Délmagyarország, 1948. április (5. évfolyam, 75-100. szám)
1948-04-24 / 95. szám
DGLMAUYARORSZAO Szombat, 1948 április 24. kimondása, amelyet a kél pártszervezet tagjai szűnni nem akaró tapssal és é'jenzéssel fogadtak. Megválasztották az uj vezetőséget. Elnök lett Laky Kálmán, titkár Lahió Károly, kádervezictő Budai Lajos, szervezői Havasi Antal, propagandavezető Mihály Gyula, oktatási meghízott Rózsa Lajos. Ezután az újonnan megválasztott vezetőség nevében Lahó Károly köszönte meg fl reakció, korrupció, lanyhaság és passzivitás el en küzd a közalkalmazottak egyesített pártszervezete a bizalmat, majd megválasztották az egységkonferencia kiküldötteit. Az ünnepi taggyűlés ezután elfogadta azt a határozati javaslatot, amely kimondja a szegedi vasutasság további erőteljes munkáját a hároméves terv és a munkaversenyek sikerének érdekében. A bensőséges ünnepség az Internacionálé eléneklésével ért véget. • Végre egy útra tértünk* — olvassuk egy kifejező, szines, szinte beszélő nagy festmény feliratát az Ipartestület márványtermében, ahol adóhivatalnokok, pénzügyőrök, büntelőintézetick, igazságügyiek, közellátási fclügyelőségiek, rendörök és számos más közalkalmazott szorong és integet barátságosan egymásnak, a munkáspárti közalkalmazottak egyesítő taggyűlésén. Csoportba verődve .tárgyalják az eseményt, az egységesítést és örömmel szólnak róla. Meghatva hallgatják a Himnuszt, majd zúgó tapsviharban tör ki az ünneplő tömeg, amikor az elnöklő dr. Poíónyi Jenő vezető népügyész bejelenti: Végre egyesült a két munkáspárt, egy közös cél eléréséért: .a szocializmusért. s Egyforma melegen ünneplik Papdii György és Tombácz Imre elvtársakat, akik a kélt munkáspárt egyesi lésének történelmi jelentőségéről beszéltek. — ígérjük és megfogadjuk — mondja a határozati javaslat —, hogy a reakció, korrupció, lanyhaság és passzivitás ellen felvesszük a harcot és nem engedjük, hogy népi demokráciánk letérjen a marxi-Ienjni-sztálini elmélet és gyakorlat útjáról. Az uj választmány megválasztása titán dr. Asbólh Frigyes elnök indítványára Rákosi és Szakíts'ts elvtársakat t á vir a ti 1 a g üdv özöl lék. Lelkesen megtapsoltak a reHdőivenekart, rendőrlanosztály énekkarát, BIló Zoltán elvtársat, aki Ady-költe* ményeket szavalt és egy emberként énekelték befejezésül az Inlernacionálét. M a délután 3 órakor Nevető május a Dohánygyár Kultúrtermében Jegyék a Délinagvarország kiadóhivatalában 90 fillér egységáron. Munkaverseny indult szociális felügyelőségek között A szegedi szociális felügyelőségen csütörtökön megbeszélésre üllek össze Szegőd. Hódmezővásárhely, Baja és Békéscsaba szociális felügyelőségének vezetői, hogy megbeszéljék azt a szociális munka versenyt, amely Dénes Leóné elvtúrsnó kezdeményezésére indul közöttük. A versenypontokat el is fogadták, amelyek alapján máris megindul a verseny. Ennek egy része a hivatali munkákkal, racionalizálással kapcsolatos, de ezenkívül célul tűzték ki az egtyüthnüködés szorosabbra vonását a társhivatalokkal, továbbá a társhivatalok munkáinak szociális irányba való terelését, minden olyan munkátlan való akliv részvételt, amely szociális vonatkozású, valamint a szociális tevékenységét folytató társadalmi és főként népi szervek munkájának támogatását. Fokozottabban akarnak dolgozni a hároméves terv keretélien a szociális és egészségügyi vonatkozású problémák megoldásában, napközi otthonok, étkeztetések létesítésében. Magvar Dolgozók Pártja Belváros II. flradl vértanuk tere 3. szám (volt Gizella-tér) szombaton este 8 órai kezdettel táncestet rendez. Mindenkit szeretettel vár a vezetőség Tánc Büllé Jó zene Ries István elvtárs előadása Vasárnap délelőtt 11 órakor az Ügyvédi Kamara nagytermében dr. Ries István igazságügy miniszter tart nagyjelentőségű előadást a szegedi j ogászt ársada 1 om szám,ára. IIj igazságügyi problémák címmel a jogászság mai feladatairól, a jogszolgáltatás rugalmasságáról és aktuális problémáiról számol be a miniszter nagy érdeklődéssel várt beszédében. A széles rélegcket érdeklő j előállásra vendégeket szívesen lát a Magyar Jogászok; Szabad Szakszervezete. Franciaország visszaadta 1700 kg. aranyunkat Nyárádi Miklós pénzügyminiszter legutóbbi párizsi tárgyalásainak eredményeként a francia kormány 1700 kiilogram aranyat adott vissza Magyarországnak. Az aranyat a nyilasok és a németek rabolták el az ország területéről. Az aranyat szállító repülőgép pénteken megérkezett a budaörsi repülőtérre. B É K >1A AJÁNDÉKOK kar-, zseb-, vekkerórák, arany, ezüsttárgyak leszállított olcsó árban lieszerezhetők DltlT.KF.lt órás, ékszerésznél, Széchenyi-tér 9., óra-, ékszerjavítást Aranybeváltási Uj törvényhalósági bizottsági iagoh A város törvényhatósági bizottságának igazoló választmánya pénteken ülést tartott dr. Antalffy György elvtárs, h. polgármester elnöklésével Az ülésen elfogadták a pártoknak ós. a szakszervezeteknek bejelentéseit egyes tagjaik visszahívására, illetve uj tagok beküldésére a törvényhatósági bizottságba. A szakszervezetek szakmaközi titkársága négy törvényhatósági bizottsági tagot hívott vissza, az MKP hármat, az SzDP 13 i tagot, a Nemzeti Parasztpárt egyet, a Független Kisgazdapárt kettőt, a Polgári Demokrata Párt egyet. A visszahívott tagok helyébe ujakat küldtek. Az MKP három uj törvényhatósági bizottsági tagja: Tandani Jánosné,Dombi Béla és Taraba Lajosné. Októberig 30.000 helvett 40 ezer hold földet tagositanak A hároméves terv keretében tervbe vett 30.000 kat. hold helyett ez év októberéig löbb mint 40.000 kat. holdat tagositanak. Ezek a munkák jelenleg 58 községben folynak. A tagosítás után a gazdák 30—35 százalékos munkamegtakarítást érnek el és ezzel a gabonatermés kat. holdanként átlagban másfél mázsával nagyobbodik. S'inház •Film •Művészet Nevelő Május a Szegedi Magyar Múzsa bemutató műsora, melyet a Szegedi Állami Nemzeti Szinház tagjainak vend égszerep 1 éxévei mu latn uk he szombaton délután 5 órakor a Dohánygyárban. Jegyek a Délmagyarország kiadóhivatalában és az Ipartestületben 90 filléres árban. — Az Egységes Munkáspárt rókusi szervezete 25-én, va sáriiap délután 6 órai kezdettel műsoros kulturdélutánt rendez a Munkás Kulturszövelség és az SzIT kullurgárdájának a közreműködésével a rókusi kultúrházban. Belépés díjtalan. Mindenkit szereteltel vár a rendezőség. — öngyilkosság. Bruckner József Római-körut 35. szánni forgalmi adóhivatali főtiszt péntekre virradó éjszaka felakasztotta magát. Felesége talált rá a padláson. Bruckner zsebében búcsúlevelet lalapiak, melyben betegségével és a hivatalában ért személyi .sérelemmel okolja meg öngyilkosságát. x Felhívás. Nagyon kérem azokat, akik férjem, dr. Somogyi József január 21-én történt halálos villamosbn'eselének lefolyásáról felvilágosítást" tudnának adüi, illetőleg azon a villamoson utaztak, amellyel a szerencsétlenség történt, tudassák ezt velem. Cim: özv. dr. Somogyi Józsefné, Apáca-utca 4. Vágott baromfi legolcsóbban libaháj, Libazsír legszebb, Fodornénál KARÁSZ-UTCA 8., (Rosmann-ház.) A MAGYAR KOMMUNISTA PART és a SZOCIÁLDEMOKRATA PART szegődi szervezetei április há 25-én, vasárnap délután 4 óra kor, a MKP Kálvin-téri székházában műsorral egybekötött közös hadigondozott gyűlést tartanak Híreii SZELES, FELHŐS IDŐ Élénkebb szél. felhősobb idő. Nyugaton már eső été Zivatar. A hőmérséklet nyugat 011 csőkken, keleten alig változik. A Tisza ma Szegednél 331 (49). Vizének hőmérséklete 15 fok. N APIREND Szombat, április 24. Nemzeti Szinház este 7-kor Szoi-ocsinszki vásár. Széchenyi Filmszínház 4, 6, 8: A test öi-döge. Széchenyi Hiradó Mozi délelőtt 10 órától délután 3 óráig folytatólagos előadások. Belvárosi Mozi 4, 6, 8 órakor: Mindennapi kenyér. Korzó Mozi 4, 6, 8 órakor: A nagy szikla titka. Küzdelem az igazságért. Muzeum: valamennyi osztály nyitva 9—2 óráig. Sz*IgáiatM gyógyszertárak: Barcsay Károly: Tisza Lajoskörut 32; Bulcsu Barna:. Kálvária-tér 7: dr. Lőbl örök. B. Lázár Jenő: Kiebelsberg-tér 4; Seimeczi Béla: Somogyilelep IX. utca 489. — Budapest- és Kossuth ulca Szófiában. A szófiai városi tanács a magyar szabadságharc 100-ik évfordulója alkalmából az egyik szófiai utcát Budapestről, egy másikat pedig Kossuth Lajosról nevezte el. Felhívjuk az üzemeket, hogy a május elsejei ünnepséggel kapcsolatos hus-c* kenyérigénylésükkel a szakszervezet megyei titkárságához forduljanak (Szeged. Kálvária-utca 8—10.). x Kötszereket, valtát a rég)! olcsó árakon árusítja a 47 éves Sandberg-cég, Széchenyi-tér 17. x Paplanok legszebbek készülnek Soősné paplanüzemében, Deák Ferenc-utca 2. Megnyílt a (Tóni bácsi) Tiszavirág halászcsárda Kitűnő étel, ital, árnyas erdő — A Tervhivatal május közepén háromnapos építészkongresszust rendez, amelyen az ország területén állami szolgálatban működő építészmérnökök vesznek részt. A kongresszuson előadásokon és vetített képekkel ismertetik a falu és a város építési kérdéseit, valamint a hároméves terv keretében, rendelkezésre bocsátott hiteleik! legcélszerűbb felhasználását. — A Délmagyarország előfizetőinek figyelmébe. ITirt adlunk, hogy a Délmagyarország előfizetői számos szegedi kereskedőnél vásárlásaik során bizonyos százalékban árengedményben részesülnek. Ehhez az akcióhoz tegnap ujabb kereskedők csatlakoztak és valószínűleg igen széles kereskedői hálózattal áPhatunk előfizetőink rendelkezésére. — Már fogpasztát csemegéznék a német gyermekek. A frankfurti Neue Presse jelentése szerint a frankfurti gyermekek uj élei rajtát fedeztek fel: az amerikai fogpasztát, melyet menta ize miatt kedvelnek. A j lap szerint a fogpép fo-, gyasztása »nem valami okos ötlet«. — Az Országbs Tervhivatal különös gondot fordfit arra, hogy a május elsejei felvonuláson az össltes üzemek megfelelő módon domborítsák ki a hároméves tervben való részvételüket. Jelöljék meg tábláikon é.S jelképes ábrázolásaikon: 1, Mit tűzlek ki célul a 3 éves tervben. 2. Mit valósítottak eddlig meg ebből. 3. Milyen eredménnyel folynak a munkaversenyek. 4. Rajzoltassák meg, vagy fényképeztessék le és mulassák be táblákon élmunkásaikat, a munkásujitóikat és feltalálóikat. — Hétfőn délután (> órakor a Honvéd Szabadegyetem előadássorozatának keretében dt. Tarján Imre alezredest a Kossuth Akadémia és a nevelő tiszti tanfolyam tanára, ujságiró »Magyar külpolitika — magyar honvédség* címmel tart előadást az egyetem Adytéri előadótermében. — A Magyar Vöröskereszt kéri ördögh József (szül. 1921. Anyja Feketű Erzsébet)szüleit, hogy irodájában (Széchenyi-tér 16./ I. em.) jelentkezzenek — Az OTI az Ipartestületben április 25-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a munkaadóknak ismeretterjesztőé® panasztfelvevő értekezletet tart. A gyűlésen minden munkaadó a saját érdekében jelenjen meg. — Eszméletlenül taJálla Csuka-utca 18. szám alatti Ia» kásuk padlóján Deák György asztalost a felesége. Az "azonnal kihiVott mentők már csak a beállott halált tudták megállapítani. A halál okának megállapítása végeit elrendeöték a holttest felboncolását. Kirándulás a Tiszavirág halászcsárdába Ujszegedi Tiszanarton lefelé 5 km. Bódi Géza vendéglős x Különböző gépek és gazdasági felszerelések lesznek elárverezve április 25-én, va* sárnap délelőtt 10 órakor a Földműves Szövetkezet sándorfalvi telepén. — Korábban kezdődik « Konzervgyárban rende/endffl műsoros est. A budapesti Phőbus vTIamosmüvek szombat esti vendégszereplését egybekötötték a szegedi villamossági rt. munkáspárti szervezeteinek egyesülési ünnepélyével. Ezért a műsoros estét már este 8 órakor megkezdik az Első Kecskeméti Konzervgyár kultúrtermében. A korábbi kezdésre ezúton hívják fel a meghívott személyek és üzemek figyelmét. x Netz-harisnya megérkezett. >:Gomhház«, Csekonicsulca 3. szám. — A SzIT rókusi csoportja a rókusi ifjúság részére vasárnap este fél 8 órai kezdetlel ismerkedési táncestet rendez a rókusi kultúrházban. Belépődíj nincs. MA nyit a TEHE-FERE a RAFFAY ÉTTEREM átalakított helyiségeiben , Kitűnő konyhájával és polgári áraival Capri helyén RAFFAY kávéház Uf árakkal. Rizling (7 dl) 8-40, pohár sör 2'20, 100 százalékos babkávé i'80. TáncI City •jazzt'