Délmagyarország, 1948. április (5. évfolyam, 75-100. szám)
1948-04-25 / 96. szám
2 DELMAGYABORSZAG Vasárnap, 1918 április 25. Magy at Dolgozók Pártja Irta: Dr. Antalffy György A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt közös politikai bizottsága fog lalkozott az egységesítő kongresszus szervezeti előkészi Lésével és elhatározta, hogy a kongresszusnak javasolni -fogja,: az uj párt neve »MaIgyar Dolgozók Pártja* legyen Az egységes párt neve fedi mindazokat a törekvéseket, amelyekért Magyarországor^a a dolgozó társadalom különböző rétegei küzdöttek eddig ós küzdeni fognak a jövőben is. Magyar lesz az uj párt, ami elsősorban azt jelenti, ho a hazafiak pártja lesz. AzoL akik szivükön viselik — miként a körülöttünk lévő többi népi demokráciák is — a sa ját népük függetlenségét és szabadságát, elsősorban a magyar nép függetlenségére is törő imperialista financtőkésekkel szemben. Igazán magyarok ugyanis akkör vagyunk, ha komoly tényezői akarunk lenni a viilágbékének. A magyar népi demokrácia éddüg elért vívmányai azt bizonyítják, hogy az amerikai imperializmus és a nemzetközi nagytőke háborús uszítása és spekulációja ellenén? hűek maradiunk népünkhöz, amikor a Szovjetunió mellett, a szabadság frontján sorakoztunk fel és cselekvő tagjai vagyunk annak a nagy családnak, mely a Szovjetunióval s a körülöttünk Levő népi demokráciákkal együtt a hamisítatlan, tartalmilag is megvalósított népuralmat akarja megvalósitani. Magyarok voltunk, amikor barátsági és segélynyújtási §zerződeseket kötöttünk a pzomszéd'oté demokráciákkal és a hatalmas Szovjetunióval, amely egyenrangúvá emelte fel porig megvert országunkat. Csak a népi demokrácia keretében lehetünk magyarok és hazafiak Petőfi Sándor és 1848 szellemében, amikor ugyan ostor,ózzuk hazánk minden eddigi elmaradottságát és forradalmi lendülettel változtatunk a hibákon és hiányokon, de egyben szivünkre öleljük a többi szabadságszerető népeket is. Magyarok vagyunk, amikor Ady Endrével együtt valljuk, hogy akik ellenségei a haladásnak, a dölgozoi emberek jobb éleire való törekvésének, az emberi szellem fellétlen szabadságának, hazaárulók még akkor -is, ha örökösen nem tesznek egyebet, mint a nemzeti Himnuszt éneklik. A magyar nép egyre szélesebb tömegei éppen a munkáspártok felvilágosító munkája következtében ma már ugy értelmezik a hazaszeretetet, hogy hazát szeretni annyit jelent, mint a hazában lakd népet szeretni és annak boldogtilására minden erővel törekedni. Dolgozóik lesznek az uj pártnak a tagjai, nemcsak a munkásosztályhoz tartozíók — akik kétségtelenül élcsapatai az eddigi fejlődésnek—, hanem a munkás-parasztszövclség érlelmében a dolgozó parasztság is, amelynek elsősorban az ipari munkásság hozta meg és vivta ki a szabadságát a földreform megvalósításával. De tagjai lesznek az uj pártnak az értelmiségi dolgozók is, akik tudják és látják, hogy ez az ország éppen ugy az övék is, mint a másik két rétegé. Hiszen ők is éppen olyan ki zsákmány oltjai, elnyomottjai, sőt lenézettjei voltak az elmúlt rendszernek, mint a munkásság és a parasztság. Csak az összes dolgozó rélegek egybefogásával tudjuk megvalósítani kitűzött céljainkai, legyőzni külső s belső ellenségeinket. Csak az összes haladó erők egybefogásával tudjuk felépíteni az élet uj formáit, az uj kulturát és megteremteni magyar földön is azt a világot, amely valóban azoké lesz, akiknek munkájából az előállott, nem pedig a társadalmon élősködőké és naplopóké. A dolgozó emberek, munkások, parasztok és haladó értelmiségiek az igazi, holnapi urai a világnak. Azért kell az uj pártban egyesíteni az összes dolgozó rétegeket, mert nincs messze az idő, amikor nemesak Magyarországon, hanem mindenütt a világon történelmi jogaikba lépnek a társadalmat fenn (art ijf munkások, parasztok és öntudatos értelmiségiek és lerombolják a kapitalizmus várát és kivivják az uj világ győzelmét. Párt lesz az uj egyesülés a szó legnagyszerűbb értelmében, amelynek tagjait összekovácsolja az akarat, a cselekvés, a fegyelem egysége, hogy mindinkább megrövidítsük a marxizmus-leninizmus alapján az utat a nagy ügy elérésére. Ezt annál könnyebben tehetjük meg, mert előttünk áll a Ieniii'-szfálinl párt példája, amely már »gyakorlatban mutatta meg az egész világ elnyomott tömegeinek, hogy a megváltás reménye nein veszett el, hogy a földesurak és kapitalisták uralma nem tart örökké, hogy a munka uralmát — ha maguk a dolgozók megfeszítik erejüket —, meg lehet teremleni, hogy a munka uralmát a földön, nem pedig az égben kell m egterem leni«. Mindezideig a munkásosztálynak csak egy része volt a marxista-leninista világnézet alapján egyesítve. Az uj párt megalakításával az összes dolgozók egyesülnek a marxista-leninista világnézet alapján. Lenini értelemben egyesülünk ideológiában és szervezeti egységben, akár a kommunista pártok. De egyben örököse lesz az uj párt a Szociáldemokrata Párt forradalmi hagyományainak. amelyekre szociáldemokraták tés kommunisták egyaránt büszkék lehetnek. Igy lesz a párt a magyar dolgozók olyan élcsapata, amelyre — kitarló munkánk után ráillenek majd Sztálin szavai: »... Nincs nagyobb tisztesség, mint ehhez a hadsereghez tartozni. Nincs nagyobb tisztesség, mint tagja "enni annak a pártnak, amelynek alapitója és vezetője Lenin elvtárs. Nem mindenkinek adatott, hogy ilyen pártnak tagja lehessen. Nem mindenkinek adatott, hogv kiállja azokat a ipegtpróbűltatásokat és viharokat, amelyek egy ilyen párt tagságával kapcsolatosak* És mi ezeket a szavakat megszivleltük, mert immár egyesültek Szegeden is a dolgozó nép fiai. Egyesülnek »az inség és a harc emberei«, hogy egyesült erővel és becsülettel teljesítsék azt a kötelességet, amelyet Lenin ha-> gyolt örökbe reánk és amelyet még a mi életünkben — a beteljesülés nemzedéke lévén — fogunk megvalósítani. Sándor megérti: övé az ország ^ ándor egész kölyökkorába került az üzembe. Be kell vallani, néha bizony unta a munkát. Reggel héttől késő délutánig ott" állni a léglaprés mellett és a csúszós, sikamlós, hideg formázott sarat álrakosgatni a csillére. Odanyúlni, elkapni, fordülni, letenni. Megint odanyúlni, elkapni, fordulni, letenni. Állandóan igy, naponta több-' ezerszer. Nemcsak az a baj, hogy estefelé az ember gerince, nyakszirtje faj, lianenvmindég bolondul figyelni kell. Sándor szeret gondolkozni. Hol a tánciskolát gondolja végig, hol a szombatesti kimaradást az újszeged! Tóthnál, hol meg azon törné a fejét, ki legyen vasárnapra jobbszélső a csapatban . .. Sándor huszonkét éves, mikor gondolkozzon az ember, ha nem ilyenkor? És az a motor! Sándor szinte gyűlöli a motort, pedig nem tartozik hozzá és mcszszebb van egy kicsit. Olyan butító a zúgása, az üteme. Tam-ta-ta, tam-la-ta, tam-Ha la mondja naponta milliószor. Annyiszor kivert már a fejéből szépet és jót. Három-négy évvel ezelőtt, fájt a feje és akkor nagyon megdü hösödött. Tam-ta-ta, tam-tata... Valamit kellene rajta csinálni, leállna és ők háromnégy napig biztosan pihenhének. Hetibérben vannak, járna fizetés, a cég pedig bírja. fWeggondólla magát ós nem lelt a szándékból semmi Mostanában már barátkozik a gépekkel Sándor. Különösen amióla egy reggel hirtelen eltűnt a »vezérigazgató* és helyette az ü. b. elnök lett a vállalatvezető. Azóta szereti a gépeket, mert lám uj polcot kapott a csille, többször olajozzák a csapágyat, a gépész naponta háromszor is végignéz mindent. Javították a síneket, szaporábban szalad a kocsi. Azelőtt mindég morogtak ebéd közben- Kigsi a fejadag, kukoricás a kenyér. Most sincs nagyobb darab, de valaFelesleges könyveit adja el könyvesboltban, Köicsey-utca 1. Több mint száz pedagógus vett részt az Uttörö Mozgalom első szegedi tankerületi konferenciáján Több mint száz pedagógus gyűlt össze szombaton reggel a K1 au zá 1 -gimnázium 11 S gy ter m ében, hogy résztvegyen az Uttörö Mozgalom eiső szegedi tankerületi egésznapos konferenciáján. A feldíszített terem főfalán nagybetűs felirat tünt szembe • »Kljen Szávai pajtás!« Az előadói emelvényen ott, is láthattuk »Szávai pajtást*, egy mosolygós, fiatalos arcú férfit: Szávai Nándor tankerületi főigazgatót, az Úttörő Mozgalom országos elnökét, aki maga is ideutazott erre a fontos konferenciára. A konferencia elnöksége nevében a Himnusz hangján után Páti Ferenc szegedi tankerületi főigazgató nyitotta meg az értekezletet, majd Gyáni Imre főispán és Dénes Leó elvtárs, polgármester üdvözölte a megjelent pedagógusokat. Simon József a pédagőgussZakszervezet nevében köszöntötte a konferencia résztvevőit. P e r j é s i László MINSz megyei titkár pedig a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége nevében. A munkáspártok egységbizoltságának üdvözletét Tombácz Imre elvtárs, aZ MKP nagyszegedi végrehajtóbizottságának elnöke ' tolmácsolta, a Nemzeti Parasztpártét pedig Takács Béla igazgató. Az úttörőkhöz legközelebb álló ifjúsági szervezet: a Magyar Cserkészfiuk Szövetségének üdvözletét Pótlék LászJó cserkésztiszt hozta a konferenciának. Az üdvözlések után került sor magára az értekezletre, amelynek első előadója K o só c z k y József uttörővezető volt. Átfogó, tartalmas előadásában ismertette az Úttörő Mozgalom tör-, ténetét és rámutatott azokra a szép eredményekre, amelyeket egyes reakciósok gúnesosködásai elienére is sikerült elérni. Ma már 44 uttőrőcsapat mttkiíct'k Csongrádmegyében, ebhői Szegeden 14? * IJékésmegyében 21, Csanadmegyébeii periig nyolc úttörőcsapat dolgozTí. A közelmúltban megindult konjgresszusa munSaverseny ujabb nagy lökést ad a mozgalomnak és "szoros barátságban forrasztja össze a fiatalokát. Szávai Nándor országos elnök előadásában fontos feladatnak tűzte ki a többi ifjúsági szervezetekkel való szoros kapcsolat megterem téséL S z e n d r ő Sándor orszá gos ! főtitkár szólt végül a szervezési j feladatokról, majd hosszú, részletes megDeszéJessorozat következett sok értékes felszólalással egészen a késő délutáni órákig, ! amelyet csak a közös ebéd szakított meg. A vita során előkerültek az Úttörő Mozgalom í legfontosabb problémái. Lnnek " végeztével megválasztották az uj vezetőséget. Elnök Páti Ferenc főigazgató lelt, alelnökök: dr. Sörös Jenő, dr. Hencz Aurél és Paulai Mihály tanfelügyelők, főtitkár: Kosóczky József, megyei titkár: Kovács Alajos, a Magyar Ifjúsági Népi Szövetséget pedig Perjési László MINSz megyei titkár képviseli a vezetőségben. T0T0-eredmények Vasas—SzAC 1:0 Csepel—EMTK (félbemaradt.) Mooh. C'ly—Arsenal OK) Burnley—'CheLesa 2K) A MUNKÁSUJITÓK A TER MELÉS LEGJOBB FIAR COSAI! hogy szívélyesebbek egymásközt a munkán. Az öregek mesélnek ebédközben. Az ö. b. leül a gyöpre pihenőkor. Ami igaz az igaz, mostmár olykor szeret dolgozni csak a motorral áll még hadi'ábon. A fene azt az örökös tam-ta. lát, tam-ta-tát... Ni most is hogy bolondul, szinte zug a feje. Tam-ta-ta, tam-ta-ta... D c hop, mintha az utolsó ta hiányozna. Tam-ta-ta igen ez jó, most! Tam-ta... Taitix ta. Na bedöglesz. Tam-ta. Tam-ta-ta, tam-ta, tam-ta. . Igaz, ha bedöglik a motor, leállnak. De mikor kezdenek újra? Már két hete szépen megy fölfelé a termelés. Naponta ezerrel több a tégla. Ha áll a motor, leáll a prés, leáll a gépház, de leállnak a csillések is, leáll... Hiszen akkor nem kell bányászni sem, nem kellenek azok sem. Leállnak mindannyian. Pedig százan vannak. Normában dolgoznak, nem kapnak fizetést. ő most tipuscipőre spórol ... Pelri bácsinak most beteg a felesége. Bele kell akkor bolondulni... Tam-ta', támla, tamtalil Mit is mondolt az ü. b., mikor átvette az igazgatóságot. Munkáslársak most már minden a miénk, magunknak dolgozunk... Tam-ta-ta, tnm. Hej az Istenit I Kovács elvtárs, Kovács elvtárs, gépészt elvtá-á-árs! Kihagy a motorl K ovács, a gépész mint az) őrült viharzik a keverőből a kapcsolótáblához. Egy kézmozdulat és sikoltással, hörgéssel hal el az ütem, a'ta-ta'. Leáll a keverő, a prés, csakia lendkerekek mozognak halkan, míg tart a lendület. Kovács reszkető kezekkel viszi a csavarkulcsot, babrálja a vezetéket. Kékessztinü füst száll a motorból és valami égételt szag. Benyúl és kiegyenesedve feltolja sapkáját gyöngyöző homlokára. Te Sándor, kiesett a csapágy-koszorú. Ha nem szólsz, görbül a tengely, összetörődik a motor. Ez az ötven lóerős. Ez, ez, máma ujonari legalább százezer forint, ja-* vitása vagy ötezer. És leáll az üzem. Fuccs az előirányzott 3 millió téglának. Fuccs a három éves térnek, a munkaversenynek. Sándorban csak most dereng a valóság. A keverők odajönnek ráznák a kezét, valaki szalad, telefonál az irodába. . _ Szeme arranéz a majdnem bedöglött motor felé, mind'annyiuk élete felé és aztán legyint. Ezt mindenkinek meg kell lenni. Nem látták a plakátot; a kemence falán. Tied az ország, tied az üzem. Ha anyém az üzem, enyém a motor is. A sajátomat pedig csak őrzöm, ugy-e Kovács elvtárs. Odakint szól az alsóvárosi templom harangja. Dél van, lehet kosztolni... —eth 1 MUNKAVERSENNYEL A HÁROMÉVES TERV GYŐZELMÉÉRT! VENDÉGLŐ •ÉTTEREM Deák Ferenc-utca-Vár-utca sarok (volt Baross) Délben, este menürendszer. Elsőrendű konyha! Fátyol Jancsi és zenekara muzsikál! SHntés -Talponálló reggel 5 órától nyitva! Porfer sür csapon t