Délmagyarország, 1948. március (5. évfolyam, 51-74. szám)
1948-03-18 / 64. szám
Csütörtök, 1948 március 18. DELMAGYAKOHSZAG 3 niexils György államtitkár látogatása a Móricz Zsigmond Ko iég umban Minden bejelentés és fogadtatás nélKüi lépett bc Alexits György km luszállam titkár március 15-én déiUtán a Móricz Zsigmond Kollégiumba, hogy a helyszínen ismerkedjék meg a kollégisták életkörülményeivel. A kollégistáit legnagyobb' része a színházban és a sporttéren volt, így Alexits államtitkár az egvJkél otlhonmnradital társalgóit. akik bizony nem is tudlak, kivel társalognak! Megelégedéssel látta a leánykollégisták csinos és tiszta szobáit, megígérte, hogy bútorzatból segítséget fognak kapni a kollégisták. Megnézte. mit olvasnak a tanulók, mit irnak a faliújságokon, mily szellemben nevelődnek. Alexits György államtitkár nagy megelégedettségének adott kifejezési a látottak felett és örüít a kollégium haladó és munkás szellemének. látogatásán elkísérte felesége, dr. Ferencz László főszerkesztő, Dombi Béla, a szegedi tankerületi főigazgatóság képviselője és dr. Eraődi József egyetemi tanársegéd. Alexi Is államtitkár szegedi utja alkalmával fogadta az egyetemi jogi kar küldöttségéi a jogi kar kibővítése tárgyában és hosszan elbeszélgetett á népi kollégistákkal nevelési problémáikról. A magyar-csehszlovák baráti kapcsolat feltételei megvannak Fteriínqer és Erban a magyar-csehszlovák viszonyról <4 a Bírói bírói füoqetlenséq áthelyezhetőség és cimen tart előadást a Jogászok Szabad Szakszervezete rendezésében dr. Bajor László miniszteri tanácsos 20-tin, szombaton délulán 6 órakor az Ügyvédi" Kamara nagytermében. Érdeklődőket szívesen lát a rendezőség. Fierlinger iparügyi miniszter és Erban miniszter képviselte Csehszlovákiát a budapesti centenáris ünnepségeken. A két miniszter hétfőn utazott haza Prágába és magyarországi tapasztalatairól kedden nyilatkozott a csehszlovák rádióban. Fierlinger iparügyi miniszter kijelentette a rádió munkatársa előtt, hogy Magyarországon leginkább a mély szociális átalakulás ragadta meg a figyelmet. Erban mint szakszervezeti vezető szólt hozzá a kérdéshez. Kijelentette, hogy olt elsősorban a munkásság helyzete érdekelte. Azt a benyomást jiozla magával a magyar fővárosból, hogy a jnaj gvar munkásság helyesen fog1 la fel helyzetét a nemzet kerelén belül és a demokratikus fejlődés következménye _ a munkásság együttműködése a parasztsággal. A magyar nép állásfoglalása a nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban arra enged következtetni, hogy Magyarország a demokrácia békcnuiukájára ma érettebb mini bármikor eddig. Fierlinger iparügyi miniszter ezután hivatkozott arra a mély baráti érzésre, amelyet a magyar nép széles rétegei táplálnak a Szovjetunió iránt, pedig Magyarország nem szláv ,állam. Ez azt jelenti — mondotta —, hogy a Szovjetunió Magyarországon igen jó alkoló politikát, folytatott. A magyar nép ma már látja és helyesen értékeli, hogy a szlávok nem imperialisták és a szláv kérdés nem fog beavatkozást jelenteni az ország belső ügyeibe. Erban miniszter ezután beszámolt a magyar Államférfiakkal folytatott beszélgetéseiről. A magyar államférfiak körében igen komoly érdeklődést tapasztaltam — mondotta — a baráti kapcsolatok kiépítése 'ránt. Ennek fel lé telei adva vannak. Nincsenek vitás kérdések a magyar és csehszlovák munkás és paraszt érdekei közölt. Mindkét országban békét, újjáépítést és a nép demokratikus jogainak további kiszélesítését akarják. Az a benyomásom — mondotta végjül a miniszter —, hogy Ma| gyarországon a demokrácia : olyan ulon halad, hogy ppti, mista módon tekinthetünk a | magyar és csehszlovák népi demokrácia további Viszonyai'nak alakulására. fiz ipartestület támogatja a munkaversenyt gyűlésen több taggal "képviseltette magát a testület és a szövetség szegedi munkájában is tevékeny részt kíván venni. Az ipartestület nagyterme több évig idegen tulajdonban volt, miután a testület visszaszerezte a nagy termet, azt a versenvek támogatására felajánl demokrácia további építésébe a Szakszervezeti Tanács részére kivánja oekopcsolni. A teremj ben egyrészt szakmai -"továbbj képző előadásokat rendeznek, ezenkívül Kiállításokat és dtemoA szegen! Kézmfivesiparosok — elleniélben a mulltal — kifejezésre kívánják juttatni, hogy a 'demokrácia hívei és a haladószellemű megmozdulások támogatói. Igy legutóbb az ipartestület ugy határozott, hogy a munka7, 'szépmivii ezüst serieget és pénz julaimat. > Ezen túlmenően a szevedli iparoslársad'alom béxapcsolód'ott a Szabadságharcos Szövetség munkájába is. A bunapcsti alakuló Meg kell moznaíni a magántőkét is a munkanélküliek érdekében Nagyszámú munkanélküli küldöttség kereste fel szerdán délelőtt Gyánj Imre főispánt Komócsin Mihály elvtárs, szakvezeti megyei l.ilkár vezetésével. Elmondották, hdgy a legsúlyosabb anyagi helyzetben vannak és sürgős segítségre, munkára lenne szükségük. A főispán tájékoztatta őket a közmunkák jelenlegi beosztásáról és tájékozta tta a megjelenteket, bogy éz is hatalmas anyagi áldozatába keríu az államnak. Tombácz Imre elvtárs, az MKP nagyszegcdi végrehajtó bizottságának elnöke is hozzászólt a kérdéshez éáT rámutatott arra. hogy a magántőkét Kellene erőteljesebben kényszerilem a különböző líiunkálaloK. építkezések megindítására, mint ahogyan a múltban sem volt egyedül az Állam | Be város Mozi I Csütörtöktől vasárnapig Uj amerikai filmattrakció Láthatatlan pofonok (Ujabb bolrány a lulv lágon) a legmulatságosabb amepikai noliózat, 100 perces hahota, nevelővihar, harc izgaiom. szerelem, féltékenység. Főszereplők: ROLAND YOl'NG. CONSTANCE BENETT, Uj Magyar H'radő. Ezt megelőzően a ragyogó színpadi világszám: 4 BüRIOfitLU (a repülő ördögük) grandiózus világattrakció Soha nem látott bracurok a levegőben és a háromszoros nvujton. képes mindén terhet magára vállalni. Javastatara ezután tanácskozásra ültek! össze a főispánnál. hogy a legsürgősebb tennivalókat ezen a héten rci is dapestre a Kérdés személyes fellárására és szombaion közlik utjuk eredményét a munkanélküliekkel. kratiikus megmozdulások céljára is rendelkezésre bocsátja a termet. Vetömagkérdéseket beszéltek meg a város mezőgazdasági értekezletén Szeged mezőgazdasági hároméves tervének zökkenőmentes megvalósilása érdekében a tervhizottsági hivatal kéthetenként rendszeres értekezletet tart, amelyen a szakemberek és a különböző illetékes szegedi kirendeltségek vezetőinek bevonásával megbeszélik az elmull két het eredményeit és a további tennivalókat. A legutóbbi értekezleten Róna Béla elvlárs, megbeszéljék. Még j pénzügyi tanácsnok elnökléfcí is utaznak Bu-i kével több fontos eredményről értesülhettünk. Az elmúlt kél bél legfontosabb lennivalója a különféle vetőmagvak beszerzése és kiosztása Előadások: fél 4, fél 6, fél 8. Pénztár délelőtt 11—12 és és az előadás előtt félórával. Segítsége! a göröq néprek A görög szabadságharcosok javára az alábbi adományok erkeztek, amelyeket a mozgalom titkársága ezúton köszön meg. Juhász P ál kubikos 10; Szögi József 10, Szent Györgyiéri ált. iskola 12, Somogyitelepi kommunista és szoc. dem. párt 538.90, Patzauer-cég dolgozói 33, Pick-szaláuvigyír dolgozói 162.50, Sóhivatal munkásai 18, Honvédkórház 22.86, Folyammérnöki hivalal 96, Faludi-malom dolgozói 27.10, Vendéglősök, kávés és szállodásipari szakosztály 212, Varga Minály kötélárugyár dolgozói 95.50, Közüli hid'dolgozói 595.20, Szegedi tudományegyetem karai és hivatalai" 908.10, ítélőtábla tisztviselői 42.50, Szeged-ruzsajárási áll. népiskola igazgatósága 26.06, Deák Késárugyár és dolgozói 44.50, Pick-szalámigyár dolgozói 136.05 forint, j összesen 2991.05 forint. A görög szabadságharcosok 'javára a mai napig gyűjtött I adományok összege 12.861.03 forint. a magyar ulsaghók szabadságünnepe A Magyar Újságírók Országos Szövetsége kedden este rendezte meg szabadságlakomáját a Park Klubbanl! Az ün-Idákat eddig 17 holdra szíiknepi összejövetelen résztvett jséges mákvetőmagban részevolt. A jéigkárosult gazdáknak 50 mázsa kiváló minőségű lucerna velőmagot osztottak ki, a készpénzes akció keretében pedig 20 mázsát osztanak szét, "amelyhez 16.000 forint hitelt nyújt a város. A hollandi hurgonyave!őgumó Akció köreiében kiutalt száz mázsa krumplira folyik a jelentkezés, úgyszintén folyamaiban van 1850 mázsa éílaűurgonya leszállítása is. Az import sörárpa akció keretében kiutalt száz mázsa vetőmagért is jelentkeznek a gazdák. Folyik a zabvetőmag biztosítása is. Az ínséges zabvetőmag akció keretében kiutalt 200 mázsa zab összegyűjtése, valamint tisztítása a fclgvüjtők által megtörtént. Folyamaiban vannak a jégkárosullak kölcsönakciója kerelében kiutalt 150 mázsa zab tisztítási munkálatai is. A hiányzó zabvetőmag biztosítására 100 kiló morzsolt kukoricáért 92.5 kiló zabot lehet cserélni. A minőségi vetőmagakció keretében 30 kisembernek 30 holdra szükséges vetőmagot osztottak ki. A szegedi gazTildy Zollán köztársasági elnök és felesége, Dinnyés Lajos miniszterelnök, a kormány, a diplomáciai testület több" tagja és sok más személyiség. Az ünnepi beszédet Mihálvfi Ernő miniszter, a MUOSz elnöke mondotta kezében az ujságirók uj, hatalmas Kossuth-serlegével, amelyet a történelmi emlékbizottság ajánlott fel 1918 március 15-re a magyar újságíróknak. a KIS HUNGÁRIA ESPRESSÓJfl Egész nap üzemben a legmodernebb géppel készült 100 százalékos BABKÁVÉ A zenét újra Virány és Rácz szolgáltatja sitették. Lépéseket tettek annak érdekében, hogy a kötelező n apraf ongó term esztéssel kapcsolatban a paprikát csorenövényként beszámítsák. A pélisó-mütrágya akció keretében 300 mázsát hitelben osztottak ki, további 300 mázsát pedig 100 forintos kedvezményes árban. Remény van rá, hogy az ujabb igényeket is sikerül kielégíteni. Folyamatban van annak a tízezer forintos szántási bankhitelnek felhasználása is, melyet a tiz holdon aluli kisemberek, elsősorban az uj birtokosok részére bocsátanak rendelkezésre. A mezőgazdasági termelési munkaversenyekel mindenütt folytatják és országosan ás igen nagyjelentőségüek a szegődi kezdeményezések. Idegenvezetőtanfolyamot tart a város idegenforgalmi hivatala. A közelgő Délkeleteurópai Ipari Vásár és a szabadiéri játékok alkalmából nagyobb idegenforgalomra! számit a város vezetősége. Miután a régi idegenvezetők! nagyrésze demokratikus szempontból kifogás alá esik, uj, demokratikus szellemű idegenvezetőkre van szükség, akiket lanfolvam keretén belül képeznek ki. — Mii lehet Klebelsbergrő! elmondani? — kérdezte a tanfolyam egyik hallgatója az előadótól. A válasz csak egy lehet:'AZ igazat 1 Mi igaz? Klebelsnerg az uri Magyarország soviniszta politikájának egyik legjellegzetesebb képviselője. Klebeísberg volt az, aki leghangosabban hirdette a szomszéd államok felé a skinturfölényU. Ennek a hazugságnak igazolására - és az ő kezdeményezésére építették — többek között — Szegeden a Dóm-leret. A /kultúrfölény? hirdetésével támasztotta alá az uri Magyarország imperialista törekvéseit. rttfdig, amíg a szegedi körgát építői a töltésen kivül szorultak és a városnak nem1 volt »pénze? a proletárok védelméről gondoskodni, a /kultúrfölény ?-poli lika milliókat talált — a külföld elkápráztató sár a és széditésére — városszépilési céiokra. A város peremén egészségleien lakásokban a gümőkór ezerszámra szedte áldozatait. Nem munikásszanatóriumokat és egészséges munkásházakat építtetett K.ebeisberg. hanem több szinnyomalu piakátot, melyben felhívta a figyelmet, hogy /Védekezzünk a gümőkór ellen!? A üóm-lér csodálatosan szép, dó oldalszámra tudnánk olyan épületeket felsorolni, amelyek nemzeti szempontból szükségesebbek. Ez az igazság Klebelsbcrgrői. amit elmulasztottak megmondani az idegenvezctőlanfolyam hallgatóinak, pedig ezt igazán illik tudni demokratikus idegenvezetőnek1. Tisztasági munkaverseny a leánygimnáziumban A szegedi Állami Szent Erzsébet leánygimnázium növendékei igen' szép példát mutattak a többi iskoláknak. A közelmúltban járt náluk Dombi Béta elvtárs, főogazgatóhetyettes és felhívta figyelmüket az osztályok rendbehozására, kicsinositósára. A diákleányok erre munkaversenyt indítottak és ennek eredményeképpen tisztára súrolt padok, tiszta ablakok, Ízlésesen feldíszített falak fogadják minden oszlályban a belépőket. Különösen a két IV. osztály tűnt Jci a pompás ötletekkel,, a 'tisztasági versenyt pedig a VI./b nyerte meg. A legtöbb osztályban azóta még Ízléses .függönyök és toritők is otthonosabbá leszik a diáklányok mindennapi munkahelyét. MA f| Rí Széchenyi Filmszínház Szeged Telefon: 490 Csütörtöktől vasárnapig Legújabb 'francia, filmvígjáték. Pikáns történet. Főseereplö: EDVIGE FEUILLÉRE. Azonkívül: HIRADO. Előállások: fél 4. lé! R, fél g. Pénztórnyitós délelőtt ll-től 12-ig, előadás elölt félórával.