Délmagyarország, 1948. július (5. évfolyam, 148-174. szám)
1948-07-13 / 158. szám
Kedd 1918 julius 13. ü 151- ii l i. 1 / i? ii ii szag kit—jmv Révai József: A jjuooszláv vezetők a nemzeti gyűlölködés alfára terelik a vitát Révai József a Szabad Nép vasárnapi számában nemzetközi jelentőségű cikket irt a közvéleményt változattanul foglalkoztató jugosz'áv kérdésről. Révai József kemény vitába száll a Jugosz'áv kommunista párt központi lapjának, a »Rorba«-nak személyekhez címzett és személyeskedő cikkeivel, kimutatva, hogv Gyi'asz a »Borbá«-ban lényegileg a nagy Sztálinnal és a Szovjetunió Kommunista (bolsevik") Pórijával vitatkozik, még pedig oly módon, liogy miközben tiltakozik a jugoszláv vepclök kommunistáé tienességének vádja ellen, ugyanakkor azt lállilja. hogy a szevjel hadsereg csupán »segi(etl« a jugoszláv felkelőknek. Holott, akármenynyíre nem tetszik Gyilasznak, a második vi'ágháboruban felszabadító hivatást a szó nemzetközi érteimében csak a Szovjet hadsereg trljcsitett. Erről megfeledkezni: a jugosz'áv vezetők nacionalista korlátoltságára vaíi. — A jugosz'áv vezetők — írja a továbbiakban Révai József — Jugosz'ávía szerepét túlbecsülve, revízió alá veszik magának az októberi forradalomnak, a Szovjetuniónak marxista-leninisfa értéke'ését is, azt állítva, hogy az októberi forradalom •megnyitotta a szocialista forradalmak korszakát.« Gyllaszés társai szerint tehát a Szovjetunió nem központja többé az imperializmus elleni harcnak, vannak más központok is, például Jugoszlávia. Ez a jugosz'áv vezetők eltévelyedéseinek, korlátolt nacionalizmusának, szovjele'lenes magatartásának, gőgjének és önhittségének elméleli gyökere. Ggilasz, a Szabad Néppel vitatkozva tagadja, hogy a jugoszláv vezetők a" Szovjetuniótól való függetlenedésre törekednek, mert szerinte szovjeteilenes esak akkor lenne Jugoszlávia, ha az imperialistákra támaszkodna, hogy »megvédje« függetlenségét a Szovjetuniótól. Révai József kimutatja, hogy ez nem egyéb, mint az áruló harmad íkutas-polilika, amely y-Ggilasz-féte kiadásban nem szebb, mint LeOn Miim-félc kiadásában.* A jugoszláv vezetők a vitát a nemzeti gyűlölködés vágányára igv'ekeznck vinni. A Jugoszláv Kommunista Párt központi bizottsága levelet intézett az MKP politikai bizottságának- a jugoszláv kérdésben hozott, első határozatára Tito aláírásával és ebben a többi között igy ir: •Leheletfen megérteni, hogyan foglalhattak ei önök ilyen álláspontot pártunkkal szemben, amely mindazok ulán. amit a magyar fasiszta megszállás a mi földünkön elkövetett, egész tekintélyét Jathavctettc. hogy népünk elfelejtse mindazt, amit átélt és békejobbot nyújtson a magyar népaek.» Vagyis Tito a magyar kommunistákat teszi felelőssé a Fcketehatmi—Ceydinerek véres telteiért, a legrosszabb faj la módon azonosítja a magyar népet a magyar urakkal, a magyar demokráciát a Horthy-rendszerrel. •Mi ez — teszi feí a kérdést Révai József, — ha nem nacionalizmus?* — S a cikket igy fejezi be: »Gyilasz elvtárs! Rajta vagy f dk a lejtőn!* A hiroméves ferv keretében Junlusra és fuiiusra közel 3 millió forintot kapott Szeged újjáépítésre Az Országos Tcrvhívalal Szeged bároméves tervének zökkenőmentes lebonyolítására junius és julius Hónapra nz eddigieknél nagyobb •összeget biztosított. Erre a két hónapra összesen 2.757.1)1)0 forintul utaltak ki. . A legnagyobb összeget a közúti hiil épilésére fordítják, amely 1,020 000 forintot Jelent. 290 ezer forintot fordítana k az egyetemi gyermekklinika épilcscre, '300 ezer forintot a nevelőképző kollégiumra. 90 ezret a li•zaí kotró és hajópark l>i•gészilésére, 70 ezret a Csillag-bürtön javításaira, 08 ezret szőlészeii, kertészeti berendezések pótlására. A rendőrtanoszlály 50 ezer forint támogatást kap, n közép- es aisófoku szatvmazi gazdasági szakoktatási intézmények teljes helyreállítására 45 ezer forintot fordítana!;, az állami leánygimnázium és az egyelem felszereléseire 30—30 ezer forintot, ugyanennyit ápolónőképző intézet építésére és helyreáll';V ára is. A zl! áll ami leányiskola még külön, kap 15 ezer forintot felszerelésekre, ugyanennyit kap építkezésre a lanoncollhon is, a Baross-gimnázium felszerelésére pedig tízezer forintot >^rditanak. Fokozottan gondoskodnak tanyai bekötőutak építéséről, amelyre ebben a két hónapban 40 ezer forintot költenek. A növénynemesitő kísérleti intézet a paprikakisérletckkel kapcsolatos beruházásokra 20 ezer forintot kap, a már befejezett tervépitkeZéseknél mutatkozó árkülönbözetek pótlására pedig1 Rőszkén 15 ezer, Felsőközpont,on pedig 9 ezer forintot költenek. Ma állnak munkásbíróság elé a Cstllagbörfön panamíslát A közelmúltban részletesen beszámoltunk arról a panama•orozalról amelyet a Csillagbörtön tisztjel és őrei köveitek e| az elítéllek rovására. A bűnösöket átadták nz államügyészségnek s visszaéléseikért mnnkásblróság előtt felelnek. Molnár Géza főhodnagv nz Intézel őrlési engedélyét átrngedte másoknak, akik a saját részükre őröltetlek vele. ilyen módon 11.5 mázsa búzát örüllek meg Az intézet nullásliszljét FR-Hsztre cserélte GnRafi Feroncné szegedi szaitóeesal, aki szintén vádlóit ia »z ügynek, mert ezenkívül drájÉúbban adott élelmicikkekel a kintről étkező elítélteknek. Kiss Sándor százados, a nagvfa) rabgazdaság vezelőic ís 1 leivettese. Bujdos Mátvás főlörzsörmeslew 40 hold drpavelést hagyott elpusztulni, uiajd a szöszősbüikkönnycl vetelt rozsot és árpát később vágta 1". 18 hold napraforgómagot hcsilózlatoll I.ászló Imre őrmester, a cipőüzem vezetője feketemunkákat végeztéiéit, ifj. Sárándl Mihály feketén vásárolt tejet árult a ietarlóz.lafottakuak és az intézet terményéből JO mázsát elnoott * i A tárgyalás előreláthatólag 3 -4 napot vesz igénybe. Tanúként az elítélteket hallgatják loi. akik közül tagtöbben tiz éven felüli büntetésüket töltik az intézetben. x Ift. Málhé kelme-, fonálfestő és vegyliszlitó üzeme jótállással legolcsóbban és legszebben fest, tisztit. RnjcsiZsilinsztry-nlca 13. (Volt Feketesas-utéa.) MEGHÍVÓ. A Szegedi Ipartestület és Höigv bizottsága az. Elaggott Iparos-Otthon javára 1948 julius 17-én Y f \ Y (wombaion) esle 8 órakor az ipartestület már##17 vány termében jólékonycéiu magyar nóta es*el rendez. REGGEL NÉGYIG TANC! A legtöbb magyarnóta zeneuláni felismerője jutalomban részesül. • Elkészült a híd vasszerkezetének fele Az épülő közüli liid munkálatait a ííidniunkások gyors ütemben végzik el és máris hat hétter előbbre járnak a kitűzött időnél. A megfeszített munka eredményeképpen a vasszerkezet szerelésének fele részét bevégezték jóval a kitűzött idő előtt. A város a munkájukat kitűnően letjesílő hldmunkísok részére ezért ünnepséget rendez szombaton délelőtt és ennek keretében vatómennyiüket megvendégeli. Rcpülőaéptöl vefitsk Szsviaf-Turkméntában Tudott dolog, hogy a. Szovjetunió egyes területein egyre növekvő arányokban használnak repülőgépet a mezőgazdasági munkák sorún. MostSzovjet-Turkménia bueharai kerületéből arrót adnak hírt. hogy ott 1000 hektárnyi területen a szakszóul nevü növényt repülőgépekről fogják elvetni. Kisebb területeken kísérletileg a rizst is repülőgépről vetik az idén. Uugyszíusra 64 féle fankönyv millió példányban késziil el Nyomdalpari tagozat nyílik a műszaki főiskolán Budapest, julius 12. őszre 61 féle tankönyv készül cl összesen 4 niiilió példányban. 20 nagy nyomdaüzem dolgozói munkaversenyben foglak hozzá a tankönyvek clkészitéséhez s ennek eredményeként a szükséges tankönyv menynyiség már augusztusban a könyvkereskedésekbe kerül. O'rtulay Gyula kultuszminiszter hétfőn végiglátogatta azokat a nyomdákat, amelyekben a tankönyvek készülnek és megelégedését fejezte ki a látottak felett. A miniszter bejelentette a nyomdai munkásságnak, hogy a műegyetem melled működő állami műszaki főiskolán az tej tanévben nyomdaipari lago zat nyílik meg, ami azt jelenti, a magyar hazafias nyomdászság főiskolai színvonalon képeztethesse magát tovább. » Budapesten kívül Pécsett, Győrött és Debrecenben működő állami épitőipari műszaki középiskolákban folyik az uj épitőipari szakemberek nevelése. Az iskolákban a korszerű építészeire vonatkozó tankönyvek eddig hiányosak voltak. Ezl a hiányt pótolja most az építésügyi minisztérium tobbezer forint értékű 92 épitőipari szakkönyvnek és 144 drb tervnek az iskolák könyvtára részére, történt adományozásával. Szinpaó Helyett börtönbe feeriil a 28 éves színésznő, ahi mini Í7 éves „csitri4' széihnmoshodoit Szegeden Vasárnap a budapesti főkupilányság nyomozói elfogták Rocskui Erzsi 28 éves színésznői, az utóbbi idők egyik legveszedelmesebb kalandornőjét, aki mini Marosi Márta 17 éves szininövendék Szegeden is szédiámoskodott. A szép Bocskai Erzsi Rózsahegyi Kálmán szintísloíájában kezdte pályafutását és nagy reményekkel indult cl a színi pályára. Később azonban rossz társaságba keveredett és színészi tehetségét szélhámoskodásra használta fel. Először 1945 januárjában tartóztatták le többrendbeli lopás és takásfoszloguás miatt. A börtönből azonban megszöktette egy betörőnS, akinek há'ából lefosztatta lakását. Bocskai Erzsébet ezután egyremásra követie el a különböző szélhámosságokat. Végigjárta az országot és Kovács Erzsébet, valamint Mártis Éva álneveken módosabb családoknál veit ki albérleti szobát, majd égy alkalmas pillanatban teljesen kifosztatta azokat. Országos io'ttajkörút ja során má-cins közepén érkezeit S-egedre és a Szentháromság-utca Ha. számú házban fíaár József néná' vett ki bútorozott szobát. Itt Marosi Márta 17 éves szinkiővendéknek adta ki magát. A házbeliek nagyon megszerették a csinos, kicsit nagystílű lányt és nagyot néztek, amikor az egy szép napon teljesen kifősz tol la tlaárné lakását. A jsziniuövendéket* másnap elfogták a röszkei állomáson, behozták a szegedi rendőrségre, ahol színészi tehetségével mindenkit megtévesztett és még azt is elhitték neki, hogy csak 17 éves. Igv a 28 éves színésznő, mint 11 éves »megtévedt bárányka« keriilt a fiatalkornak bírósága elé. alioi eav hőoapi fogházra ítélték. A Csillagba. ma jd a rabkórházba került. Itt megismerkedett Varga Ferenc politikai elKétttei. Marosi Mária, azaz Bocskai Erzsi nemsokára kiszabadult, felutazott Budapestre és felkereste a közben szintén szabadlábra helyezett Varga Ferencet. Túbliször járt a vott politikai bűnöző fakásán és azt egy szerelmes éjszaka után teljesen kifosztotta, sói a férfi zsebéből tizezer jorinl készpénzt is kilopott. A kalandornő a szép zsákmánybói kiöltözködött, végigjárla a kozmetikusokat, majd clme.nl tárgyalni az egyik pesti színigazgatóhoz. Már-már ugy látszott, liogy a színésznő rengeteg szélhámoskodás után •rendes utra«, a sikert jelentő deszkákra lép, amikor a rendőrség nyomozói bravúros nyomozás után elfogták. Elfogta a rendőrség Bocskai Erzsi •lovagját*, Mezei József sofförl is, nki a niulíhan az apostoli nunciái ura, majd Desewffv Gyma autóját vezette. Beiufott a 22-ih hadifog olyvonat (A Détaiagyarország delireceni tudósítójának le'efonjelentése.) Vasárnap dé'uh'm befutott Debrecenbe a 22-ik baítifogolyszeretvény, amelyen a kóvelkező szegedi és környékiéi hadifoglyok érkeztek: Kócsó János (Csengéié), dr. Krier Rudolf (Somogyi-u. 14"), Kutas ödön (Királyhalom 4U\ Lippav László (Zákány-ii. 34), Hegedűs Béla (Szőreg), Harangozó Antal (Alsótlszapart 50 l\ Farkas István (Csouka-u. 9), Rudin János (Bajcsy-Zsilinszky utca 17), Szaliő Ferenc (Mikszát-u. 4), Szépffy János zépfasor 62), Szűcs Bé'a (Bihari-utca 31). Tólh Lóránt (Pelőfi-sugárut 28> Wikkcrt Géz* (Teréz-u. 21), Horváth Tibor (Kossuth Lajos sugárut 15), Katona Béta (Ifolíó-u. 11). Kothencz János (Cscugcfc), Iluszka László (Faragó-u. 7), I latos József (Szeged), Orbán Gvörgv (1926. Szeged). Bus László, Somogyitelep), Boldizsár József (Hobiárlbasa-u. 31), Bakó Aulai (Dorozsma), Kóró<l] József (Jobbfasor 31). Kerekes István (Rddai-u. 12), Király Dezső (Nagyszóksós 227), Márton Islván (Szőreg), Maróli Ferenc (Deszk), Magda Aulai (Röszke), László István (Csillag-tér 1/b), Palotai András (Deszk), Tokod! János (Csengéié), TJrbán Vince (Atokháza), Horváth László (1923. Szeged), Kádár János (Csanylelck), Heine Károly (Makkoserdősor 44), Ács Sánta Pát fSzentmihálytefek), Bereck János (Szeged ) I ksroskedSk szfivsttaittétea rózsaburgonyn kapható (Kálvária-!. 21)