Délmagyarország, 1948. május (5. évfolyam, 101-122. szám)
1948-05-21 / 115. szám
Péntek. Í948 május 11. D « L M M; V 4 tl n P S Z \ G 51 Egészséges és tlszfa élelmiszereket a dolaozókitakl iq. Komócsin Zihálj fetaélafása « k9?lgugiíási bfiottságbaH A közigazgatási bizottság csütörtökön uyáni Imre főispán elnöklésével ülést tartolt. Dr Bakos Géza tanácsnok az áprilisi polgármesteri jelentést ismertette. A hozzászólások során dr. Fábián Ferenc a Széchenyi-téri hangos hirdetések ellen szólalt fel, majd a kapukulcs kérdését lette szóvá. A főispán közölte, hogy a napokban jelenik meg a hivatalos, minden félreértést eloszlató nyilatkozat. Tőrök Ferenc felszólalására kijelentette a főispán, hogy a te j beszolgáltatás gyakori zavarait a kannahiány okozza Dr. Rák Kálmán árvaszéki jelentése után dr. Völgyesy János tisztifőorvoshelyeües Szeged áprilist közegészségügyi helyzetéről számolt be. A természetes szaporulat márciusban 92 volt, a csecsemöhalálozási arányszám 9.1. flvánl Imre főispán felhívta a tísztifőorvosl hivatal figyelmét a szegedi piacon uralkodó egészségtelen állapotokra. Ifj. Komócsin Miiiálv elvtárs a Icjhanilsttó kofák garázdálkodását sérelmezte és követelte, gondoskodjék a város arról, hogy a munkásság a piacon egészséges és ttseta élelmiszerhez jusson. A tisztifőoi'vosi hivatal a jövőben az országos vegykiisérleti állomássa1 együtt fokozottabb szigorral ellenőrzi a piacokat. Szabó László a külvárosi egészségtelen, poros utcák öntözését sürgette. A rendőrség jelentése szerint a bűnügyi osztály áprilisban 58 személyt vett őrizetbe, árdrágítás és a közellátás érdekeit veszélyeztető bűncselekmény miatt 70 esetben indult eljárás. Dr. Fábián Ferenc kifogásolta, hogy az utóbbi időben többeknek megvonták a vadászati engedélyét, igv dr. Bcretzk Péternek, a híres szegedi ornitológusnak is. Dr .Hamar Sámuel pénzügy igazé a ló jelentéséből kitűnik. hogy az együttesen kezelt kőzadók és a buzafőldadók befizetése rendben folyik. Ez év április végéig közel egymillió forinttá' több adói fizettek be, mint tavaly ugyanezen idő alatt. Haladás az Iskolás gyermekek világnézeti nevelésében Az állategészségügyi felügyelőség és az államügyész ség jelentései után dr. bőrös Jenő tanfelügyelő közölte, hogy a már másodízben igazolatlanul mulasztó átla'áuos Iskolai növendékek szüleit, vagy gondozóit minden mulasztóit nap után pénzbírságul sújtják A pedagógusok október 23-ig ne zárói ag kérhetik illetményeik rendezését. Az általános iskolai szaktanítói tanfolyamokat nyáron újra megszervezik. Á falusi teliéi ségmeutő mozgalom munkája során eddiig 119 lenét ségcs vidéki tanuló dolgozata érkezett be a tanfelügyelőséghez. A félévi értesítők mutatják, hogy az ídei tanulmányi eredmény jobb, mint a "tavalyi .Különös haladás mutalkozik a .világnézeti nevelésben, a Korzó-Mozi Telefon • 624 Ma premier! Francia vitágl'ilm! A felszabadult világ legnagyobb filmsikere ! 30 millió ember nézte meg eddig ós tapsolta végig t irta és rendezte: HENf CLEMENT. Műsort berezeli: A legfrfawfc* Magyar Előadások' 4—6—8-kor. gyerm ekek m eglsme r kod lek o munkaversenyek és a hároméves terv céljával, igy tanulják megbecsülni a munkál és a demokráciát. Helyreállítási és tatarozás! munkákra az általános iskolákban augusztus 1. óta 261.500 forintot fordítottak, ennek egyrészét az országos tervhivatal, másik részét a kultuszminisztérium és a szülők bocsájtották rendelkezésre. Az államépltészetl hivatal 'jelentése után dr. Thaisz Lajos gazdasági felügyelő a mezőgazdasági helyzetről számolt be. Tiz napon át átlagosan 25 miliméteres csapadék hullott, ez nem elegendő a lefagyott növényzet újraéledéséihez. Sok kárt okoznak a rovarok is, ami a helytelen talajkezelésnek tulajdonítható, ezért a földművelésügyi minisztérium a jövőben fokozottabb gondol fordit a gazdák felvilágosítására. A vetési munkák 19—12 százalékkal jobb eredményt mutatnak min! tavaly, a tavaszi vetésterület 82 százalékát, az őszi 93 százalékát bevetették. Külön felhívja a gazdasági felügyelőség és a közellátási felügyelőség a gazdák figyelmét, hogy a lefagvottnak vélt gabonát addig ne szántsák ki, vagy ne vágják le takarmánynak, amíg erre engedélyt nem kapnak. A lefagyott gabona egyrésze ugvanls még megmenthető. Aki a rendelkezést megszegi, kétszeri büntetésnek teszi ki magát, mert lia majd annakidején nem tud beszolgáltatni, ismét előveszik. Végül Dénes Leó elvtárs, polgármester telte szóvá, hogy n Szegedi Kendergyár állandó nyersanyaghiánnyal küzd. A közigazgatási bizottság utasította a gazdasági felügyelőséget, propagálja és segítse elő a kender termelését a gazdák között, nehogy ennek a fontos ipari növénynek hiánya zavart okozzon a szegedi nagy üzemek termelésében. II; főispánok kinevezése A köztársaság elnöke Fülöp Józsefet. Abauj" megye, Hazai Lászlót. Nógrád megye, Neszményi Károlyt, Vas megye és Szombathely város. Czag.inv Ferencet. Kecskemét város és Csaesovsz.ki Józsefet, Miskolc város főispánját állásától saját kérelmére felmentette. Egyidejűleg a közlársasaJ "elnök' Andrásit Gyük bajai lakost Abauj vármegye, Hídvégi Gábor nagykamarást lakosi Csanád megye. Hazat László balassngyurniali lakost Fejér megye és Székesfehérvár város, Brili Zoltán gyŐrí lakosi Györ megye és Gyór város, Szkládán Ágoston miskolci lakosi Nógrád megye. Fátfi Enifi nyíregyházi lakost Szabolcs megye," I.ugosi Jenő budapesti lakost Vas megye és Szombathely város, Pollid Lajost, Pest megye főispánját Kecskemét város és Fekete Mihály borsodmegyei főispánt Miskolc város főispánjává kinevezte. Tüx Újszegeden Csütörtökön délben Újszegeden, az alsótiszaparti bérföldeken egy óvatlanul eldobott cigarettától kigyulladt a Ftíeőtorootáli ArnienteeitŐ Társulat szalmája. A tüzat a kivonuló őrség percek alatt eloltotta. A kár 200 —250 forint. A rtoratii báayaomlás hősi ha ettja Kozma József bányász, aki a dorogi bányaomlásnál súlyosan megsérült, a bányászkórtlázban meghalt. A vizsgálat megállapította, hogy a bányaoiulásérl felelősség senkit sem .terhel. Elmulatta az elsikkasztott tízeze? forintot Dobó Islyán, a városi javadalmi hivatal tisztviselője, a közvágóhídon ellenőri beosztásban dolgozott, később pedig pénztáros lett ellenőr nélkül. Feletteseinek feltűnt, hogy a kisfizetésű tisztviselő esténkinl 4—500 forintot mulatott el a Hungáriában és figyelni kezdték. Igy derüli' azután ki, hogy hónapokon keresztül károsította a várost és négy hónap alatt 10.100.53 forintot sikkasztott. Dobó ügyesen ^lolgozolt. a bevételi ítárca visszamaradó részére mindig a befizetések feleósszeS íl tüntette fél. Vágómarha elvett hízott libát írt be és igy ls jelentős megtakarítást ért el. Csütörtökön került a büntetötőrvényszók elé, ahol a Lázár-tanács be* ismerő vallomása után nem jogerősen négyévi fegyházra ítélte. n Irfeszti szabail*W8 is bemutatózik a cen'enáns Nemzetköz Vásáron A junius 11—junius 21. napjain megtartandó Itndapestl Nemicefk.ii!* Vásár várható nagy sikerét misem mutatja jobban, mint az, hogy a vásár rendezősége az óriást területen sem tud raűr további kiállítóknak helyet szorítani. Pedig az érdeklődés még most sem csökkent és még egyre akadnak ujabb jelentkezők. A mult hét végén, valóban az utolsó percben jelentkezett a Irie zl' szaba 'kikötő, hogy 1 cmutassa Délkelelcurőpa eme legnagyobb árupiacán a tengeri szállításoknak ama lehetőségét, amelyeket ipar és kereskedelem. de még a nagyközőuség is kétségtelenül érdeklődéssel fog megnézni. A vásár vidéki látogatói az országszerte már mindenütt beszerezhető vásárígazolváuy féláru utazási kedvezményével már junius 5-től jöhetnek Budapestre. A Szovjetunió álláspontjai A német nép szabadon válassza meg íóváro&ái Berlin, május 20. A berlini szövetséges katonai parancsnokhelyeltesek szerdán ülést tartottak. Jelizarov ezredes, szovjet parancsnoki: elyeltes kifogást emelt a brit részről előterjesztett berlini városi alapszabály-tervezet ellen, melyben Berlinről nem mint Németország fővárosáról, hanem egyszerűen mint »területről van szó. A német népre kell bízni, hogy melyik város legy en Németország fővárosa. Ennek megállapítására a szövetséges parancsnokok nem illetékesek. Mivel megegyezés nem jött létre, a katonai parancsnokok május 28-i ülése elé terjesztik a tervezetet. Jelizarov panaszt emelt az ellen is, hogy a j nyugati szövetségesek a Ruhr-vidéki szén arát felemelték. Ebben a kérdésben sem tudtak megegyezni. Háromszáz vagon kukorica sertésfiizlalásra A GF könnyifett a kávóslpar terhein A Gazdasági Főtanács mai ülésén cifoaaata a MAV uj költségvetését, amely lehetőséget nyújt a MAV további fejlesztésére. Elhatározta, hogy bizoltságot létesít a tanyaközpontok országos kijelölésére és a tanyai igazgatás rendezésére. Elhatározta, hogy a háziipari termékek átvételére állami vállalatai létesít, amely gondoskodik a belföldi értékesítésről és a kivitelről. A hazai cnsorrépamag termesztése érdekében biztosította a cukorrépamag termesztésévé t foglalkozó 'gazdák cuiorés répaszeletjárandéságát. A Gazdasági Főtanács 380 vagon kukoricát juttat sertcstii/lalásra és jelentős mennyiséget exportál fontos iparcikkek ellenében. A tisztítóit zabltól SG. vagon felesleget takarmányként értékesítenek. A meglevő 20 mesterséges termékenyítő lótenyésztő állomás mellé ez évben még hét állomást szerveznek. A hároméves terv második évében ujabb harmincat, a harmadik évben további ötvenet. A szarvasmarha tenyésztés területén négy állomás megszervezése van előirányozva. Felállítják az állami állatszaporitási tanácsot ls. Egységesitik a tenyésző llatbizlositast. Százhatvan különböző fajta tenvészsertést hoznak be Angliából. Biztosítják a zöldfőzelék és gyümölcstermés elhelyezését nilnrt a belföldi, mind "a külföld! piacokon. E célból gyorsan Intézkedő bizoltságot szerveznek. A GF a Filmhivatal utján hal magyar játékfilm gyártására nyújt hitelt. Négy* központi vállalatot létesítenek a filmiparban, egyet a gyártásra, egyet a kölcsönzésre, a bcho: zalaira és kivitelre, egyet a mozgókepüzemek összefogására, egyet a tcskcnyfilmgyirtás és forgalombahozatal intézésére. A Tapács elhatározta, hagy könnyít * kávésipar terhein és nz együttesen kezelt adók kulcsát a kávéházaknál az cáriig: 4 százalékról 3 százaiéira mérsékelte. Mérsékliü a luxus vigalmi adót is. A GF elhatározta, hogy a Sportstadiont a Verseny-ufc:t-( tói északra fekvő területen fog-' jitk elhelyezni. A GF már most > biztosítja az iskolák jÖYŐi'vl téli széneflátását. A hazai tőzegkincs felhas/-; Hálására tüzelőanyagot, kál-j rányt, müroslot, "cellulózéi,,: üreges téglát gyártanak a tőzegből. í A hároméves terv gyorsabb megvalósítása émekében a Magyar Általános Hitelbank beruházási oszlv-í lytt beruházási bankká fej-í lesztik ki. Ez a bank bonyo-j iitja le a gyáripari, bány.í-1. szati és közlekedési beruhá-j zásokat s a mezőgazdasági/ beruházásoknál az állami, vagy közületi vállalatok és; intézmények rendeltetéséi! szolgáló részt. A GF döntése alapján az"; állam magyar hetet rendez Szófiában népi domokrá-* ciánk eredményeinek bemu-0 tatására. A Tanács havi 20 ezer forintot juttat a Magyar írószövetségnek. A brit kfluiattu tta párt főtitkárinak tiltakozása London. Tollif, a brill korntmmisla párt főtitkára bejelentette tiltakozását aa ellen a határozat ellen, hogfl az-Egyesült Nemzetek Szö^ vétségé Barátainak Egyesülete nem veszi fel tagjar közé a kommunisla partszervezetéket.'