Délmagyarország, 1948. március (5. évfolyam, 51-74. szám)
1948-03-19 / 65. szám
Világ proletárjai egyesüljetek ! „Pv *í» roVk" » DEIMAGYARO A Gazdasági Főtanács határozatai Rendezik a szegedi húsellátást Készül a gyermekklinika MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT DELMflGTflRORSZÁGl NAPILAPJA V. évf. 65. sz. 4RA M FILLÉR Szegőd, 1948 niárc. 1.9. Péntek! Két fontos nemzetközi esemény történt a napokban. TTruman az USA kongresszusa előtt bejelentette, hogy tekintettel az európai válságos helyzetre, szükségesnek tartja az európai »segélyprogram« sürgős végrehajtását, az általános katonai kiképzés és a sorozás elrendeléséi. Mindezt azért, mert meg kell védeni az európai országokat a kommunizmustól. A másik nagy esemény: a szovjet kormány elrendelte a szovjet hadsereg nagyméretű leszerelését, csak két évfolyam marad fegyverben. Két világ — kétféle politika. Miért lett ilyen sürgős egyszerre a Marshall-terv végrehajtása, a nyugati tömb megalakítása és a fegyverkezés? Miért lett válságos Trumannak az európai helyzet? Kétségtelenül a baloldal előretörése Európában sok gondot és fejtörést pkoz az amerikai imperializmus vezérkarának. A legveszedelmesebb pontnak Olaszországot tekintik, ahol áprilisban választások lesznek. Pár nappal ezelőtt egyik amerikai lap olyan véleményt közölt, hogy Olaszország elvesztése felborítaná Amerika pozícióit Görögországban és az egész Közelkeleten. Az olasz válaszfások kilátásairól pedig az angol konzervatív Daily Express azt írja, hogy Olaszország/április 18-án könnyen kommunista állammái válhatik. Természetesen nem arról van szó, hoigy Olaszország kommunista lesz-e, vagy sem. de a baloldal kilátásai erősen megnövekedtek. Két és félmillió az olasz kommunista párt tagjainak színia, a De Gasperri-kormány csak amerikai segítséggel tudja magát fenntartani. A Demokratikus Népfront Olaszországban ma az egész nép harci szervezetévé lett az amerikaiak betolakodó és belföldi ügynökei, De Gasperri keresztény demokratái, a liberálisok és nvilt fasiszták ellen, akik ezen kívül a Vatikán segítségét is élvezik. De Gasperri és társai annyira érzik helyzetük súlyosságát, hogy reményeiket ma már a megerősített rendőrségbe és katonaságba vélik. Franciaországban az osztályharc végsőkig menő kiéleződése jellemzi a helyzetet. A harmadik ut hivei, akiket eddlig az amerikaiak lámogattak, gyorsan felőrlődnek az előretörő kommunista párt és a De Gaulle-féle fasiszták között. Angliában is növekszik az ellenzék az amerikai imperializmus háborús politiklájának szolgai kiszolgálásával szemben. Magában az USA-ban Wallace háborúellenes pártja erősödik és komoly ellenfélnek ígérkezik a közelgő választásra. Ebben a helyzetben Truman ugy találja, hogy nem lehel tovább tétlenül várni és erélyesebb eszközökkel kell az amerikai pozíciókat megerősiteni. Ezért sietteti a Marshalltervbe felvett összegek megszavazását, ami ma már mindenki előtt nyilvánvalóan nem az európai nyomor enyhítésére, hanem a zsoldos kassza megtöltésére irányul. Ezekből a dollárokból akarja Marshatt tábornok összeverbuválni az amerikai zsoldos had'sereget, Európa szemetjét, Franco fallangistáit, a görög monarchofasiszlákat, a török feudó-fasisztákat és nem utolsó sorban félmillió nácit, akikből most akarnak felállítani hadsereget az összevont nyugati amerikai zónában. Politikai síkon a nyugati blokk összekovácsolása az amerikai imperializmus európai célja. Anglia, Franciaország és a Benelux államok képezik a nyugati tömnöt, amelynek segítségével az Egyesült Államok uj piaci lehelőséigekct és katonai házisokat akarnak Icremloni. 1948-ban Amerika uj Szent Szövetséget ültet Európa nyakára, hogv elfojtsa a szabad'ságlörekvéseket és esendőre legyen Európának. Amiig rruman a kommunista veszély ürügyén fegyverkezéssel. kardcsörtetéssel, politikai intrikák kai, háborús célzatú szövetségek összekovácsolásával ijesztgeti a háborúban elpusztult. sokat szenvedett Európát, Sztálin generalisszimusz a Vörös Hadsereg leszerelésével fesz tanúságot a Szovjetunió békés céljai melleit. A leszerelés Ilire erkölcsi pofonként érte az imperialista háborús uszítókat — jelenti a Telepre ss. Ez a gesztus világossá leszi mindén jószánd'éku ember előtt, hogv nem a Szovjetunió készülődik háborúra, hanem az Egvesült Államok imperialistái. Ez a lépés azonban még többet is jelent. Bizonyítja azt, hogy a Szovjetunió ereje anyagi és erkölcsi fölénye tudatiában bátran járhat a béke utján és az amerikai háborús uszítók tromfjai a le.gkevésbbé sem hozzák kii a sodrából a békeszerető nemzetek kormányait. Erejük tudatában öntudatosan vernek vissza minden zsarolási kísérletet és teszik nevetségessé a cirkuszi erőmutatványokat. Truman feneked'ése nem az erejét, hanem a gyengeségét mutatja. Eszünkbe jut a béka meséje, afnely hasonlítani akart az ökörre és addig fújta fel magát, amiig megpukkadt. Súlyos helyzetben a lasiszia görög kormány Általános katonai és po'gári mozgósítás? rendeltek el a szabadságharcosok ellen Görögországban annyira szorul a hurok a monarehofasiszlák körül, hogy Szofulisz miniszterelnök tegnap aláirta a szabadságharcosok elleni mozgósításról szóló törvényt. Az egyes minisztériumok felhatalmazást kaptak, liogy minden szükséges lépést meglegyenek a fenyegetett államhalalom megvédésére, A törvény felhatalmazza a kormányt, hogy polgári személyeket sziikségmiiiikára-kényszerifscn, megtilt minden megmozdulást, sztrájkokat is. Megalakult a két munkáspárt nagyszegedi összekötőbizottsága Iz Egységbizottság határozata mindkét párt tagjaira kötelező A két munkáspárt szegedi összekötő bizottsága csütörtökön ülést tartott, amelyen''határozatot hozott a nagyszegedi egységbizottság megalakításáról. Ezzel a határozattal uj fejezet kezdődik a két munkáspárt, az összes szegedi dolgozók életében. A megalakulás időpontjától az egységbizottság veszi iát az Országos Egységbizottság mindkét párt valamennyiké- által meghatározott formában rületi, üzemi, falusi és tanyai szervezetének politikai, ideológiai és szervezeti irányitá® sát. Az egységbizottság határozatai mindkét párt összes funkcionáriusaira és tagjaira kötelezőek. Az egységbizottság kidolgozza a két párt egyesülésének gyakorlati elő- ; Tombácz Imre és dr feltételeit, hogy az egyesülés ' Sándor. és időpontig Nagyszeged terűié Lén is megtörténhessen. A Nagyszegedi Egységbizottság tagjai: dr. Antalffy Györgv, Erdős János, Komócsin Zoltán, Kövi Béla, Papd^ György, Pintér Géza, Simon * Béla, Zöldi \ Truman-beszéd íelhivás egy amerikai rendőrállam létesítésére Bevin tudomásával szabták meg az uj militarista politikát — Waliace rádióbeszédben válaszol Trumannak Nyugaton nagy riadalommal fogadiák Truman kardcsörtető beszédét Amerikai körökben megoszlanak a vélemények- A közlársaságipárliak Trumant, aki tudvalevőleg demokratapárti, válságkelLéssel vádolják. A legtöbb törvényhozó véleménye szerint a kérdést komolyan Cs boszszan kell fontolgatni. Wallacc Truman beszédéről a következőket mondotta: A beszéd szégyenteljes felhívás a világhoz, hogy ujra mozgósítson, teljes beismerése a Truman-lerv csődjének és egyben megadom a felhívás egy amerikai rendőrállam lé'e i ésére, aminek csűr törlőkön este mondandó rádióbeszédemben •teljes tiszteletet. Londoni körökben ugy vélik, hogy Truman beszéde sokkal fontosabb és kövelkez.ményeiben is súlyosabb lehet, mint a háború vége óta el' mondott beszédéinek bármelyike. Ezideiig ez az egyetlen hivatalos jellegű vélemény Londonból." Feltűnést keltett aZ a washingtoni hir, mely szerint a legmagasabb amerikai kormányzati körökből értesítették a Reuter-irodát, hogy Bevin külügyminiszternek jelentős szerepe volt Truman elnök világszenzációt keltő döntéseiben. A washingtoni szovjet nagykövethez a beszéd elhangzása után kérdést intéztek, amelyekre nem adott választ. A nagykövetséghez tartozó körökben ismételten rámutattak arra, liogy a Szovjetunió elrendelte az id'ősebb korosztályok teljes leszerelését. a marxi-lenini világnézet alapián egyesülnek Farkas és Mirosán elvtársa munkáspartok egyesülésének ideológiai feltételeiről Csütörtökön clsőizben ültek össze közös értekezletre a két munkáspárt megyei titkárai és osztályvezetői. Farkas Mihály elvtárs beszédében hangsúlyozta, hogy az egységes munkáspárt nem jelenthet a Magyar Kommunista Párttal, annak ideológiájával, szervezeti felépítésével és gyakorlatával szemben egy' lépést bátra, hanem egy hatalmas lépést előre kell jelentenie. Az egész munkásosztály egyesül niost a marxi, lenini vdágnézet alapján, inert egyedül ez az ideológia vezetheti győzelemre a munkásosztályt. Nem véletlen, hogy egyetlen szociáldemokrata párt sem döntötte meg a kapitalizmus hatalmát, hanem éppen uj erőhöz spgitetle a kapitalizmust. Ezzel szemben Marx, Engels, Lenin és Sztálin tanítása korszakalkotó győzelmet aratott a Szovjetunióban. — A kommunista pártban fegyelem van — folytait;) Far' ciáldemokrala Prírtból. A jobboldaliak suttogó propagandájával szemben az az igazság, hogy az . egységes munkáspártnak minden szociáldemokrata tagja lesz, akit nem zártak ki jobboldaliság, vagy korrupció miatt. — Az egységpártot ugy kell felépíteni, hogy mögötte felsorakozzék a 'magyar nép döntő többsége. Áz egységes munkáspárt a magyar dolgozókat el fogja vezetni a szocializmushoz — fejezte be Farkas elvtárs lelkes lapsok közt beszámolóját^ Marx-Lenin-Sztálin pártja Ezután Marosián György elvtárs emelkedett szólásra. A Magyarországon létrejövő egységes munkáspárt — mondotta — inkább kommunista pírt lesz, Marx, Lenin és Sztálin pártja, mint bármi más. Marosán elvtárs rámu latolt, hogy a jobboldali szoci áldemokraták szov j e tellenesnek és kommuni§taelleneskas elvtárs —, dc nem kaszárnyafegyelem. Vitatkozó párt vagyunk, de j azt a hibát, hogy nem szállnom elsősorban vitatkozó, hanem cselekvő párt. A legfontosabb feladat most a jobboldal kizárása a Szo;nek nevelték a Tagságot. A I baloldali vezetők elkövették lak szembe ezzel a magatartással. Ez a politika sodorta olyan veszélybe a Szociáldemokrata Pártot, hogy napok alatt összeomlott volna, ha a Kommunista Párt el nem rendeli a tagzárlatot. Marosán elvtárs külföldi tapasztalataira hivatkozva megállapította, hogy a nyugateurópai szociáldemokrata pírtok politikája a Marshall-tervet, az imperialistákat a polgárháborút szolgálja. Ez nem lehet a mi utunk — mondta. A mi utunk a marxista-leni-" nista egységes munkáspárt megterem Lésének utja. A Szociáldemokrata Párt magával hozza legjobb forradalmi hagyományait, mert megszabadít ja magát a megalkuvó szellemtől. Inkább eggyel több jobboldalit zárjunk ki, mini eggyel kevesebbet. A tisztogatás azonban nem lehet ugródeszka karrieristák számiára, uj állások megszerzésére. Mindenkinek tudnia kell, milyen nagyszerű történelmi cselekedet az egységes munkáspárt megteremtése és más1 demokratikus országokban is sietteti az egyesülés folyamatát és igy nemzetközi viszonylatban is történelmi eseménv — mondotta befejezésül Marosán elvtárs a hallgatóság nagy tetszésnyilvánítása mellett.