Délmagyarország, 1948. április (5. évfolyam, 75-100. szám)
1948-04-22 / 93. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! Lapunk mai száma 8 oldal ELMftGYARORSZ líöídi segitség ellenére is megotta pozícióit az oiasz népfront Kitűnően sikerült a tavaszi vetés Lengyel-magyar gazdasági szerzödés készüi X MAGYAR KOMMUNISTA PART DELMflGYABOttSZftGI NAPILAPJA ff, évf. 93. sz. ARA 60 FILLÉR Szegeti. 1948 ápr. 22. Csütörtök a MUNKBVERSENY TBPBSZTBLBTBI Tóbb mint egy hónapja kez• dődött Szegeden a mun'kaveraenyiáz. A szakszervezeti Munka versenyiroda felállítás ívai az üzemek többirányú és löbbazempon tu kezdeményezései központi irányítás éskcllenőrzés alá kerültek lassan és itt-ott már megmutatkoznak az első, konkrét eredmények is. A munkaverseny-tervezetek felülvizsgálásánál megállapíthatjuk, hogy Szegeden egyes •üzemek kitűnő tervezetet dolgoztak ki, viszont hibák is mutatkoznak. Általában azok a hibák, amelyeket Kossá eivlírs a Szabad JVépben két béllel ezelőtt kifejteit. Megállapítható, hogy városunkban akad még egy-'kél •üzem, ahol még csak a kihívásoknál tartanak. Nagy nekibuzdulással versenyre hivlík ezt -vagy azt az üzemet, megalakították a versenynizoltsígót, azonban az fizetni versenytervet nem dolgozták ki, nem öszlották ki az üzem egyes részeire, egyes gépekre vagy munkásokra. Ilyen szempontból a három nagy textilüzem is hibát kövelett el, bár az ujszegecli gyároan megszervezték már az üzemen belüli versenyeket. Erősén kifogásolható, hogy az elkészült üzenni versenyterv nem az üzem hároméves tervére iépült Az üzem vezetősége és munkássága külön feladatot vállalt a három éves (érvben és 'teljesen különálló valamit akar megvalósítani a munkaversónyek -során. Az ilyen üzemek figyelmét fel kell arra a körülményre hívni, hogy a munkaverseny mozigalom Ti nem mondott jelszava az, hogy a hároméves tervet két és fél év alatt teljcsitsüfc. A munkaversenyeknek egyik döntő célja az is, hogy a hároméves terv gyors megvalósítását elérjük. Ilyen szempontból a gyufagyár versenytervezete mintaszerűnek mondható. A gyár hároméves tervének idevágó hónapjában például 14.500- ,lúda gyufa gyárt 1sa volt előirányozva. Ennek túlteljesítését vállalták és asredménv az első hónapban 14.767 láda gyufa. Az önköltség csökkentése, energiamegtaknritás is elő van irányozva. Már az első kiértékelt hónapban 'túlteljesítették az előirányzatot ilyen térén is. A második komoly kifogás a versenytervezetek eílen. hogv i.rollamm unka szer üen - állilotlák be A Winter kefegyárban például a kefe faanyagúnak futásakor idáig átlag 3600 furásu normával dolgozták. A versenvIcrvcztelben ,4600 fúrásra állilollák volna be a részleget. Nem vélték figyelembe azt, hogy a hajnámun'kfihan nem törődnek a selejttel, rengeleg áru veszendőbe megy, nem vették tekintetbe, hogv az ütem lulzotl gyorsításával szerszám, furó törik és igy az önköltség nő, az áru ellenértékének magasabbnak kell lennie. Komoly kifogás az is, hogy egyes konkretizálhalatlan feladatokat vállaltak magukra az üzemek. Kossá elvtárs országosan olyan esetekre liivalkozik, hogy az üzemek , udvariassági versenyre, kollektív, baráti együttműködés kiépítésére, a jobboldali szociáldemokraták eltávolítására, a demokrácia és az egyház viszonyának megjavítására vállalkoztak és mérkőztek volna meg egymással. Szeretlük volna látni, hogy miként mérték volna meg például a 'demokrácia és az. egyház viszonyának megjavulását és az igy vállalt feladatok teljesítését? Szegeden is számos mosolyogna való terveztet van. A Hódi cipőgyár és a Valkni és Vas cipőüzemek dolgozói például az erkölcs megjavításában versenyeznek a cipőkészités melleit. Á tervezet nem mondja, hogv egész Szeged, vagy csak a két üzem »erköiesét<; javítanák meg. Azonkívül arról sem intézkedtek, hogy az erkölcsjavilást kilogrammal, literrel, vagy colstokkal mérik-e. Ezeken a hibákon kívül nrég számos melléfogás mutatkozik, azok azonban kisebb jelentőségűek Komolyabban kifogásolható még a jól megalapozott nnmkaversenyeknéi is, hogy az üzem dolgozói nem „ ismerik eléggé a saját versenyeik feltételeit. Nem látják még az ujszegedi .gyárban, de más textil gyárban sem például azt, hogy egyes gépparknak, egyes munkásnak egy hónap alatt mit keli túlteljesíteni. Általános jelenség az is, hogy ritkák a versennyel kapcsolatos üzemértékezi etek. Nem veszik tekintetbe a dolgozók észrevételeit, indítványait a versennyel kapcsolatban. Ilyen szempontból kellemesen hat a gázgyár versen ybizo 11 s á gá n nk m un ká j a, amelyet 40—50 szeméiy is támogat munka közben, a feladatok teljesítése közben. A munka versen vek, a versenytervezetek kérdésében az elmúlt hónap tapasztalatait sürgősen szűrjük le és a kifejtettek alapján feltétlenül javítsunk. Ezt követel,i tőlünk a verseny, a hároméves terv sikere. (n. 1.) Jegyzékváltás Románia és Anglia között A bukaresti brit követség jegyIfiékben hívta fei a román kormány figyelmét arra, hogy Németország angol övezetében 12 ezer, Ausztria övezet ében pedig 2000 haZatelepítésre váró román állampolgár van. A román kormány válaszjegyzékében rátnutátott arra, hogv eddig több hazatelepitési bizottságot küldtek ki az említett övezetekbe, de ezek a brit hatóságok intézkedései folytán nem tudták véghezvinni feladataikat. A hazatelepités meghiúsulásáért tehát a brit kormány a felelős. Május 1-én Kétezer élmunkás! tüntetnek ki A közeledő május elseje előtt az üzemeikben fokozott lendülettel folyik a munkaverseny a dolgozók "között. A verseny első menetének eredményeit ugyanis az Ország|os Versenyiroda május elsején, a dolgozók nagy ünnepén hozza nyilvánosságra. Ezt megelőzően a munkaversenybea eddig legjobban kitűnt kétezer dolgozót a Szakszervezeti Tanács és az Országos Versenybizottság ünnepélyes keretek közölt élmunkás jelvénnyel tünteti kii — Szegeden," mint már jelentettük, húszat. Ezek az élmunkások a negyedik szabad május elseje színpompás felvonulásán az ünneplő tömegek élén haladnak. Ma egyesüllek Szegeden a munkáspártok legnagyobb kerületi szervezetei A Belváros I., Belváros II. és a rókusi szervezetek mondták hi az egyesülést és választották meg uj vezetőségeiket Több min! 20.000 tagja lesz Szegeden az egységes munkáspártnak Minden talpalátínyi hely foglalt a Tisza-száLá zásziódiszbe öltözött, virágdiszes nagytermében. A hallgatóság nagyrésze kiszorult a folyosókra, de még az utcán fis sokan ácsorogtak, hogy legalább mikrofonon keresztül hallják a történelmi esemény szónokait s tanúi lehessenek annak a felemelő pillanatnak, amikor kimondják az MKP Belváros I. és a Szociáldemokrata Belváros II. szervezetének egyesülését. A Himnusz elhangzása után a rendőrtanosztály énekkara Paulik Imre elvtárs vezetésével munkásdalokat és népdalokat énekelf, majd Fodor Imre elvtárs megnyitója után dr. Antalffy György elvtárs, h. polgármester mutatott rá az egységes. marxista-leninista munkáspárt jelentőségére. A tömegek teljes politikai, társadalmi és gazdasági felszabadítását csak olyan ujtipusu párt valósíthatja meg, amelyet az akarat, a cselekvés és fegyelem % egysége kovácsol össze, amely nem merev szabályok halmaza, hanem utmutatás a cselekvésre. Nem hivatkozunk,, baloldali szociáldemokraták, eddigi érdemeinkre, mától kezdve az érdemet az uj munka jelenti. Az egységes munkáspárt ideológiájában és szervezeti egységében olyan lesz, mint a Kommunista Párt, de egyben örököse lesz a magyar munkásmozgalom, a Szociáldemokrata Párt forradalmi hagyományainak is, amelyekre szociáldemokraták és kommunisták egyaránt büszkék lehetnek. Antalffy elvtárs ezután a népi demokráciának az utóbbi hónapokban megtett hatalmas útját ismertette, a koalíció löbbi pártjának állásfoglalását a Nemzeti 'Függetlenségi Front mellett, majd a nemzelközi politikai helyzet vázolása ülSn megállapította, liogy a magyar Tfemdkrácfa az e.gvSeges munKTTspárf megnfaKtf iT S'. áT niégTonlosaTb'tényezője lesz a világbékének. Az egységes munkáspárt a nemzet pártja Komócsin Zoltán elvtárs, aZ MKP nagyszegedi végrehajtóbizo 11 ságú nak titkárhe I yet t e se beszéde elején meleg szavakkal emlékezett meg azokról akiknek érdeméből az egyesüléshez elérkezhettünk. Rákosi (a tömeg percekig felállva éljenzett) és a Vele szorosan együttműködő Szakasits és Marosán elvtársakról, akik lehetővé, tették, hogy mindnyájunk szive vágya teljesedjen, ugyanígy emlékezett meg helyi viszonylatban Zöld, Tömbért, Antalffy, Pintér és Simon elvtársakról és a munkásság többi névtelen harcosáról. Az államosítás, a mun'kaversenyek és végül az egyesülés jelentőségének mél tatása után' Komócsin elvtárs megállapította, hogv az egységes párt még nagyobb vonzóerőt fog gyakorolni a rajta kívül álló tömegekre. Az egységes belvárosi pártszervezet leglényegesebb feladata lesz, hogy a kisiparosokat, kiskereskedőkét, tisztviselőket, 'haladó értelmiségiekéi kapcsolja be a nemzetépítő munkám a hároméves lerv sikere érdekében, elősegítse anyagi érvényesülésüket, politikai " és kulturális nevelésüket. A/, egységes munkáspárt nemcsak az Ipari munkásság pártja lesz, hanem a dolgozó magyar nép hatalmas nemzet" parija, amely nemcsak magáénak vallja a piros-fehér-zöldet, hanem a magyar nép' lömegek boldogulásáén harcol. Ez a mi egységes nemzeti pártunk a jövőben is tiszteletben fogja tartani tagjainak és a rajta kívül álló dolgozó tömegek vallási érzését és meggyőződését. Szegeden több mini 29.000 tagja lesz az egységes munkáspártnak, akiknek legna, gyobb része kaiol'kus. A vallásos meggyőződés nem káspárt célkitűzéseivel és ezért mindenki zavartalanul élhet hite szerint, ugyanakkor áldozatkész tagja lehel a pártnak. Lelkileg is egybe kell kovácsolódnunk AZ egyesütés után a kommunisták türelemmel, megértéssel vezessék be a szociáldemokrata elvtársakat az MKP eddigi bevált njpnkamódszerébe, a szociáldemokraták viszont büszkén, öntudattal legyenek1 az egységes párt egyenrangú tagjaivá. Nincs helye sértődésnek és kisebbrendűségi érzésnek, a dolgozó tömegeknek lelkileg is egybe kell kovácsolodmiok. . — Az ál baloldaliságot és a szc ciá Id e mokratizmust termeszelesen ki keli irtani, helyéne a marxizmus és leninizmus megismerése tépjen. Ugy tanuljunk, hogy tanítani is tudjunk. Szeressük a pártot és hozzunk áldozatot érle, mert rajta keresztül a dolgozó népet szereljük. Legyünk büszkék, hogy olyan párt' tagjai lehetünk, "amelynek vezetői Rákosi, Szakasits, Gerö, Rajk és Révai elvtársak. Jöjjön, aminek jönnie kell. a jövő a magyar dolgozók hatalmas, egységes pártjáé! -- fejezte íve nagyjelentőségű beszédét Komócsin elvtárs. Frledmann Ernőné és Radek József elvtársak titkári jelentései után Kerepesi Ferenc elvtárs szólalt fel: — Mi szociáldemokraták — mondotta — köszönetet mondunk most azoknak a kommunista elvtársaiknak, akik bátorítottak, segítettek eddigi harcainkban és büszkék vagyunk, hogy elértük ezt a pillanatot. Legyen vége a sérelmeknek, az egységes párt tagjaiként teljes odaadással és akarással vesszük ki részünket az elkövetkező nagy munkából. Miiller Dezső, Grnsz VeVa és Kertész Ernő felszólalása után Antal Miklós a Belváros I. kommunista dolgozói nevében szerelettel és megbecsüléssel fordult az egységes párt tagjaivá váló szociáldemokraták felé. Uj vezetőség A nagygyűlés ezután nagy lelkesedéssel, egyhangúlag kimondotta az egyesülést, majd Rác® Ferenc rendőrtizedes nagyhatású szavalata után és a dalárda száma után, amelyben Pesti József tizedes énekelt szólói, megválasztották az uj vezetőséget. Elnök lett Tasnódl Lajos, titkár Ka (lek József, kádervezelő Ladányi Benede'kné, propagandavezetö Fr'edtuan Ervinné, nőszervezö Snitt Jitnosné, gazdasági vezető Kertész Ernő, oktatási vezető Nagy Ernő, tömegsze'rvező Kerepesé Ferenc, ifjúsági összekötő Balast Sándor. Tasnád' elvtárs megjiatottan köszön le meg a bizalmat, amely egiyutial a közalkalmazottak megbecsülését jelenti, majd az össztagság támogatását kérte a vezetőség munkájához. Az egységkonfoi-enciu kiküldöttjeivé a vezetőség tagjain kívül dr. Klonga Miklóst. .lets Antalt, Farkas Ernőnét. Boros Józsefnél, Komócsin Zoltánt, ilr. Drégely Józsefet, dr. Dérié Aladárt, Antal Miklóst. Fodor Imrét, Roda Józsefnél és Balogh Gézát választottak meg. A nagygyűlés ezután határozati javaslatban szögezte le, hogy az uj Belváros I. pártszervezet közreműködik a Tn unKja versen veknek a kiskereskedőkre és kisiparosokra vajjó kiterjesztésében és még aktívabb részt vesz a falujárásokban is. Táviratilag üdvözölték Rákosi és Szakasits elvtársakat is, majd meghallgatták a dohánygyári, rókusi és a Belváros II pártszervezeteknek a gyűlés ideje alatt érkézétt üdvözlő táviratait is. Az egyesítő taggyűlést Tasnád! elvtárs a következő szavakkal zárta be: — Elvtársak! Lássunk tehát munkához és teremtsük meg a nép széretett nagy pártját, amelyben kéz a kézben dolgozhatunk mindannyian, minden erőnket egybevetve, tervszerűen a békés, virágzó magyar jövőért! Szabadság! Az Internacionálé eléneklése után a résztvevők mint az uj Belváros I. pártszervezet tagjai lelkes hangulatban oszoltak szót. MKP Belváros II. ős SzDP Belváros I. egyesítő taggyűlése az ipartestület márványtermében Ünnepi díszbe öltözött az ipartestület márványterme fis. Nemzetiszínű és vörös drapériák, Sztálin, Lenin, Rákost és Szakasits képei díszítették a zsúfolt nagytprmet. A áll ellentétben áz egységes mun-hangulat izzói, feszült várakozás az arcokon, szociáldemokraták és kommunisták várják a nagy pillanatod az egységesítést. Az ünnepség; a Himnusz, hangjaival kezdődött', majd Aczéf Alfréd elvtárs megnyitó