Délmagyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 175-199. szám)

1948-08-11 / 183. szám

' DELMAGY AROKSZ.IG Szerda, 1948 augusztus II, V 100.000 látogafóia volt a XVf. Szegedi Ipari Vásárnak A vásárvezelöség köszönete az MDP-nek Kedden végiét ért a XVI. iSrccedi Ipari Vásár. A vá­aór vezetőségé jelentékeny Éikcrt ért el fáradhatatlan fen unkájával, melynek ored­ínyeképpen a vásárt több lm int 100.000-en látogatták 'meg. Az eddig nem tapasz­talt érdeklődésit a vásár min­den tekintetben kiérdemel­te. Tervezésében, felépítésé­ben, stílusában messze túl­szárnyalta az eddigi vásáro­kat, a kiállított anvag pedig minden várakozást felül­hni't. A hároméves terv dia­dalát már a budapesti nem­7'őz? vásár is éiénken ér­zé e tét le, vidéki viszonylat­ban azonban a XVI.iSzcgedi Ipari Vásár teljesítménye a magyar kisiparosság ráter­mettségének, éininknrásá­rnk. a hároméves tervbe és a demokráciába való teljes beil'eszkedésének fényes tá­jit''eh't adta. A kiállítási te­J-ütet minden részén meg­látszott, hogv komoly elő­készületek után létesítették, a kiállítók száma pedig a vásár iránti nag£ érdeklő­dést bizonyította. A munka ororz'ánrészét Tarján Tibor iparügyi főtanácsos végezte, aki kitűnő munkatársával, dr. Ikrényi Bertatan vásár­igazgatóval mindent elköve­tett a siker érdekében Ala­posan kivette a munkából a részét Szöllösv Sándor, a vá­sárbizottság elnöke*1 aki a'hi­zottság tagjaival nagv segít séget jelentett a XVI. Sze­gedi Ipari Vásár vezetősé­gének. A vezetőség p Dé'­mngvarország utián mond köszönetet a kiál'itóknak, el­sősorban a döntő csatát nyert szegedi kisiparosság­nak, a gyáriparnak, de kü­lönösen a Magyar Dolgozók Pártjának, amely minden rendelkezésre álló erejével támogatta a vásárt. Szakszervezeti Hirek A 1< rvmegbizottak és ver­Aenyblzottságt tagok tanfolya­mának riőadása elmarad. A kö­vetkező előadás időpontját kő­fcülni fogjuk. A Mérnökök és Technikusok *rakS7.rrvezetc közli, hogy ma, • n rdán d. u. 5-kor a szakszerve­zeti székházban »Energla gaz­dálkodásunk a textiliparban« címmel előadást tart. Minden érdeklődőt, kjifönösen a textil­ipar dolgozóit szívcsen látjuk. A gépjárművezetők szakszer­vezete 15-én egész napos kirán­dulást rendez a Tisza partjára. A kirándulás főcélja, hogy a •zaktársak és családtagjaik egy­mással megismerkedjenek. In­dulás 8.30 perekor tehergépko­csin. Részvételi dtj ^clőrelátlia­télag kb. 5 forint. Részvételt a HIKQÍEX­K0SSUTH cMese NI KOT EX- v HARMÓNIA clgareíla HIK9TEX­CSQNG0R szivar epészsép, minőséül Szemüvegehet WébeMŐI Széchenyi-tár 5. Tiszavirág - halászcsárda Ihlülés, szórakozás, zeneiUjsze. fedi Tiszaparton lefelé 5 km. M'jo-osF.NOMSZE^Z minden mennyiségben kapható Kovács Lászlónál Zrínyi utca 2. titkárnál ked bejelenteni, na­ponta 9 12 órltg. A gépjárművezetők szakszer­verelének helyi vezetősége fel­szólítja tagjait, hogy alkalmilag jelenjenek meg az irodában, személyi adataik bediktálása vé­gett. Ezekre az adatokra a kü­szöbön álló szakmásltással és vizsgáztatással kapcsolatban van sürgősen szükség. A könyvkötők szakszervezete ma, szerdán délután 5 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. Rádió ALLANDA MŰSORSZÁMOK: BUDAPEST I. 5.30: Hajnali 6 30- Falurádió 6 45: Reggeli torna. 7.00: Műsorismertetés 9 55- Áttelepítési kormánybiz­tosság közieménvei 10.00: Hirek. 12.00' Harangszó, hi­rek 14 00 Hirek 15 15- Rá­dióiskola- 15.55: Műsorismer­tetés 17 00- Hirek 20 00: Hí­rek. sporthírek 20 20- Hirek és krónika oroszul 2200: Hi­rek Mit hallunk holnap? 0.10 Hirek és krónika franciául 0 20- Hirek és krónika angolul BUDAPEST II 21 00: Hirek Szerda. aitMisztns 11 BUDAPEST I. 7.20: Reg­geli zene. 8.00: Jó egészség nc­gvedlórlíia. 8.15: Operettrészle­lek !) 00 Foss: A préri. 12.15: Asztali' muzsika 13 00: Mező­gazdaságúink gépesítése. 13.15 Magyar nóKk. 14.15: A Peda­gógus Szakszervezet zenei ta­gozatának műsora. 16 00: Sza­bad Vének Hazája 10 30-kor: Olvmpiai híradó 17.10: A Ha­difogoly Híradó rádíóközlemé­n vei 1.7.30: A Szakszervezeti Tanács műsora 18.00: Hor­tobágyi pászlordUlok 18.40: A Rádáózcueknr játszik. 19.30: A Falu Hangja 19.50: Olvm­níal hirek 20 35- Heti szem­le. 21.00: Tánczene. 21.45 időszerű kérdések. 22.25-knr­Ulvmniat hfradő 23.00: To­lóhirek 23.10 .PesM komé­dia.. 23.50- Hanglemez. 0.30: Hírek eszneranto nyelven. RUDSPEST TT. 17.00: A Postdszenekar haugversenve a Sno-tesarnokból 18.00: Hang­nortrék- Jan KJermra 18.35 Az onerett klasszikusai. 10 30: A Rá<íiózenekar játszik. 20.00­Sanszon ok. 20.30- A Rádió Szabadegyeteme. 21 15: Olim­piai hírek 21.45: Szív küldi szívnek szívesen. 22.45: Ba­Jettrészlctek. Pdrihlre* Móraváfosiak ffyelem! A móravárosi iskola rendboho­zdsa érdekében megkérünk, mindenkit: szülőket, az MNDSz. Bajtársi Szövetség. Szegedi Kender. Szikra gyufag ár, DEM A. MDP és SzIT szerve­zeteit hogy 12-én csütörtökön este 8 órai kezdettel a kultúr­házban tartandó nagygyűlésen fcllét'onöi jelenjenek meg. Belváros II. ftyyelem! A szerda: partnap helvett csü­törtök oé lután fél 7 órakor nártmunkésértekezJelet tartunk Aradli Vértanuk-tere (Gizellá­tér) 4 szám alatt. MórOvá-os'ak fjüyelemí A [xirtmunká'-ér'ekez.íat ma este nem a kultúrházban. hanem a Móra-utca 3. szám alatti párt­házban lesz megtartva. Egy férj és hétszáz ieleséf* A »\VeIt am Abendt nem mindennapi jelentése London­ból; A katolikus nőszövetség fel­emelte tiltakozó szavát a Bi­kom-ban (Brit-Kamérun egyik tartományában) uralkodó átla­polok ellen, ahof á király 200 nőt tart háremében, erőszakos uton szerezvén őket. A király védelmét maga a ^munkáspárti* brit kormány gyarmal&ggl minisztere vál­lalta. Először is megállapítja, hogy •mindössze. 110 felesége és hálótársa van a blkomi király­nak, akik kőzüi is 45-őt előd­jétől .örökölt.. Hivatkozik to­vábbá a véde'emben arra az ősi szokásra, amely szerint a királynak joga van törzse min­den elsősziVötf (eánvára. Erek szerint semmlese're sem lehet királyi .önkényről, beszélni — szögezi ie a gvarmatügyi ml­' niszler. Igv ke' az angot joblio'dali szociáldemokr'tn miniszter a barbárság véltemére, ha a gyar­mati népek rabságban tartásá­ról van szó. Művészet Szeqedftn vendéosrerepel P"ifaae«!» közkedvelt magvarnófa énekesnője Szegedre érkezett Nagy Má­ria, a közkedvelt fővánosf ma­gyarnófa énekesnő. Egyhetes hajdúszoboszlói turnéja u'án kőtőft ki Szegedem. Szombaton és vasárnap este a Hágiban ven­dégszerepei és a legszebb ma­gyar nótákból, közlük a Sallal Misi nótákból ad elő. Nagy Mária ehnoodja másá­ról, hogy már 1933 óla énekei, hat hónapi tanulás után már hangversenyen lépett fel a ze­neakadémián. Operett- és ope­raáriákkal kezdte, három év múlva azonban Jazz-ónekesnó leit és a Metró pótban az ak­kori legjobb budapesti Jazz-ze­ayekar, a Vtránvl-együttes mel­lett szerepelt. (Virányi ma a Hungária kitűnő zongoristája.) Azután áttért a magyar nóták­ra és 1938-ban egvik rádiőszc­replésekor Pálmai Ilka ugy konferálta be. mint Btaha Luj­za legméltóbb utódát. Azóta igen sok helyen lépett fel a fő­városban és számos vidéki tur­nén is volt. Szegedről Har­kányba készül, majd ketetma­gvarországl és dunántúli ' tur­néra. — Mindig szívesen jövők Sze­gedre — mondja buesnzónl — és remélem, hogv fellépésem után a szegedi közönség Is szí­vesen fog visszagondolni rám K'SíverRSÍfRlffiV ROVRÍJI Fkszerl ereskedés gyakorlá'd árá.clp ros által. A kereskede­lem- és szővetkezefflgyt minisz­ter megállapította, hogy az óráslnaros még hn aranvnapló­val is rendelkezik, órásipayra iogositó Ira.igazolvámva alap­ián sem forlalkozba'ik aranv. ezüst és ékszer kereskedései, kfllön erre jogosító Iparjogosit­vánv nélkül. Vegyeskereskedők papír és írószer árusítása. Ezt a kérdést az érdekképviseleti könyv- és nantrlrereskedő sza kosztéivá, valamint a fűszer és vegyes kis­kereskedők szakosztálva kftzót'i tárgvalás utján oldla meg a közal'átárt érdekek figvelembc­vételévet. Az érdekel'ek szakosz­tályuk vezetőségétől kap­nak majd támogatást. .4 KISOSz táronsorsfátéka. A Magyar Kiskereskedő augusz­tus 8-1 számában közti a KTSOSz tárgysorejáték húzá­sának az eredménvett. Az ér­dekeltek a nyeremény jegyzéket az érdekképviselet Irodájában megtekinthetik. 0ÍJMPIAI HIRADO Kardcsapaatnk megverte Egyiptomot és bejutott a nyolcas döntőbe — Csík Tbor az ef*6 nyolc ökőivlvó közöff A anlvemelés pehelysúlyú j A lovasversen vek cg* érni esoporlkában olimpiai bajnok ftd'om'tá versenyszámában ol in­Faiad (Egyiptom) 382.5 kg. (uj,piai bainck Moser (Svájc) ai és vi láger " """ olimpiai és világcsúcs). A snlveme'és légsulvu cso­portjában olimpiai bajnok de Píetro (USA) 370 5 kg. A pe­helysúlyú csoportban H ma­gyar B. Nagy 290 kg-os tel­jesítményével a 15-ik helyen végzett. A k*ráeseuafbafiM>ksig küz­delmei kedden délelőtt meg­kezdődtek. Az első csoportban Dánia visszalépett és így Ang­lia és Magyarország küzdelem nélkül jutott a középdöntőbe. A nemzetközi döntőbíróság megvizsgálta az USA óvását a XvtflO m-es férfi váf>ó*v'ás ki­hirdetett eredménye ol'en. A versen vMróság megtekintette a versenyről készült Hímet és fónvkéneket és megíl'aoitntta, hogv az USA óvása szabáfvos •olt. ezért megsemmisítette a, versenybíróság döntését és a i 492.5 ponttal. A |ova*versenv csapat ver­senyszámában ol?mp!a! bajnok Svédország 1300 ponttaf Ar egyént nA-bajf'ör olimpiát bajnoka Cnnlone (Olaszország 7 győzelem. LEGÚJABB: A kardesanalhajnol ig kö­zépdöntő mérkőzését során Relgftim csapata 13:3 arány­ban győzött Egyiptom elten és így a" magyar csapatnak a vesztes egyiptomi csapat letf az elTenfele. A magyar csapat a kővetkező összeállításban állt fe! a mér­kőzésre: Rajcsánvi, G^revlrh. Bercelji, Pnnn. Már az első asszóban kí'flnt, hogy az egyiptomi csapat nem tesz olvan könnyű ellenfél, mint ^i'Mf Wtflco? gondoltuk.' de a meg: Olimpiai bflinok az USA a| vé0,m}mény csapata, 2. Anglia. 3. Olasz- ­ország. 4. Magyarország. A féjnefrézsotvu őkMvVábrt­nokság küzdelmeiben 8 ököt­vívót, köztük Ktipoesít, kivet­ték az ejső fordulóból és ők mérkőzés nélkül jutottak a második fordulóba. íven mégis 9:3 arányban győ­zött és bekerült a nyolcas elő­döntőbe. Az liklilv'jvébajnokisáigliau Csík Tibor pontozással győzött a perui Saens felett és ezzel bejutott az első nyolc közé. |(6zeHéfá«I közlemények Kenyérfejaifay felemelése. Augusztus 15 napjától kezd­ve a 69-70-91-92 számú ál­talános közellátási tegyek 8-as számú szelvényétől egy-egy két napra érvényes kenvér­szelvényre 50 dkg, a kenyér­váltószelvényekre pedig 5 dkg kenyér vásárolható Augusztus hónapra 1.20 kg. finomliszt a 69-70—91-92 sz. általános közellátási Jegy 1—2—3 sz. szelvényeire, vala­mint a líszlváltószelvényekre 2 60 Ft kg-kénti hafósági áron vásárolható. A kereskedők a következőképpen tartoznak el­számolni: 241-ág aug 16-án, 121—240-tg aug. 17-én, 120— Ónig aug. 18^. Fellvvam a füszerkeresíke­dők figvelmét, hogy a bors zárolt áru, miértts azt csakis a Közellátási Hivatal utasítása alapján " lehet forgalomba hozni. M nden I «w1íelílo1"jozi6 (sütő­iparos és tésztaüzem), liszt­elosztó nagykereskedő, beszer­zési csoport és élelemtár az 1948 évi julius hó 31-én 24 órakor raktárában tárolt buza, rozs, árpa és kötött forgalmú kukoricaliszt-mennyiséget Iiszt­faitánkánt részletezve 24 órán belül a Közellátási Hivatal Zsótér-ház II. em. kintaló-osz­lálvánál tartoznak belelentenl irá'sban abban az esetben ls, ha semmi készletük nem volt. K rendeltség vezeiője. SZIT HIREK Szombaton délután 5 órakor a SzIT székházában (Vőrösmar. ty-u. 5) titkári értekezletet (ár­tunk, melyre minden SzIT tit­kárt elvárunk. Felhívjuk a SzIT kulturvezetől tanfolyam hallgalóinak figyel­mét, lioy az előadásokat hétfőn és csülörlökön 7 órai kezdettel tartjuk meg a §£Ít Székházban (Vörösmarty-u. 5). Felhívjuk a SzIT énektaultó­gárdislák figyelmét, hogy az énektanitó órákat a szakszerve­zeti székházban minden héten szerdán 7 órai kezdettel tartjuk meg a SzIT kluuhelvlségjben (Kálvárla-u. 10.) A szabad szakszervezetek politikai napilapja a NÉPSZAVA előfizetési áru egy hóra 15.—H szakszenrezeti tagoknak 12.-3 BUDAPEST VIII, CONII UCCI i Dusán felszerelt raktárával várja vevőit az ;ADLER EDENYC5AKN0K negyvenitár nmevev jóhirfi üzletében Tissa Lajos-körűt 38

Next

/
Thumbnails
Contents