccal helybttestlve azt. Az ifjúság élenjáró világmegváltó szerepét a troekijirmus es a fasizmus hangoztatta. Az ifjúságnak ez az avantgardízmusa a talajátveszteit dekadens polgári ifjúság ideológiája. A munkás-paraszt szövetség igszí értelmezése A továbbiakban Révaf elvtárs a NéKOSz másik döntő hibájával, a zavaros paraszti ideológiával foglalkozott. A NéKOSz kommunistái nem tanulták meg: a munkásosztály a tőkés társadalom átalakításáért vívott har<3 vezető ereje. Meg kell érteni, hogy fabatkát sem érne az az uj értelmiség, amelyben nincsenek ott a munkásosztály gyermekei. A parasztfiatalság felkarolása sem történhet a munkás-ifjuság rovására. Ai népies romantika tanti tartása ma tudatos szem heuál'ás a munkásosztály lya], reakciós álláspont, litert hiszen a kisbirtokot tfthbé nem a feudális nagybirtokkal, hanem a szövetkezetté! á'litja szembe. Aki ma azt állítja, hogy a Fegmagasabbrendft és tegszatódafrfy (éfet a kisbirtokoséi az elhallgatja, hogy az állítólag szabad kisbirtokos rabja a kapitalistának és azt állítja, hogy a városi munkást nem a töke teszi rabbá, hanem a gyári munka maga. Ez objektíve a kulák védelmiét jelenti. Ml legfőbb hirdetői vagyunk a munkás-paraszt szövetségnek, de csak a "munkásoszfálv vezető szerepe mellett. Magától a dolgozó parasztság nem tud a szocializmus felé haradnf s magára hagyva a kapitalizmus felé halad. Révai ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a falunak a szocializmus útjára való vezetésében különösen fontos szerepet tölthetnek be a parasztságból jött értei miségi vezetők. A NéKOS® feladata, hogy liyen értehiüségicket nevelten. Msrxlsla-lenhisig ádáspont asiliuség erköcséröl Ezután- Révai' elvtárs t NéKOSz egyes vezetőinek erkölcsi magatartásáról a követ kezőlcet mondta- Ax ngynavozett nemi felszabadulás el K ép. zelésének a mi pártunkhoz, a marxizmus-leninizmushoz semmi köze. Ex dekadens kispolgárt reakciós nézet, amelyet kf kell Irtani soratokbóSi. A marxista álláspont- a mora ímk, a család álláspontja, melya nek alapja ax Individuális szerrclem és nem fctcsprfiésa * hár viz elméletére! • Mi kitaszítjuk soraink!::* n srek3®náll9 Hesapon- áv képviselőit 8 clitólhVk, mert elvonja a fiatalságot a munkától, kőznmbössá teszi társadalmi kütel««sópök Iránt, a komoly élek feladatok ethanyatfolásfref vezet és « nő wrhert ntcílóságának mt frsértésére. ez urppcltfárt mntfalnrlés* nmeivhez nincs kőzünk.* Nfncs helyűk ax ifjúság neveié^ sében azoknak, akik ilyen példát mutattak. A hihák felsorolása után vai elvtárs hangsulyozia, hogy a NéKOSz-ban természetese* több volt a jó, mint a rof K Végül 3 pontbou jelölte még * NéKOSz közvetlen feladatait Mindenekelőtt intézményese* rendezni kell. * NéKOSz kom? a ! munistáinak a párthoz való viszonyát A kommunista kottóglstátmak a párt alapszervezeteibe kell tartozniok és ott dolgozniuk, 2. olyan kollégiumi oktatást kell teremteni, amely egyrészt lisztázza az eddigi eltévelyedéseket, másrészt elmélyíti » szakmai képzést, 3. a NéKOSz fiataljainak tevékeny részt kell vállalntok az egyetem és a középiskolás ifjtivágl szervezetek munkájában. Nevelő Jn'éxmények autonóm sxővefsénévé afa^u^l éS a A Népi Kollégiumok Országos Szövetsége kedden délután tartotta évi közgyűlését. Méreá f,ászló elnöki megnyitójában hanco/tatta, bogy a népi kcltetoí'iinoknak az a rendeltetésük, hogy az orszá'j minden lerülele szániára demokratikus {joudoIkoTá u sz ikéríclmlséíjet neveijenek. Gyenes Antal tószámolójában kifejtette, hogy a szövetség a jövőbon mint a magyar diákság egvi ésrénex nevelő intézménye folytatja működését. Nagvjeienté.végüuek tarlja az MDP áífásfogiaiását a népi koflégiunioikat kapcsolatban. Rámutatott a mozgalom belső szervezetéopn mutatkozó hibákra. A »paraszl-roiuanlika még min dia tenyészik a léfiíumokbaa. A paraszi szánnazásu ifjakat meg kell erősíteni abban, hogy a munkásós®* lálvban lássák a társadalom léirvlcgo* vczelö rétegét. A kollégiumok nem vonták tfl az országban bekövetkezett döntő változások .következményeit és nem kapcsolódtak bele eléggé a való életi>e. Egyik fontos felad ta fesz a szövetségnek, hogy a népi knLégi-unok szellemét vigye bele az is;ou« nnn áHemoslíott kolégiumokba is. Ai MDP segiiséfíe Kiemelte ezután Gyenes Antoi- lal azt az óriási segítség-!. »m. . ilyet ax MKP. msjd az MDtt