Délmagyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 175-199. szám)
1948-08-27 / 196. szám
V. évf. 196. szám. Ára 60 fillér ©O napra faUfiggeszfefféfc a mezőpzdasági ingatlanok torgaimM Szened, 1948 augusztus 27. Péntek Leleplezett szövetkezés 'fb. p.) Naponta érkeznek jelentések Szeged környéki tanyaközpontokból és falvakból arról, hogy a beszolgáltatást milyen mértékben teljesítették. Gazdák neveit közlik, akik az el'"<i t mennyiség két-háromszorosát ís odaadták a közellátás biztosítására. Szerepelnek a jelentésekben olyanok is, akik Keveset, vagy semmit nem Szolgáltattak be — de ismétel ten rá kell mutatnunk arra. bogy ezek majdnem kivételnél, kül, nagvgazdák, Mindenki előtt világos, hogy fezek a kulákok miért tartották és miért akarják visszatartani n gabonát: azért, hogy a fahisi ellátatlanoknak, a szegedi gvá. bakban és hivatalokban dolgozóknak kenyerét veszélyezte * Isék. Természetesen a visszaln* íott, a magyar dolgozó néptől fellopott gabonát nem tartogat, ják magtáraikban és vermei'?* ben, hanem az elsó adódó alkalmat felhasználtál? arra. hogy kétszeres, háromszoros áron eladják. Azért is sietnek megválni R gabonától, mert érzik és naponta látják is, hogy a demokrácia néni és hatalmi Szervei élénken őrködnek a dolgozók kenyere felett A nagvgazdáknak azt a törekvését, hogy a cséplés allcalImával meghamisítsák a könyvöké1 hogy a valóságnál Jrevt;Rohhet Írjanak be, a közellátás •észéről tőrtént szigorú elleúöt'zés. — de elsősorban az a lénv, hogy a cséplési ellenőrök itt kisparasztok közül "kerültek ki — meghiúsította. A knlákoknak azt a tevékenységét. hogy a gabonát nem szolgáltatják be — sulvos hiba volna egyszerűen gazdasági kérdésnek felfogni és közigazgatá.sL vngv közellátási kérdéssé nvi'vánitanl Természe'ecen gazdasági kérdés, amennyiben többszörös áron adják, — vagy Ihelyesebbenj adnák — el a gabonát és közellátási kérdés !s, mert ezáltal kevesebb gabona üli a kózellálás rendelkezésére. De politikai kérdés elsősorban. mert az áremelkedések a közellátásban mutatkozó hiányok és zavarok a demokratikus fejlődés legkomolyabb akadályozói. A Jóíndutatu, de tájékozatlan tömegek ezeket a hiányosságokat és zavarokat mindig a demokrácia számlájára irják, mert nem lát ják, hogv fl dolgok mögött a demokrácia ellenségei vannak, — akik ellen éppen következetesen küzdünk. A kulákság gazdaságinak látszó, de Igen komoly politikai akciója — a IKiszolgáltatás etazabotálása elleni küzdelem -egyik döntő kérdése volt a k!sSs kőzépparasztságnak, az ipari munkásságnak és a dolgozó osztálvok á'iamának, a magyar bépi demokráciának. Es ezután a kérdés még döntőbb lesz. ^ Meri a kulákság demokráciaellenes mozgolódásához szövetségeseket keresett — és talált.. Egvre gyakrabban hailjuk az' ország minden részéből, hogy a gazdasági rendőrség terménvkereskedőket, malmosokat, pékeket és persze kulákokaí tartóztat le az u j gabonával elkövetett manipulációk miatt Sopronban a napokban három ma. lomtulajdonost vettek őrizetbe, akik Joó Ferenc nagy péküzem tulajdonosának engedély nélkül lisztet szállítottak. De letartóztatták iöbbek között Sípos Imre püspöktamási 70 holdas gazdát is, aki a malomnak gabonát szállított. Szerdán került nyilvánosságra a hódmezővásárhelyi kulákok, terménynagvkereskedők ügye, akik /összedolgozva? nagymennyiségű gabonát akartak elvonni a közellátásiéi. Bicskén letartóztatták az Aranka-malom egész vezetőségét, mert rossz minőségű lisztet adtak a vevőknek és az igy nyert mennyiséget feketén igyekeztek forgalombahozni. De letartóztatták Kalmár Gergelyt és még négy nagygazdát is, akik színién kerestek a malom üzérkedésén. Még felsorolhatnánk jó pár esetet és mindenhol azt látjuk, hogy a kialakult /szentháromság? — kulák, malmos, terménykereskedő — készülődik a dolgozók kenyere ellen. De ehelyett inkái>b állapítsuk meg? komoly eredmény az, hogy mindjárt a kezdetben lelepleztük őket és szándékaikat. Az történt tehát, hogy a kulákok megtalálták szövetségeseiket. A falusi burzsoázia ta lálkozott a városban lévő kapitalista elemek utolsó mohikánjaival. Nagv eredmény az, hogy ideiében felismertük a megalakult /szövetséget? és jóformán az együttműködés még M sem bontakozott közöttük, márts lecsaptunk rájuk. Gondoljunk vissza az egy évvei ezelőtti állapotokra: a kulákok majdnem zavartalanul garázdáikodL hattak, a terménykereskedők és a malmosok legsötétebb üzleteiket bonyolították le. Akkor nem volt szükségük az egymással való szövetkezésre, mert különkülön is erősnek érezték magukat ahhoz — és erősek fe voltak, —• hogy a dolgozókat megkárosítsák. A mí erőink megnövekedését bizonyltja az a tény, hogy az idén mindjárt az elején megfékeztük őket, -T- és az is, hogy idén már egyedül nem érzik elégségesnek erejüket az ellenünk folytatott gazdasági — és elsősorban politikai harchoz. A dolgozó parasztoknak, munkásoknak és értelmiségieknek most az a feladatuk, hogy a falusi-városi tőkés-szövetkezés minden dcmokrádaeirenes üzérkedését leleplezze, mert ez a további fejlődésünk védelmét, kenyerünk és jövőnk védelmét jelenti. Nálunk itt Szegeden — és közvetlen környékén — még nem történtek a fentiekhez hasonló esetek. Hódmezővásárhely esik hozzánk legközelelá), ahol a napokban felgöngyölítették a kulák bűnszövetkezetet A reakciónak azonban nincsenek földrajza megkötöttségei és igen nagy a terjedési sebessége, különösen akkor, ha kis ellenállásba ütközik. Ezért nekünk itt Szegeden is, fokozottan ébereknek kell lennünk. A parasztságot érintő fontos ügyekben döntött a Gazdasági Főtanács Az egész országban lehet vásárlási engedé'yt kiadni További kedvezmények a pontosan beszolgáltatok nak A GF csütörtökiiülésém az egész ország területére elrendelte az egész évre szóló Vásárlási engedélyek kiszolgáltatását. Azonban csak az a gazda adhatja el szabadon gabonáját, aki beszolgiltatási és adófizetési kötelezettségének teljes mértékben kenyérgabonában tett eleget. Azok a "gazdák, akik 100 százalékban eleget tettek a beszolgáltatásnak, lakodalom, arany- és ezüstlakodalom, valamint keresztelő alkalmával a rendes fejadagon felül további "50 kiló gabona őrlésére kapnak engedélyt. Ugyanilyen kedvezményben részesülnek a kitüntetett mintagazdák is. A beszolgáltatás után fennmaradó kenyérgabonát a gazdák szabadforgalmi áron eladhatják, elajándékozhatják tartalékolhatják, wagy élvethetik. 2 millió a beszolgáltatás jutalmazására Kétmillió forintpt szíjazott meg a beszolgáltatást különösen jól teljesítő termelök és községek jutalmazására és ha a beszolgáltatás továbbra is sikerrel folyik, további enyhiléseketés kedvezményeket fog tenni a gabonaforgalom terén. Azokban a községekben, ahol a termelők felesleg hiányában nem tudják kiadni a pásztorok, mezőőrök és családtagjaik részére az őstermelői fejadagot, ezt a ha tósági készletekből kell ki adni. A kormány a kisparasztság védelme érdekében újból életbe lépteti az állami ingatlan elővásárlási jog gyakorlását. Frre vonatkozóan a közeljövőben rendelet jelenik meg. Addig is, amíg ez a rendelet megjelenik, de legkésőbb 60 napig, lilos mezőgazdasági és erdőgazdasági ingatlanok eladása és az ilyen ügyletek érvénytelenek. A GF rendelettervezetet fogadolt el a .haszonbérletek tekintetében gyakorolható állami bérkijelölési jogról. \ haszonbérleteket elsősorban földmüvesszővetkezeteknek és kisbérlő parasztoknak, másodsorban földmunkásoknak, kisparasztoknak kell juttatni. Kimondotta, hogy a beszolgáltatás és adókedvezmény szempontjából a széttagolt birtokokat egynek kell tekinteni, ha azokat egységesen művelik 3 millió szántási segély az aszálysújtottaknak Az ínséges fagy- ési aSzálykársujtotta vidékek számára az őszi szántásra a GF 3 millió forint szántási hitelkeretet állapított meg sőszi árpa velőmagakció lebonyolítását határozta el. A GF cukoripari szesztermelő, valamint szeszfeldolgozó ipari központ felállítását határozta el és az értékesítést cukorért éterit C nemzeti vállalat, valamint szeszértékesitő nemzeti vállalat utján bonyolítja le. Ezenkívül hid- és mélyépítő ipari központot,vut- és vasútépítési ipari központot, valamint kőbánya és kavicskotró ipari központot létesítenek. Nemzeti vállalat létesül a népi és tömegsport támogatására is. A wroclawi konferencián Fagyejev és Lukács György elvtársak szólallak fel Wroclawban szerdán megnyílt az /Értelmiségi kongresszus a békéért?, amelace ebben többek (kőzött kifejtette. hogy amig a fasizmust és az imperializmust ljren 45 ország mintegy 560 nem fékezzük meg, a béke kiküldöttel képviselteti ma gáü Az első beszámolót Fagyejev szovjet iró tartotta meg. Rámutatott arra, hogy a demokratikus erőktihindenütt megnövekedtek. Az emberek nem akarnak háborút. De nem elég nem akarni, hanem cselekedniisl kell. A haladó értelmiségnek(jszolldarilására van szükség. Kifejtette, hogy az értelmiségnek részt kell vennie a népi mozgalmakban, mert csak minden haladó erő állandó együttműködésével lehet elejét venni az imperialista térfogásnak. A Szovjetunió szociális társadalma példát mutat a haladói értelmiségnek. A kongresszus ezután meghallgatta azt a rádióüzenetet, amelyet Wallace küldött a kongresszusnak. Walügye nem lehet biztonságban. Csütörtökön délután került sor Lukács (Györgyi elvtársnak, a magyar küldöttség vezetőjének felszólalátára. Lukács György kijelentette, hogy az uj fasizmus ideológiá ja elleni harchoz tiszfánlátás szükséges. Az értelmiségnek tudnia kell, hogyan állunk, merre tartunk, mit tegyünk a fejlődés befolyásolása érdekeben. Befejezésül kijelentette: az értelmiség .válaszúton van, választhat, vájjon a barbari'mus tehetetlen áldozata lesz-e, vngv pedig uj vl'ág előkés-i őj". Azt a meggyőződését fejezte ki, hogy az értelmiség az utóbbi utat választja. Lukács György beszédét a kongresszus nagy tetszéssel fogadia. A GF a magyar könyvkK adás irányítása éa ellenőrző* se . érdekében országos könyvkiadói hivatal létesilését határozta el. A hivatal fel ügyeiele alatt 5 nemzeti vállalat alakul éspedig politikai és gazdasági, ifjúsági és tankönyv, tudományos ^ müvészeli, szépirodalmi, to? vábbá folyóirat és lapkiadói •nemzeti vátt,a1ats A GF a legutóbb engedd lyezett 10 százalékos nyűg? díjemelést kiterjesztette a közüzemi nyugdíjasokra is,' Egyszerűsítik a forgalmi adót Adórendszerünk egysze* rüsitése érdekében a'GF javaslatot fogadott el a forgat* mi adórendszer korszerüsi' érére. A rendelet a . kereske* löt terhelő forgalmi adót beolvasztja a gyáraknál, vagy a behozatalnál kivetendő termelői forgalmi adóba. Kedvezményes kerék-, pár a diákok részérő A GF erélyesen megtiltott^ hogy közületi vállalatok! vagy egyéb szervek bármilyen utort adományokat adjanak tagságviselés," jegyek átvétele vagV más juttatás címén. Ugyané* vonatkozik az árukedvezménjA nyújtására is. A GF felkéri * befügymintsitert, hogy saiát hatáskörében döntse el az adománygyűjtés iiyen médját. A vállalatok természetesen to* vább támogatják a saját keliolükön belül működő egyesülő? tekét és helvl szervezeteket^ ha azok közcélokat szolgálnak. Ezek országos központjainak vagy társszervezeteinek azonban már semmiféle támogató* nem nyújtható. A GF kedvezményes kerékpár-akciöt Donyoüt le a 12 évesnél idősebb városi és falusi tanulóifjúság részére. A férfikerékpár ára 659 Ft, a női kerékpáré 698 Ft, de minden tanuló 90 Ft engedményről szóló részvételi lapot kap. A fennmaradó vételár 32 heti részletben fizethető. A részletfizetéseket betartó tanulti az iskolaév végén kapja meg a kerék t/árt.