Délmagyarország, 1948. május (5. évfolyam, 101-122. szám)
1948-05-30 / 122. szám
Vusáfnap, 1948 május 30. Harc a klerikális reakció ellen! Szegedi munkások, cserkészek, magánalkalmazottak, falusi dolgozók követelik az Iskolák azonnali államosifásAI Az egyházi iskolák államosításának szükségessége egvre szélesebb dolgozó rétegekben -nyilatkozik meg. Szegeden is a legkülönbözőbb testületek, egyesületek követelik-az iskolák államosítását. Cserkészek az egyházi terror ellen Békéscsaba, Gyula, Hódmezővásárhely, (Szentes, Makó és több szegedkörnyéki község cserkészcsapatainak részvételével nagyszabású cscrkésznapot tartottak Szegeden. Dombi Béla kerületi mogbizolt elnöklésével ennek keretében tiszti konferencia zajlott 1c, amelyen Pollák László ellenőrzőtiszt üdvözlő szavai után Pcrjési László MINSz titkár mondott tartalmas beszámolót az ifjúsági szervezőiek fejlődéséről. Surányi László országos szervezési vezelő részletes cserkész-beszámolójában az egyházi iskolák kérdésével is foglalkozott, amelyekben az utóbbi időben megtiltották a cserkészkedést. Igy a szegedi piarisla cserkészcsapul és parancsnokuk dr. Jochs József sem vehet részt a cserkészinegmozdulásokban. mert a katolikus egyház vezetői megtiltották számukra. Pedig ez a csapat mindig jó munkát végzett, amelynek elismeréseként a Kommunista Párt tavaly emlékzászlót és fut hallabdát ajándékozott nekik. A megjelent cserkésztisztek táviratban kérték a kultuszminisztertől az egyházi iskolák államosítását. — A Magyar Cserkészffuk Szövetsége V. kerületi llszli konferenciája, — irjáfe a (öhbi között — tiltakozik az illetékes egyházi helv terrorja ellen, amely kizárja, sőt bünteti a katolikus vallásit if jakat a cserkészkedésért. Megdöbbenéssel táljuk azt a lelki nieghasonulást, amely a fiukban végbemegy cserkészvezetőikkel, papjaikkal, sőt szüleikkel szemben is, amikor szembeállítják azzal a mozgalom^iflRT Széchenyi Filmszínház Telefon: 490 Ma vasárnap utoljára: Embervadász Színes angol film. Dráma a csempészek világából. Hétfőtől szerdáig az örökbecsű magyar film. a legmagyarabb, szebb film, JÁVOR PAL LUKACS MARGIT, legEiőadások: 4—6—-8 órakor Pénzlár délelőtt 11—12 féi 4 órától. mai, amelyei eddig ők U a legjobb nevelőnek Ismertek el. A magánalkalmazottak csatlakozása Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete szegedi csoportjának üzemi úzottsági tagjai és bizalmijai (ülésükön a kővetkező haározatot hozták: •Követeljük az egyházi iskolák azonnali 'álfám ositását, hogy megszüntessék az egyházi reakció káros befolyását az ifjúságra. Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy az egyliázi iskolák államosítása nem irányul a vallás ellen.* Szöreg és Ujszentlván Is követeli az állami Iskolát Szőreg képviselőtestülete rendkivüll közgyűlésén Ko vács 'József kénvisel őtestüle ti tag tárta elő, hogy az egységes tanítási szellem éraekében feltétlenül szükség van az egyházi iskolák álla mositására. A képviselőiem tűlet (tagjai mindannyian helyesléssel fogadták az elő-< terjesztést (és kimondották, hogy a vallásszabadság fenntartásával • < egyhangúlag támogatják az Iskolák államosításának tervét. Erről a határozatukról táviratban értesítették a kultuszminisztert. A szőregi és az üjszentiváni Nemzeti Bizottság is ülést tartott és ezen pártkülönbség nélkül követelték az Iskolák 'államosítását:. Az MDP vlsmütelepl szervezetének határozata A' Magyar Dolgozók Pártja vizmütelepi szervezetének' legutóbbi pártnapján egységesen/kialakult az a vélemény, hogy a m agyár 'dolgozó nép nem törheti lfjuságánafc/a felekezeti iskolákban gyűlölet ős a magyar nép ellenségévé való nevelését. Határozati javaslatot fogadtak' el, amelyben kijelentik, hogy nem vallásellenesek és tisztelik a vallást, sürgősen kérik azonban a felekezeti iskolák államo stlásának minél előbbi megvalósítását. Határozatukról táviratban értesítették a kultuszmintsz terttt ' 4 ' A szegedi fanufók szülei egyhangúan követelték az iskolák államosítását A szegedi iskolák pedagógusai és a tanulók szülei töltötték me0 szombaton este a központi egyetem auláját. Dr. Berky Imre a leánygimnázium igazgatója tartott előadást a közős szülői értekezletnek a korszerű nevelés kérdéseiről. Az előadói emelvényen vele együtt helyet foglalt dr. Páti Ferenc főigazgató, dr. Firbás Oszkár a Baross-gimnázium, Gallé László a Klauzábgiimw názium és Schmidt József a f el s ői pariskol a úgazJga tója, valamint Kosóczky József főigazgatósági előadó. Dr. Berky Imre külföldi példákkal ós tapasztalatokkal megvilágított előadásában érdekesen fejtette kl, hogy az individualizmus lenyesésével a kollektiv, közösségi ember (kialakítása felé kell haladni. Kitért az egyházi iskolák államosításának kérdésére és hangsúlyozta, hogy ez nem kultúrharcot jelent, hanem azért szükséges, mert a modern pedagógia célkitűzésiéit nem lehet száz és száz felé) tagolt iskolákkal megoldani, A megoldáshoz egységes irányítás szükséges, ez pedig csak az állami iskolákkal valósitható meg. Az állani! iskola kérdése egyeden országban sem probléma. Mindenütt régen megoldódóit már és csak nálunk probléma, illetve akarnak némelyek problémát csinálni be'őie. A pedagógusok egységesein érzik, hogy bele kell illeszkedniük az uj társadalomba. át kell venniók a pedagógia diadalmas előretörését, amely a cselekvés iskolájával a kollektiv iskolái valósítja meg. Berky 5gazgató előadását hagy tgpsvihar fogadta, majd egymásután álltak fel igen sokan a megjelent nagyszámú szülők közül és őszinte megnyilatkozással sorakoztatták fel érveiket az iskolák államosítása mellett. Csóti Mihályné (közalkalmazott félesége) például elmondotta, hogy férje áthelyezésénél raiL lycn nagy gondot okoz gyermeke száraára uj tankönyvek vásárlása, mert ahova költöznek, ott csak egyházi iskola van, Igen érdekés volt dr. Kiss Dezső táblabíró felszólalása, aki elmondotta, saját törvényszéki tapasztalatából tudja, hogy a közelmúltban is éppen azok1 az egyetemi hallgatók ütköztek bele az mm m Tombácz Imre a szegedi Belkereskedelmi Hivatal vezetőj> /Tombácz Imre elvtársat, aa MDP nagyazenedl pártbizottságának tagját, a szegedi Belkereskedelmi Hivatal vezetőjének nevezték ki Mtnt ismeretes, oz a fontos szerv lép a megszűntetett kereskedelmi és Iparkamara helyébe és áa leez a hivatása, hogy 1 jövőben ezen a téren te a népi (demokrácia célkitűzései érvényesüljenek. Tombácz Imrével csakugyan a megfelelő ember került a megfelelő helyre és nem kétaágea, hogy működése a szegődi iparosok és kereskedőkre rendkívül előnyős lesz. Helyettese Dettre Béláné, az iparkamara régi, kipróbált jeles tisztviselője. állam tételes törvényeibe, akik elhibázott nevelésben részesülték. • Aa iskola államosításával gyermek etnkflft aj Jövő nemzedékét védjük meg a helytelen uton Járástól. Figyelemreméltó volt dr. Grümer István ügyvéd! felszólalása is, aki arra mutatott rá, hogy az iskolák (államosítása nem politikumot jelent, hanem tisztán a korszerit, jó nevelés kérdése. Célszerűségi kérdésről Van Sző és arról, hogy ne legyenek különbségek a tanulmányalitat végötf diákok közölt A helyes iránv csak az államosítás közös elvei szerint születhet meg. A' nagyszámban felszólalt Szülők Valamennyien helyeslő elismeréssel szóltak Berky igazgató előadásáról és ezzel kapcsolatban kivétel nélkül sürgették azi Iskolák államosítását. Befejezésül dr. Páti Ferenc főigazgató foglalta össze az elhangzottakat és őrömmel állapította meg, hogy a szegedi iskolák tanulóinak szülei kívánatosnak tartják áz iskolák egységesítését és ennék érdekében követelik az egyházi iskolák államosítását Tüntetés a felsölparlskolában a népi demokrácia mellett Az állami felső ipariskola és vegyi műszaki középiskola tanulói szombaton rögtönzött nagygyűlést tartottak. A nagygyűlésen a honvédség és a rend őr tanosztály részéről küldöttség vett részt. Eljöttek a diákszövetség, a különböző iskolák képviselői is. De az első sorokban helyet foglaltak a szomszédos nagyüzem, a Szegedi ICenderfonő élmunkásal is. Tanárok, szülők szintén nagyszámban jöttek el, Szűcs Ferenc ifjúsági elnök beszélt elsőnek. Megszakítottuk a tanulást — mondotta —, hogy állást foglaljunk a belpolitika legégetőbb kérdésében, az egyházi iskolák államosítása Ügyében Az állami felső Ipariskolának rossz hire volt Szegeden. Az emiékezetea diáktüntetésben vezető szerepet játszottunk. Azóta beláttuk hibáinkat MINT EDDIG — UGY EZUTÁN 18 Divatárui Rövidárut Kötöttárut Harisnyát Fehérneműt Fürdőruhát az EXCELSIOR HflRISNYflHÍZ-bíl Cégtulajdonos: Tievfa I nÍAC.knruj Takarékosság kénySzIlágyiSóndor I IbZü LajOS-KUrUi vecske érvénye* és most már teljes egészében kiállunk a népi demokrácia mellett. Ezen a gyűlésen f Is — mondotta felcsattanó taps mellett — bo akarjak bizonyítani, hogy a technikus ifjusúg ma már valóban demokratikus. Schmidt József iskolaigazgató Is felszólalt Kifejtette a demokrácia eddigi eredményeit és a reakció aknamunkáját. Pedagógia, politikai szempontból vázolta aa egyházi iskolák államosításának jelentőségét. Rehák Árpád szavalata után Lovas Zoltán a diákszövelségclnöke határozati javaslatot olvasott fel. Az állami felswipari iskola és vegyi műszaki középiskola ifjúsága és személyzete hitet tesz a demokrácia melleit és követeli az egyházi Iskolák államosítását. Ezt az állásfoglalását megküldi valamennyi magyarországi hasonló középiskolának Is. A határozati javaslatot a diákok egyhangú lelkesedéssel elfogadták, vala* mint Schmidt József igazgató javaslatát is, hogy aj épület homlokzatára feltűnő felírást helyezzenek cL amely tudatná" Szeged népével, hogy a felső ipariskola fma már a modern haladó szellem fellegvára. Legfőbb cukorkát, csokoládét legelő" nyösebbeq Kovácsnál Szeged, Tisza L.-körut 45. Hifim Szeged Teleion: 625 Ma vasárnap láthatja utoljára a szezon legértékesebb filmjét Örök visszatérés JEAN COCTAY szerelmi legendája. Hétfőtől szerdáig ' , Rendkívül mulatságos u] amerikai vígjáték! ~ Finom kis lakás..* Vidám történet a ImbonáA rét, szerelemről és BboK dogságról Főszerepben: SIMONÉ SIMON. V WILLIAM TERKT. Ezenkívül: i X legújabb HIRADÓ, Előadások vasárnap 4q hétfőn: 4-0-8 érakor. Keddtől kezdve: Ma 0, fél Y áa fél HM.