Délmagyarország, 1948. április (5. évfolyam, 75-100. szám)
1948-04-21 / 92. szám
Szonda, 1948 április 21. DCLHAGYAIOI9UG 3 17 főről 132-re nőtt meg és | Tudományos továbbképzést folyta*, világnézeti nevelést ad az MKP szegedi orvoscsoporlja megérték egész neveltetésük kudarcát, életszemléletük tarthatatlanságát. Az elindult folyamat egy tjiszlultabb szellemű; uj világot bivatotl teremteni. Ennek jegyében az orvosszakszervezet is világnézeti átképző lanfolyamokatindit, hogy orvosaink fokozottabb mértékben vegyenek részt a közösségi munkában. Az uj vezetőség lelkes munA demokrácia és ezen' belül a Magyar Kommunista Párt az egészségvédelem terén is komoly feladatokat akar megoldani. A tervek elsősorban a szakemberek figyelmét keltették fel. Örvöseik, akik eddig távol tartották magukat a pártpolitikától, összeköttetést keresnek a párthoz, kérik a felvételüket, mert látják, hogy az a népegészségügyi reformokat nemcsak kezdeményezi, hanem végre is hajtja, ötnegyedévvel ezelőtt még csupán 17 tagja volt az' MKP szegedi orvoscsop,ortjánakrma már 132-re nőtt a számuk. A politikai változások és a hároméves terv egészségügyi programjának sikeres végrehajtása uj követelmények elé állította Szegeden az Orvosok Szabad Szakszervezetét is és ennek jegyében április 4-én uj vezetőséget választott. Az uj vezetőség azonnal munkába fogott. Kikristályosodott egy igen ni vés ós mondhatni egyedülálló továbbképző 'ján folyam megrendezésének szükségessége. Orvosaink a háború alatt a külföldi irodalomtól teljesen el voltak zárva s szakmai téren is elmaradtak a külföldtől. »A gyakorlati orvostudomány haladása/ óimén a hiányok pótlására 16 órából álló tanfolyamot állítottak össze. Az előadásokon a legégetőbb, legaktuálisabb problémák kerülnek megvitatásra vezető főorvosok és egyetemi nyilvános rendes tanárok előadásában. Ez a hatalmas, országépiitő program ma még egyedülálló az országban, ami bizonyára országos visszhangra talál. Ez a tanfolyam a szegedi orvosok szakszervezelének térületét magában foglaló orvosok számára indul, dte rövidesen sor kerül a1 vidéki gyakorló orvosjok továbbképzésére is központilag irányított egységes irányelvek alapján. Az uj vezetőség, látva az orvosok nagy érdeklődését, bekapcsolja a szakszervezet tagjait is a falujárás áldásos munkájába. Sokan, akik távoltartották magukat ettől a munkától, önként jelentkeznek faluzásra. Rádöbbennek,, . . mit mulasztottak eddigi pasz-! kaja máris érezteti, hatását, szivitásukkal. j Közösségi munkájukkal hatAzi utóbbi esztendőkben egy 'hatás támaszai lesznek a háhiztosnak hirdetett társadal- j roméves terv szociális feladatni rend omlott ősszé. Sokan' tainak megvalósításában. A hároméves terv keretében Elkészült a várostanyai ut közel másfélkilométeres szakasza Szeged hároméves tervének egyik igen fontos része az öt kilométer hosszura tervezett várostanya — horgos — ldrályhalmí törvényhatósági ut megépítése. Ennek a munkának jelentős része, 1409 méter hosszú szákasz kedden" elkészüli. Külön érdekessége ennek az elkészült útszakasznak, hogy azokból a kövekből készült, amelyeket annakidején az ideiglenes vasúti hid lábához a vlZbedobállak és most erre a célra? emeltek onnan ki. AZ utépitő munkásokat külön elismerés illeti, hogy ezekből a többnyire alMunkásigazgafók, örökzöld, lobogődisz a munkáspártok kerületi szervezeteinek mai egyesülési ünnepségein Az első üzemi munkáspárti j vesznek. Külön meghívják a szervezetek egyesülése után munkásigazgatókat, a honvédma az első kerületi szervezetek egyesülnek. Az MKP Belváros I. és az SzDP Belváros II. csoportja mái" december óta legszorosabban együttműködik. A két szervezet elvtársai először csak közös mulatságokat, később közös pártnapokat, szemináriumokat és vezetőségi üléseket tartottak. Az egyesülést mind a két szervezet a legserényebben készíti elő. Mindkét szervezet vezetőségi tagjai már napok óta a Kálvin-téren doh gozzák fel az adminisztrációs hátralékokat. Jelenleg a tízes csoportok újraszervezésével vannak elfoglalva. A Tisza-szálló nagytermeben ma délután 6 órakör tartandó ünnepélyes egyesülési gyűlésen a szakszervezetek, az üzemek képviselői is résztMegbecsütjük a munkát Szegeden húsz kiváló dolgozó kapja meg a Magyar Élmunkás Jelvényt ség és lőit is. rendőrség képviseA munka megoecsülésére és a dolgozók kiváló teljesítményének .értékelésére a szakszervezeti tanács »Magyar Élmunkás Jelvény* létesítését határozta ei. Az élmunkás jelvényt a fizikai munkások közül azok kaphatják meg', aMk a helyesen megállapított normákat huzamosabb időn át túlteljesítik:, akik jelentősen hozzájárulnak az önköltség, a selejt csökkentéséhez, aMk a murikaversenyben kiugranak, ujitást vezetnek be, vagy jól szervezik a munkát. AZ ÉLMUNKÁS A JOBB ÉLET KOVÁCSA A jelvényt azok a munkások is megkaphatják, akik nem teljesítménybérben dolgoznak, azonban saját munkaterületükön kimagasló eredményeket értek! ei. A jelvényt az" üzemi bizottságok, a versenybizottságok és a főbizalmiak közös előterjesztésére a szakszervezeti tanács teljes ülése adományozza. A jel A jelvényhez az erkölcsi megbecsülésen kivüL anyagi előnyök is járnak majd. Budapesten például külön mozijegy, - színházjegy jár. Major Tamás a Nemzeti! Színházban páholyt ajánlott fex az élmunkásoknak. Dorogion moziban vetítik az élmunkások képét. Különböző juttatások, ajándékok szolgálnak az élmunkás megbecsülésére. S/egieá területéről 20 élmunkás részesül lí'tüntetésben. A vasutasok kö/ÜI 2, a textilmunkások közül 3, az élelmezéstől 2, a bőr szakmáitól 2—3, a dohányszakmából 1, a faIparból 2, a vasszakmából 2—3 részesül a Jelvényből. A hátralevő helyeket a több' szakmák töltik be. Az üzemekben már elkészült a javasoltak névsora, úgyhogy azt a szakmaközi titkárság felterjesztette a szakszervezeti tanácshoz. A jelvények kiosztása vények számozottak és melléjük I május 1-én ünnepélyes keretek külön igazolvány jár. között történik. A két szervezet politikai súlyának megnövekedésére jellemző, hogy a Belváros I. szervezetben az egyesülés előtti két héten több, mint 100 ui tag jelentkezett felvételre. Az MKP Belváros II. és SzDP Belváros I. szervezetei is nagyban készülnek az egyesülésre. Az együttynüködés p- két szervezet tagjai között itt is olyan harmonikus volt a közelmúltban, hogy az Ipartestület márványtermében) ma este fél hétkor kezdődő egyesítő ünnepség tulajdonképpen csak formába öntése az eddigi baráti hangulatnak. Jellemző, hogy ez a két szervezet, minden más szervezetet megelőzve, plakátot nyomatott az ünnepi gyűlés propagálására. A városi kertészettől örökzöld növényeket és a várostól lobogókat Kaptak a terem feldíszítésére. Az egységhi'zottság éjjelbe nyúló üléseket tartott, hogy az ün-aepség legapróbb részleteit is kidolgozza. • Rókuson az elvtársnők díszes zászlókat hímeztek az egyesülésre. Az elvtársak pedig táblát készítettek, amelyen láng'oló betűk hirdetik: Világ proletárjai egyesüljetek. Rókus ünnepére kivonul a honvédség zenekara lis. • kalmatlannak látszó kövekből, nehéz munka eredményeképpen mégis megépítették ezt az útrészt, amely elsősorban a várostanyaiaknak jelent nagy előnyt. A környék lakossága ketfden bokrétaünnepség keretében avatta fel útját és ezek ebéden látta vendégül az útépítőket', valamint a város és a mérnöki ügyosztály vezetőit. Mindannyian köszönetülket fejezték ki azért, hogy a városi dolgozók a mezőgazdasági dőlgozókkal karöltve, együtt valósították! meg a háromévesi tervnek ezt a fontos pontját. Az ünnepségen felszólalt Róna Béla elvtárs, pénzügyi tanácsnok, Tonibácz Imre elvtárs, az MKP nagy szegedi végrehajtóbizottságának elnöke, Simon Béla elvtárs, aZ SzDP intézőbizottságának tagja, Daróczi István elvtárs, a FEKOSg titkára, továbbá a gazdiák rétszéről Papp István, a várostanyai Nemzeti Bizottság elnöke ós Fodor József. Valamennyien örömüket fejezték ki az elért szép' eredmény fölött. Megerősödött az olasz demokrata népi arcvonal helyzete A La Republica a választások eddigi eredményeivel foglalkozva utal arra^ hogy az; eddigi adatokból megállapíthatóan a demokrata népi arcvonal helyzete az ui^, olasz törvényhozásban jobb lesz, mint a most feloszlatott alkptmányozó nemzetgyűlésben volt. A demokrata népi arcvonalnak a képviselőházban legalább 220—230 mandátuma les* A baloldali szenátorok aránya ennél ,is kedvezőbb les* mert a felsőháznak máris 42 olyan őrökösjogu tagja Vau, aki a demokrata népi arcvonal kötelékébe tartozik. A lap a továbbiakban megállapítja,, hogy a választások eredménye minden -ellenkező híreszteléssel szemben a baloldal megerősödését mutatja. II lengyel kormány ragaszkodik a háborús bűnösök megbüntetéséhez Zsák-,zsineg-, gazdasági kötéláru szüksé Jetiiket legelőnyösebben szerezhetik be a 60 éve fennálló Pollák Sámuel cégnél, Takaréktár utca l/a. A varsói gettólázadás emlókünnepségén a lengyel igazságügyminiszter kijelentelte, hogy Lengyelország teljes ereÍ 'évcJ támogatja az Egyesült íemZetek szervezetének Palesztina feloszlására vonatkozó határozatát. A lengyel kormány tökéletes egyenjogusá- tetéséhez. got biztosit Lengyelországban a zsidóknak és elismeri a zsi? dók nagy teljesítményeit mind a földművelésben, mind) aa iparban. A lengyel kormány — mondotta az igazságügyminiszter — ragaszkodik a náci háborús bűnösök megbánA pedagógus szakszervezet nőcsoportja is bekapcsolódik a munkaversenybe Legjobb ctíkorxát, csokoládét legelőnyösebben Kovácsnál Szegpd, Tisza L'.-körút 48. Tet'ntse meg kirakatomat. MEGNYÍLT! | VENDÉGLŐ • ÉTTEREM • Deák Ferenc-utca-Vár-utca sarok (volt Baross) Délben, este menürendszer. — Elsőrendű konyha! -• Polgári árok ! Kitűnő Halok I — Poríer sör csapon I — Egész nap zónák naqy vásztékban! F/Myol Jancsi és zenekara muzsikál I Társas összejövefelehr* külön (erem Söntés — Talponálló reggel 3 órától nyitva A pedagógusok szakszervezetének nőcsoportja is bekapcsolódolt az általános munkaversenyláZba. A munka versenyekkel párhuzamosan ők is fokozottabb munkát szerelnének kifejteni és egyben kartársaikkat megmérkőzni. Versenyre hívták Pécs pedagógusait, az egyes iskolák pedagógusait, aaonkirüi egymással is versengenek. Az uj ideológia fejlesztése, világnézeti neveiés, falujárás, az ifjúsági szervekkei fokozottabb kapcsolatok kiépítése, pedagógus müked velőgárda megszervezése szerepei a programpontok között. A pécsi pedagógusokkal csere-gyermek akciót bonyolítanak le, azonkívül a szegedi üzemek női dolgozóival együtt látogatást szerveznek meg Szabadkára és Temesvárra, ingyenes átmeneti szállást rendeznek be tanyai pedagógus kartársaiknak. SZEGEDI MAGYAR MÚZSA Kulturális Munkaközösség ÁpriEs 24-én délután 5 órakor a Dohánygyár Kultúrtermében bemutatkozó előadást tart. Nevető május Fellépnek: Kőműves Erzsi, Moóry Lucy, Deák Sándor, Kassai János, Márby Géza, Sugár Jenő,) a Szegedi Állami Nemzeti Színház művészei. , Kísér: Váradii László karnagy. Jagycfc! « Délmagyarország kiadóhivatalában W fillér egységáron.