Délmagyarország, 1948. július (5. évfolyam, 148-174. szám)
1948-07-21 / 165. szám
Tizenötévi fegyházra ítélték a gyújtogató gazdálkodót Szebefc Mamink*! Szagsdn szöged, 1948 fut. 21-, szerel Őszinte politika (b. p-) Az amerikai imperialisták, az uszályukba kapaszkoBő európai fasiszta kormányok, inunkásárutó vezetők politikáját i— vagy inkább mondhatnánk manővereit — a kudarcok soroIzata jellemzi. > Politikájuk* mozgató rugója a második világháború után — és végeredményben előtte ls — az volt. hogy mindenáron fenntartsák országaikban a kapitalista rendszert, a dolgozók korlátlan kizsákmányolását és kiszolgáltatottságát. Ezenfelül arra törekedtek, hogy azokban az or. szá.gokban, ahol a kapitalizmus megszűnt, vagy végfesegen megingott, — újjáélesszék a tőkés rendszert, vagy togyőgyitsák a •sebeit*. A »csodaszer* ~ a Marshallterv — azonban nem érte ei a Várt hatást és eredményt A • pénzügyi támogatásban* részesített országok pénzügyi, gazdaság! helyzete fokozatosan rosszabbodik és ma már az a helyzet, hogy Ilof/mann, az európai »segélybizot(ság« vezérIgazgatója idegesen utazgat a csatlősországok fővárosaiba, liogy a kormányokat rávegye — ha nem szép szóval, fenyegetéssel — az amerikai kólesón elfogadására. Az imperialistáknak pem sífcmVt céljaikat elérni. Ennek egyik oka az. liogy saját népeik elTcná'lásába ütköznek. Ezenkívül pedig — és elsősorban — » Szovjetunió és a népi demokráciák politikája a legfontosabb fénvező. amely megakadályozza az imperialisták manővereit. F.s ahogv az események előre haladnak, mindig vl'árosabb lés szomme'táthatőhb Tesz a két politika közötti különbség mindig nagvobh tömegek tál iák lés érzik a Szovjetunió politikájának őszinletétét és azt, hogy lennek a politikának célja ahékc, a népek szellemi és. anyagi fölemelkedése. Amíg az amerikai Imperialisták a nemzetközi po'itika minőén vonalán és minden megtoiyilvánutásában a maguk profitérdekeit tartják szem előtt, kis és nagv népek szabadságát függetlenségét gáttásné'kiU letiporják, — addig a Szovjetunió iés a népi demokráciák — sokszor nehéz kórü'mények közölt — saját gazdasági erőtartalékaik megterhelése árán is az európai béke, a népek együttműködésének. fe'ome'kedésének ügyét szolgálják. Tegnap a világsajtó, a rádió kőzö'ték. hogy a szovjet megszálló halóságok átvették egész Berlin fakosráránnk éviemmel való e'tátósát. Ez is egyik megtoyllvánu'ása — a sok közül — « Szovjetunió őszinte pohtücSJának. Mig az imperialMák a Bémet kérdésben a kiéheztetés politikáiét űzték, a szó szoros és tágabb értelmében is — a Szovjetunió a leggyorsabb uton élelmiszert juttat Berlin nvugatl övezel eib m fakó németeknek. A Szovjetuniónak ev a gesztusa azonban tufnő Berlinen és ismét megmutatja, hogy a német • kérdést meg lehet békésen oi- ] dani, — és hogy csak ugy lehet I megoldani j Legyen tudatában a magyar nevelőtársadalom, hogy munkája sorsdöntő a nemzet életében — mondotta a köztársasági elnök a negyedik pedagógus kongressxus&n Budapest, Julius 20, A magyar pedagógusok szakszervezetének rendezésében kedden nyílt meg ünnepélyes keretek között a megyelük egyetemes nevelésügyi kongresszus, amely folytatja az első egyetemes tarcitógyü'és 1848-Jban megkezdett munkáját A megnyitó ünnepségen megjelent Tüdy Zoltán köztársaság^ elnök, továbbá Szakasits Árpád, Veres Pdter, Dobi István és Ortuiay Gyula miniszterek. A Himnusz hangjai után Béki Ern5 a pedagógus szakszervezet országos főtitkára vázotta a kongreszszus feiadatait. A kongreszszus legfőbb feladata — mondotta —, hogy kidolgozza a magyar népű demokrácia számára az egységes nemzeti tanrendszert, a demokratikus köznevelés szervezetét és irányelveit. Ezután Tüdy" Zoltán köztársasági elnök mondóit beszédét. Megállapította, hogy a száz évvel ezelőtti tanító-gyűlés és a mai kongresszus ugyanazokat az eszményeket Iá!ja maga előU: a népmüliök műveltségének felemelését. A kongresszusnak évszázados mulasztásokat kell pótolnia. A magyar nevelői társadalom cl ölt — folytatta a köztársasági elnök —megnyílt annalcf lehetősége, hogy az egész dőígozó magyar nép Javára szolgálja a-maga eszméjeát A nevelő társadalom a kormánytól meg fogja kapni azt a megbecsülést, amelyről a múltban csak üres szavakat mondtak, de megkapja a szükséges eszközöket la a nevelői munka minéi tökéletesebb teljesítésére. Legyen tudatában a magyar nevelői társadalom annak, hogy munkája sorsdöntő a nemzet életében. A generációkban tudatossá kélj tenni a demokráciát, az emberi szabadságjogok eszméjét. Végül azt a meggyőződését fejezte id, hogy a magyar pedagógus társadalom eredményesen végzi el 1848 'szellemében a reá váró nagy munkát. Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter méltatta a 100 évvel ezelőtti egyetemes tanitó-gyülés munkásságát és hangoztatta, hogy a magyar pedagógusok szabad szakszervezete, mint az 1848-as eszmék méltó folytatója megvalósítja mindazt, 'iuúrői 100 évvel ezelőtt a nevelő társadalom még álmodni som mert. A kongresszus megbeszélésének eredményeként nyugodtan forduRmbink n kormány Illetékes tényezőihez, mondják e4 hitük, meggyőződésük és politikai elveik szerint milyen utat és milyen jnádiot iáinak helyesnek n magyar köznév elé* körítésében, Legyen a magyar nevelő társadalom motorja a szellemű felvilágosodásnak és értelmi felemelkedésnek és a Függetlenségi Front szolgálatéban végezze nevelő munkáját. A nevelő társadalomnak a felvilágosítás fegyvereivel kell küzdenie, hogy a uraKgyar nép a szociális éa szellemi felemelkedés ut} iin magasabbra emelkedk ék. A magyar nevelő társadalom kötelessége, • hogy elsősorban a íaiu szegény és elmaradott paraszti népé mellé álljon, annak felszabadításán, szelletül, politikai és erkölcsi felemelésében segítsen. Ezután a kongresszus elnökévé Zsiray Miklós egyetemi tanárt választották meg, majd Lukács Sándor helyettes főtitkár a kongresszus feladatait ismertette és orsrágos neveléstudományi intézet felállításának sziükftégességét hangsúlyozta. A népi demokrácia — mondotta a többi kőzött — pedagógiai eszközeivel Is a család erősítésére törekszik. Az iskolában teljesen meg kell szüntetni a tanulók/társadalmi és vagyon! helyzeite szerinti tagozódását A üég^iiafalmi értekezlet várják a berlini Berün, julius 20. A berlini szövetséges parancsnokság még junius eiejéu elhatározta, hogy juüustói kezdve minden övezetben feJernöü a fejadagot és külön pótjegyet juttat a dolgozóknak. BerJn nyugati övezeteinek főparancsnokai most azonnali hatállyal betiltották a külön fejadag, valandid a pótfegyek kiosztását. A oyugatl övezetekben najxrólrnapra romlik as ellátás. flmlg tsumzm Siadügyi szakértőkkel tárgyas... beszélés előtt Truman hossza, san tanácskozott Marshah külügy miniszterrel. Trumaa elnök hőtfön déiulán külügyi és hadügyi szakértőkkel tárgyalt Hír szerint a boriin! helyzetet vitatták tneg, A meg. • « » addig a Szov,e!unié egész Berlint éta.mezi A bevásárlások végrehajtásával a németországi szovjet hatóságokat bízták meg. Mindezeket az élelmiszereket Berlin egész területén osztják szét A berlini rádió szerdán rendes adását megszakítva közötte a nagyfontosságú eseményt Hozzáfűzte, hogy a Szovjetunió ezzel a lépéssel ujabb tanújelét adta békeszeretetének és ama óhajának, hogy a német kárdést békésen, emberségesen és véglegesen megoldják. A szovjet kormány döntése nemcsak nagyieikü gesztus, hanem a békéltetési politika mesterműve is. A berlini szovjet tájékoztató iroda kedden reggel közötte, hogy a Szovjetunió kormányának utasítására a németországi szovjet megszálló halóságok átvették egész Berlin lakosságának élelmiszerrel való ellátását. A Szovjetunió saját kfszletéböl azonnal 100.000 tonna gabonát juttat Berlin (okosságának és más fontos élelmiszereket is. Ugyanakkor hozzájárult, hogy igen nagy mennyiségű élelmiszert vásároljanak Lengyelországban, Csehszlovákiában és egyéb keieteurópai országokban Berlin számára. , A szocialista egységpárt berlini szerveeete kedden délelőtt közzétett nyilatkozatában örömmé* üdvöJÍI a Szovjetunió elhatározását, hogy gondoskodik Berlin lakosságának é e mezésfa rőt A Szovjetunió nagylelkű Intézkedése megnyílj a ax utat Berdn gazdasági óidénak rendbehozására. Auguszliu közepén.." Párizs, julius 20. Az latransigeaut megáWapilása szerint meg van a lehetőség arra, hogy augusztus közepe Iáján összeüljön a uégy nagy hal a-om a német kérdés letárgyal ásár*, Washington felelős az eddigi kudarcért Párizs, julius 20. A Franc® Soir washingtoni tudósítójának jelentése szerint Truman Jiök állandó megbeszéléseket folytat szakértőkkel, de mlndezideig még semminemű döntés nem történt a berlini helyzettel kapcsolatban. A legismertebb amerikai publicisták, köztük Waltcr Lippman óva Intik a kormányt a meggondolatlan iintézkedésektől*. A publicisták ! Washingtont teszik felelőssé a szövetséges hatalmak politikai [kudarcáért, középiskolákban meg keU találni nx egységes kiválasztás alapjait s az oda valA felvételt ezentúl csak a kíiíJk tehetsége döntheti el Aí szükséges reformok végrehajtása érdekében tnegvatósáljuk a lanügyi ilgflzrtatás gyökeres óiszervezését A magyar főiskolák ifjúságára vár az a feladat, hogjj az elkövetkező 5 éves terv liez a vezérkart szolgál® tassa. Ennek érdekében Jclenta* srn megkell változtatnia® egyetemi oktatás ni el rendszeréi. A műegyetemen spcciálii ipari feladatok megouMsár* képes mérnököket kell vélni. Ennek" érdekében híUaszthalnUan a mlscí <14k műegyetem felállítása, a természettudományi karé el kell választani a böU csészkartól és uj közgazda^ sáa tudományi egyetemei kell létesíteni. Minden egyetemen társa* tüdőm tudományi Ihnssia kel fedi sgtesltenl Végül Horváth Mihály « Szakszervezeti Tanács titkára, Alexits Győrgv állami, titkár és Várhegyi ' Gvörafi a MINSz nevében üdvözölt* a kongresszust. A megnyitó ünnepségeid kezdetét vette a kongres** szus egyéves munkája. Ennek célja a kor követeimé* nyelnek megfelelő demokra© tiieus köznevelés szervereiéinek és irányelveinek kidől© gozösa. * Pedatiéiiisoha! Htnfe?e?1 & a feSztármAg! etoS* A köztársaság házába* ünnepélyes keretek kőzőSl adta át Tildy Zoltán kő/ társasági elnök Ortuta* Gyula vallás- és közoktatás* ügyi miniszter és MihálvftjS Ernő miniszter jelenlétébe* kedden délután őt órakor * Köztársasági Enfemremf kflf lönbőző fokozatait a mos* kitüntetett pedagógusoknak, Ortutay Gyula vallás- 6 közoktatásügyi minis ztc* mondott bevezető szavakat, méltatva a kitüntetettek ésr dozatoa munkáját. Ezután Tildy Zoltán kőztársaxá^f elnök közvetlen meleg szavak kíséretében átadta a kfc tüntetéseket. A kitüntetettek nevébe* Zslray Miklós eigvetemá tar nár m ondotti köszönetet éa hangsúlyozta, hogy sw évszázadokon át ratt* CToiansorhan tnriott neve* íüftrt csak most a dem«* krária emelte te! (a 6to» tette kf bizalmával ígéretet tett arra, hogyha Jók vőben még az eddiginél la megfesritettebb, áldozató sabb munkával Igyekeznek a magyar nevelők rászolgálni a demokrácia vezetőinek éa népének bizalmára.