Délmagyarország, 1948. február (5. évfolyam, 26-50. szám)
1948-02-11 / 34. szám
Szerda, 1948 február 11. A népjóléti minisztérium t elemeit a hadifogoly-segélyt A népjóléti minisztériumban Olt Károly elvtárs személves irányításával minden intézkedést megtettek a hadifoglyok tagadására. Az idei költségvetés a mull évtoéi 26.5 uiiíllló íorinllal többel Irányzott elő a hadifoglyok gondozására. Ez lehetővé teszi, hogy az ediPftl 5 forint uCpénz helyett 20 forintot, a 100 forintig terjedő egyszeri segély helyett 201) forintig terjedő segélyt adjanak. Sokkal nagyobb inertekben tudják biztosítani a hazatért hadifoglyok ruhaellátásai is. Eddig 15.000 polgári ruha készült. A betegeket gyógyintézetekben, a lábbadozóka'l üdülőkben helyezik el. A rászorulók ingven szemüveget és egyéb gyógyászati segédeszközöket kapnak, fogaikat teljesen ingyen hozzak rendbe. Minden beteg volt hadifogoly ingyenes orvosi kezelésben és gyógyszerellátásban részesül, lia Hazaérkezése után három hónapon belül jelentkezik hatósági orvosnál. Miért feketéztek a Békési Földműves Szövetkezetben ? Bekéri ujgazdók leplek el a munkáshiróság keddi tárgyalásin a tárgyalótermet, hogy meghallgassák a falubeli Földműves Szövetkezet »fekeléző,inek« főtárgyai ását. A felszabadulás ulán alakult meg a 380 tagot számláló Bekéri Földműves Szövetkezet, amely birtokba vette az uradalmi malmot s a szövetkezet tagjai ott őrölték meg gabonájukat. A Földműves Szövetkezeten kivül 1501 tagu rizstermelő szövetkezetet is alakítottak. A két szövetkezet azonban anyagi bajokkal küzdött s hogy segítsenek magukon, feketézni kezdtek. Bevezették a "kettős könyvvitelt*, illetve kétféle könyvelést. Az egyik rendszerrel a lénylegesen kiőrölt mennyiséget tüntették i fel, vagyis a fekeleüztetekel ] könyvelték, a másikat a ha-1 lóságok számára vezették. A, szövetkezet a fekelepzlelek- j kel szerzett tőkéjét szükséges beruházásokra fordította. vei íellendlileltéfe a szövetkezel rizstermelését, gazdasági eszközökkel segítették az ujgazdákal és lassan megindult a hasznos szövet kezeLI élet. A közgyűlésen határozatot hozlak, hogy a fekete nyereségből egyéni hasznot senki nem húzhat s erre féltékenyen vigyázlak is. Egy év alatt igy másfél vagon buzál, illetve lisztet feketéztek el, 2 forintos árban az EB-t, 2.50 3forintért a nulLásat. A szövetkezet vezetősége, 2—3 holdas uj gazdák, a főmolnár és a fia Viádlottai ennek az ügynek. A főtárgyaláson valamenvnyien beismerték bűnösségüket, de mint mondták, a szövetkezetért tették, hogy ön magukon segítsenek. Hasznos beruházásokért feketéztek. A mérlegelő munkásbiróság bizonyára nyomaiékos enyhítő körülménynek tudja be, hogv nem egvéni meggazda! godásra fordították az igy Igy iskolát épületeit 150 j nyert hasznot, hanem az orgyermek számára, termelő-! szág újjáépítésére használták eszközöket vásároltak, anui-1 fel. i, i mn iii. .1 .i...jli. • .1. ii ii iiiii 1iwiii i .1 ..¥ "inWrTi—TTTiri-TT-n A 81 agv ar -I u • o saláv Társaság szegedi csoportja február 12-én csütörtökön délután 5 órakor a városháza közgyűlési termében iisztujitú közgyűlést tart, inelyea résztvesz és felszólal: HaraSZllV Sásitfor a Szabadság felelős szerkesztője és Várnai Zseni a nagy szocialista költőnő, ezenkívül szerepelnek a szegedi 3. lionvéiMherület zenekara, Gflsz Miklós és Hegedtts János. mi in mi im i ii>wiHMii»iiiumin» »'K'oitiittttii Megszüntetik az eddigi pet'ó eumjegvekef A petréleumellátás nizlositásn érdekénen ezentúl uj rendszert vezetnek be az eioszlás terén. Szigorúan ellenőrzik, hogv csak világilási célokra adjanak ki petróleumot. A városi halóságok áltat kiadott jegyeket megszüntetik. Külön jegyet rendszeresítenek n háztartások és külön az üzemek számára. Ezek az uj állami jegyek nyolc szelvényből állanak majd és beváltási időpontjukat műiden alkalommal külön közlik. A petróleum jegyek ára 10 fillér [esz. A februári petróleumot még a kiadott jegyekre lehet beváltaiul, de márciustól csak az in állami jegyek lesznek érvényben. Eées, mint o széplány szája Szeredal paprikája! Mégsem számoSják fel aKüzponü Tejcsarnoko! Ismeretes, hogy a városi üzemek közül a Központi Tejcsarnok működése semmiképpen sem volt eddig kielégítő és ezért felvetődött felszámolásának gondolata is. A tejcsarnoknál működő szakértő véleménye szerint azonban sikerülne e'zt az üzemet mégis életképessé tenni, ha a város kifizetné az eddligi 20.000 forint adósságot és még 15.000 forintot szánna a lejcsarnok uj keretek közötti megindítására. A város tanácsa keddi ülésén elhatározta, hogy rászánja ezt az összeült erre az üzemére. Ezek szerint a közeljövőben kifizetik a gazdáknak a beszolgáltatott tejért járó dijakat és a szükséges összeget is befektetik a Központi Tejcsarnok újjászervezésébe. Littasy György és Rács; Gabriella hangversenye: Littasy Györgyöt az operalátogató közönség jól ismeri. Orgánuma és muzikalitása minden szereplésekor előnyére válik az operai előadásoknak. Február 9-én, mint a Zenekonzervalói-ium tanára, a Collegium Musicum hangversenysorozatban az operairodalom legkülönbözőbb stílusaiból kiválasztott áriák tolmácsolása melleit, mint kiváló dalénekes mutatkozott be. Első műsorszáma Bach J. S. nagyszabású h-moll miséjének basszus-áriája a technikai felkészültség és a formálóérzék próbaköve. Hogy Littasy ezzel a szinte merész bemutalkozással azonnal megnyerte a termet zsúfolásig megtöltő közönséget, olyan tény, amely önmagáért beszél. A Haievy-, MozartVerdi-áriák és a ráadásként előadott Kanát-ária sokoldalú kifejezőkészségének voltak ujabb bizonyítékai. Műsorának második félében a dulirodalom reprezentatív alkotásainak, Schulierl Képmásának döbbenetes, Löwe Órájának egyszerűségében és őszinteségében megragadó interpretálásával fokozta az est hangulatát olyannyira, hogy a befejezésül mély átérzéssel énekelt két Liszt-dal ulán szűnni nem akaró taps a ráadások sorozatát kövelelte. Ki keit emelnünk a ráadások között elhangzott magyar népdalokat, kár, hogy — nár annyira sajátja Hirek J. A HŐMÉRSÉKLET KISSÉ CSÖKKEN Mérsékelt északnyugati, északi szél. változó feüüfoel, záporszerü havazás. A hőmérséklet kissé futó záporeső, csökken. A Tisza Szegednél 4.5 fok. 614 (73), vizének hőmérséklete Újévben vásárolja* Kovács Imre -. u*flr*itter»vre<K«i* ftse Lajos-kórut 48 — Teletop 1—41) - KSatffe SM£T*> U itentov*** ímíú mim paa Szeged, Pulcz tábornak-u 23 szám. Gyártmányai: Izek, jammok, savanyúsága* ás lőzeiétíélák Beszerezhetők Szeged összes jobb üzleteiben Több üzem cs étterem szállítója. Arai Teleion t 6-93. ez a stílus is — műsorán nem szerepeltek. A hangverseny közreműködő szólistája, Rácz Gabriella zongoraművésznő Vivaldi—Bach-, Chopin- és Liszt-müvek mellett Kodály Mcditation cimü, a szerző francia szellem iráni érzett hódolatát eláruló müvét adta elő lelkiismeretesen, szolid technikával. Ugy Játszott, hogy az est emelkedett hangulata nem tudta magával ragailni az egyébnént kitűnő művésznői. A tapsot két ráadással honorálta. Littasy zongorakisérőic, S z a lmárz'Géza valóban hűséges kisérő volt minden stílusban és műfajban. Muzikális együttérzése nagyban hozzásegítette Lillasyt' képességeinek maradéktalan kifejezésre juttatásához. Örömmel tapasztaljuk, hogy a Collegium Musicum hangversenysorozat fokról fokra, de máris észrevehetően kialakítja a szegedi értelmiségi doigozóki ifjúságnak azt a lelkes, zeneszerető csoportját, amely törzsközönségévé váll ezeknek az esléknek. Ezek azok, akik valóban a zenéért hallgatnak hangversenyeket s nem műveltségük fi taglalására vonulnak ki sztárnak kikiáltott vendégművészek megcsodálására. H. K. oOo Cserialvy ELiz, Dénes Vera. Kaele Klausner együttes hangversenye. Szegeden még nem volt olyan rendkívüli zenei esemény, amelyen három kiváló művész lépett vojna fel egy zenekari est keretében. A íözremüködő Nemzeti Színházi zenekart Várady László vezényli. Jegyek Koncertnél (Mesterbérlet VI. Ricci-jegyek érvényesek.) NAPÍR8SN& Szerda, február 11. Nemzeti Szinház este 7 órakor: Traviala. (Premier.) Széchenyi Filmszínház féi 4, fél 6, féi 8: Nő az ablak mögött. Széchenyi Híradó Morf íói 10 órától fél 3 órák; folytatólagos előadások Belvárosi Morf tél 4, tol 6 fél 8: Nagy ábránd. Korzó Mozi fé' i íét 8 és fái 8 órakor: A háló bezárul. (II. rész.) -» Muzeum. képtár ós ősrégészeti osztály nyílva S—1 óra tg. Egyetemi' könyvtár nyitva 8—7 óráig Somogy könyvtár uyítTí 9-—7 Szolgálatos gyógyszertárak: Gerle-Takács: Klauzál-tér 3; Just Frigyes: Petőfi S.-sugárut 59; Török Márton Csongrádtsugárut 14; Selmeczi Béla: Somogyitelep IX. utca 489. — UJ hivatalos idő a városnál. Belügyminiszteri rendelet értelmében ezentúl a városi hivatalok minden nap reggel 8 órától délulán 3-ig megszakítás nélkül szolgálatot tartanak. Szombaton a hivatalos idő 8-tól déli 1 óráig tart. — Házassági segélyt a városi alkalmazottaknak. A VAOSz szegedi csoportja előterjesztést lett a város vezetőségének, hogy rendszeresen folyósítsanak a városi alkalmazó llaknak házassági segélyt. A város tanácsa Róna Béla elvtárs, pénzügyi tanácsnokot bizla meg, hogy részletes tervezetet készítsen erre vonatkozóan és akkor előre-1 Láthatóan a jövő évi költségvetésbe beillesztik ennek öszszegét. a Keréfepárgiimlt dolgozná aak heti részletre is «zil Utunk Markovics műszaki üzlet Szeged, Tisza Lajosrkórui 44. Munkaadói igazolványt ké rönk. x Konyhakerti magvak : — A dolgozók iskoláinak hírei. A Margit-utcai dolgozók iskolájában az összefoglalók 15-én befejeződnek. Az uj iskolai év március elsejéi} kezdődik. Jelentkezni lehet férfiaknak és nőknek egyaránt délelőttönként az Igazgatói irodában. — A dolgozók általános V. osztálya! sr Szeged-Szilléri közs. ált. iskolában február 15-én megnyílik. Érdeklődni és jelentkezni minden nap 9—1 óráig az igazgatói irodában, Sziítéri-sugárut 12. - A dolgozók Lanilóképző intézetében március 5-évet kezdődő nyári félévben ujabb első évfolyam és ötödik évfolyam is megnyílik. Az ötödik évfolyamra felvehetők — az első négy osztály anyagából telt különbözeti vizsgálat sikere esetén — középiskolai érettségi bizonyilvánnyal rendelkező dolgozók js. Részletes tájékoztatást ad a kat. tanulmányi alapi tanítóképző intézel igazgatósága Újszeged, Te-; mesvári-körut 28. — Kifosztották a móravárosi plébánia-templomot. A móravárosi plébánia-templomban keddre virradóra betörő járt s az egyház jelentős értékeit ellopta. Igy elvitt az ismeretlen betörő 8 oltárterilőt, 8 miseinget, 12 karinget, 12 ministránsruhát, 2 díszesebb ollárlerilőt, 30 kehelytörlőt és számos más értéket 5000 forint értékben. De feltörték a perselyt is és egész larlalmát elvitték. A rendőrség már nyomon van s rövid időn belül kézrekerül a. lettes. — Harminc kiló milláslisztcl akart Pestre vinni Ger«: hardt Imre budapesti magánzó, akinek az egész ország területére szóló szabadjegye van. A liszt eredetére nem tudott elfogadható magyarázatot adni, mire a gatétasági rendőrség őrizetbe vette. Ennek során bevallotta, hogy a szaküzlete Ákos mngkereske- lisztet fekelézés céljaira vár dés Szeged, Kiss-utca. ' sárolta. A nyomozás tovább x Híilésnél éhgyomorra Fe- folyik a múltban elkövetett, rcnc József keserüvizet. fekeleüzletei felderítésére. igen mérsékellek. Tele fon: 6-93Lezajlott a 48-as wegyei énekkari verseny Vasárnap délután a Tiszaszálló nagytermében zajlott le a 18-as énekkari . verseny megyei cfdntője. Gönczi János mondott bevezetőt a 18-as bizottság nevében, majd a szőregi, dorozsmai, szenlmihály teleki és alsóközponii általános iskoia énekkara szerepelt. Első a dorozsmai énekkar lett, ők vesznek részt az országos középdöntőben, de a többiek is díszoklevelet kaplak. Ugyancsak az országos középdöntőbe terjesztik fel n MAV .Hazánk* férfikórusai. a Szegedi Ifjúsági Kiskórust és a Kendergyár vegyeskórifsát. Valamennyi énekkar igen szépen szerejxdt népdalokkal és népi kórusfeldolgozásokkal. A Magyar Kommunista Párt nagyszegedil végrehaj! óMzoltságjánaK Politikai akadémiába február 13-án, pénteken délut án 6 órakor a-városháza kőigyűlési termében HÁY LÁSZLÓ közgazdász előadása Keleá és Nyugat szerepe a magyar poíItlR^ibau cimen. Továbbfejlesztik a közhórházaí a Honvéd-tárra akarják költöztetni az elmekSinlhál ismeretes, hogy amikor az , kísérli, hogy a honvédléri lakta1920-as években megalakultak I nyát megszerezze erre a célra a szegedi klinikák, akkor a va- j és igv a kórház további fontos rosi közkórház a Pulcz-utcában ' fejlődéséi sikeresen lehetne lnzlevő két épületét rendelkezésére ! lositani. Errevonalkozóan egyébbocsátotta elmeosztály és zárt ként február 29-én az illetékes nemibetegosztály céljaira. Közben azonban a körház tovább fejlődött és most szükség tenne erre a két épületre, hogy ott szülészeti és nőgyógyászati osztályt létesítsenek, ezenkívül nemibeleggondozól is tartanának fenn. Á klinika hajlandó is onnan elköltözni, de ebben az esetben elmeosztálya részére ujabb épüleLre lenne szüksége. Dr. Mogan Béla h. tiszti főorvos javaslatára ezért a város meghatóságok megbeszélésre ülnek össze, ahol döntenek az elmeklinika elhelyezéséről. fizessen elo a Oeimagyarorszagra