Délmagyarország, 1948. június (5. évfolyam, 123-147. szám)
1948-06-20 / 140. szám
AUEIiMAtV AKdKSZAü Vasárnap, 1948 junius 20 EzenfirS jobb lesz a imu^zdasági munkások betegellátása . A kormány az eiinult évben fonde letel adott tó a mezőrartfasrfgi munkavállnlók kötelező tórsada lom biztosi lásáról. Ezfeni a rendelettel a dcnokrActo fegy olyan, népes tóteget kapfeaolt be a betegellátásba, •mely réteggel a Horthv-rend•Eer egyáltalában nem törő•ött. A beteg mezőgazdasági Bruntaás családtagjaival együtt az elmúlt időkben az éhhalálnnk volt tótévc, mert betegen, vagy egyáltalán nem tuBott dolgozni és Igy kereset nélkül maradt, vagy betegen dolgozott s ezzel még inkább Bulyosbodött betegsége, amíg munkaképességét el nem ve ozitette. Ennek a szomorú állapotnak vetett véget a mezégazdasági betegjei bbrtositásárv'il szóló rendelet. Mivel azonban a mezőgazdasági betegségi biztosítás egészen uj volt, a rendelet ugy Intézkedett, hogy a jogszabályokat a gyakorlati tapasztalatok alapján módosítani lehes•en. Az elmúlt évben már nem gyűjthettek megfelelő tapasztalatokat, mert a mezőgazdáság helyzetét az aszály igen erősen befolyásolta. A kérdés most újra napirendre került és a minisztertanács foglalkozott már n mezőgazdasági betegségi biztosítást rendező rendelettervezettel. Ez lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági biztosították a betegségi biztosítás szolgáltatásait könnyebben vehessél* Idénybe mint eddig és az önkéntes biztosítósba kedvezőbb feltételek melle'' kapcsolódhassanak be. A betegségi biztosításnál jelenleg a? a helyzet, hogy' a mezőgazdasági biztosított csak akkor vehet! lgénvbe a betegségi biztosítási szolgáltatásokat. ha a megbetegedést megelőző kél hónapon belül négv heti járulék befizetését hídja Igazolni. A mezőgazda Uáci dolgozóknál gvakran elő•orduló hirtelen megbetegedéfeeik szükségessé teszik ennek a rendelkezésnek a módosítását, Aratásnál pl. türün előfordulnak olyan Wtelea fellépő betegségek — bélhurut, napszúrás —, amelybe balesetnek nem minősíthetők!, tehát balesettel kapcsolatos szolgáltatások nem pírnak utána. Ae aratók viszont rendszerint nem tudnak megtelelő biztosítási időt felmutatni. Ennek a kiküszöbölésére a rendelet a rövidebb ideje tartó alkalmaztatás után is módot nyűtt arra, hogy a mezőgazdasági biztosított éppen ugy részesüljön a betegségi szolgáltatásokban, mint a régebbi biztosítottak. A másik módosítás alá kerülő kérdés az önkéntes biztosítás. Ennek lehetősége jogilag eddig is megvolt, dle földműves népünk nem vett© igénvbe. mert az önkéntes bíz. tositás feltételei az ipari dolgozók életviszonyaihoz voltak alkalmazva. A rendelettervezet, hogv a kötelező társadalombiztosításba eddig még be nem ka|)Csolható gazdasági munkavállalók, Illetve kisbirtokosok és kisbéri ők pészére ls lehetővé tegye a betegségi biztosításba való befcappolódást, felhatalmazza a népjóléti minisztert, hogy az önkéntes biztosítást a mezőgazdasági népesség életviszonyainak és gazdasági tehe r bíróké, pe ss'égének szem előtt tartásával szabályozza. Vagyis az önkéntes biztosítást egyrészt olcsóbbá fogják tenni, másrészl azt a korhatárt, amelynek betöltésén tui eddig önkéntes biztosításra jelentkezőket nem fogadtak el felemelik, ami áltat lehetőség nyílik arra, hogy az idősebb korosztályhoz tartozó mezőgazdasági dolgozók fs élvezhessék a betegségi biztosítás előnyelt. A mezőgazdasági . dolgozók társadalombiztosításának kiterjesztése jelentős mértékben hozzál árul majd1 az eddig elmaradottabb mezőgazdasági egészségügy javulásához Közellátási közlemények ítaMtélkodáfc Itt veim éhe! Az Országos Közeilátási Hivatal •Hegedi kirendeltsége junius 21-én megkezdi az 1948-49. gazdasági évre érvényes be•zolgáltatásl lapok kiadását EhlWÍI a cél MII minden egyes gazdálkodó, aki egy holdon felüli szántóterületén gazdálkodik, névre szóló Idézői kap a közellátási hivatal gazdaosztályától (Sz6chenyi-lár 9., Zsóter-liáz, II. em 5). A gazdaosztály felhívja a gazdálkodókat, hogy ezen Idézésre saját érdekükben pontosan jelenjenek jmeg. mert a beszolgáltatá•1 lap nélkül se.m őrlési engedélyi kiváltani, sem pedig csépel te tni nem lehet. Cséplés szabályozása. A rendelet hatálya mindenkire kiterjed. aki gabonát csépeltet, vagy csépel. Gabona alatt: buBát, rozsot kétszerest, árpát, enbot ás kölest kell érteni. 1948 szeptember 15-ig m indentó köteles elcsépeltetni. . de tsak az csépettethet, akinek galwnalapja van. unit a cséplés megkezdésekor Te) kell mulatni n cséplőgép vezetőjének. Csak cséplőoénpel lehet csépelni. Ott, nho' gép nincs, kézi fes nyomtátássá) való csépiésre engedélyt keli kérni a közellátási hivataltól. A cséplőgép tulajdonosa togadnluvat tenni tartozik és a cséplés me-gkezOését lejelenteni a polgármesternél. "Az 1947 évi csépléstoéi használt nyomtatványokat Csak a kőzellátásnát előzetes érvényesítéssel lehet használni. A mázsakőnyvet két példányban kell Idát li tant és csak egyféle gabonát lehet egy lap tó fctó egy példányát a gazdának át kell adni. A gabonát azonnal te kelt mérni és a mázsakönyvbe bevezetni. Cséplési naptóim naponkint kell bevezetni a mázsakőnyv adatait és 5 évig megőrizni. Cséplési eredménylapot három példányban kell vezetni és azt a gép vezetőjének, a gazdának és ellenőrnek aJá kelt irni. Egy példányt az Országos Köz ellátási Hivatal (Bp. II., Keleti Károly-u. 8b.), egyet a helyi közellátási hivatalnak kell ajánlott levélben, vagy átvételi elismervénnyel átadni nv'nden hétfőn. A harmadik példányt 1950 december 31-ig meg kell őrizni. Cséplőgépesek a közel látási kirendeltségeknél kérjenek pontos felvilágosítást leendőikről. Cséplési ellenőr nélkül csépelni nem lehet. Az nrató- és cséplőrész természetben szolgáltatandó ki és ez nem számátható be a beszól gá Itatási kötelezettségbe. A cséplőgép tulajdonos (bérlő) a gépkeresetből csak a természetbeni munkabérjárandóságokat. a saját és családja fejadagját és o család1 minden tagjára számítva egy mázsa ám pál tarthat meg, a többit hetenkint beszolgáltatni, elszámolni tartozik a közellátási fel figyeléséének. Vám őrlési Ji»<»sulKií és ga ViAiialap Af, 1948—49. gardasági évben vámőrlésre jogosultak a földtulajdonosok haszonbérlők, haszonélvezők, állandó mezőgazdasági alkalmazottak, aratók, részesek, sommás, napszámos és Csépi óm ur>ká sok mezőgazdaság orvosok és családtagjaik kezelésére szerződtetett orvosok, cséplőgépesek gazdaságban Ipari munkát rend szeresen végző tparos. malom (daráló) tulajdonosok és alkalmazottak, gabonában fzetendő elei jár adékc ik » tók illetményeiket Jogszabály szerű, t gabonában Icapják. Őrölni csak gabonalappal lehet, melyért 4 forintot keli fizetni. Elveszett gabonalap helyett másikat kiadni nem lehet. Kenyérgabonát 1948 junius 1-től a gazdálkodó természetbeni járandóságként csak gabonalappai rendelkezőnek szolgáltatbot tó és a kiszolgáltatott mennyiséget a gazdálkodó köteles a gabonalapba bejegyezni (V. rovat) és aláírni, ugyanakkor a saját gabonalapjába is feljegyezni köteles, kinek, milyen ámen. mennyit adott át és az átvevővel aláíratni. Ha a munkavállaló ugyanazon a jogcímen egyszerre több gazdától Járandóságként kenyérgabonát kapott, a gazdálkodó a kiadott mennyiséget csak a saját gabonalapjára köteles feliegyezni és annak átvételét elismertetni tartozik az átvevővel. Az iigy kiszolgáltatott, de. a munkavállaló gabonalapjára fel nem jegyzett kenvérgalwjnamennyíséget a gazdálkodó köteles "a közel látásnál írásban bejelenlent. Ha a gabonaiap (V. rovat) betelik, ujat kell váltani. Polgármester. t oöo Elelmiszerieciyek kiosztása 1948. évi III. évnegyedre szóló élelmi szer jegyeket a kővetkező helyeken és időpontban lehet átvenni: Hí szegeden naponta 3 órától 2 óráig 1948 Junius 24-én Jójárt Sándor vendéglőiében Erdélyi-1 ér 3., a telepen lafcők részére: •hílöm 25-én Hornyák András vendéglőjében Szőregi-ut4, Aranyos, Csanádi. Főfasor. Gvimesi, Homorodi. Jobbfasor, Kállaifasor, Korondi. Liga, Olt, Parnjdi, Szőregí-ot. Szt. Rozália. Székelysor, Tusnádi. Torontál-tér, Vedres, Zsil-utcában lakók részére. •lantos 26-án: Rózsa Anddrós vendéglőjében. Fürj-utca 34. szám alatt: FelsőkSkötősor, Fürj, Kftóndni, Réb János. Tárogató, Túzok, ^sombolytd-utcában lakók részére. Jtmtós 28-én: Birö Imre vendéglőlében Köaépkükötősor 9. szám alatt: Bethlen, Dohány Jankovieh, Kállay-n., Kózépkikötősor, Népkertsor. Pécskai, PIlHch Kálmánéi . Pozsonyi Rádal, Temesvári-körúton ía kék részérc. Junius 30-én: Koszó Imre. vendéglőjében. BérfőM 251.: Alsótiszapart bérföldek, Hatház, Hétház. Nincstelen-telerás vendéglőjében. Fürj-utca pen, Rokkant telep. Lővőlde-dülőben lakók részére. JwHus t-én: Tulliusz Mihály vendéből ében. Balfasor 44. «z. alatt: Balfasor, Bérkert. Brassói, Csalogány. Középfasor, Marostői. Töltés utcában lakók részére. Felsővárosi kultúrházban naponta 8 órától 2 Arát*. Jimtu* 24-én: Bárka, Ber csényl, Bocs'kal. Brüsszeli-körűt, "Dugonics-utcában lakók részére. ^ Jnnfns 25-én: Ftelsőtisza port. Festő, Fodor, Füredi, Gál, Háló. Hul ám. Imre ntcá ban lakók részére. Jnitlns 26-án: Kálmán. Kálvin-tér, Kossuth. Lechner-'ér. Lengvel-utcában lakók részére. Junius 28én: Madách, Makkal-, Maros. Munkácsi, Osztrovszky, Páríst-körut. Puszlaraeri-u teában lakók részére. Junius 30-án: Róm ai-körút, Sajka, Szappanos, Szilágyi, Szűcs, Szent György-tér, Szt. Gvörgy-u. Szt. István-tér, Szt. Mihály, Szt. Miklós-utcábnn lakók részére. .Trítus lén: Teleki, Timár. Vadász, Vidra, Zárda. Zstóérutcában lakók részére. Jókai cteal fiúiskolában naponta 8 órálúíl 2 Arátf. Junius 24-én: Aradi, Appoponyi, Ady, Attila, Kazinczy, Kölcsey. Kígyó, Marglt-u'.cában lakók részére. Junius 25-én: Arany János, Arpád-tér, Baross. Bódog János, Klauzál-tér, Klebelsbergtór, Károlyi. Mérey, Mikszí.hutcában lakók részére. Junius 26-án: Battyhány, Berzsenyi, Bajcsy-Zsilinszky, Bokor, Bánomkertsor, Kelemen, Kárász. Kiss, Moszkváikéra t, Partizán-utcában lakók részére. Juntu* 28 án: Deák, Dózsa, Földvári, Liliom. Ki s Menyhért, Nádör. Polgár. .Oroszlán. Révai-utcában lakók részére. Junius 36-án: Dugonics-tér, Eötvös, Horváth Mihály. Jósika. Dáni, Roosevelt-tér, Somogyi-utca, Szentháromság-utca 1—25. szám alatt lakók löszére. Jultus 1-én: Jókai, Nagy J. Móricz Z sigmond-rakpart, Londöni-toörut, Ilonvéd-tér, Széchenvi-tér, Toldi. Tömörkényi. Szentliáromság-utcn 25. sz.-tól végig lakók részére. Július 2"án: Tisza Lajoskőrat, Ságvári. Hajnóezi. (Korona), Takaréktál-, Vár, Valéria-tér, Oldal. Nap, Szikra. Szt. Ignác, Püspök. Zászló, Táborutcában lakók részérc. Julius 3-án: Bécsi-körut, Buspáler, Vörösmarty, Zrinyf. Zerge, Boldogasszonv-surirrf. Béke-utcában lakók részére. Felsővároson a SzTIlérf-sut'-Arnl! Iskefábnn naponta 8-161 délután 2 áráig1. JimŰM 24-én! Avoh, Becsei, Bftnbó. Bihari. Kecskeméti. Remes, Klslisza. yásáriielyi-sugáruton lakók részérc. Junius 25-én: Csaba, Ke reszt. Liget. Liszt, Vásárhelyisugárul, lakók részére. Junius 26-án: Csillag-tér, Csuka, Lugas. Malom. Molnár, Pille, Vásárhelyi-sugárut J un tus 28-án: Debreceni, Etelkasor, Erdő, Páva, Rom. Róna, Rózsa. Jnnfns 30-áii: Fecskte, Gém. Gyártelep. Gyevisor, Gyík. Retek, Tó. Temető. Jnlfus lén: Hajós, Hattyú. Halász, Holló. Sándor-utCa. Jnl'ns 2-án: Hóblárbasa, Szamos. Szt. László Tápéi-utca, Tápéi-sor. Jutfus 8"án: Szilléri-sugárut, Szillérisor, Tahén-utoa. VaJdS és Zöldfa-utcában lakóknak". Fodor tele pl Polgári K«C he fylségében (Vzooki-nlra) Junius 28-án: 30-án, Jullus jl, 2 és 3-dn naponta 8—2 óráig Fodortelep, Oncsatelep, Tarjántelep. Rokkanttelep, Baklói kiskertek és felsővárori fekeföldeken lakóknak. SomogvWetepen najvonta 8 órától 2 "óráig. Junius 24, 25. 26 és 28. a III. utcai Kultúrházban I—X. utcáig. Junius 30, Jullus 1, 2 és 3án a XI. utcai óvódéban I—X. utcáiig Junius 24, 25, 26 és 28-án n XI. utca! óvódéban XI-58. utcáig. Junius 30, JuJius 1, 2 és 3-4n az ujsomogyitelepi Iskolában XI—58. utóéig. A rák usi kulturházlian na pon'a 8 órától 2 Aráig. Jnnlus 24-én: Aigncrtelep, Árva, Arviz. Bakay. Boross. Bodzafa. Csemegi. Csei-zy, Kossuth Igijos-sugárut. Junius 25-én: Böhm és Börtönőrtelep, Csongrádí-sugárut. Damjanich-ulca. Francia. Fürész, Gergelv, Gyöngytyúk. Huszár, Kossuth Lfljos-sugárat. Jnnlus 26-án: Gyulatelep, Hétvezér- Ilona, Jakab Lajosutca, Kálvária-u., tér és sor, tóbel. Menhely. Orgona, St. haköz. Junius 28-An: Feltámadás, Tlunvadi-tér. Kisteleki. Klapka-tér, Körtöltéssor, Makkoserdősor, Marx-tér. Nád'as-u.. Szatymaz, Szende B., Szt. Róktis-tér, Tavasz—ntca. JiHiíus 30 án: Kápolna, ösz, Othalom, GáJ, Rókusi-fekete-' földek, Zoltán-utCa. Julius J-én: Pacsirta, Pof* res, Puskás Pulcz, Pozsonyi, Rigó, Teróz-ulca. Jnlius 2-án: Szl. István tó* lep, Tündér, Ostölkós. Vasai* szenlpéler, Zákány-utca. Julius 3-án: Mindazok, nldM még nem vették át jegyeiket. Móra városban: Bé< -' kiírat I., sz. alatt Süketnémák Intézetében naponta 8—2 Aráig. Junius 24-én: Apáca, Alsót?szapart, Alföldi. Alkony, Csillag, Gép. Gólya, Csendes-u. Jnnfus 25-én: Csáktornyái, Felhő, Farkas. Faragó. Galamb, Hernyó. Hajnál, Mórái, Junius 26-án: Kormán vost Kazán, Katona. Kolozsvári-tér* Konfasor, Lcndvat, Indóház-tér. Junius kS-án: Mező. Nemes* lakács, l-tfíl végig, Petőfi Sándor-sugár ut 1-tÖl végig. Répás, Rákóczi. Szél Juntuf. 30-án: Remény. Szivárvány, Szt. Ferenc. Szekereg." utca 'utlns l én: KecskésIclcpcn lakók részére a kultúrházban. 'eresács-ulca, Tisza pályaudvar. Alsóvároson lakók részére az alsóvárost iskolában naponta 8 Aráié' 2 órá'c. Jun'ns 28-án: Araszt. Alsó* nyomássor. Alsóvárosi fekete' földek, Ballaglsor. Borhás, Bffróth, Bálvány, Bem. BoszoV* kénysziget, Cséi-eposr.or, Cson* ka-útca. Junius 30-án: Daru. Délibáb* Dol>ó. Földműves. Füzes. Gőz, Hattyassor, HomóK-, Hold. Harmat. Kacsa. Kánlor, KisfnludU Kö>zép-utca. Jullus 1-én: Málvú.s tór, Nyíl, Opványi. Panrikaü P-iIfitelep. Pásztor, Pálfl-utca. Rös/.kel. Sárkány-utca. Jullus 2-án: Tarló. Távol, Tompa, Tanítói-kiskertek. To-' nolvasor. Vadkerli-lér, Várad?, Világos, Vértanuk-lelep. JuPns 1-én délután 2 órától:, 6 óráig: Klebelshergtetepi-w részére a Polgári Körben. .lontus 25—26-An: Szonüuihálytelekick részére az Alrra* hám vendéglőben. Junius 23-án: Röszk'eiek rSszére Bencsik Szilveszter ven* dégiójélven. Junius 24-én: Reszketek részére B. Nagy vendéglőjében, A II. ellátási (10 forintosj csoportba soroltak' részére: Jnnlus 24-én: A, B, C. D/ E és F. betűvel kczdőtlő ne* vüek. Junius 25-én: G. H J J. és K. bellivel 'kezdődő ne vüek, Junius 26-án: L. M. N. O, P. és R. betűvel kezdődő ne* vüek. Junius 28án: S. Sz. T. U. V. W. Z. ós Zs. betűvel kez-! dőtlő ne vüek. Jirnins 30á« az elmaradót*, tak. Kiosztás helye: Zsótér-lm* II. em. I/a. körzetben (2. sz, szoba) naponta 8 órától 2-ig. Szombaton 8 -12 óráig. A sze* mólvenkint fizclendő 10 Ff. árkiegészílési dijon felül a ie-^ gyek térítési dija is fizetendő, Tanvaiak a tanyai kirendelt* ségek által közhírré lett helyeken és időben vehetik át jegvejkiet. A jegyekért az elötrfi térítési díjat mindenkfnekmeg' keli fizetni. A jegyeket mindenki a feni jelzett helyen és időben fel*! tétlenül vegye át, mert a kés«* delmeslkedés és torlódással fö* lesleges sorban Allá-sal idővé sz*. leséggcl jár. A Jegrek: álvéítele alkalmával a személyazoM nosságot rendőri beietentő-Iap^ pnl. vagv arcképes igazolvány* nyal lehet igazolni. Idegeit személynek jegyeit két tanúval láttamozott meghatalmazás alapján lehet átvenni. Polgármester.