Délmagyarország, 1948. március (5. évfolyam, 51-74. szám)
1948-03-23 / 68. szám
' Kedd, 1948 március 23. DELMAGYAHORSZAG 3 A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt szegedi szervezetei március 24-én, szerdán délulán 6 órai kezdettel a Tisza-szálló nagytermében KÖZŐS ÖSSZEVONT PÁRTNfiPOT "sss: Komócsin Zoltán és Antalffy György elvtársak. Az előadást hangszórón közvetítjük a Tisza-szálló összes emeleti helyiségeibe cs a Széchenyi-térre. A két munkáspárt tagjait és minden érdeklődőt szívesen lát az EgységbizotUág! Az első tavaszi vasárnap megmozdult a lalu Hatalmas tömegek, lelkes hangulat a szegedkörnyéki gyűléseken A virágvasárnapi meleg tavaszi napsütésben nagy csoport ember álldogált Alsoközpenton a gazdasági egyesület nagyterme előtt. Egy plakát csalogatta oda őket, amelyen azt olvashatták, hogy délben népgyűlés lesz, amelyen Komócsin Zollán beszél. Ezen a napon kijött az alsótanyaiak közé a szegedi honvédzenekar is Tamás karnagy vezetésével és délelőtt hangulatos térzenét ad'ott. Déltájra éppen megtelt a gazdasági egyesület nagyterme, odaigyekeztek a mise "végeztével sokan mások is és rövidesen nagy tömeg szorongott együtt. Különösen sok aszszonyt láttunk olt, legtöbbjének kezében barkaággal, d'e voltak igen nagy számban férfiak, legények, megjeientok ezenkívül töblien az értelmiségi dolgozók közül is, igy példáut a gazdaképző iskola tanári kara Benke Ferenc - igazgatóval, valamint az általános iskola igazgatója: Varga Mátyás és az iskola lelkes, fialat tanítója: Agvagás? Sándor, meg sokan mások az orvosok közül lis, az előadói emelvényen pedig olt üli Bessenyei János elviárs közigazgatási vezető. A Himnusz hangjai ulán Tü!lli pontok ^kapcsolásával vezető Ferenc elvtárs, az MKP alsó- tisztségeknél, fontos pozíciók elközponti titkára nyitotta meg a nyerésénél csak egv szempont gyűlést, majd Komócsin Zoltán érvényesülhet, mégpedig liogy elvtárs, az MKP piagyszegedli az lll'clő becsületbeli, erkölcsi végrehajtó bizottságának titkár- szempontból. a néphez való hUhelyettese mondott végig nagy ség szempontjából. a nép célEigyelemmei kisért beszédét. Al- jaert folvlaJoll áldozatos inuiitahinos áttekintését adía\a je- kávai menny vei járul liozzá a lenlegi politikai helyzet kiala- nép javának, érdekeinek szolkulásának és kijelentette, ma gálalálioz. Egyedül a ráfennellmar beszélni sem lehet arról, ség. az áldozalválla'ás, a lénvhogv az urak, nagytőkések dé- leges helytállás dönti el, hogv mokrácáját építjük-e. Vagy a * népéi. Ez. a kérdés véglegesen eldőlt a nép javára. Rámutatott Komócsin elvtárs a jobboldali szociáldemokratáknak a felszabadulás előtti tevékenységére, amelynek következtében a parasztság nagy többségét gazdasági, politikai és társadalmi téren egyaránt kiszolgáltatták a nagybirtokos parasztságnak, a felszabadulás után pedig a zsiros pozíciókban levő jobboldali szociáldemokraták éppeiiugy támadták a földreformot, akadályozták megvalósítását, mint a földjüket vesztett grófok, bárók és egyéb kaszakapakerülők. Ezt a helyzetet akarja megszűnteim az egységes munkáspárt, amely éppenugy a parasztoké is lesz, mint a munkásoké. ki kerüljön fontos vezető állásokba. ' , Beszámolója végén arról a hatalmas -érdeklődésről szólt Komócsin elvtárs, amellyel a tömegek az MKP felé- fordulnák. Február utolsó hclelbeni a Kommunista Pártba Magyarország iizcnie'hiil 40 ezer ipari munkás lépett be év csupán a szegedi üzemiekben kétezer Ipari munkás, de ezenkívül többszáz értelmiségi?, orvos, pedagógus. A szeged1 városházán két nap alatt háromszáz jelentkező volt. Ezek a számok azt bizonyítják, "a dolgozó kisemberek, munkások, tisztviselők, iparosok, kiskereskedők látják, hpgy sorsuk1 jobbrafordulása érdekében, helyzetük megjavítására, felemelkedésük biztosítására legbátrabban és legeredményesebben a Magyar kommunista Párt küzd. Komócsin Zoltán elvtárs beszédét hosszú tapssal köszönték meg az aisólanyaiak, majd Tóth Ferenc eivtárs zárószavaival és a Himnusz eléneklésével ért véget a nagysikerű népgyűlés. Magyarok, szerbek felvonulása a deszki gyűlésre Vasárnap délután az MKP! az iskola tágas udvarát, ahol deszki szervezete tartolt nagy- hatalmas gyűrűben sorakoztak gyüiést. Már három óra elolt fel a dcszkie i a gyűlés meghallsürü sorokban vonultak a falu galására. A szinte teljes Létszámlakói, az iskola udvarára. A sze- ban kivonuió öregek közölt renged'i müut mentén fekelélő cso- geteg .asszonyfejet láttunk, sőt portok váriák a felszólalóikat akadlak anyák gyermekkel, csehozó autót. cse műkkel.' A tavasz első hivatalos nap- í Feitünően sokan jelentek meg ján ragyogó napsütés öntötte el a faiu szerb nemzetiségű lakosTeljesül a magyar nép egységvágya — Az egységes párt még erő sebbé, széltéphetetlenné leszi a Döbbenetes riadalom Nyugaton Felbomlott a berlini Szövetséges Ellenőrző Tanács A moszkvai rádió részletesen beszámolt a berlini szövetséges ellenőrző tanács szombati ülésének eseményeiről. Az ülés végén Szokoiovsz'ki tábornok leszö munkások, parasztok szövetsé-: gede, hogy a nyugati megbizotgét ,és elmélyíti azt a baráti, I tak magatartása következtében erős kapcsolatot, amelyet első- j nem látja értelmét az ülés folysorban a Magyar Kommunista ' tatásának, eziért bezárja az ülést, Párt épített a városi és falusi majd a szovjet küldöttséggel dolgozók között — mondotta Ko mócsin eivtárs, majd általános együtt kivonult az ülésteremből. E lépés döübenetes zavart kel taps és helyeslés csatlant fel, i tett a nyugati hatalmak meganvikor beszédében a kövelke-: hizottaiban, akik azt hitték, hogy zőket monaotta : i mindén nehézség nélkül hozhátegvséflcs párt nie»4e- nak intézkedéseket az ellenőrző remlcse utáii összefogunk a füjí- lanács megkerülésével és bün- - - - - - - - tetlenui tui tehetik magukat a német ellenőrzési rendszerrel (kapcsolatos kötelezettségeken. Az angol rádió berlini „tudósítója szerint a berlini szövetséges ellenőrző tanács egyeztető gellensógpi front, a népfront uj alapokra helyezése érdekében. A fronl újjászervezése a magyar nép egységvágyál, akaratát (eljesíl!. Megteremtünk egy magyar pártol, amelyben lénylegesen nem érvényesülhet más, jm'nt a magyar dolgozó nép akarala és célkitűzései. Ujabb taps zúgott fel a következő kijelentésnél is: — A népfrontban a párlszemhizottsága kedden ismét ülést tart. Az üiés döntő fontosságú lesz, mert azon dől el, hogy a Szovjetunió milyen magatartást tanusil az edenörző bizottság munkája továbbfolytatása tekintetében. sága közüi. A gyűlést a helyi szervezet részéről Kovács István eivtárs nyitotta meg, majd' Németh Lajos eivtárs szerb nyelven tartott podtikai beszámolót. A beszámolót látható örömmel fogadtak a szerb eivtársak és a beszéd foiyamán ismételten tüntetlek a Magyar Kommunista Párt politikája, a jugoszláv-magyar baráti együttműködés mellett, Ezután Komócsin Zoltán ^elvtárs tartott beszédet. Párhuzamot vont az 1919-es Tanácsköztársaság működése, erényei és hibái, valamint a jelenlegi események között. A falu, a dolgozó parasztság szempontjából ismertette a 'közelmúlt politikai eseményeit és azt a nagy népszavazá'sszerü megmozdulást, ami jelenleg a Tahin' lezajlik. A tagzárlat feloldása után haEgy a tervünk 3 évre, Nézz előre, dolgozz érte! talmas paraszti tömegek áramlanak pártunk felé — mondotta'. A több mint másfélórás beszédet minduntalan tetszésnyilvánitás, taps szakitolta félbe. A nagyon jó hangulata, kitűnően; sikerült gyűlést Kovács István! elvtárs zárta be. A gyűlés után a deszki szerbség képviselői külön örömüknek adtak kifejezést az elhangzottak, főleg pedig anyanyelvükön adott beszámoló felett. i Hasonló jáls'került, nagy tömegeket megmozgató gyűlés volt Sándorfalván Is, amelyen Kövi Béla elviárs beszélt. Amerikai utasításra mérgesgázt használnak a görög szabadságharcosok ellen A szabad görög rádió jelenlése szerint a görö</fasiszta kormány csapatai március Í5-én a nyugalmaccdőnlai arcvonal egyik szakaszán muslárgázt használtak. A rádió! megállapítja, hogy a felelősség azokat az amerikai liszteket terheli, akik a hadműveleteket irányítják. Larisszáből érkezett jelentések szerint vasárnap tiz kommunistát végeztek ki. Kilbisben ujabb négy személyt, közöltük egy asszonyi, Janicában pedig három személyt (léitek halálra. ü bírónak ítéletein keresztül az uj társadalmi rendet kell megvédeni Dr. Bajor László előadása az Ügyvédi Kamarában A szegedi jogásztársadalom nagy érdeklődés melleit tartott élvezetes és nívós előadást dr. Bajor László miniszteri osztályfőnök, a néphirósági ügyosztály vezetője a bírói függetlenség és áthelyezhetőség 'kérdéséről. Közvetlen előadói készséggel és gyakorlati példákkal illusztrált bcsziédéoen mutatott rá az előadó arra, hogy a hiró egyedül a törvénytől függ. Mindén mástól, igy az államhatalomtól is független. Meg kell azonban a bóráiknak is érteni, hogy más a ma igazsága, mint voit az uri Magyarországé. Az abszolút jgazl A gabonagyüjtési verseny állása március 1-én A vármegyék közötti, díjazással egybekötött gabonagyűjtési verseny március 1-ével döntő szakaszába lépett. A • termény begyűjtés országos eredménye ugyanis március 1-én meghaladta a dijak kiadásának előfeltételeMBfíR Széchenyi Filmszínház Szeged Teleion: 490 Csütörtöktől Kipling csodálatos remekmüve: A dzsungel könyve SZÍNES dzsungel filmóriás. Fősz.: SABU, >a bagdadi tolvaj?. Jegyek már válthatók apénztárnái, minden a'éieitőt 9—12 óráig. A szellem emberei szolgálják a maqyar dolgozót Ortutay Gyuta kultuszminiszter beszéde a Dugonics Társaság centenáriumi ülésén A szegedi Dugonics-Társaság vasárnap délelőtt ünnepi ülést tartott. A Nemzeti Színházat megtöltötték az érdeklődők. Az elnöki megnyitó után Papp Júlia Vaszy Viktor által megzenésített Juhász Gyuia-dalokat énekelt. Az ünnepi beszédet Ortutay Gyuia kultuszminiszter tartottá. Ma- találkozott a szabadságharc, a nemzeti függetlenségi harc és a társadalmi "felszabadító harc. Az iró politizálásánál Ortutay Gyula kijelentette. A haladó pot'lka gondolatát liTdollék a magyar irodalom nagyja". Olyan személyek nem nőhettek fordultak a haladással. Ez hagyomány és mostani irÖd'almunknakkis követnie kell. Sohasem volt jobban szükség az alkotó művész politizálására, mint napjainkban — mondotta. — Tudatosítani kell az agazság érzését a népben. A szellem emberednék a magyar dolgozót kell szolgálniuk c"s Ilyen szolgálatra sorakozzon fel minden szellemi alkotó. EnXeflhS Gyta^érseS ^eri Biztosa a gatónagyüjszavalt. A Főiskolái Kamaralkórus »A magyar nemzet« Petőfi ként kikötött 40.000 vagónos mennyiséget. A másfélmillió forintos díj a legjobb teljesítményt elérő öt vármegye között fog megoszlani. Március 1-én a vármegyék sorrendje a következő: 1. Csanád vármegye 73.4 kg. 2. Vas vármegye (58.2 kg. 3. Zala vármegye 68.1 kg. 4. Somogy vármegye 66.6 kg. 5. Sopron vármegye 60.9 kg. szintóholdankénti gabonateljesiitménnyel. A további sorrend: 6. Tolna vármegye 59.2 kg. 7. Baranya vármegye 54.3 kg. 8. Bács-Bodrog vármegye 52.7 kg. 9. Csongrád vármegye 49.(5 kg. szántóholdankénli teljesítménnyel. Az országos átlag március 1-én szántóholdanként 41.5 kg, mig a sorrendben utolsó vármegye teljesítménye szántóholdanként mindössze 11.5 kg. A Terményforgalom MiKodály kórusmüvet adta elő. A naggyá náiunk. akik a reakció zárószózatot Bátint Sándor monoidalára sodródtak és szembe-; d'otta. tési verseny állásáról legköze lebb a március 15á helyzetnek megfelelően fog tájékoztatást adni. ságban mi nem hiszünk, mert oiyan nincs. Ha a bíró a régi jogot a régi tartalommal alkalmazza, kerékkötője íesz a haladásnak. A hirónak ítéletein keresztül az uj társadalmi rendet keh megvédeni s ha cz áthatja, akkor soha nem kell félnie attól, hogy anyagi, erkölcsi, érzelmi, vagy akar hivatásbeli függetlenségét veszély fenyegeti s akkor a függetlenség a társadalom garanciája lesz. Nekünk demokratikus bírákra van szükségünk. Az igazságszolgáltatásnak rn^st már haladéktalanul a népi demokrácia követelményeihez keh alkalmazkodnia, vagyis mi azt kívánjuk a' biráklóL, hogy világszemléletünkkel értsenek egyet, ha nem, akkor távozzanak. Ehhez joga van és volt mindén államrendszernek, miért ne lenne joga a népi de m okrá cián alk. A mindvégig nagy érdeklődéssel kisért előadást* több hozzászólás követte és nívós vita alakult ki, ami a késő esti órákig tartott. Tűz a csepeli szabadkikölöben Hétfőn reggel 9 órakor a csepeli szabadkikötő Shell fcőolajTinomitó teiepén eddig meg nem állapított okból tüz ütött ki. Kigyulladt a 30 méter hosszú derítő medence felszínén uszó 2—3 cm. vastagságú olajréteg. A helyszínre sietett tűzoltóknak egyórai megfeszített munkával a tüzet sikerült eloltaniok és a közelben levő olajtartályokat megmenteni. A vizsgálat megindult. Vérles István tüzelő- és épitöanyagkereskedő. — Boldogasszony-tűS írul 17.i Telefon: 3—65. laoás fogyasztók részéra minden mennyiségben. HÚSVÉTRA finom $zeszl IFJ. TÓTH ANDRÁSNÁL nagyban és kicsinyben vásárolhat. Arany János- és eBrzsenyi-utca sarok.