Délmagyarország, 1948. március (5. évfolyam, 51-74. szám)

1948-03-02 / 51. szám

ffcdd, 1048 március 2. dglmagyasorszag Az ttjuság a termelés felé fordui Jó munkát végeztek Délmagvarerszág szakszerve­zeti ifjúsági vezetői a vasárnapi konfeiencián (Szeged, magánalkídmazotli SzIT), Gisenberg Miklós (Sze­ged, bőripari SzIT), Hegedűs József (sarkadj cukor©ár), Gyurkó József (békéscsabai szén, öntudalban, lellcesedés­ÉMOSz) felszólalása ulán Be- ben erősödve távozlak el. lánszky Béla (Szeged, Vasutas SzIT) rohammunkájukról szá­ámolt be. A konferencia végén hatá­rozati javaslatot fogadtak el, amelyben többek között üd­vözölték a Szociáldemokrata Gazdag műsorral indult a szegedi szovjet-magyar ünnepi hét A szakszervezeti székház nagytermében vasárnap reg­gel kezdődött meg a SzIT első délmagyarországi konfe­renciája. Ez a konferencia mérföldkő volt a vidéki szak­szervezeti ifjúsági mozgalom életében. A felszabadulás óta egyre szélesebb tömegeket megmozgató és egyre jobban tö­mörülő, önludatosuló SzIT-vezelők munkájukba ezen tél a legteljesebb rendszerességet, tervszerűséget visznek majd. A mögöttük felsorakozó fizikai és szellemi dolgozó fiata­lok utasításuk nyomán csatlakoznak a felnőttek országépi­tő lendületéhez és részt kérnek és vállalnak a többter­melési harcból és igy szervesen továbbfejlesztik eddig álta­lánosságban csak kulturális és szervezési téren folytatott munkájukat. A zászlódiszben uszó, jel­mondatokkal díszített terem­ben elsőnek a SzIT-mozgalom legjobbjaiből elnökséget vá­lasztottak. A megnyitó beszé­dek uhui Komócsin Zoltán elvtárs szólalt fel. Az MKP nagy szegcdi végrehajlóbizolt­ságának üdvözletét tolmácsol­ta, majd többek között a ter­melési versenyek fontosságá­ról beszélt. Ez nern képzel­hető el munkásegység nélkül — mondotta. — A tanulás, to­vábbképzés jelentőségéről szólva kiemelte, ho© a mun­kásfiataloknak Marx és Lej nín szellemében kell tanul­niok. Dobó József SzIM-ki­küldölt külpolitikai beszámo­lót tartott, Simon Béla elvtárs "a Szociáldemokrata Párt sze­gedi szervezetének üdvözletét hozta. Ezekután Varsner Sán­dor, a SzIT központi vezető­ségének tagja több mint két­órás előadásban rámutatott a SzIT-mozgalom minden pro­blémájára ésutmulatást adott a további munkára. Lcvendel Lászlóné az e©ctemi ifjúság üdvözletét hozta és az értel­miségi-fizikai dolgozó ifjúság összefogását sürgette. Szünet után, fél 1 körül ke­rült sor a beszámolók feletti vitára. Bágyoni Szabó Attila a nagyszegedi ifjúsági össze­kölőbizottság nevében beszélt és a munkás-paraszt ifjúság szoros e©ütlmüködésének a fontosságát emelte ki Perjési Károly tanonciskolái igazga­tó, Kosóczkv József uttörő­•ezető ulán Vizi Lás;ló TIOSz központi kiküldött beszélt. Bohó Róbart a Diákok' Nemz. Szövetsége, Bozóki István a Petőfi és Garami tanoncott­hon. kéltléseiről szólott. Lé­derer Gizella a budapesti ÉMOSz központ, Dobotka László a gyulai textiles-SzIT a Magyar-Szovjet Művelődési han^n"adta eirróAyatott Tte­Deák Imre a békéscsabai több; Tarsasag országos ügyvezető el- tét. A végzetes reggel előtte »A szovjet nevelés Makarenko müve tükrében <i ciinmel tartolt igen érdekes és nivós előadást. Beszédében a többi között a következőket mondotta: — Makarenko = Az uj ember kovácsa* cimü könyve alapjá­ban ismerteti az előrehaladást, a szovjet pedagógia küzdelmes idejének törekvéseit, a kollektív nevelés fontosságát és ezen be­lül az egyéni felelősség hangsú­lyozását. A büntetőintezetek le­züllött társadalmából egészséges szovjet embereket, küzdő és harcoló munkásokat tud nevel­ni. Ehhea lelkes kitartás és Pártban lejátszódó tisztulási 0*lyan nevelői lelkesedés kell, foL amatot, követeitek a de- mint Makarenkónak volt. moKrallkuS lanonctörvény 1 Aa értékes előadáshoz Csorna napirendre tűzéséi és több \ Gyula, Domb" Béta és még má­mús sürgős ifjúsági kérdés megoldását. A konferencia a délutáni órákban zárult, a vi­déki küldöttek na©része azon ban csak az éjszaka folya­mán, további munkára ké­Vasárnap kezdődött meg Sze­geden a Magyar-Szovjet Műve­lődési Társaság rendezésében a gazdag müsoru magyar-szovjet ünnepi hét. Délelőtt '10 órakor a városi muzeumban Dénes Leó elvtárs, polgármester és Szőke Mihály múzeumigazgató nyitotta meg azt a monumentális szovjet fénykép- és könyvkiállítást, ame­lyet szombati számunkban már ismertettünk. Délelőtt lt órakor a társa­ság székliázában tisztújító köz­gyűlés volt. ííéites Leó menyiló beszéde uláii a társaságot támo­gató szegedi üzemeknek nyúj­tottak át elismerő okleveleket, majd a titkári és pénztári je­lenlés felolvasása' után a követ­kező tisztikart választották meg: Dísze ülök: dr. Ortutay Gyula. Elnök- Dénes Leó. Ügyvezető el­nök: dr. Erdőéi". József. Társel­nökök: or. Antalfíy György, Diczfalussy Ferenc, (ír. Drégely József, Fehérváry Béla, Gyám Imre, Gyön©ősi József, dr. "ile­lényi Géza, tlr. Pálfy György, dr. Sztodolnik László, dr. Tóth László, Vaszy Viktor, Zápori De­zsőné. Alelnökök: Páti Ferenc, Tombácz Imre, Szőke Mihály, Csorna Gyma, Sörös Jenő, Ser­ley Sándor, Gyólai István és Kiss Dezső. Főtitkár: Nyéki Fe­renc és Deltre Béiiné. Titkár: dr. Erdélyi Arpéd, Deák Ferenc, Fodor Imre, Antal József, Ga­loth Ferenc, Korányi Sándor és Dávid Katalin. Az ünnepi hét müsorábaq dél­után Darvas József miniszter, tása",~"aki Vasárnap este a . budapesti Nemzeti Színház művészei ün­nepi díszelőadás keretében mu­tatták be Szirnonov "Az orosz kérdés* cimü nagysikerű drá­máját. Előtte Major Tamás igaz­gató monuott bevezető beszé­det és ebhen az igazi művészi hivatás mellett tett hitet, mert — mint mondötta — a művé­szeknek nemcsak játszaniok kell, hanem harcolniok egy jobb vi­lágért, a haladásért, a békéért. Pedagógus ankét Hétfőn aélután 5 órai kez­dettel az MSzMT helyiségében a ' sok fűztek érdekes-* hozzászó­lást. A „Szovjet hét" keddi és szerdal műsora: Délután 6 órakor a Kiss D.­palotában dr. Havas András elő­adása: (.A dolgozók egészségügyi védelme a Szovjetunióban* és dr. Schneller Karoly egyetemi tanár előadása: (Szovjetunió népe és népmozgalma*. Esle 7 órakor a szegedi Nemzett Szín­házban előadásra kerül Csehov (Lakodalom* és Gorkij (Leány­nézők* cimü színmüve. A Bei­városi Moziban: Egyetemi éveim, a Korzó Moziban: Pilótaszere­lem és a Széchenyi Moziban: Hamupipőke cimü szovjet fil­mek. Szerdán ugyanezeket a filme­ket játsszák a mozik. A szerdal napon délután 5 óraikor a Zene­konzervatóriumban Vaszv Vik- • tor, a szegedi Nemzett Színház igazgatója a (Szovjet zenéről* tart előadást. Utána hangver­seny következik, amelyen Lázár Márta, Lőrincz Zsuzsa, S. Papp jj Júlia, Bajnok Ferenc. Erd'y Pál és Nádas Tibor lép fel. űrömmel közölhetjük, hogy a szegedi mozik nemcsak ezen a két napon, hanem az egész szovjet-magyar hét alkalmával pedagógusok számára ankétot szovjet filmet játszanak, még­rendeztek. Ennek keretében pedig igen érdekes és művészi dr. Berky Imre giinn• igazgató filmeket. Rablással párosult emberölésért 14 évi fegyházra Ítélték a baifásgyiikbs Schtanger Etelt Hatalmas tömeg gyüit egybe, tároztam el* hogy megölöm, j soha. a baltásgyilkos Schlángpr Etel; Szászné kezeinbeadta a ballát, 'i-n slatáriális" tárgyalására. A folyo-jhogy vágjak aprófát. Röglön rá són megakadt a közlekedés, alig vágtam Szasznéra s mikor rá Csoda az egyetemen Csoda történt a minap ka egyetemen: marxista elöadjfl marxista előadást tartott. A marxista előadó: Rudas László volt, az előadás di­nije: 1848—1918. Előadási* ban azt mutatta meg, ho© , hogyan épült he a 48-as rrw­©ar szabadságharc aa Eu­rópai "forradalmak sorába, meg persze azt is, mi a ml sajátos feladatunk, 1948-afl értelmiségi ifjúságé. A 48-;w forradalom iiiemi old,ottn meg a parasztság földpro­blémáil — mondta. — D*a megoldotta 1915 a földre­formmal. Hiába detronizál­ták a Habsburgokat akkuig mégis csak a ma feladata lett a köztársaság megalko­tása, megszilárdítása —• hir­dette Rudas László. — Aa ifjúság feladata pedig aa, hogy uj körülmények kö­zött, uj eszközökkel harco* ja mjeg a maga harcát a (né­pi, demokratikus Magyar­országért. A középiskolá­ban, e©etemen sötétségben tartott diákflejekbe mindenl, minden (Összefüggést meg­világító fénysugárként ha­tolt Rudas László előadása. A Marczánkó—Pálffy—Vá­rady, a Ilóman—Szjekfft, , Málnása zavaros, elavult ós­di történelem szemlélete he­lyett Uj világ tárult ki előt­tük: a százéves, mégis uj marxi történelemszemlélet nyomán. És noha zsúfolásig 4£mve volt és soha marxis­ta előadást még nem hal­lott, mégsem omlott össae az auditórium maximum, aa egyetem legna©obb előadó­terme. (Csak a dörgő taps veszélyeztelte olykor-oíy­kor!) A csoda megtörtént valahára, ha na©sokára Is. Három év magyar demo­kráciája kellett ahhoz, ho© a marxizmus modern tu­dományszemlélete bekerül­jön az" egyetem falai köaé. De bekerült és mi, világo­sodó elméjű szegedi diákok nem is engedjük 'el már —ito. tudták a vádlottat előállítani, aiki ütöttem, nem gondoltam sem­a nagy tömeg láttára fuldokló mire. Az első ülés után. előre zokogásban tört ki. A lumul­tuózusjelenetck [miatt kicsit késve kezdődött a tárgyalás. Fél tiz óra körül vonult be a tanács. Dr. Szalay Zoltán ta­nácselnök szavait szinte el­nyomta a vádlott hangos jajga­zokogáslól elcsukló ezer SzIT-es nevében beszélt, inökc tartott érdekes előadást (Le­Kunsági Imre Délpestme©e szervezett munkássága, Soós Magda a ^lagykőröst SzIT­esek problémáiról szólalt fok Rácz Lajos a 10 csabai SzlT­szervezet nevében niunfcaver­*cnyrc Mvta ki egész Délma­©arország szakszervezeti if­júságát. Klein Sándor szege­di ve©iipar.i SzIT-es felszóla­lása után Gábor Zoltán orszá­gos vidéki titkár beszélt. Ba­lázs József (Makó), Csápensz­ky István (szegedi ÉMOSz­SzIT beszéde után Faragó László az ujszegedi kender­n ingrá dtól—S zt áiin grádig* Cim ­mel. Bevezetőt Gyén) Imre fő­ispán mondott, majd Darvas mi­niszter színes útinapló formájá­ban mondta el öthetes szovjét­uniólieli tartózkodásának élmé­nyeit. Hosszan tóglalkozott Moszkva, Sztálingrád, Lenin­grád és a Szovjetunió gyümöl­csöskor tjének: Grúziának életé­vel, lakóival, szokásaival. Hang­súlyozta, liogy a mennyiségi és nrinőségi teljesítmény az eset­len dolog, amely eldönti egy-egy ember értékét és boldogulását. Általában uiCn de niitt az élet­őrömnek, vidámságnak, a belső nvR-íoöSsáRíiak képéi lálhatta és ha von egyáltalán féleienméN számolta meg Szászné a pénzét. — Bözsikém, benned1 bdzom — mondta Szászné s én akkor ha­li orzó-Mozl Telefon: b24. ©ár ifjúsága nevében üdvö- feüf; ak*0!. ennfi jeg1fthb zölte a haladószellemű e©e- jelét a Szovjclun'ókan leheteti temi ifjúságot. Faragó Jenő Iáin". Mo-t vásár© h»« horlétlan mennylségtien !»a darabos 3 a Kristály nosószádáf forintos kg.-kénii árban Muqkásszövetkezeíber) Telefon: 463 Ma premier I A Magyar-Szovjet Műve­lődési Társaság Kultur­bel© alkalmából hoztuk le a legmeglepőbb orosz fil­met! jSzűv, mosoly, szeretem! |A- férf'as bátorság t'lmjol Pilóta­szerelem Főszerepben: DRÜSNYIKOV, a »Kővirág« Danjluskájá­nak alakitójával. Műsort bevezeti: An?er"ka'-ftíspex és Magyar V'tágh'raúő, Előadások: íél 4, fél 6, fél 8. bukott. Rögtön elvettem a pénzt­majd utána többször fejbevag­lani. Hörgött s hogy ne hall­jam, rádobtam a dunnát. Közben az ügyész felmulatja a baltál. Schlanger Etet elta­karja az arcéit s csak többszöri felhívás ulán néz fel. — Igen, ez volt — suttogja alig hallhatóan. Felvonultak ezulán a házbe­liek Kertész István postaailiszt­lel, a gyilkosság felfedezőjével az élén és feltárták a bűntény minden részletét. Majd dr. Fazekas Gyula bon­colóorvos adta elő szakvélemé­i nyét. Többszörös koponyaalapi i törés, agyvelőroncsolás, agy­kérgi vérzés következtében állt be a halál. Minden ülés halá­los volt. Dr. Acs Sándor tör­vényszéki orvos szerint a vád­lott elmebetegségben nem szen­ved, teljesen beszámítható és az is volt a bűncselekmény elkö­vetésekor. Ezután dr. Csapó Ödön ál­lamügyész másfélórás nagyha­tású vádbeszédben mulatott rá a vádlott bűnösségére és a leg­szigorúbb büntetés kiszabását kérte. Dr. Lóránt lászló védő az elmúlt 25 év társadalmi rendszeréi ostorozta, amely vé­dencét idejutlatta. Rövid tanácskozás után a nagy esküdlszéki teremben hir­dette ki dr. Szaiay Zoltán ta­nácselnök az Ítéletet. Rablással párosult szándékos emberölés büntette miatt 14 évi fegyházra ítélték Schlánger Etelt, aki még igy is fiatalon, 32 éves korában nyert vissza szabadságát. Nőnap a városházán Az MNDSz, a né© koallcftóa párt, a szakszervezetek és ua ipartestület nőbdzottsága vasár­nap délután nemzetközi nőna­pot rendezett a városháza köz­gyűlési termében. A Himnusz hangjai utón dr. Drégely Józsefné elnöki meg­nyitóját követően Kovács Jó­zsefné, az országos szakszerve­zeti nőli(bírság kiküldöttje mon­dott ünnepi beszédet. A pártok nőbizottságni résag­ről Haraleez Islvánné (MKP), Bán Sándor né (Parasztpárt), Velró Istvánné (Kisgazdapárti és Marosi Sándörnó (szoc. aooa* mondtak beszédet. A nőgyülés táviratilag tiltato­zott Párizsban a nemzeiközí nő­szövetségnél a görög nép el­nyomása és a szabadságharco­sok bebörtönzése ellen. Szavalatokat mondtak: Nagy­györ© Mária, Móczán János és Szilágyi Mária. Közreműködtek: az Altalános Munkás Dalárda dr. Endrődi Ferenc vezényleté­vel és a rendőrzenekar Kerekes Pál vezetésével. MOSzK (volt Hangya) baromfitelepe iciBdcniiienn.vbégU tojást élvem, ugy a leiepén, mint a s/ege i piacon, minden­kon rendeletileg megálla­pított árost, ti íl t ó h a z : Szeged, Ilona-utca 16-20.

Next

/
Thumbnails
Contents