Délmagyarország, 1948. február (5. évfolyam, 26-50. szám)
1948-02-01 / 26. szám
OBI EIS Vasárnap, 1918 fefintír 1. az egyeíemen Demokráciánk egyik legfontosabb feladata a nevelés problémájának megoldása. Ez a kérdés különösen Szegedén fontos, ahol a nevelés legfelsőbb fokon, az egyetemi és főiskolai fokon is folyik. Ezen a felsőfokú oktatáson azonban számos változtatni vájó lenne, bár tisztában vagyunk azzal, hogy elsősorban az általános iskola, a népiskola kérdését kelt megoldani. Ez viszont nem jelentheti azt, hogy megvárhatjuk azt az időt, mert jelenlegi egyetemi oktatásunk bizonyos módszereivel, pedagógiájával a demokrácia semmiképpen sem érthet egyet. Felvetjük például az egyik világnézetet alakító tantárgy, a í'.lovófiai oktatás helyrelét. Magya. országon, szoinlven a nyugati országokkal sem a filozófia keretében, sem azonkívül a társadalomtudomány nem szerepeli tantárgyként sem a kiizép'skoiai, sem az egyetemi oktatásunkban- Ennek visszaütései világosan megnyilalkozlak azután akkor, amikor a diákságot egyesek lelkiismeretlenül felhasználhatták saját politikai céljuk érdekében, igy a tavaszi szegcdi diiáktünteléséteiél is. Vegyünk azonban egy közeli példáiI a szegedi egyetemről. A most nyugdíjazott Halasy Nagy Józisef, a filozófia professzora például fitozó fia-történe télien igy ír Marxról: »Marx mcgalapilója lelt a történelmi materializmus elméletének, amely a történelem minden jelenségének a gazdasági tényezőkben keresi rugóit. Pedig VY. Sombort kutatásai világossá letté,k, liogy a kapitalizmus előtti Európa történetét nem a gazdasági szempontok irányították, hanem egészen más törvényszerűségek*. Halasy Nagy azonban titokban tartja, liogy melyek ezek a más törvényszerűségek, mivel ez valószínűen csak a magas filozófiára tartozik és nem a nép egyszerű gyermekeire. Előbbi állításából egyébként az tűnik' ki, hogy a kapitalizmus előtti ember homlokegyenest ellenkezőképp éjt, mint az utána következő és ugyJáIszák mások tehettek a szükségletei is. Lehetséges talán, hogy a levegőből élő tiszta szellemi lény volt, aki eszmévé finomult... Marxról "egyébként is igen >komoly« véleménye van Halasy Nagynak. Azt irja ugyanis: »Marx gyűlölettel van eltelve minden iránt, ami van és ki nem elégített vágyaival a jövőben látja az óhajtott paradicsomot.* Ilyen és effajta "tudományos* megállapítások tömegével találkozunk Halasy Nagy úgynevezett filozófia-történetében és ezt kellett a Szegedről kikerülő leendő tanároknak évről évre "beven ni ők *. Ugyanilyen elfogultságot és tudománytalanságot tükröz pedagógia: felsőoktatásunk is. Elképzelhető, hogy milyen lehet a módszere és anyaga, amikor gerincét a 13. században divatozó egyházi, klerikális filozófia alkotja. A szegedi tudományegyetem pedagógiai oktatására ogyóbként jellemző, hogy példáiul Mester János professzor jegyzeteiben az olasz batillarendszer dicséretével találkozunk, E mellett »rnodcrn» pedagógiájának tanítása jórészt a pápai enciklüfcák tárgyalásában merül ki, mint legmagasabbrenőü pedagógiát forrásokban. Ezen az áldatlan helyzeten csak ugy lehet segíteni, ha az intézményesített társadalomtudomány tanítását olyan előadókra bízzuk, akiknek képzettsége biztosítja, hogy egyetemi ifjúságunk a legkorszerűbb társadalomtudománnyal ismerkedik meg azokon a tárgyakon kereszttűi, amelyeket világnézeti tárgyaknak szoktak nevezni. LEJEBB, LEJEBB AZ ÁRAKKAL! Sertészsírt, libaháiat, hust, aprólékot, sertesszalonnát. felvágottakat, kenyeret tehető legolcsóbban UNGAR éleimiszercsarnokban, Mikszáth K.utca, vásárolhat. ZETLA-ILiTT • TJ^lsTirJk. Anyagilag erősSdlk Ifervstgeriien dolgozik a Wolf majori földműves szövetkezet Felszántották a határt, azért dotgoznak az ujgazdák: utat építenek A legközelebbi vasutállcé szakszerű kezelés mellett ké~ mástól 25 km-re fekvő Wolf- sőbb értékesíteni fogjuk, majori földmüvesszövetkeze- tottaktól a mustot és azt tet keressük fel. A szövetke- A nagykiterjedésű területei, zet megalakítója, Laza Péter elvtárs fogad bennünket. Elmondja, hogy a szövetkezel még fiatal. 1947 október 20-án alakult meg, azonban a szövetkezeti bolt már 5—6000 forintos forgalmat bonyolít,ott le. A legközelebbi falu Árpádközpont hat kilométerre esik. Régebben 6—8 km-t kellett gyalogolni, hogy sót, petróleumot, kapát stb. vásárolhassanak. Pintér Ferencet, a szövetkezeti bolt vezetőjét egyszerű asztal mellett, ami a pultot helyettesíti, találjuk. Elmondja, hogy lia valaki olyan valamit akar vásárolni, ami a szövetkezeti boltban nincs meg, azt másnapra meghozatják. 160 tagja van a szövetkezetnek, mind ujbirtokosok. A régi törpebirtokosok Iáivá, hegy az ujbirtokosok földjei több termést hoznak és vetésük is szebb, mivel hamarabb vetettek, egymásután jelentkeznek tagként a szövetkezetbe. Egv traktorral és cséplővcl rendelkezik a szövetkezet, amelyet a földdel a Wolf-örökösöktől kaptak. Baj vgn a traktorral — panaszkodik Laza Péter. Szeged városa vissza akarja perelni, mivlel azt a felszabadításkor Szeged területére vontatták be. Jelenleg javítás alatt áll, de a jövő héten már a 36 kalapácsos darálót hajtatja. Ezt a darálót már a szövetkezeti bolt hasznából vették. Laza Péter elvtárs most egy gyönyörű szöllöbe vezet bennünket. 400 hold szöllő, egydarabban. Kicsiny liatárkarók jelzik, hogy á szöllőterület az ujbirtokosok tulajdona. A szöllő egyik végében 5 hold gyümölcsös van. Ezt a Földhitel Intézet tartalékolta kiosztás végett. Meglepő — panaszkodik Laza elvtárs —, hogv pont a gyümölcsöt tartalékolták. A szövetkezet megalakulásával egyidejűleg bérbe kértük a szövetkezet részére a gyümölcsöst. Sokat jelentene ez nekünk, mivel tárolási helyünk van. Felvásárolják a musfol Hamarosan a hatalmas magtárba érünk, amely üresen áll. Alatta pince, benne 24—25, 60—120 hektoliteres hordó és több apróbb 4—5 hektólitenes. Tervbe vettük — folytatja beszámolóját Laza elvtárs — liogy a személyi célokra gazdaságosan fel' nem használható hordókat kicseréljük, apróbb ürtarlalmura. A továbbiakban az ősz folyamán felvásároljuk a földhözjutlatöbb dülőut szeli át. Két'ulon munkások dolgoznak,, ujbirtokosok, ezeket keressük fel most. A 25 családot érintő diilöutat szikelik k:. Unsz család kézi erővel, 5 család igacrővel segil az ut újjáépítésében. Serény munka folyik, látszik, hogv maguknak dolgoznak. Kihasználják a kedvező időjárást. Gondjuk most még . , - . iT. , nincs a földre. Mindenkié fel- [ S^nenek. Újságot csak egyszántva és az ősziek elvet- bet naposat kapnak. Megkéráron flanellt és vásznat osztott ki a csaLád számának arányában. Nem panaszkodnak a szövetkezetbe tömörült ujhirtokosok. Elmondják, liogy legtöbbjük vágott máimalacot és a zsir dolgában kibírják a következő télig. Szalonna is akad a nyári munkaidőre. Este a dolsozáfr iskoláidba Járnak Nehezen veszünk bucsut. ;Rilkán lálogat el hozzájuk valaki, pedig szívesen beszélés az ve. Ezt a szövetkezet traktora végezte el. Emberhez méltó Életet é nek Végezetül meglátogatunk egy-két ujbirtokos családot. Tiszta lakásokban fogadnak bennünket. Ebéd ideje van. Heten ülik körül az asztalt. Péntek van, a szokáshoz híven tésztát ebédelnek, mégpedig mákosat, cukorral. Á gyermekeken rulia, lábukon cipő. A ház gazdasszonya elmondja, amit Laza Péter eddig elhallgatott. Karácsonyra a szövetkezet igen olcsó dezünk egy- fiatalabb gyermeket, hova jár iskolába? Büszkén mondja: A dolgozók esti iskolájába. Igy szerzünk tudomást, hogy a dolgozók iskolájának esti tagozata a községtől távol, módot nyújt a paraszt ifjaknak a továbbtanulásra. De megáll az autóbusz és az nem vár. Menetrend szerint percnyi pontossággal indul. Gyors bucsut veszünk és elhagyjuk a Wolf-majori földműves szövetkezetet. Mégegyszer visszanézünk és látjuk, hogy az ujbirtokosok kendőiket még mindig lobogtatják. Vasútállomást kap 300 csaoádi ujgazda A Szabad Föld' január 11-1 számában közülte 300 csanádpalolai és mezőhegyest ujgazida kérését: jelöljön ki a MAV Csanád'palola és Mezőhegyes kőzött egy uj vasulállomást, meri különbén csau igen nehezen ludják megközelíteni földjeiket. Az ujgazdák kérése teljesült. Néhány nappal ezelőtt Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter értesilette a Szabad' Föld' szerkesztőségét, hogy az ujgazdák kívánsága teljesítésének semmiféle akadálya nincs. Egyben utasította a szegedi MAV igazgatóságát is, készítse el a megállóhely terveit és költségszámláját. Indítsunk többtermelési versenyt Az UFOSz megyei irodavezetők legutóbbi értekezletén Dögei Imre főtitkár ismertette az UFOSz eddigi működését, az elért eredményekel s meghatározta azokat a feladatokat, amelyekel az ujeszlendőben meg kell oldani. A ezek között a mezőgazdasági termelési versenyek megszervezése: —Ila az ütemekben termelési versenyekel rendeznek az ipar" munkások és a hánvászok, czl meg kell lenni a mezőgazdaságban's. Egyik paraszt a másikkal, község a községgel, járás a járással, megye a megyével keljen nemes versenyekre — — mondotta Dögei Imre. Az UFOSz vezetői üljenek össze a községek, a járások és a megye gazdasági és politikai vezetőivel és kössenek megállapodást a versenyre vonatkozólag. Ezen a Csak egyszer icisérelje meg: (nehézrizling) a természetesen kezelt valódi ÜLLÉSI ARANYOST liferje 6"50 Nemes kadar, Clllés gyöngye (édeskés), csemegeédes RIZLING kizárólag a termelőnél MAGAY-nál téren jó példával jár máris elői Somogy-mcgye, amely a szomszédos megyékkel már meg is állapodott a verseny feltételeiben. A mezőgazdasági termelési . • . t-e verseny nagymértékben előseiegjelentosebb gili a többtermelést. Ez pedig mezoffazdasáol a földmüicslársadalom anyagi megerősödését fogja eredményezni. Az UFOSz szervezetei, a FÉKOSz-szal, a népi szervekkel és a pártok vezetőivel mindenütt dolgozzáK ki a mezőgazdasági termelési verseny követelményeit. A gaza ák nyilvános gyűléseken beszéljék meg egymással az elért eredményekel,' rendezzenek gazdasági 'kiíáititá sokat. A Dóimagyarorsziág a mezőgazdasági termelési versenyek megindítását örömmel üdvözli. Biztosak vagyunk abban, hogy szorgalmas gazdáink százai és ezrei lünnek ki a versenyben. A termelési versenyben kitűnt gazdáknak, a most létesített Munka-Erdemrend és Érdemérem legmagasabbb kitüntetéseit is meg" kell adni. Az érdemrenddel kitüntetett gazdák: a mezőgazdasági munka hősei, nemcsak megbecsülésben, de magas jutalomban is részesülhetnek. Boraim zamata. erele állandóan egyforma Teleion: 7-54 DózsaGyOrgy-u. 16, Hugáriáva! szemben (Régi Woll-űxlel) Ul vevfiknek vétel elélt kósfotó Női szövetés selyemujdonságok BYöRFY-nél Klauzál-tér 8. Uolt Bloch mór cég Megkezdték a gazdajegyzői állások betöltését A Magyar Kommunista Párt már több, mint egy éve harcol, hogy a földművelésügyi igazgatás egészen a faluig épüljön ki. A hároméves terv végrehajtása, a gazdák szaktanáccsal való ellátása ugyanis feltétlenül szükségessé teszi, liogy lehetőleg minden községben legyenek megfelelő szakembereik, akikhez termelési kérdéseikben a falu népe bizalommai lordulhat. Az MKP fáradozásának most már megvan az eredménye: ja-, nuár 20-án megjelent a kormány rendelete a gazdajegyzői állások létesítéséről. A gazdajegyző elnevezés tulajdonképpen a »falugazda* névvet azonos. A rendelet szerint a gardajegyző köteles elsősorban a hároméves terv mezőgazdasági célkitűzéseinek végrehajtására. Ezenkívül tartozik az okszerű gazdálkodási, a talajművelés!, a helyes Ir ágyakeze lést, a nemesített vetőmagvak használatát, a törzskönyvezést és állatában a mezőgazdasági termelés mindén ágát előmozditan". Gazdajegyzőknek elsősorban megfelelő szakképzettséggel rendelkező egyéneket lehet alkalmazni. Most alkalmuk lesz a mezőgazdasági szakembereknek megmutatni, hogy tudnak és akarnak a földműves nép érdekében munkálkodni. A magyar demokrácia a mezőgazdasági szaktudást komolyan értékeli és most már csak az a fontos, hogy demokratikus szempontból is megfelelő szakemberek kerüljenek a gazdajegyzői állásokba. A rendelet megjelenésével egyidejűleg már meg is kezdték a gazdajegyzői állások betöltését. I ' i Sahh Megalakult az Iparos Sakkkör. Az ipartestület vezetősége, Tarján Tibor hatósági biztos kezdeményezésére, 1®hetővé lettje, hogy az iparos sakkozók helyiséget és felszerelést kapjanak az ipartestületben. A Vörös József szitásin ester jelnöklésével működő sakkozók február 1-én ünnepélyes keretek között avatják fel uj otthonukat, mikor is a Kunsági Szőivőgyár és a rendőrség csapataival mérkőznek Szeged város 1946. évi sakkcsapatbajnokságáért. A mérkőzések reggel 9 órakor kezdődnek az ipartestület kaszinójában. Minden vasárnap sakknapot tartunk, melyre szeretettel várjuk a sakkot kedvélő iparosokat és iparos ifjúságot. A Sakkor elnöksége K orzó-Mozl Telefon: 624. Ma vasárnap utoljára játszuk TOMI a megfagyott gyermek PCCIIY GIZI (TOMI) és ÁDÁM KLÁRI (SUTYI) a film egykori gyermekszereplői személyes fellépésével. Hétfőtől kezdve 2 izgalmas vadnyugati slágerfilm 1 műsorban 1 KEN MAYNARD bravurfilmje 4 A fantomlovas KEI BELL főszereplésével I : fl farm titka Előadások fél 4* fél 6, fél 8.