Délmagyarország, 1948. március (5. évfolyam, 51-74. szám)

1948-03-25 / 70. szám

DELMAGYAHORSZAG Csütörtök, 1948 máicáus 29. egységes pártról szólott, mely inkább lesz kommunista, mint b4rm,i más. Ez aikommunista keret töltődik meg valóban értékes szociáldemokratákkal. A magyar társadalom nagy lenini-sztálini pórijának mun­kásai akarunk lenni — fejez­te be nagy tetszéssel fogadott előadását Antalffy elvtárs. Milyen lesz az uj párt? Ezután Komócsin Zollán emelkedett szólásra. — Az a feladatunk"— mon­dotta —, hogy megbeszéljük egymás közt, egymásra talál­va az egyesülésnek politikai ás szervezeti tennivalóit. Majd visszapillantást vetett az 1919­es bukásra, amelynek egyik főoka abban keresendő, hogy a szociáldemokraták akkor nem fogadták el a marxiz­mus-leninizmus elvi alapjait, hanem egy elvtelen, mecha­nikus, formális egyesülés tör­tónt. Amikor most ismét na­pirendre kerül az egyesült munkáspárt megalapítása, az 1919-es tanulság tapasztalatai szerint hozzuk létre a mun­kásosztály uj, forradalmi, marxista-leninista pártját, még pedig ugy, hogy a Szociáldemokrata Párt so­raiból elhívott! juk a jobbol­dali árulókai és lovábhmc­nőleg az egyesüli munkás­párt világnézete a marxiz­mus-leninizmus lesz. A tisztogatásnál csak egy szempont érvényesülhet. A teljes politikai megbízhatóság, vagyis az, hogy az illető meg­felel-e azoknak a követelmé­nyeknek, hogy egy uj, a Szo­ciáldemokrata Pártnál sokkal egységesebb, sokkal szilárdabb, sokkal fegyel­mezettebb, Marx és Lenni elképzelt, valóban forradal­mi pártnak tagja leliet-e. A Szocááidémokrata Pórt meg­tószlitása utón rögtön hozzálá­tunk a ma még külön szervezet­tón tevékenykedő tagjaink for­radalmi egyesiléséhez is. A ju­nius 19-én összeülő kongresszusi küldötteket már az egyesült párt tagjai választják meg. — A jobboldali szociáldemo­kraták itt Szegeden is gzt sut­togják, liogy a Szociáldemokrata Párt tagjai nem juthatnak ve zető szerephez az egységes párt irányításában. Erről a helyről is kijelenthetem — folytatta emelt hangon — és természetes, liogv a jövőtón sürün fogjuk ismételni és nem tulmcsszc az az idő, amikor gyakorlatban is láthatja mindenki, hogy az nj egvséíes parinak tagja lesz '.u'nd a két munkáspárt­hoz tartozó nemien becsüle­tes dolgozó és vezetője. Irá­ny-tója lesz az eddig külön­állóan nuiködült két pártnak minden becsületes, politikai­lag megbízható vezetője. Önkéntes fegyelem — Az nj egységes párt a m a r x i zm u s -len in izm us alapján jön léire, ami azt jelenti, hogv ez a párt nem tesz pozició­párl és nem tesz választási apparátus. A/, uj párt a lenini meghatáro­zás áiapján épül fel. Demokra­tikusan választjuk meg vézetőin­kel. Pártunk politikai vonalát mindenkinek véleménye meg­hallgatásával alakítjuk kii. Min­den kérdést a párt tömegei az összes alapszervezetekben meg­beszélnek, megvitatnak. — A marxi s t a-le nini s ta párt azt is jelenti, hogy ebben a pártban fegyelemnek kell lenni. Nem kaszárnyafegvelemnelk, ha­nem önként vállalt fegyelem­nek. Az önként váltalt fegye­lem kizárja azt, hogy a pártban frakoiós erők érvényesülhesse­nek Ráfogják, hogv az uj párt hatalmas tömegeinél fogva me­legágya lesz a frakciózásna'k. A munkásmozgalom éppen elég ta­pasztalattal rendelkezik, hogy kíméletlenül elbánhasson á frakciókkal. Ugy. mint a poli­tikai és szervezeti egységet, az uj párt erköicsi tisztaságát is megvédjük mindenkivei szem­ben. Magyar földön termett magyar szoc'alizmus — Azzai az erős szándékkal, hillei és meggyőződéssel lás­sunk hoz$á nagyszerű felada­tunk megoldásához, hogv olyan párt érdekében dolgozunk, mely­nek vezetői olyan kipróbált, ki­tűnő hazafiak lesznek, mint Rá­kosi Mátyás, Gerő Ernő, Rajk László, Révai Józser, Marosán György és Szakasits Árpád'. A magyar dolgozó népet elvisszük végső nagy 'győzelmünkhöz, a magyar földön termett magyar szocializmus megvalósításához — fejezte he lelkes tapsokkal és éljenzése lékel sürün félbeszakí­tott beszédét Komócsin elvtárs. Tombácz Imre elvtárs záró­szavai után, az Internacionálé hangjaival ért véget a lelkes hangulata első közös pártnap. Kiskereskedő Hirek A szegedi kiskereskedők ér­dekképviselete, mint a KISOSz kamarai kerületének hivatalos közieménvei. Központi iroda: Széchenyi-tér 15. Telefon: 188. Hivatalos órák: délelőtt 8—12 és délulán 3—6 óráig. Március 25-én, csütörtökön délelőtt 9 órakor a Lcchncr-téii székházban piaci kötött-szövött, rőfös-, rövid-, bazárárusok és készfehérnemükészitők együttes értekezletet tartanak. Azok a fuvarosok, akik még ipa r re v i z' ór a ipa elgázol vényukat nem adták le, azok jelentkezze­nek Lecíiner-tér 6. szám alatt, v A tojás további intézkedésig az egész ország területén szállí­tási jgazoivánv nélkül szállít­ható. Március 25-én, csütörtökön délután 4 órakor ügyvezetőségi ülés a Széchenyi-téri székház­ban. ' — A koalíciós pártok? ujsze­gedi szervezetei liusvét vasár­napján este 7 órai kezdettel a Tóth vendtőlőben tánccal egybekötött műsoros estet rendez, melyre mind'enkit sze­reiéitől vár a Rendezőség. x Brllliáns ékszert és kar­órát igen magas árban meg­vételre keresek. Fiseher ék­szerész Szeged. Klauzál-tér 3. — Vagonailó zuhant Tóth András MAV kocsilakatos ke­zére és lábára. Kisebb'sérülé­sekkel a sebészeti klinikára szállították. Húsvétra borok és likörök Sándor Béla italáru-üzletéből a FőmostánáS A Szegedi Altaianos Munüas Daiegylet 40 éves Jubileuma Március 28-án, húsvét vasárnapján délelőtt 11-kor díszközgyűlés a szakszervezetben. Déiiután 4 órakor díszhangverseny a risza-szálló nagytermében. Esle 8 órakor Jubileumi bál a Tisza-szálló nagytermében. Jegyek a szakszervezet portásánál. A bánk bán előadása nj sze­replővel. Március 27-ién, szom­baton a Bánk bán uj szereplő­vel kerül előadásra. Bánk bán szerepét Laczó István, a bu­dapesti Állami Operaház tagja énekli. ODNOPOSOFF SZEGEDEN. A világhírű amerikai hegedűmű­vész- Od'noposoff ápr. 1-én, csü törtökön tartja meg hangverse nyét. Gyönyörű műsorán a he­gcdiiirodalom remekei: Lalo, Beelhovcn, Regcr, Paganini, stb. müvek szerepeinek. Tavalyi sze­gcdi hangversenyéről a közön­ség extázisban távozott. (KON­CERT Mcslerrórlet VII.) Tisza féi 8. ZONGORAESTET ad' Szabó András Bartók népi feldolgozá­saiból húsvéthétfőn este fél 8 órakor a Zenckonzervatiórium­ban. Jegyek 1—5 forintig. DOLGOZOK III. FILLÉRES HANGVERSENYE A DOHÁNY­GYÁRI! IN. Április 7-én délulán 5 órai kezaeltel világvárosi mű­sorral a dolgozók részére hang­versenyt rendez az MKP Nagy­szegedli Végrehajtó Bizottsága. Egységes 90 filléres heiyárák. Jegyek a Dáimagyarország ki­adóhivatalában kaphatók. hirek flz eszperan'ó nvelv Iskolai tanítását kérik Száznégy országgyűlési kép­viselő, köztük 43 kommunis­ta páriii, 22 szociáldemokrata és a többi pártokból is szép számmal, irta alá azt a fel­hívást, melyben kérik a köz­oktatásügyi minisztert, hogy az eszperantó nyelv rendkí­vüli tantárgyként való tanítá­sát terjessze ki az összes kö­zépiskolákra. A felhiv.ást két miniszter is aláirta és Nagy Imre házel­nök, az Országos Eszperantó Egyesület védnöke, külön le­vélben hivta fel erre Orlulay Gyula miniszter figyelmét. Uj osztály­sorsleqyek már kaphatók O&váfh LászSó főárusitónái, Kelemcn-u. 11. Huzás: Április 9 és 13-án. Egész 40, fél 20, negyed 10, nyolcad' 5 forint. — A Szegedi Általános Mun­kás Dalegylet március 28-án délelőtt 10 órakor a szakszer­vezeti székházban 40 éves ju­bileuma alkalmából díszköz­gyűlést lart. Ezzel kapcsolat­ban délután 4 órakor jubileu­mi díszhangversenyl és este 8 órakor jubileumi* bálát ren­dez. — Az úttörők szegedi csa­patai a mult héten rendezték meg műhelymunka versenyü­ket a rókusi iskolában, mely­re valamennyi szegedi úttörő® csapat benevezett. A mű­helymunka verseny győztese a somogvilclepi általános is­kola úttörő csapata 9 pont­tal. Második a Szent Imre, harmadik a Csongrádi-sugár­uti általános iskola utlörőgár­dája. HIRUDO MOZI Március 25—31-ig. UJ "ÜSOR: 1. Magyar hiradó. 2. Emlékezés 1848-ra. 3. Francia hiraaó. 4. Orosz művészi porcellán. 5. Afrikai vadászat. 6. Színes rajzfilm. (Aladin és a csodalámpás). Folytatólagos előadásokI Mindennap de. fél 10-től fél 2-ig. Belépődíj egys, 1 Ft. A HŐMÉRSÉKLET EMELKEDIK Mérsékelt északnyugati, északi szél, kisebb felhőátvo­nulások, egy-két helyen csekély csapadék. Éjszakai faigv, a nappali! hőmérséklet emelkedik. c . A T«sza ma S«egednélfl54 (35). Vizének hőmérséklete 5 fok korul. f N APIIIEND Csütörtök, március 25. Nemzeti Szinház esle 7 óra­kor: Szöktetés a szcrályból. (Bérletszünet.) Széchenyi Filmszínház féi 4, fél*6, fél 8: A dzsungel könyve. Széchenyi Hiradó Mozi dél­előtt fél 10 órától fél 2 óráig folytatólagos előadások. Rákóczi Mozi: fél 6 és fél 8: Kaland a ieányintézelben. Belvárosi Mozi fél 4, fél 6, fél 8: Stan cs Pan tengeri kaló­zok Nyugat hőse. Korzó Mozi: fél 4, fél 6, fél 8 órakor: Az ötödik parancsolat. Muzeum- szépművészeti és ős­régészeti osztály nyitva 9—2-ig. Egyetemi könyvtár nyitva 9— 7 óráig. Somogyi könyvtár nyitva 9—7 óráig. Szolgálatos gyógyszertárak: Gerle-Takács: Klauzál-tér 3; Just- Frigyes: Petőfi S.-sugárut 59; Török Márton: Csongrádi­sugárut 14; Selmeczi Béla: So­mogyitelep IX. utca 489. — Ujabb besorolás a> máso­dik ellátási csoportba. Leg­újabb rendelkezés szerint a vám őrlésre jogosultakat is a második kpzcílálási csoport­ba, vagyis a tízforintos1 jegye­sek csoportjába sorolták, úgy­szintén azokat, akik a föld­jüket nem maguk müvelik, hanem haszonbérbe adják, továbbá a gabona őrlését és darálását végző malmok al­kalmazottait. — Az MKP politika- akadé­miája keretében dr. Zöld1 Sán­dor országgyűlési képviselő március 26-ára hirdetett elő­adása nagypéntekre való te­lein lel tel elmarad. — A kizárólagos dohány­árudák a pénzügyminiszter rendelete értelmében húsvét hétfőjén 9-től 13 óráig tart­balnak nyitva. — Az 'üzletek nagyhét! zár­órarentVelele. A kereskedelem­ügyi minisztérium sajtószolgá­lata közli: Nagypénteken min­den nyiillárusítási üzletet a szo­kásos időponttól déli 12 óráig szabad nyitva tartani. • Nagy­szombaton a kizárólag vagy túl­nyomórészt élelmiszert árusító üZleleket, valamint a viragkeres­kedéseKct esle 7 óráig, az ószer­kereskedéseket és a zsibáru­kereskedéséket délután 4-ig, az egyél) ÜZleleket pedig 2 óráig szabad' nyitva tartani. Húsvét mindkét napján vaiamennyi nyiiitárusitási üzletet az alábbi kivételektől eltérően egész na­pon át zárva kelt tartani: A ki­zárólag cukorkát árusító üzletet húsvét mindkét napján nyitva szabad tartani este 10 óráig. A viirágleereskedéscket húsvét­hétfőn reggel 9-től 1 óráig. A drogéria és illatszerüzleiekct húsvét hétfőjén 9 órától 12-ig szabad nyitva tartani. x Miciőtt Húsvétra cipőt venne, nézze meg Prungel & Bcrkovits olcsó árait. Széche­nyi-tér 8. — Luglkővet ivott Jakus' Ist­vánné 21 éves röszkei nap­szám osasszony. Tettének oka ismeretien, kórházba szállítot­ták. x Húsvéti rejtvénvpálváza­iunk feltételei. A Délmagyar­ország március 28-i, húsvét vasárnapján megjelenő szá­mában belürejtvényt fogunk közölni. A rejtvény helyei megfejtői közölt bárom dijat sorsolunk ki éspedig: I.(d!ij 50 forint, II. dij 30 forint, III. díj 20 forint. Beküldéslii'balár­idő: március 31., szerda. A helyes megfejtéseket a Dél­magyarország kiadóhivatalá­ban kell eddig az időpontig leadni. A rejtvénypályázaton a Délmagyarorszfíg miinden előfizetője és olvasója részt vehet. A rejtvény helyes meg­fej lését és a nyertesek neveit az április 4-én megjelenő szá­munkban fogjuk közölni. x Gyászhír. Szőke Istvánné szül. Papdi Rozii hü feleség, a legjobb anya és igazi mun­katárs életének 64-ik és bol­dog házasságának 44,ik évé­ben hosszas szenvedés után, március 23-án elhunyt. Te­metése március 25-én délután 4 órakor a belvárosi temető ravatalozójából történik. A gyászoló család. x Pászkahirdélmény. A hit­község közli, hogy az előjegy­zett piszkára kg-kint 4 fo­rintot, darára 5 forintot kell március végéig a hitközség­pénztáránál utánfizetni. A ki­váltásra jogosító utalványo­kat ezen befizetés ellenében és az előlegutalványok beszol­gáltatásával adja ki. x 1000 közül nem 1, hanem 55.000 közül 27.500, tehát a fele nyer az osztálysorsje­gveknek. Vegyen meg ma PETö-nél. * 03N0P0S0FF hegedüest Apr. 1. csütörtök Tisza fél (KONCERT) — A Szegedi Izr. Nőegylet és a Wrzo szegedi csoportja március 27 én, szombaton es­té 9 órai kezdetlel nagysza­bású, tombolával egybekötött Purim-estct rendez. ' Értékes nyeremények, büffé hár, tánc. Kedves vendégeinket szere­tettel várjuk. x Pclrólciiinpóllő jegy nél­kül Markovics műszáki üzlet­ben, Tisza Lajos-körut 44. x Tiz ebéd 20 forint, 2 tá* bőséges étel. Hetenként há­romszor hus, kétszer tészta. Minden szakszervezeti tag igénybevehoii. — Dolgozóit! konyhája. Vár. — Rendezik a liszlellálást. A szegedi pékek közül már tőbbizben panaszkodtak a liszlclosztás jelenlegi rendsze­re miatt, amelynek sokszor volt nza köve'kezménye, hogy némely péküzlet nem tudta megfelelően kiszolgálni ve­vőit. Most az élelmezési mun­kások szakszervezete, vala­mint a KIOSz sütőipart cso­portja és a községi élelmiszer­üzem megbízottai együttesen tárgyalják meg a lisztelosZ­tls uj rendjét. a KIS HÜNG4RI4 ESPRESSÖJI . Egész nap üzemben a legmodernebb géppel készült 100 százalékos BABKÁVÉ A zenél újra Virány és Rácz szolgáltatja

Next

/
Thumbnails
Contents